Szüléseim krónikája

Az előző bejegyzés kapcsán többen is írták, hogy nem értik ezt a nagy orvoskeresgélést, és ügyelet, meg minden. Nem olyan egyszerű elmagyarázni, hogy miért is ragaszkodok mégis hozzá, hogy ne csak beessek valahova a 38. héten, hogy szedjék ki belőlem a gyereket.
Kezdem az elején.

Mikor Rékát szültem, SZTK jártam rendelésre. Ott volt egy tüneményes idős dokibácsi, akit a 36. héten kértem meg, hogy amikor arra sor kerül, vezesse le a szülést. Ott ült velem a vajúdás utolsó 7 órája alatt (a 26-ból) és odafigyelt, meg minden, nem rajta múlt, hogy császár lett. Utána is bejött, látogatott, megkérdezte, hogy vagyok, akkor is, mikor nem volt ügyeletes. Kapott borítékot, valóban hálás voltam, voltunk. Volt miért. Még akkor is, ha még mindig gondolkozom rajta, hogy mi lett volna, ha ez vagy az máshogy történik akkor és ott.
Érdekes ez az egész hálapénz dolog. Már nem is hívják hálapénznek, hanem paraszolvenciának. Nem tudom, mi a pontos fordítása ennek a - gondolom latin - kifejezésnek, én szívesebben hívom hálapénznek. Nem igazán vagyunk híve, ritkán adunk, olyankor, amikor olyan "szolgáltatást" kapunk, ami nincs benne a munkaköri leírásban. Például ha a gyerekorvost felhívhatom hétvégén, vagy rendelési időn kívül is. Ugyanez a nőgyógyásszal, szülésznővel, bejön, amikor nem kellene dolgoznia, a szabadidejét áldozza. Nem gondolom, hogy magától jár, akkor adom, ha pluszt kapok. Misi balesetekor nem kapott pl. az orvos, pedig odafigyelve, rendesen ellátta, kedves is volt, de a nővérkéknek vettünk ajándékcsomagot, ők - egy kivétellel - erőn felül odatették magukat.

Természetes volt, hogy mikor Nándival teherbe estem, megint ehhez az idős dokihoz mentem, megint SZTK, azonban ő már a 6. héten arról beszélt, hogy tuti császár lesz, és kezdett kicsit szétszórt is lenni, egyre többször mondott ellent önmagának, így félidőtájt új orvos után néztem, aki vállalja azt, hogy legalább megpróbáljam természetesen világra hozni Nándit. Nagyon akartam átélni a szülést, és még akkor is négy gyereket terveztünk, azt mondták akkor, háromnál több császár nem lehet. Ezért hajlandó voltam magánrendelésre is járni. Nagyon természetes, nagyon szabadon hagyós doki volt, legalábbis úgy tűnt. Később kiderült, hogy inkább figyelmetlenségről, lazaságról van szó. A 42. héten, mikor Nándi még mindig húzta a lóbőrt odabent,  kértem egy ultrahangot (én), ami alapján kiderült, hogy a heg már annyira vékony, hogy nem lehet szó arról, hogy indítsák, vagy tovább várjunk, bele kellett törődnöm a programcsászárba. Egy világ omlott össze bennem, máig nem tudtam feldolgozni, hogy nem szülhettem természetesen. Tudom, hogy sokan ezt nem értik meg, és én is tudom az eszemmel, hogy a lényeg az a három kis szuszogó, akik ott hortyognak a szomszéd szobában, az, hogy vannak, és hogy egészségesek, és a negyedik is ugyanilyen lényeg lesz, de ettől még utálom, hogy nem tudtam szülni. Ez nem észérv kérdése.

Nándinál reggel 8-ra kellett a kórházba érni, egy pár percet még késtünk is, mint kiderült, rosszul informált a doki, azt hiszem, ha azt mondom, hogy 9.02-kor látta meg a legidősebb fiunk a napvilágot, azzal elmondtam, hogy milyen rohamtempóban történt az előkészítés és a többi. Volt, ami elmaradt a rutinból, amitől én az elkövetkező 2 napban borzalmasan szenvedtem. Nem kaptam elég infúziót sem, amitől nagyon rosszul voltam a műtét alatt, a szívem állandóan kihagyott (van némi szívproblémám is), percenként az ájulás kerülgetett. Ez így együtt nagyjából folyamatos halálfélelmet eredményezett. Nem volt jó. Kapott ugyan a doki borítékot 30 ezer forinttal a varratszedésnél, nem mertem megtenni, hogy nem adok, nem is tudom most már a mai eszemmel, hogy miért nem, de a neki szánt összeg felét kivettük, és a csecsemősöknek vett belőle Gergő mindenfélét, mert ők segítettek át azon a két szörnyű napon.

