Nagycsaládban élni jó :)

Nem csupán az időjárás miatt. És most már úgy néz ki, tényleg vége. A gyerekek is az őszről beszélnek, én meg próbálok mérleget vonni, hogy milyen is volt.

A tavalyira úgy emlékszem, hogy jó volt. Nem csináltunk sok mindent, de sokat voltunk együtt, és viszonylag békességben töltöttük. Nyár közepén azt gondoltam, nem is olyan vészes három gyerekkel itthon, aztán ez augusztus végére változott, vártam már az intézményesülést.
Az idei kicsit másmilyenre sikerült. Így, egy nappal a vége előtt már úgy látom, hogy nem volt olyan rossz. De ha belegondolok, sokszor nagyon nehéz, fárasztó volt, annak ellenére, hogy sűrű volt a program. És nem hiszem, hogy azért, mert sűrű volt a program. Van, amikor úgy gondolom, de most segített, mert olyankor csak rájuk figyeltem, nem akartam csinálni semmit.

A kezdőlöketet ugye a gipszesség adta, a teljesen felborult lelkivilágú gyerekek, és a magamból kifordult én. Azt hiszem, talán mostanra sikerült feldolgozni azt, hogy csaknem elveszítettem az egyik gyerekemet.  Vagy mégsem, hiszen a múlt heti csaknem vízbefojtós eset is sokkal jobban megrázott, mint várható lett volna. Nagyon megviselt az is, hogy a régi családom nem érezte át, hogy ez nekem mennyire nehéz, és hiába kértem segítséget. Pedig ha én segítséget kérek, tényleg gond van. Nekik is megvolt a maguk oka, nyilván. Így mentünk neki a nyárnak. Ami nagyrészt esős volt, és nyomi volt, és bezártság volt. Hideg nem volt azért, de a napsütés hiányzott.

És onnantól fogva, hogy Misi gipsztelen lett, mentünk, mint a mérgezett egér. Egyik mama, egy hét szünet, másik mama, esküvő, vendéglátás, egyhét szünet, másik mama, ötgyerekesség, egyik mama, másik mama, mi kettesben, egy hét szünet, tesóm, iskolára készülés. És a szünetekben is programok, vendégségek, kirándulások, mindenféle. A gyerekeknek jó volt. Nándi közben teljesen szabotálta a nappali alvást, és így Misi is. Minden percet ki akartak használni a nyárból. :) Mert tényleg jól érezték magukat. Még Réka is :)

Viszont nem volt igazán békesség. Én fáradt voltam, a gyerekek harcoltak a figyelmemért, ölték egymást, magukat, mindent. Most így a nyár végére tűnik úgy, hogy lassan normalizálódik a helyzet. Jót tett nekem a csaknem öt napos szabadság is, de már előtte is alakultak a dolgok. Bele sikerült rázódni a megváltozott életünkbe mindannyiunknak. A baleset után a régi kerékvágásba akartam visszazökkenni, de azt már elmosta az eső, és ebbe nem tudtam beletörődni, mert az már működött, jól működött. Nem csak a baleset, hanem az eltelt hónapok miatt is változtak a gyerekek, változtam én is, és ezt nem vettem észre.

De várom az új kihívásokat, az újabb váltást, és az új ösvényt, amin megyünk majd tovább együtt. Egyenlőre el nem tudom képzelni milyen lesz, hogy oldjuk meg, nem tervezek szeptemberre semmit. (Igaz, terveznek helyettem, de semmit nem ígérek meg.) Megyünk szerdán évnyitóra, aztán meglátjuk, mi lesz. Csütörtökön kezdi az iskolát Réka, a nagytestvér nélküli óvodát Nándi. És talán valamikor szeptember második felében a bölcsit Misi. Vannak reményeim, hogy mindenkire jut végre saját idő majd. Hogy Misi három napot megy majd bölcsibe, Nándi négyet oviba, Réka ugye ötöt iskolába. Lesz Nándival egy külön délelőttöm, Misivel kettő, magamra és a vállalt dolgaimra is kettő, talán az egyik egész nap. És nagyon remélem, hogy sikerül majd úgy intézni, hogy legalább egy délután jusson Rékára is, amikor a fiúk ott alszanak.

Meglátjuk. Nemsokára elkezdődik az új életünk :)

Vészesen közeledik a nagyok szülinapja. Réka ma közölte, hogy ez volt az első alvás a születésnapjáig, majd elszámolt 25-ig, és megkérdezte, hogy mikor lesz már a 14, és nem akarta elhinni, hogy már rég volt :) .
Réka ajándéka már megvan, Nándinak még ötletem sincs. A távirányítós vadászhelikopterre esélye sincs, hogy megkapja, a kinyithatós ajtajú autót meg kevésnek tartom, mivel Rékának lőttem egy Ariel palotáját, illetve babaházat kap a nagyszüleitől... Legalább az egyenlőség látszatát fenn kéne tartani, most éppen számontartós korszak van...