Misinél megint ingyen jártam terhesgondozásra, ami kicsit csalás, mert Gergő munkahelyének egyik juttatása Medicover egészségügyi ellátás volt, ami komoly luxus volt még az előző magánrendeléshez képest is. Utánanéztem mindenhol, fórumokat indítottam, kerestem bármilyen módot, hogy megpróbálhassak természetesen szülni, egy orvost sem találtam, aki vállalná. Túl nagy a kockázat. Még csak nem is találtam senkit, aki hallott volna róla, hogy két császár után természetesen... Akkor már itt laktunk Dunakeszin, Vácra lennék hivatalos. Terhesgondozás Medicoverben, essek be a kórházba a 38. héten, és mondjam, hogy császározzanak meg? Mindezt úgy, hogy bennem van a második műtét halálfélelme? Többször akartam végrendelkezni, levelet írni a gyerekeknek, hogy majd ha nagyok lesznek, tudják, hogy milyen nagyon szerettem őket... Borzasztó lelki életem volt, biztos a hormonok sem segítettek. Közben szörnyen egyedül is éreztem magam, Gergő akkor kezdett itthoni munkákat vállalni, a családban sem volt már csoda, hogy baba lesz, úgy éreztem időnként, tök egyedül várom a Misit. Az egyik barátnőmnek a fogadott orvosánál sikerült közben érzéstelenítés nélkül (rosszul sikerült megszúrni, csak nem hitték el neki) császárral szülnie... Hosszas vívódások után végül úgy döntöttem, hogy kerítek egy nagyon megbízható dokit, akárhol, aki megműt, ha lehet EDÁ-val. Merthogy az első műtét azzal volt, a második spinállal, és az EDA után hamarabb fel lehet kelni. Nekem meg van némi klausztrofóbiám, ami mondjuk elég erősen előjött, amikor nem tudtam mozogni, a legkeservesebb mindig az a néhány óra volt, amíg nem tudtam, nem volt szabad mozogni. Így kerültem a Péterfybe, ahol még Gergő is bent lehetett velem a műtőben. Elég rossz kórházi körülmények között, de sokkal jobb műtét során született meg Misike. Erről meg már írtam.

Olvastam régen a szüléstörténeteket, meg persze hallgatom őket, hiszen ha két anya összejön, az egyik közös téma a szülés, egy-két órányi beszélgetés alatt tuti előjön, néha fél óra is elég hozzá. Vagy 10 perc, ha fél év alatti a baba. És a nagy tudatosságban az asszonyok tudják azt, hogy szeretnének háborítatlanul szülni, ha lehet, oxitocin meg mittudoménmi nélkül, kádban, vagy labdán, bordásfalon, széken, érzéstelenítve vagy akárhogy. Mert úgy volt a legjobb éppen akkor. És persze, ha nem sikerül, az sem baj, mert nem az a lényeg, utólag már teljesen mindegy (bár nem mindenkinek), de ha több gyerek van, mindig van egy sorrend. Ez volt a szebb/jobb/könnyebb szülés, ezért vagy azért, és van az anyának egy elképzelése, hogy miért is. Egy császárt nem nagyon lehet széppé tenni. Legalábbis nekem, akinek ez lelki és fizikai tortúra, semmiképpen. De elviselhetővé talán igen. Nekem a "háborítatlan" szülés - mivel az altatást nem választhatom - most azt jelenti, hogy megbízható orvos, EDÁ-val érzéstelenítve egy olyan műtőben műt, ahol ott ülhet a fejemnél a férjem. Mert eddig ez volt a legelviselhetőbb. És ezért hajlandó vagyok fizetni, és utazni is. Mert így érzem biztonságban magunkat.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misiszáj

- Anya! Anya! Megnézhetem a Riót?
- Majd holnap.
- De én most szeretném nagyon, légyszikönyörgöööök!
- Ha elraktátok a játékokat a gyerekszobában, bekapcsolom. (Mission Impossible)
...
- Apa! Nem tudok összepakolni, mert nem segítesz!
- Én nem akarom megnézni a Riót, nem pakolok.
- ... Nem kell megnézned! Összepakolsz, bekapcsolod a mesét, és kimész!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Agyalás

Bár már rég ott tartunk, hogy nagyon kell nekünk ez a picike, és ha választani kellene, hogy legyen, vagy ne, akkor egyértelműen akarjuk, mégis elég sokszor jutnak az eszembe a mindenféle vívódások. Mert most rúgtak ki, mert most kezdődik az iskola nekem is, mert Gergő új munkahelye itthon van, mert átépíteni akarunk,  mert kocsit kell venni, és a szubjektív szabadságélmények, amiket fel kell adni még szóba sem jöttek.

De ahogy telik az idő, így egyre biztosabb vagyok benne, hogy a legjobbkor jön. Mert volt tényleg egy év szusszanás, egy kis szabadság, és így biztosan újult lesz az erő. Voltunk nyaralni családilag, voltunk Mártélyon, volt kétszer négy napunk kettesben. Voltak felnőtt programjaink, volt saját életem. Igaz, hogy kirúgtak, de ebben az évben a szabi miatt volt fizetésem is, végkielégítést is kaptam, így lesz némi alapja a gyednek. Igaz, hogy nehezebb lesz elkülöníteni Gergőnek egy nyugodt sarkot, de itthon lesz, és ha éjszaka dolgozik, tud cumit visszaadni, vagy ha nekem iskolába kell mennem még májusban, tud vigyázni a picikére. Kocsit meg amúgy is kellett volna venni, mert a középső ülésnél csak két pontos a biztonsági öv, és most már Misinek is muszáj lecserélni az ülését nagyosra. Meg amúgy is, lassan kidől alólunk szegény.

De akármennyire is örülök a fentieknek, és főleg annak, hogy jön, azért van egy csomó olyan dolog, ami gyötör, és egyszerűen most már nem tudok aludni miattuk. Meg kell oldanom valahogy, hogy legyen munkaviszonyom, hogy jogosult legyek gyedre, mégpedig úgy kellene, hogy valódi munkaviszony legyen, ne csupán kamu, azt olvastam, hogy most már kinyomozzák az ilyesmit, nem megoldható, hogy mondjuk anyukámék bejelentenek Mosonmagyaróváron.
Gőzöm nincs, kinél és hol fogok szülni, hova járok majd terhesgondozásra. Nem tudunk erre többszázezer forintot rászánni, a legutóbbi orvosomról pedig, akihez szívesen mennék vissza, az a hír járja, hogy az utóbbi három évben nagyon anyagias lett. De a Péterfyben meg bentmaradhatna a műtét közben Gergő. Néha eltervezem, hogy felhívom a dokit, és megkérdezem tőle egyenesen, hogy vállal-e úgy, hogy vagy magánrendelésre járok terhesgondozásra, vagy fizetek a szülésért, a kettő nem megy együtt, aztán meg jól elbizonytalanodok, hogy jó ötlet-e ez. Kapok neveket és telefonszámokat, ahova lehet sztk járni gondozásra - várakozás közben tudok majd tanulni -, de közben meg mégis aggódok, hogy negyedik császár, és milyen jó lenne, ha velem lenne Gergő, annyira megnyugtató volt Misinél is, arról nem is beszélve, hogy az EDÁ-t fizikailag és lelkileg is jobban bírtam mindkétszer, mint a spinált...
Szóval lassan időszerű lenne elmenni dokihoz, hogy megállapítsák a terhességet, meg aztán látni is nagyon látnám a picikét, de nem tudom, merre induljak.
Aztán jön a suli, amitől mondjuk nem félek, mert szupernő vagyok, viszont a szupernőségbe sem biztos, hogy belefér az egyesületi munka és az iskola is a három gyerek és a babavárás mellett. A háztartást nem is remélem, hogy belefér. Szóval az egyesületből is nagyon sokat le kell adnom. Már el is kezdtem, de elég nehéz, nagyon szerettem csinálni, és így nehéz a határokat megszabni, hogy mi az, ami már sok. Mindig utólag jövök rá, hogy ezt már nem kellett volna.
Az építkezést meg a kocsivásárlást csak hessegetem egyenlőre, nem gondolok rá, hogy mennyi munka, utánajárás lesz ezekkel. Mondjuk a kocsi valószínűleg nem gond, azt megoldják a fiúk a családban, nekem a végén csak megmutatják, de az átépítést nagyon el kellene kezdeni idén. Vagy a gatyánk is rámegy a fűtésre. Persze már sejtem, hogy ha elhúzódik az engedélyezés, márpedig el szokott, novemberben nem fogunk nekilátni tetőt bontani.
El kell tüntetni a háztartásból az eladós ruhákat is, mert nem lesz helye a picike dolgainak, jó lenne úgy, hogy ne maradjon benne pénz. Egyben kellene eladni valahogy, mert egyesével nem lesz időm dolgozni vele. De ahhoz át is kellene válogatnom, hogy van-e olyan, amibe még majd belenőnek.

Szóval ezek gyötörnek éjszaka. De ha a gyedes dolog meg a doki kiderül, biztos sokkal nyugodtabb leszek. Csak ezeken lennénk túl. Addig még gondolkozunk rajta, hogy elmegyünk jövő héten a Vidámparkba. Most pár évig úgysem lesz esélyes programlehetőség, és már régóta rágják érte a fülünket a gyerekek. Misi egy méter, felülhet már a játékokra, jövőre nem biztos, hogy jó program lenne egy pici csecsemővel, utána meg egy darabig a legkisebb kesereg majd, hogy ő nem szállhat fel semmire. Talán kitomboljuk magunkat a nyárra. És még 2-3 évre előre. Csak húzós. Majd meglátjuk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Újra itthon