A legnagyobb ajándékuk azonban, amire már november óta készülődnek, a szülinapi bulijuk lesz. Most már eldöntöttem, hogy február 12-én lesz, hacsak nem szól közbe valami betegség, ahogy eddig szinte minden évben...
A múltkori mekis szülinap óta Réka naponta elmondja, hogy ott legyen a party, de ebben nem vagyok partner. Szerintem sokkal jobbat tudunk annál összehozni, tavaly is még hetekig beszéltek róla az oviban :).
Az már látszik, hogy valószínűleg két turnusban jönnek majd a gyerekek, úgy tervezem, hogy délelőtt az ovistársakat látjuk vendégül két órára, délután pedig a régesrégieket, ők hosszabban maradnak, de itthon vannak nálunk. Délelőtt lesz egy kis tumultus, azt hiszem, de 10-12 gyerekkel még biztos elbírunk majd, ha folyamatosan foglalkoztatjuk őket, a hely is elég lesz.  Idén a szülőktől sem parázok, sokkal jobb fejek, mint akik tavaly voltak. Tavaly direkt úgy írtam a meghívót, hogy délben lehet a gyerekekért jönni, nehogy itt maradjanak a szülők... Szemétség volt, de nem volt kedvem a gyerekek szórakoztatása és az egy éves (se) Misi mellett róluk is gondoskodni.
A délelőtt tavaly is bevált, mert még nem fáradtak a gyerekek, könnyebben irányíthatók, délután meg kevesebben leszünk, több szülővel, akik szintén itthon vannak...

A játékokkal kicsit bajban vagyok egyenlőre, ez a 4 és 6 éves korosztály közötti két év még mindig túl nagy. Tavaly Nándinak még nem voltak meghívott barátai (Bálinton kívül, aki egy évvel idősebb nála) úgyhogy vagy részt vett a nagyok játékában, vagy elment autózni egy másik helyiségbe. Azon gondolkozom, hogy az a 2-3 főnyi 3-4 éves gyerek, akit ő nagy valószínűséggel meg fog hívni, vajon a nagyokkal akar-e tartani, vagy szervezzek a kisebbeknek egy másik "programot", amit mondjuk Gergő vezényel le. Vagy cserélgetnénk. Vagy legyenek kétféle játékok, néha vegyülni, néha szétválasztani őket? Nem tudom, mi lenne a jó megoldás, hogy biztos mindenki jól érezze magát. Igaziból attól félek, hogy a kicsik "elrontják" a nagyok szórakozását, attól nem félek, hogy ők ne találnák fel magukat, és ne tudnának kacagva jól érezni magukat. Tavaly pl. a szembekötősnél pont elég volt, hogy egy gyerek nem értette a szabályokat, és mindig direkt megfogatta magát, ellenben nem engedte, hogy bekössük a szemét, kettő ilyennel már nem működne a játék.
Mindenféle játékötletet is szívesen veszek!

A másik dolog, amivel kapcsolatban még ötleteket várnék, a torta. Rékának kitaláltam, hogy egy Barbie tortát fogok csinálni, gyakorlatilag egy kuglófot, aminek a közepébe egy barbit állítok, így a torta a szoknyája lesz, ez lesz a meglepi, a kívánság szerint a díszítés csupa cukorból lesz :) Vannak terveim, már gyűjtöm a mindenféle smartiesokat, szórócukrokat és gumicukrokat. :)
Nándinak viszont az a vágya - rendszeresen hangoztatja -, hogy ajándék tortája legyen. Hogy a tortában legyen az ajándék. Nos, azt hiszem, láthatott egy olyan mesét legutóbb a mamáéknál a Minimaxon, amiben kiugrott valami meglepi a tortából. Ezt nem hiszem, hogy meg tudom bármilyen módon valósítani, de nyitott vagyok, ha van ötlete valakinek.
Azt sem tudom, mit tudnék belesütni a tortába, amit meg tudna találni, hiszen sokáig sül, szétolvad bármi, aminek örülne (kizárólag autó), vagy csupa krém lesz, ha a krémbe teszem, vagy nem lesz semmi formája a tortának. Ha a tortával körberakok mondjuk egy dobozt, amiben az ajándék van, legyen az akár egy kisautó, hogy szeljük fel a tortát? Ha utólag teszem bele, nem építem bele a tortába, akkor nem a tortában van az ajándék, csalódott lesz. Ahogy Nándit ismerem, ha nem olyan lesz, mint amit elképzelt, biztos szomorú lesz, kivéve, ha jobb annál, mint amit elképzelt. Jó, Nándinak hülye kívánságai vannak, mert különleges kisfiú, de szeretnék a kedvére tenni. Mostanában még inkább, mint máskor. De ez már másik poszt lesz :)