Úgy néz ki, megvolt a nyár utolsó nem itthon töltött programja is: elhoztuk a gyerekeket a szüleimtől, nagyon jól sikerült, igen jól érezték magukat. Pár napot mi is eltöltöttünk Óváron, keveset nagyszülőztünk idén nyáron. Jó nagy banzáj volt, mert ezen a hétvégén nyílt meg a Futura, aminek jókora hírverést csaptak, köré kerekítették az egész Szent István napi ünnepséget, a mosoni búcsút, és még ki tudja mit. A fiúk elmentek vitorlázni a Fertő-tóra, én meg kitaláltam, hogy a légkondis, zárt terű "múzeumot" be tudom vállani a gyerekekkel egyedül is. Persze aztán lett egy csomó segítségem. 4 és fél órán át voltunk bent, de szerintem a gyerekek még bírták volna egy jódarabig. Talán egész nap is. A jeggyel ki lehet jönni kétszer, de végül már nem mentünk vissza, inkább lefeküdtek a gyerekek, hogy este kimehessenek tüzijátékot nézni. Meg is néztük, jó is volt :)


Szóval ez a Futura egy fajta Csodák Palotája, érdekesebbnél érdekesebb játékokkal. Négy szint van, a négy elem - föld, víz, tűz, levegő - koncepciójára. Olyan, mint egy óriási játszóház, mindent ki lehet próbálni, az információk, a tudás a tapasztalatból jön. Van több átfedés a budapesti Csodák Palotájával, de nem ugyanaz. A nyitás alkalmából már a bejárat előtt is jópofa programok voltak, különleges óriásbuborékokat is lehetett gyártani kocka meg gúla alakú óriás buborékfújókkal, óriás karikákkal, hatalmas ládányi folyadékkal. Két segítő volt hozzá, csak a középsőnknek nem volt türelme, míg ráérnek, megoldotta egyedül:



A gyerekek kedvence a vizezés volt. Természetesen. Volt egy nagy vizes asztal, amin volt örvény, ami lehúzza a pingponglabdát, szökőkút, ami fenntartja, csővezetékrendszert lehetett építeni, vízemelő szerkezetet, pumpát, pályán vízsugárral tolni a labdát, ólomtéglákból gátat építeni, és nem tudom, még mit. Aztán volt egy másik, ahol vizes homokkal lehetett játszani, azt okosan magasabbra tették a nagyobb gyerekeknek :) Fogaskerekekből is lehetett rendszert kirakni, és elindítani a malmokat.



A föld elem szintjén a legnagyobb kedvenc az erdő volt, ahol UV lámpával kellett az állatok nyomait megkeresni a fákon, bokrokon. Volt denevér-kalap, meg levélvágó hangyák, földrengés-fotel és fakírágy, amit mindannyian kipróbáltunk. Sima asztalra feküdtünk fel, a szögek úgy emeltek fel minket, kicsit ijesztő volt :)





A levegő szintjén többféle tükrös trükk volt, ami nagyon lenyűgözte őket, de a legnagyobb kedvencük szerintem az volt, amikor a falon ottmaradt az árnyékuk.



Lőttek célba meteorokra lézerrel - sajnos mindannyiszor elpusztult a föld :D -, sétáltak a holdon, gerjesztettek hullámokat, építettek földrengésbiztos házat, csináltak 3d lenyomatot az arcukról fémrudacskákkal - innen sem tudtak elszakadni -, dobáltuk őket a tépőzár-falra, és megnéztük a villám-generátort is. A lábbal működtetős óriás orgonától én rángattam el őket, mert megfájdult a fejem, nagyon sajnáltam az ottani segítőt. Jártunk mini-mobil-planetáriumban, sajnos a nap-teleszkóp nem működött. Nándi rengeteg időt eltöltött a Hold-terepasztalnál, és megállapította, hogy a Holdon meztelen emberek laknak - nem mindenkin volt ugyanis szkafander, és amit lehetett, kipróbált.




Volt néhány játék, ami sajnos nem működött, a tesztelés közben sem derülhet ki minden hiba, így hát garantált, hogy megyünk még majd. Mindenképpen ki kell próbálnunk majd például a kishajók rakományolását, zsilipelését, és van sok olyan dolog, amibe bele kell még nőniük. És tartok tőle, hogy sok apró darabját a játékoknak folyamatosan pótolni kell majd. Misi is majdnem elhozott egy UV zseblámpát, és én is szóltam rá idegen kisfiúra, hogy vigye vissza a védőszemüveget. Remélem, azért sikeres lesz, beváltja a hozzá fűzött reményeket a Futura. Mert tényleg nagyon jó! El is kellett hessegetni, hogy milyen jó, hogy így egyben vannak, és mindenkinek élmény volt ez, mert már mindenki maradéktalanul tudja élvezni, és mindjárt lesz egy picike, akinek meg unalmas - vagy veszélyes - lesz minden, ami a nagyoknak jó.  Jó volt, na. Megyünk még!

És ha már említettem a tüzijátékot, előtte láthattuk a második felét a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda c. előadásának. Hatalmas élmény volt még úgy is, hogy inkább a kivetítőn tudtuk követni. Misi lenyűgözve nézte, Nándit sajnos a tömeg nyűgözte le, így nekem inkább őt kellett figyelni, de a lopott percek is magukkal ragadóak voltak. Élmény volt látni.

Szóval újabb ajánlatomat olvashattátok, nekem meg ez rögzített emlék. Legyen nektek is az, ha tehetitek, érdemes megnézni mindkettőt! 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kettesben

A gyerekek a nagyszülőknél, mi Gergővel itthon. Évfordulózunk, 11., amúgy lájtosan, ahogy nekünk jól esik a túl pörgős hétköznapokban. Tehát itthon, és semmit nem csinálunk. Fekszünk, nézzük a plafont, megnézünk egy filmet, eszünk, meg megállapítjuk, hogy hát, nincs kedvünk elmenni sétálgatni sem, inkább ne csináljunk semmit. Tegnap elmentünk vásárolgatni, meg felnőtt estét csaptunk a barátainkkal, elég program ez egy hétvégére. Most idegszanatórium van.

Persze majdnem léket kapott az egész, mert ugye most Gergő itthonról dolgozik. Pár napja nem küldtek neki munkát, én meg kértem, hogy szóljon rájuk, hogy ha van valami, inkább a hét elején, nehogy a kettesben időnkből kelljen majd dolgoznia. Hát, nem sikerült szólnia, viszont csütörtökön délben (10-kor kezdődött a szabadságunk) azonnal hívták, és persze le kellett ülnie. Sebaj, túléltük, ügyes, úgyhogy hamar végzett, mára semmi nem maradt. Legalább elolvastam egy könyvet egy nap alatt, erre sem volt már régóta példa.

Meg érdekes, ahogy alakul bennem ez az egész babavárás dolog így a csendben, ami most végre körülöttem van. Az, hogy évek óta sulykolom magamba az észérveket, hogy nem kell még egy gyerek, és miért nem, ahhoz vezetett, hogy elfelejtettem például, hogy milyen jó is lesz, mikor majd mozgolódik odabent. Réka azonnal mondta, mikor elmeséltük neki, hogy lehet, hogy lesz még egy kistesó, hogy majd ő fogja a pocakomat, és fogja rugdosni a picike, mégsem raktam össze, hogy az a pocak az enyém lesz. Tegnap jutott eszembe. Aztán ma az is, hogy mekkora öröm is az, mikor szavakat tanulnak ezek a csöppek. Ezeknek a nagyoknak már az aranyköpéseit gyűjtjük, és Misi is korát meghazudtoló székfoglaló beszédeket tart. Lassan már a szoptatást is várom, pedig azt őszintén szólva eléggé eluntam a végére...

Közben érdekes az is, hogy alakul az élet. Úgy néz ki, annak ellenére, hogy a felmondásomat aznap kaptam meg, amikor a pozitívat teszteltem, sikerül megoldani, hogy mégis kapjak tgyást és gyedet. Az építész is sejthetett valamit, amikor ezelőtt egy évvel 6 hálószobát tervezett nekünk a mostani 2 helyett, a felmondásom miatt kapott végkielégítésből talán el is tudjuk kezdeni a munkákat, legalább a nyílászáró cserékkel, új ablakok megnyitásával. És amikor realizáltuk, hogy mindenképpen kell másik autót vennünk, és vagy építkezés, vagy autó, nem valószínű, hogy mindkettő menni fog, akkor pár óra múltán felhívta Gergőt egy ismerőse, hogy lenne egy munka, amit ő nem tud elvállalni, belefér-e az idejébe, őt ajánlaná. Hát, majd úgy csináljuk, hogy beleférjen, pont egy fél (10 éves, de hatszemélyes) autó árát fizetik ki érte. A másik fele talán kijön a mostani árából. Jövő héten már mennek is megbeszélni, mit hogyan. Szóval kapkodom a fejem, ahogy rendeződik körülöttünk minden, a kérdésekre szinte azonnal jönnek a válaszok, és a hülye aggodalmak mehetnek a fenébe, mert olyan normálisan alakul minden. Most már csak azért aggódok, mert két napja nem szédülök, és nincs hányingerem. Mert nekem semmi sem jó...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Amiről lemondunk egy időre

Felnőtt programok.
Kettesben töltött napok.
Nyaralás.
Közös biciklizések.
Felhőtlen strandolások.
Átaludt éjszakák.
Elmélyült olvasás.
A mostani autónk.
Egy óránál hosszabb ideig tiszta ruhák.
Szanaszét heverő apró játékok.
Szabadon járható lépcső.
Anya fogyókúrái.
Anya sportolási fellángolásai.

Lesz helyette autóvásárlás, építkezés, rendezkedés, kíméletlen lomtalanítás, babaruha, bébijáték, pelenkázás, járóka, kiságy, tejszag, apró kezecskék és lábacskák, még több boldogság. Sok-sok boldogság. És sok-sok fáradtság.

Nem mondom, hogy vártuk, nem mondom, hogy biológiag csoda, mert nem az, véletlenek egybeesése miatt kapott egyetlen esélyt ez a kis élet, és hát akart jönni. Nem mondom, hogy azonnal az egekig ugráltunk örömünkben. Legalábbis nekem két napig tartott elengedni a mostani, jól kialakult felnőtt életemet, és megbarátkozni a gondolattal, hogy kezdjük elölről. Vagyis, hogy mostantól más irányba megyünk tovább. De nagyon boldog vagyok, hogy ez az én utam, nem tudom, hogy mennyi időbe telt volna azt feldolgozni, hogy már nem lesz több saját apró babakéz és babatalp. Hálás vagyok, nagyon hálás, hogy megszületett a döntés a negyedikről. Így most nem félek. Lehet, hogy még fogok, de most kicsit sem félek. Nehéz lesz, főleg ez az első év, ökomama, egyesület, babavárás, építkezés, szülés, első hónapok... De azt hiszem, mégis a legjobbkor jött. Ezzel mind megbirkózunk majd. Áprilistól hatan leszünk egy család.



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Tudatosan vásárolni

Most csak bemásolom a múlt hetit, amit a Dunakeszi Hírhatárnak adtam. Át akartam írni, most visszaolvasva olyan bénának tűnik, főleg ide a blogra, de hát nincs rá idő, se energia. Zajlik az élet.

A tudatos vásárlásról elsősorban az jut az emberek többségének az eszébe, hogy amit vesz, legyen egészséges, bio, mennyi E van benne. Csak második - sokadik - gondolat, hogy ne vegyünk felesleges dolgokat, és nagyon keveseknek jut eszébe vásárláskor a környezetvédelem. Írtam múlt héten a PET palackokról, most belemászok kicsit a többibe.

Első szabály, hogy ne vegyünk olyant, amire nincs szükségünk. Nehéz. Erre nem térek most ki újra, biztos előrángatom még... Inkább az egyebekre próbálok fókuszálni.

Elvileg a bio a legjobb, hiszen ott semmi vegyszer, károsító anyag nincs, nincs terhelve a talaj semmivel. Számomra ez megfizethetetlen, úgyhogy ennyiben maradok, nincs személyes tapasztalatom, még a magam által termelt sem bio, mivel a környékünkön permeteznek. Szeptembertől Ökomama képzésre fogok járni, és akkor majd az elméletét megtanulom, és megosztom...
Amire viszont kis áldozatot lehet, érdemes fordítani, és még mondjuk a három gyerekkel is belefér többnyire a büdzsébe, az a helyi áru. És ez most nem a politika hangzatos védd a magyart, vedd a magyart jelszava - bár azt gondolom, ennyit tehetünk egymásért -, hanem az, hogy mennyi szállítás tartozik egy-egy árucikkhez. Minél többet utazik egy áru, annál több a károsanyag kibocsájtás, és annál jobban be kell csomagolni, így dupla a környezetszennyezés. Legjobb a piacon a néniktől vásárolni, biztos nem jön messziről, mert nem éri meg neki, ugyanígy, ha lehet, nem ad zacskót sem. Egyébként nagyon gyakran olcsóbbak is és sokkal jobb minőségű az árujuk, mint a nagyáruházaké.
Elvileg második fokozat a zöldséges, de azt még nem értem, miért jobb, mint a nagyáruház, szerintem ugyanúgy a nagybaniról, nagytermelőktől vásárolnak. Legalábbis itt, Budapest környékén. Vidéken mondjuk nagy eséllyel a környékbeli termelőket találják meg, hiszen nem érdemes feljönni, szóval vidéken valóban a zöldségboltra szavazok.

Ha túl vagyok azon, hogy honnan jött az áru, a csomagolást szoktam nézni. Egyrészt nagy kiszereléseket veszek. Rúd szalámit, kilós virslit. Jó, mi sokan vagyunk, tehetem, de legalább ugyanolyan fontos szempont átgondolni, hogy a nagy kiszerelés el fog-e fogyni, mert ha nem fogy el, környezetszennyező - az étel helyett újat fogunk venni, az előállítása felesleges volt. Előszeretettel veszem meg a hamarosan lejáró, leszázalékolt termékeket, de ott is át kell gondolni, valóban elfogy-e a lejárat előtt, le lehet-e fagyasztani, befér-e egyáltalán...
Igyekszem olyan csomagolást venni, ami újrahasznosítható. Ha van papírzacskó, akkor abba teszem a kenyeret, zsemlét. Egyre inkább odafigyelek arra, hogy tulajdonképpen mit is rejt a csomagolás. Az utóbbi két évben már nem veszek vaníliás cukrot, sütőport. 10 dkg cukrot összedarálok egy centi vaníliarúddal, valódi vaníliás cukrom lesz, jobb, mint az eredeti. A sütőport pedig egy teáskanál szódabikarbónával helyettesítem. A befőzéshez nem használok tartósítószereket, befőző cukrokat, tökéletesen feleslegesek. Lehetőség szerint kerülöm az agyoncsomagolt termékeket, előrecsomagolt felvágottakat, szeletelt sajtokat, édességeket, ahol minden egyes darab külön van csomagolva, utána meg kisdoboz, nagydoboz, masni, akármi. Kerülöm a nagyáruházak tálcázott, fóliázott, vákuumcsomagolt gyümölcseit, húsféléit. Nagyon praktikus, néha el is csábulok, tekintve, hogy egy-két hétre vásárolok előre, és tartósabb mondjuk a felvágott előrecsomagolva, de mióta komposztálunk, szelektíven gyűjtünk, és látom, hogy szinte kizárólag az élelmiszerünk csomagolóanyagával telik meg a kuka... Hát, elég ijesztő, még akkor is, ha három hét alatt. Mekkora szemétdomb lett volna ebből a tyúkudvarban ezelőtt 100 évvel, mikor még nem volt szemétszállítás???
Ijesztő az is, hogy nincs visszaváltható PET palack, hogy a befőttesüvegek egyetlen hivatalosan hasznosuló útja a szelektív lehet - szerencsére a dunakeszi nagycsaládos egyesület Gyümölcsköre folyamatosan gyűjti őket, de érdemes körbekérdezni az ismerősöket is, lassan újra divat a befőzés -, hogy alig lehet visszaváltható üveges sört kapni.
A csomagolásnál érdemes figyelni a jelzéseket, többféle is van, hogy a tudatosan csomagoló cégek áruiból vásároljunk, ezzel támogatva az ő odafigyelésüket. És ha már csomagolás újrahasznosítás, a tojástartót, tálcát is vissza lehet vinni a piacra, bármelyik néni örül neki, aki tojást ad el.

Mióta nem osztogatják ingyen a szatyrokat, kicsit könnyebb tudatosnak lenni, mert nem kell veszekedni az eladókkal, hogy nem, nem kérek zacskót, de még mindig van, aki erősködik. Megállni is könnyebb, ha felszámolnak érte 20-30 forintot. Legyen mindig szatyor az ember retiküljében, és akkor nincs szükség rá, hogy újabbat vegyen. Anyósom például maradék anyagokból szokott varrni, meg horgolni, és van, hogy ha a boltban lát valakit, akinek nincs, hát ad neki egyet. Az autóba én egy narancsosládát szoktam bedobni, ha vásárolni megyek, abba pakolok, 30 kilót elbír. A legtöbb bolt szívesen ad ilyesmit, csak kérni kell.

Apropó, autó. Ha már muszáj autóval menni, jól tervezzük meg a nagybevásárlást. Egyrészt érdemes betervezni, nem ötletszerűen nekiindulni, hozzácsapni másik autós programhoz, elvinni a szomszédot, ismerőst. Aztán jó előre megtervezni a heti menüt, listát készíteni, könnyebb elkerülni a túlvásárlást. Mondják - és egyetértek -, hogy nem jó éhesen menni boltba, sokkal több dolgot vesz az ember. A lista abban is segít, hogy aztán ne kelljen 2-3 tételért rohangálni. Ha valami mégis elmaradt, érdemes átgondolni, hogy igaz, hogy olcsóbb az Auchanban vagy a Tescoban 100 forinttal, mint a sarki boltban, de autóba ülni környezetszennyező, ráadásul háromszorannyit költünk a benzinre.

Sok sikert mindenkinek, hogy megtalálja azt a középutat, ami még nem nagy kényelmetlenség, de már tesz a környezetért!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hiányzik a blogom...

Miközben csinálom a dolgaim, csak fogalmazgatom a posztokat, mondatokat, hogy ezt vagy azt majd hogy fogom leírni. Aztán mindent felülír a vendégség, a konfliktus, a tennivaló, a házimunka, és nem csak a magamban megfogalmazott mondatok vesznek el, hanem még a címek, a témák is, amik olyan égetően fontosak voltak. A hétfői zöld gondolatomat például meg is írtam, de egyszerűen nem volt érkezésem posztolni, amikor időm lett volna, nem jutott eszembe.

Én meg csak sóhajtozom, hogy de szeretném átgondolni, megfogalmazni, leírni, és hogy fogom sajnálni, hogy ezek a jó kis részei az életünknek nyomtalanul fognak eltűnni. Néha vágyakozó pillantásokat vetek a laptopra, amit most be is csukok, megyek még egy szelet dinnyét adni, meg rebarbarás-almás pitét sütni, és franciasalátát, meg vacsorát adni, és megfürödni, és aztán romokat takarítani, mert jönnek a vendégek, akik nagyon jó, hogy jönnek. Akkor is, ha 2-kor mentek el az előzők.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misiduma

Levert egy játék kistányért vendégségben, eltört.
- Nem én voltam!
- De Misi, te verted le!
- Neeeem! Itt volt - mutatja a játékospolc ellentétes oldalán levő többi kistányért - aztán itt leesett, ide, ide, ide... - elhallgat, látja, hogy ez még mindig nagyon messze van attól a helytől, ahol földet ért a tányérka, és még a polc is közötte van, de feltalálja magát. - Aztán ideugrott!

És a kedvenc:
Kész vagyok, potyogok, mint a fekete szunyoooog!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Úgy szép az élet, ha zajlik

Érdekes, hogy amikor nyaraltunk, nyár volt, és mentek a dolgok nélkülem. Najó, időnként be kellett segíteni. Biztos most is mennének. De elég nehéz most elhinni. Határozottan zűrös az élet körülöttem, úgy csapkodnak az események, mint a villám. 10 napja vagyok itthon, és elvileg szabadságon, megbeszéltük, hogy nem egyesületezünk a nyáron, de a Triász Tömlő Kft-nek köszönhetően kaptunk pénzt, amiből iskolakezdési támogatást tudunk adni, azt intézzük, bár azzal van nekem a legkevesebb dolgom, mert nagyon ügyesen átcsoportosítottam a feladatot. Beesett egy tuti pályázat, amit butaság lenne kihagyni, azt próbálom összeállítani. Tudtunk élelmiszert osztani (camambert sajtot és kinder csokit kaptunk), a feltétele az volt, hogy azonnal, volt adrenalin, megoldottuk, de azért van papírmunkája is, amit szintén rálőcsöltem valakire végül. Szegény. Nekem csak egyeztetni kell. Aztán beesett, hogy legyen a nagycsaládos ház udvarán közösségi kert, és a politikának is eszébe jutott, hogy felhasználjon minket a kisded játékaihoz, eléggé megvisel ez, főleg, mert nagyon igyekszem távol tartani magam az ilyesmitől, és mégis belerángatnak, egy ilyen nagyon tuti dolgot... Most nagyon pengeélen táncolunk, és talán előnyöket kell feladnunk, hogy a párttatlanságunkat megőrizhessük. És ma még füvet is nyírtunk soksok négyzetméteren, és még ismerkedőnapot is tartunk spontán pénteken, mert igény lett rá, én meg ilyenre nem tudok nemet mondani. Hiszen ez az egyesület elsődleges célja. 


És végre van idő találkozni barátokkal, de nincs annyi idő, amennyit szeretnék, és annyira jó, hogy itthon van Gergő, mintha minden nap hétvége lenne. A múlt hét után kezdem felfogni, hogy ez most így van, és a hétköznapok ritmusát valahogy mégis így kellene felvenni, mert elöntenek majd a tennivalók. Ha egyáltalán kellene, mert még semmi sem biztos ezzel a munkával, folyamatosan leépítette az ember a többit, amit elvállalt, és már csak ez az egy maradt, és ma derült ki, hogy a pénzzel valami nagyon nincs rendben, mondom én, hogy nincs tökéletes munkahely... De közben bejöttek olyan pénzek, amiket régóta vártunk, szóval éhen nem fogunk halni, hihetetlen tényleg a gondviselés, hogy mindig ott és akkor és annyit, ami kell, még előbb, hogy még meg se ijedjek. 

És közben talán kirúgnak a munkahelyemről, ami nekem jó lenne, mert úgyis inkább ökomamáznék, és van némi magánéleti válságom, ami most csúcsosodik, de egyenlőre nem írnék róla, majd, később, és az ország talán egyetlen türelmi zónájából az utcánk végébe hordják a kuncsaftokat a lányok, és ebbe gyakorlatilag belesétáltunk a gyerekekkel, elég rossz volt. Borzasztóan idegesít, és próbálom elintézni, hogy ez ne legyen így. Mert még addig rendben van, hogy van igény erre a szolgáltatásra - számomra megdöbbentő, hogy milyen nagy igény, egy-két óra alatt 4-5 kuncsafttal is fordul egy-egy lány -, és megfelel nekik az erdőszélen, de borzasztóan félek, hogy valami beteg ember kinézi az én gyönyörű gyerekeimet, amint kint játszanak. Ettől aludni sem tudok időnként. 

Szóval így zajlik az élet, néha úgy érzem elsodor, de azért élvezem, és egyre kevésbé szól ez a blog a gyerekekről, bár azt hiszem, sosem szólt róluk, mindig csak rólam, rajtuk keresztül. Lassan elfogadom, hogy ez így van, és akkor lehet, hogy majd megint többet írok. Persze nem, mert időm viszont nem lesz több. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS