Nem annyira könnyű helyzet...

Nem igazán a mi hetünk ez a mostani. De megint csak hálás tudok lenni, hogy nem a múlt héten kezdődött a sorozat. Vagy fél év múlva. Nem is tudom melyikkel kezdjem, döntsön az időrend...
Misi szombatról vasárnapra hirtelen felszökött magas lázzal küzdött, ami ugyanolyan hirtelen magától lement végül, és másnaptól fáljalta a hasát. Kampányszerűen. Kapott mindig mentateát, ami rendbe is hozta pár órára, hasmenése nem volt, azért aggódtam, de nem nagyon, és hát program is volt bőven. Aztán kedd reggelre megint magas láz, és vér a reggeli kakiban. Pánik, netes diagnózis, még nagyobb pánik, egészségügy hívogatása minden szinten, ügyelet kivételével, mert a kórház réme azért attól elriasztott. Végre elértem a doktornéninket is, aki megnyugtatott, szereztünk mintagyűjtőt, bevittük a Megyeri útra, amit kell, és most várunk, hogy kell-e antibio, vagy nem. A kedd elég rossz volt a lázzal meg az elesettséggel, délben Misi odajött, hogy "Anya! Légyszikönyörgök, altass el!" Az a Misi, aki fél éve nem alszik otthon délben. De az alvás nagyon jót tett neki, azóta jobban van. Egyébként semmi nem típusos, a vér maradt, de nem nőtt, van alvadt is, friss is, hasmenés továbbra sincs, az a napi egy mondjuk hígabb, de ennyi. Misike most már jól van, nem lázas, jó kedvű, játszik, tartja a tejmentes diétát, bár néha odajön szomorúan, hogy "anya, én nagyon szeretem a tejet". Holnap elvileg már lesz eredmény, és kiderül, hogy lehet-e kezelni valamivel. Igyekszem nem aggódni, mivel egyébként nem látszik rajta semmi, azért izgulok a holnap miatt.

A másik derültégből tegnap jött, olyan 10 felé hív a Gergő, hogy akkor végre nem kell szenvedni többet a melóhelyével, mert közös megegyezéssel felbontották a munkaviszonyt. Gyakorlatilag kirúgták, ahogy a másik projekt résztvevőit is, 9-ből ketten maradtak ott, akik már a kezdetektől a cégnél voltak. Bizonyos szempontból várható volt, más tekintetben viszont váratlan, hiszen múlt héten írták át a munkaköri leírásaikat, és két hónappal ezelőtt rendezték végre a bérüket, hogy minden teljesen le legyen papírozva. Egyébként elég korrektek, azonnal eljöhettek, és ma csak leszámolni kell bemenniük, a fizut jövő hónapra még kapják, és nem szabinak vetetik ki, hanem a bennmaradt szabikat is kifizetik. Az látszott, hogy gond van, de őket mindig nyugtatták, hogy majd lesznek leépítések, de őket nem fogja érinteni.
Azt hiszem, nyugodt vagyok. Első pillanatban megijedtem, és nagyon elanyátlanodtam, hogy most mi lesz, Gergő fizuja nélkül meg vagyunk lőve teljesen. De aztán eszembe jutott pár dolog. Először is, tavaly januárban nekem volt egy ígéretem odafentről, hogy gondoskodni fog rólunk a Jóisten, akárhogy is lesz. Ez adja a legnagyobb erőt. Az eszemet meggyőzni azért nehezebb volt, de sikerült. Egyrészt Gergő nagyon jó szakember, ért ahhoz, amit csinál, és szereti is csinálni. iPhone-t programoz, ami most keresett dolog, ráadásul a kezdetektől, vannak az App Store-ban referenciái, stb. Van egy fizetett hónapja munkát találni, mégpedig nem karácsony előtt: az utóbbi három munkahelyén júniusban és júliusban kezdett. Másrészt ha mégsem talál munkát azonnal, én nem gyesen vagyok, hanem 4 hónapig még kapom a fizetésemet a szabimra. Amit meg lehet emelni egy kicsivel a családi kedvezménnyel, és G. munkanélkülire is jogosult, úgyhogy pár hónapig a vésztartalékkal együtt ki tudjuk húzni. Pont igénybe lehet majd venni a hitelre az árfolyamrögzítést, ez is könnyíti a helyzetet.
Aztán Gergő már úgysem érezte jól magát. Úgy szeretem, mikor lelkesedik egy feladatért, és hát már régóta nem volt ilyen a melóhelyén... A tervezett nyaralások persze most ki tudja, hogy lesznek-e, ablakcseréről nem is beszélve, júliusra terveztünk több dolgot, meglátjuk majd. Remélem, ezt a hónap pihit ki tudjuk élvezni majd családilag.
Mindenesetre tegnap már interjúzott, én meg gyűjtöm az álláshirdetéseket, küldözgetem az önéletrajzát. Nem reménytelen a helyzet, rendben lesz minden.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Luxus a tömegközlekedés

A minap volt valami programunk, és az volt a téma, hogy mivel menjünk. Kiderült, hogy elvileg lehetne menni tömegközlekedéssel, ami belekerül 12 vonaljegybe (3300ft), úgy, hogy Gergőnek van bérlete, és a két kicsinek még nem kell jegy. És másfél órás út. Autóval pedig 20-25 perc és 1000 forint.
Aztán ott van ugye az iskolába járás kérdése, amit mindig újra és újra felvetünk, hogy mi lenne, ha megpróbálnák a tömegközlekedést. És ott is kijött, hogy akkor egyrészt megfeszülnénk fizikailag, másrészt többe kerülne az iskolába, óvodába járás, mint most, és jövő februártól már Nándinak is kell majd bérlet...
Egyébként, ha Gergőnek nem fizetnék a bérleteket, és csak ő ülne az autóban, akkor is ugyanúgy, vagy talán még  kicsit olcsóbban is jönnénk ki, ha csak a benzint számoljuk. Ha már össze lenne kombinálva az autóval munkábajárás a gyerekek intézménybe hordásával, vagy akár egy napot is kihagyna, jobban járnánk. Idővel meg aztán pláne, hiszen nem két és fél- 3 órát töltene el utazással egy nap, hanem 1 órát.
Ahogy beszéltünk Gergővel, megdöbbentett, hogy azt mondta az én férjem, hogy tulajdonképpen megengedhetjük magunknak, hogy néha tömegközlekedjünk. Mint luxust.

Szóval sokat gondolkozom rajta, hogy megfelelően inspirálják-e az embert a közösségi közlekedésre.
Amikor bent laktunk Pesten, eszembe sem jutott autózgatni, én éveken keresztül egyáltalán nem vezettem, a kocsit a havi egy nagybevásárlásra és a hazautazásokra használtuk. Most meg olyan helyen lakunk, hogy semmi nincs, rugalmatlanok lettünk a gyerekek száma és kora miatt, és életveszélyes a gyalogos meg biciklis közlekedés. Most szállunk harcba egy tisztességes biciklis és gyalogútért be Budapestre. Gondolom, hogy sokan úgy érzik, hogy egyszerű biciklivel közlekedni, igen, otthon, Mosonmagyaróváron én is szívesen bicikliztem. De Budapesten nem. Vezetek, figyelek a biciklisekre, de látom, hogy mennyire életveszélyes. És Dunakeszin pont ugyanazok vezetnek, akik Pesten... És egyébként vezetni sem szeretek ugyanezek miatt az emberek miatt. Nem szeretném, ha bármelyik családtagomért mondjuk napi kétszer háromnegyed órát kelljen aggódni, hogy odaért-e, ahova elindult, és lesz-e bicaja hazafelé, vagy ellopják.

És a vonat sem igazi alternatíva pénzügyi szempontból, ha az ember nem egy rakás gyerekkel utazik. Ha két felnőttnek kell útnak indulni, már megéri autózni anyagilag is, és még időhöz sincs kötve az ember, tudja szabályozni a fűtést, és jó esetben az ablakot is le lehet húzni. Vagy fel. Szóval  a vonat egy kényszerű pótlás azoknak, akiknek nincs autójuk, de muszáj eljutniuk valahova, nem pedig lehetőség a közlekedésre.

Vannak ilyen mérőszámok, hogy ha az autó CO2 kibocsájtása 1 km-en 1, akkor a buszé harmad, a vonaté nyolcadannyi. Ez alapján a telekocsi kevésbé környezetszennyező, mint a busz. Én azt is kiszámoltam, hogy gyakorlatilag környezetvédelmi szempontból is ugyanúgy állunk az autóval mint a busszal - ugye amikor hazafelé jövök, meg amikor megyek értük, egyedül ülök a kocsiban, a megadott számok és kilométerek alapján minimális a különbség. A vonatot viszont nem tudjuk überelni.
Onnantól, hogy a család nem egyfelé megy, hanem mindig mindenki másfelé, nem kell kísérgetni senkit, lehet, hogy máshogy néz ki majd a dolog, de egy gyors számolással most azt hoztam ki, hogy a két felnőttnek, három gyereknek a szükséges bkv és vonatbérlet mai áron összesen kb. 60 ezer forint lenne, ha maradnak a mostani utak. Jelenleg ennél kevesebbe kerül havonta az autó nekünk, ha az összes eddigi szervízt, benzint, autópálya matricákat, biztosítást, súlyadót és az egy hónapra eső vételár részletet a hitel kamataival együtt is beleszámolom, akkor is. És ebben még a szülők időnkénti meglátogatása is benne van, bár Gergő munkába járása nem.

A kislábnyomos előadáson az autónómházas előadásban beszélt az előadó arról, hogy nem vagyunk hajlandóak észrevenni, hogy a karbonkorszaknak nagyon a végén járunk. Hogy Magyarország ebben a korszakban nem szerepelt túl jól, nem állunk valami fényesen. És hogy nem annak van az ideje, hogy megpróbáljunk felzárkózni a múlthoz, mert felesleges kiadás, ami nem fog megtérülni soha. Hanem meg kell próbálni megelőzni valahogy a korunkat. Egyértelműen látszik is hogy hogyan kellene, mert akkor előnyben indulunk 10 év múlva. Nem tudom, hogy lehetne ennek nekilátni, de szinte biztos vagyok benne, hogy amíg a tömegközlekedés luxusnak számít, nehéz lesz az átállás.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Medve

Rettentően vágyok egy turkálóba. Átválogattam a ruháimat tavasz/nyár alkalmából, és két dolgot állapítottam meg. Az egyik, hogy bizony kellene még fogynom.

A másik dolog némileg következik ebből, mégpedig, hogyha kimegyek az utcára, nem szabad megsértődnöm, ha medvének néznek. Szinte kizárólag barna cuccaim vannak. Zoknival szoktam lázadni. mondjuk felveszek egy piros vagy ciklámen zoknit, esetleg egy szupertarka szupercsíkosat, ami legalább 6 színben pompázik. Ami persze jól elüt mindentől. Mert én nagyon, nagyon szeretnék színes ruhákat felvenni. De színes ruhákat kizárólag
a. kis méretben
b. valami modern fazonban árusítanak.
Ha egyik pont sem teljesül, akkor az barna.
A kis mérettel egyértelmű, hogy mi a problémám. A b. ponttal pedig az, hogy valami olyan hülye divat van, ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy az emberek különbözőek. Egyszerűen nem értem, miért kell olyan nadrágot felvenni a 90 kilósnak is, ami felett kibuggyan a csípőjén a hája. Pláne passzentost. Mindez megbolondítva egy elvileg csípőig érő felsővel, ami persze felpöndörödik. Kész is a vesemedencegyulladás. Van nekem is csípőnadrágom - barna -, aminek normális szabása van, ápol és eltakar ott, ahol kell. Az elöl előre kikoptatott, comb vonalát követő csíkok csak a csípőt szélesítik, ami nem feltétlen előnyös feszülős nadrág esetén. Legalábbis keveseknek az, sokkal kevesebbnek, mint ahányan hordják. Azt a térdig lógó ülepű nadrágot meg azt hiszem még nem láttam a legjobb alakú fiatal lányon sem, hogy jól állt volna, egyszerűen mindenkinek előnytelen. Bár lehet - és remélem is -, hogy már lecsengett.
Aztán ott vannak a felsők, amik vagy valahol deréktájon végződnek, vagy barnák, vagy korhatárosak. (60 éves kor alatt nem ajánlott.) Az XXXL-es méret is rövid. Aztán van az, amikor egy kb. 100 kilós nőre való ruhának nagyjából a köldöknél van a dekoltázsa. Nem. Más az, hogy attól, hogy nagydarab valaki, öltözzön csinosan, és más az, mikor nincs jó ízlése.
Én valóban nagyon szeretnék színes ruhákat felvenni, de nem vagyok képes felvenni narancssárga-zöld-lila mintásat, zöld-piros-kéket, lila-pirosat, és még egy csomó hasonlót. A mintákról meg nem is beszélnék... Úgyhogy szinte kizárólag egyszínű ruháim vannak. (Barnák) Van bennem valami kényszer, hogy valahogy úgy legyenek rajtam a ruhák, hogy a régi konzervatív elvárások szerint passzoljanak egymáshoz. Például a barnás-zöldes árnyalatok együtt, vagy a piros-barna-narancsos sem rémít el. A kék árnyalataihoz csak a feketéket és fehéreket tudom passzolni, esetleg a rózsaszínt, de ott is vannak határok. Határok folyamatosan vannak.
Ebből kifolyólag mostanában kizárólag medvének tudok öltözni. Medvének színes zokniban.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vágjuk a centit

Fáradtak vagyunk. Senkinek nincs kedve már oviba, iskolába menni, alig tudunk felkelni reggel. Réka tegnap vacsoránál szomorúan mondta, hogy Ildikó néni azt mondta, hogy igyanak reggel forró csokit, de közben kakaóra gondolt. Mert mindenki fáradt, és hogy attól majd felélénkülnek. De ő nagyon nem szereti a kakaót. Sem a csokit. Sem a kávét. Kivéve, ha fehér az a csoki. Reggel veszekedés van az autóban, vagy csak sima csend, nincs csacsogás, ha mégis valamelyik rákezd, van, aki kötekedjen, így vezetik a feszültséget.
Vonszoljuk magunkat napról-napra, vágjuk a centit. Még két rendezvényünk van, egy harmadikon csak besegítek, és be kell indítani a Gyümölcskört, ez két hét alatt elvileg lemegy, utána szívem szerint itthon tartanám már a fiúkat, mert már megtehetném. De akkor mi lesz Rékával? Még nehezebb lesz neki az iskola, ha úgy megy el, hogy egyedül neki van kötelessége. Mert ugye apa nem számít.
Már fárasztóak a programok is, fárasztó a játék is, mert egyszercsak jön, hogy vacsora, mert holnap fel kell kelni. Fárasztó a sok kötelesség, a muszáj, a korlát. Próbálok néha apró engedményeket tenni, kevesebb nemet mondani, például kaphatnak nutellás kenyeret többször, mint egyébként szeretném, hétközben is pancsolós habos fürdőt a zuhanyzás helyett, Misinek elengedem a hajmosást, amit utál, pakolok helyettük a gyerekszobában. De kevés.
Réka szólt, hogy szeretné, ha már ötkor lefeküdnénk este. De hiába, ha a fiúk meg nem bírnak magukkal, és nem hagyják aludni. Benn maradnék velük, mint régebben, mert kérik, de megbolondulnak tőle, és még később alszanak el. És egyébként is, azon is sírás van, hogy kinek az ágyához ülök közelebb...
Jönnek az agyalások, hogy hogy osszuk fel a szobákat, mire lesz pénz, lesz-e egyáltalán, szabad-e költeni egyáltalán, vagy jobb, ha van vésztartalék, használják-e majd, vagy nem is akarnak majd szétköltözni, ez meg nekünk fárasztó, pedig most már dönteni kell.

Van ez a napi pár órám egyedül, amikor végezhetem nyugodtan a dolgomat, és úgy telefonálhatok, hogy senki nem ordítja közbe, hogy éppen ki bántotta, vagy éppen kakafing, mert az vicces. De az utóbbi időben főleg azt az időt dolgozom fel magamban, amikor itthon vannak, és készülök a következő menetre. Hiányzik már az is, hogy itt nyüzsögjenek körülöttem, és ne kelljen tervezni túl sokat, csak eltölteni a napokat, és ha kedvünk van valamihez, nem számolgatni, hogy belefér-e még vacsoráig, kész van-e a lecke, és nem pörögnek-e fel túlságosan tőle. Le vannak merülve, szeretni kell őket nagyon, töltögetni a tankjukat, de úgy, hogy a többinek ne fájjon. Ha Nándit megajándékozom, a szememre vetik, ha Misit megölelgetem, megbüntetik érte, ha Rékának olyant engedek meg, amit a többinek nem, hisztiznek. Nem emlékszem, volt-e ilyen nehéz egyszerre szeretni őket.
Szóval vágjuk a centit, várjuk a nyári szünetet.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Visszacsapó hatás, avagy hogyan tovább kislábnyomon

Minden bejegyzés után eltervezek valami jó kis folytatást, aztán mire eltelik a hét, egészen más foglalkoztat.
Szombaton volt a kislábnyom verseny díjátadója. Amin a mi családunk is díjazott lett végül, ugyanis olyan ügyesen feljöttünk a hajrában, hogy az 5. helyezést értük el. Ez két tuti felnőtt biciklit jelentett nekünk, amit mi választhattunk ki meghatározott értékben. El is szórakoztunk rajta, hogy az autónk alig ér többet, mint a tekintélyesre nőtt bicikliparkunk jelenleg. (4 felnőtt, 3 gyerek, plusz futóbicikli, rollerek, motorok, tricikli, egyebek) Én személy szerint nagyon boldog vagyok az új bicajokkal, és tervezgetem, hogy fogom is használni... Ezekre végre lehet mindkettőre gyerekülést is szerelni, úgyhogy akár kirándulni is mehetünk. Persze tartok tőle, hogy elméleti síkon marad mindez, de ha nem is idén, majd jövőre, vagy utána... Előbb-utóbb csak megnőnek a gyerekek annyira, hogy nekivághassunk.

Ezen a díjátadón több érdekes előadás is volt, az egyik az autónóm házakról, ami nekem egyenlőre nagy falat, kicsit belemászok majd, ha lesz időm, de mivel nem fogunk a közeljövőben várhatóan házat építeni - hacsak nem nyerünk a lottón, amit nagyon szeretnénk -, nem hiszem, hogy tudok belőle kis léptékben hasznosítani belőle bármit. Egyébként is, ez a családban Gergő területe, ő sokat olvasgatott ilyenekről.

A másik, amit meg tudtam hallgatni, arról szólt, hogy hogyan tovább kislábnyomon.
Kézzelfogható eredménye lett annak, hogy részt vettünk a versenyen: a kétheti tankolás helyett 3-4 hetente megyünk benzinkútra, 5%-al tovább csökkent villanyszámlánk, 2 köbméterrel a havi vízfogyasztásunk, a húsfogyasztásunkat is csökkentettük.  És tulajdonképpen ez a kérdés, hogy mit teszünk ezzel a felszabadult pénzzel?
Mondjuk a mi válaszunk könnyű, merthogy nekünk nyílászárókat kell cserélnünk idén mindenképpen, jelenleg az erkélyajtónkon 5cm hungarocell borítás van, annyira rossz a szigetelése. Ez jó dolog, mert ezzel gázfelhasználást fogunk majd csökkenteni, tehát olyan dologra költjük, amivel további környezetszennyezést előzünk meg. (Némi környezetszennyezés által, merthát az ablakokat le kell gyártani, illetve a mostaniak kukába kerülnek...)
Aztán van olyan válasz is, mikor valaki (energia)szegénységben él, és a megtakarítás révén pénze kerül olyan dolgokra, amikre korábban nem telt, ez is rendben van. Például elkezd kertészkedni, és a vásárláson megtakarított pénzt részben locsolásra, részben fűtésre fordítja.

A lényeg tulajdonképpen az lenne, hogy ne fordítsuk a megtakarítást olyan fogyasztásra, aminek kizárólag környezetszennyező hatása van. Tipikus példának a világítást hozta fel az előadó: A 60 wattos égőt lecserélik 6x12 wattos csillárra, de akkor már belefér az is, hogy a kertet is világítsuk ki, mert most már olcsó. Vagy egyszerűen csak nem kapcsolják le a villanyt, mikor kimennek a helyiségből. És ténylegesen több lesz a fogyasztás, mint az energiatakarékos égők előtt. Egyébként pont volt egy hasonló tapasztalatom két hete. Egyik napról a másikra őrült forgalom lett. Minden lámpánál torlódás, a szokásos 12-15 perc helyett több mint 20 alatt értünk be az iskolába. Kiderült, hogy 10 forinttal csökkentették a benzin árát. El is gondolkoztam rajta, hogy egészen ésszerű lenne olyan környezetvédelmi adót kivetni rá, ami már ezt a lélektani határt ütteti az üzemanyagárakkal, és amit aztán szigorúan a tömegközlekedés fejlesztésére kellene fordítani. Kár, hogy ez ebben a formában nem megvalósítható, hiszen bizonyára névlegesen most is van egy ilyen része az üzemanyagáraknak... Van valami lélektani határ, mert azok az emberek, akik hónapok óta nem autóztak, újra kocsiba ültek. Az átlagos fogyasztást nézve egy 100km-es távolságon átlagosan akár 50-100 forintot is megtakaríthattak a 2500-4000forintos költségen fogyasztástól függően, egy teljes, 20000 forintos tanknál ez már akár 500 forint is lehet...

Najó, nem gúnyolódni akarok. Inkább arról írni, hogy ha már megdolgoztunk azért, hogy energiát spóroljunk, figyelni kell arra, hogy mit vegyünk a "felesleges" pénzen. Például lebomló kukászacskót. Vagy ledes izzókat a még hagyományosak helyett. Víztakarékos zuhanyfejet, komposztálót, biciklit, tanfolyamot, buszbérletet. Cserepet és balkonládát némi balkonkertészkedéshez, vagy vetőmagot a saját kertünkbe. Vagy magyar élelmiszert, magyar termékeket - ezeket nem kell olyan hosszasan szállítani. Költsük olyan kirándulásra, nyaralásra, amihez nem kell repülőre szállni, autóba ülni. A lényeg, hogy úgy emeljük az életszínvonalunkat, hogy közben megőrizzük azt, amit elértünk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Átver a gyerek

Ez is elérkezett. Az első próbálkozások, és igyekszem észnél lenni.
A történet az volt, hogy megkérdezte Réka, nézhet-e még mesét. Mondtam, hogy nem, mert már megnéztek egy másfél órás mesét, menjenek csak az udvarra játszani. Tettem-vettem, eltelt vagy fél óra, a fiúk látom, kinn vannak, megyek fel, Réka mesét néz. Jó mérges lettem, mondtam neki, hogy akkor most egy hétig nincs mesenézés, mert becsapott. Elkezdett hisztizni, meg még neki állt feljebb, mondtam, akkor két hét, mars kifelé. Ennyiben maradtunk.
Másnap dolgom volt, apjukkal maradtak itthon, akinek nem is mondtam, hogy mi van. Jövök haza, kérdem, mit csináltak? Mondják a fiúk, mesét néztek. Nézek Rékára, te is? Ő is. De tudtad, hogy nem szabad, mondtad apának? Tudta, és nem mondta. Előző nap kapott pontosan emiatt büntetést, még le sem járt, és már újra próbálkozik. Nem igazán tértem magamhoz. Sok dolog átvillant az agyamban, legtisztábban egyik ismerős kislány, aki négy évvel idősebb Rékánál, és igen sok dologban hasonlítanak egymásra. És borzasztó, ahogy kijátssza az anyukáját már évek óta, a dühöngéseire csak legyint, hogy majd elfelejti úgyis, nem kell vele foglalkozni, és a többi... Szóval egy ilyen 10 éves Réka vizualizálódott a szemem előtt, hogy ezt bizony valamikor most kell elkapni, mert menthetetlen lesz a dolog. Úgyhogy le van tiltva a mese egészen a nyári szünetig, és rendszeresen elővesszük a szülők becsapása-témát, és vesézgetjük. Valahol pontosan tudja, hogy milyen rosszat csinált, mert semmi hiszti nem volt, bár alkalmanként valóban elkeseredik, hogy ez milyen hosszú idő.
Hát, meglátjuk. Elkezdtük ezt is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A túlfogyasztás ellen a lehető legboldogabban

A múlt heti zöld bejegyzésem sokakat megmozgatott, és nagyon sokan kattintottak rá, már másnap felkerült a legolvasottabb posztjaim közé, bár a Lustanyus blogajálót még jó idő lesz lenyomnia. Bennem is sok gondolatot indított el, és több ötletem is lett, hogy miként lehetne apró lépésenként szabadulni a pénztől való függéstől, merthogy ez nem olyan, mint a cigi, hogy az ember lerakja egyik napról a másikra, ráadásul van normális mérték. Meg aztán őrült is a gondolat, pénz nélkül élni.


Mondjuk a fogyasztás csökkentése tipikusan egy menekülés a pénzhasználattól, gondoltam is, hogy írok ma a túlfogyasztásról. De azt hiszem, nincs erről nagyon mit írni. Túlfogyasztunk. Felesleges dolgokat, túlcsomagolt dolgokat veszünk meg, kis kiszereléseket, 3 az 1-ben kávét, 2dl-es üdítőt, fél literes ásványvizet és a többit. Nagy zacskóban kis zacskó, meg egy kis papír... Nem egyszer a megvásárolt termék súlya kevesebb, mint a csomagolásé. Ez egyértelműen és nagyon környezetszennyező. Ez sem kérdéses.
A múlt hétfői kommentekben sok nagyon jó gondolat van arról, hogy túl sokat költünk, érdemes elolvasni mindet egy nyugodt 10 percben, szerintem mazsolázok még majd belőle mindenképpen,  mindenesetre superwomanatwork hozzászólása igazi jó kis indítója ennek a túlfogyasztós témának. Kivettem egy részt:
"Egy adrenalinnal megspékelt nap után az ember még beugrik bevásárolni. A felfokozott hangulat, stressz miatt ezer felesleges dolgot vásárol. Felesleges, legtöbbszöz egészségtelen étellel kompenzál, megajándékozza magát ezzel-azzal. Luxus kirándulásra vágyik, mert hát mások is olyanra mennek, meg persze meg is érdemli. Ahogyan más dolgokat is. Azt hiszem, ha a "megérdemlem" fogalmát tudnám az életemben átértékelni, sokkal szebb lehetne."
Azért pont ez az utolsó mondat, mert olyan jól megfogta, amit én nem tudtam nemhogy megfogalmazni, de behatárolni sem. Hogy azért fogyasztunk, mert megérdemeljük. Mert megdolgoztunk érte, mert odaadtuk az időnket, kell valami, ami kompenzál, amit az időért, energiáért jutalmaz. 
Na, megint itt kellene abbahagyni. Mert azt igaziból úgyis tudjuk, hogy túlfogyasztunk. Hogy olyan dolgokat veszünk meg, amikre nincs szükségünk, amik nélkül meglennénk, és boldogok lennénk. És ez megint olyan kérdés, hogy lehet drasztikusan, mint pénz nélkül élni: beköltözni egy szoba-konyhába öten, és lemondani a technika összes vívmányáról, saját termelésű élelmiszert enni és köpködni az autókat, de biztos meg lehet találni valami normális középutat is. És ez a gondolat, hogy mit érdemlek meg, ez egy valóban jó választóvonal lehet, ami segít abban, hogy dönteni tudjunk, hogy mi az, amire tényleg szükségünk van, és mi az, amit tudunk valami mással is helyettesíteni, amit még sokkal jobban megérdemlünk. Egészséges ételt vagy a közös munka, közös játék örömét, friss levegőt, tiszta vizet és a többit. Valahogy átértékelni azt is, hogy mi az a munka, amit még valóban el kell végezni? Mi az az idő, amit valóban el kell adni valaki másnak? Ezt az időt miért adjuk el, amit veszünk rajta, azt érdemes-e? Kell-e új kanapé, vagy elég egy új huzat, néhány díszpárna. Kényelem-e az autózás vagy szükség? Kell-e 40. cipő és 100. ruha? És a gyerekeknek? Vagy hozzam a saját példánkat, kell-e egy készlet pohár, holott van elég bögre, és van miből inni? Ha már kétszer meggyőztem magam róla, hogy nincs szükségünk műfűre a teraszra, akkor tényleg meg kell-e venni, mikor akciós, és éppen pénzem is van annyi? És ha ezek nélkül tulajdonképpen megvagyok, valóban szükséges-e egy olyan munkahely, ahol még hétvégén is be kell menni, és éjszakánként otthonról gürcölni, vagy lehet, hogy kisebb fizetésért lehetne váltani egy olyanra, amit szívesebben csinálok, és nem kell kompenzálnom valami mással? És utána nem az egészségügyben töltöm a szabadidőm, szedem a nyugtatókat, a vitaminokat és többit?
Igaziból kergetem a gondolataimat, úgyhogy befejezésül valaki máséit veszem kölcsön, hogy ígéretemhez híven valóban hétfői bejegyzés legyen. Ezt az írást már amúgy is meg akartam osztani itt a blogon, mivel akár a saját szavaim is lehetnének. Innen fordítottam le.

A lehető legboldogabban  
Hiszem, hogy olyan boldog vagyok, amilyen boldog csak lehetek. Nem kiáltozok extázisban, és nem ömlenek az örömkönnyeim, de nagyon boldog vagyok. Ez nem a boldogság csúcsa, hanem a boldogság fennsíkja, amelyen életem végéig járhatok. Ezt a boldogságot kívánom minden élőnek.
A kérdés csak az, hogy milyen tényezőknek köszönhetem a boldogságomat.
Amim nincs:
1. nagy ház
2. komoly vagyon
3. divatos ruhák
4. jó kocsi
5. befolyásos pozíció
6. kábeltévé
És nem gondolom, boldogabb lennék tőle, ha bírnám valamelyiket. Amik valóban hatnak a boldogságomra, a következők:
1.  idő
2. szerető kapcsolatok
3. értelmes munka
4. egészség
5. könyvek
6. elegendő (abból, ami az élethez kell)
Úgy tűnik, a társadalom nagy részének az első hat az életcélja. A második hat tesz engem nagyon boldoggá, és azt hiszem, azért, mert elfelejtem az első hatot. Ajánlom ezt az utat! 



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nincs sok

történés felénk mostanában. Gyűrjük a mókuskereket, és várjuk a szünetet. Nem nagyon születhet abból bejegyzés, hogy már megint tulajdonképpen minden rendben van. Bővebben persze már nehéz pillanatok vannak, de nem is akarok ezeken most gondokozni, ezért sem írok róluk. Úgy érzem, ha bármelyik gondomon elkezdenék agyalni, teljesen legyűrne, és nem tudnék felkelni. Úgyhogy most igaziból azt mondom, hogy nincs semmi, csak fáradt vagyok, mikor megkérdezik, hogy mi a baj, mert nagyon nem olyan vagyok, mint szoktam. Ha megint a zsákos hasonlatomat kéne elővenni, csak tartom a zsákok száját, és vonszolom őket, de meg sem nézem, mi van bennük, aztán lehet, hogy egyik-másik kikopik, és szedegethetek majd össze mindent, remélem, egyikben sincs mák jellegű dolog, jártam már úgy... :) Most a hátrahagyottakat sem nézegetem, tudom, hogy megvárnak.

Viszont ha nem foglalkozok azzal, hogy nem jó nekem, és azzal, hogy nem alszom jól - a hátam miatt -, tök jó napjaink vannak. A gyerekek ügyesek és okosak, és nőnek, és meglepnek minden pillanatban. Lehet rajtuk ámulni, meg csodálni őket, és rengeteget nevetni a szövegükön, velük. De ők is fáradtak, még az ovisok is, mindenkinek jót fog tenni a szünet. Még egy hónap, azt már kihúzzuk. Egész nap kint lennének, és főleg, elmerülnének a saját dolgaikban, olyan kevés idő van mostanában erre. Vagy talán a lehetőség sok. Kint is lennének egész nap, és bent is autóznának, póniznának. Nehéz eljönni mindenhonnan, és nehéz elmenni bárhová. Pedig néha kötelező. Kezd elég lenni a kötelezőből. És mennyire hálás vagyok, hogy nem kell fix időben dolgoznom, hogy ezekben a hetekben hagyhattam, hogy az egyesületi munka is hadd sodródjon, nélkülem.

Pedig már szabin vagyok papíron. Másfélszer annyit keresek, mint amikor dolgoztam, és még szeptember végéig ez így is lesz. Mivel hét évig voltam itthon. Sőt, Gergő fizuját is rendezték, egy kis fellélegzés van most. Aztán, hogy hogyan tovább, majd meglátjuk.

Gyorsan elkezdtem megint fogyózni egy év után, egyenlőre megy, ez némi sikerélményt ad. Hátha legalább a hátam rendbejön, ha nem kell olyan sok túlsúlyt cipelni. Ha a hátam jól lenne, tudnék aludni, ha tudnék aludni, nem lennék fáradt, ha nem lennék fáradt, elvégezném a dolgomat, ha elvégezném a dolgom, nem nyomasztana, és lenne erőm foglalkozni a problémáim megoldásával. Ez alapján a logika alapján kiáltottam ki minden bajom okozójának azt a plusz 10 kilót. 4 nap alatt egyenlőre 4 kiló. Tudom, hogy ez nem tűnik egészségesnek, de akár az, akár nem, engem most ez a gyors eredmény határozottan inspirál, és jobb kedvre derít. Úgyhogy kéretik nem elvenni a kedvemet, köszönöm :)

Szóval ez van dióhéjban. És várakozás. Izgalmas hétvége és hét áll előttünk, nagyon várom. Családi nap az Orczy kertben, vásár a nagycsaládosházban, elsőáldozás és vendégség vasárnap (külön), jövő héten pedig az unokaöcsi jön hozzánk negyedik gyereknek, míg a szülei dolgoznak. Elég feladat, hogy ne kelljen gondolkozni, csak élvezni a perceket, és kihozni a legjobbat belőlük. Mert nem lesz nehéz. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Jó helyen van a gyerek...

Réka írja a környezet szorgalmit: le kell rajzolni, mit csinálnak a kertekben ősszel, tavasszal, illetve mit szokott csinálni nyáron, télen. Egészen a télig simán ment minden. De ott ugyan mit rajzoljon? Néz rám tanácstalanul.
- Mit szeretsz csinálni legjobban télen bent a lakásban?
- Háááát... Mesét nézni...
- Akkor rajzolj egy tévét.
- Ááá, dehogy! Az nagyon ciki lenne!
Játékokat rajzolt. Ez olyan megnyugtató.

__________________________
Utólag jutott eszembe, hogy nyilván a hógolyózást és a szánkózást meg a síelést várta a feladat, hogy lerajzolja a gyerek. De a hó jó esetben is egy hét a télből, a bezártság meg a többi 11. Szóval abszolút érthető, hogy egyikünknek sem jutott eszébe :)
És az a megnyugtató, hogy ciki a tévézés.
És egyébként többet játszik, mint tévézik. Csak nagyon szeret tévézni.
Najó, megmagyaráztam a bizonyítványomat is.
Befejeztem.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Pénz nélkül élni

A kislábnyom hírlevelek egyikében volt egy rövid szösszenet arról, hogy valakik pénz nélkül élnek a világban. Szándékosan pénztelenítették az életüket, holott korábban volt nekik rendesen. Szöget ütött a fejembe, rákerestem, elolvastam ezt, és a két folytatást. Meg is leltem azt a mondatot, ami igaziból még a hírlevélben elgondolkodtatott.

„Ha saját magunknak termelnénk meg az ételt, nem dobnánk el az egyharmadát, mint most. Ha mi készítenénk magunknak az asztalt és széket, nem dobnánk ki minden alkalommal, amikor átrendezzük a lakást. Ha nekünk kellene megtisztítanunk az ivóvizünket, valószínűleg nem szennyeznénk” Mark Boyle
...
...
...
Hát nem? Lehet, hogy tulajdonképpen ennyi, és itt kellene abbahagyni ezt a posztot, mert ez a lényeg. Hogy amikor pazarlunk, nem látjuk, nem becsüljük meg azt a tömérdek munkát, ami benne van. Régen, amikor nem volt szemétszállítás, mindenkinek volt szemétdomja, egy életen keresztül gyűlt, de nem borította el az udvart. A gazdagoknál sem. Ami nem kellett, ment a szolgáknak. Nem volt csomagolóanyag, ha mégis, az sokszor használatos volt, az állatok minden részét hasznosították, az apró anyagdarabokat is felhasználták szalagnak, foltnak, akárminek. Ha nem is a gazda, a szolgák becsülték meg a maradékot. Talán innen is jön a pazarlás: a gazdának kellett pazarolni, hogy a szolgának jusson. Emlékszem, hogy az általános iskolában volt olyan, hogy ciki volt megenni az egész ebédet, mindig kellett tányéron hagyni. Konkrétan mondta valaki, hogy nem illik, és hát mindenki illedelmes akart lenni. Talán innen jön... Azért jegyeztem meg, mert ez szöges ellentétben állt azzal, amit otthon hallottam, de hát otthon máskor is csinálunk olyan dolgokat, amik egyébként nem illenek...

Aztán ott van a másik két "gazdaságtalan", akikről szól a sorozat. Döbbenetes, hogy jól lehet lakni érintetlen étellel a kukákból. És érdekes, hogy tényleg, a közösségek eltűnésével az egymás segítése helyett is mindenre pénzt használunk, amitől még kevésbé vagyunk közösség, csak elszigetelt egyének. És hogy van, ahol fel lehet éleszteni a közösséget. Nagyon tetszett még egy mondat, amit most nem találok meg újra. A lényege nagyjából az volt, hogy az emberek nem hisznek abban, hogy tudnak bármit, amire másoknak szüksége van, de ez az életforma kihozza az emberekből a találékonyságot.

Egyébként a személyes véleményem az, hogy ezek az emberek őrültek, de legalábbis fanatikusok. Nem gondolom, hogy ezt így, ebben a formában széles körűen meg lehet valósítani. Sok dologban nem értek egyet velük. Igaziból nem is csak az egyet nem értés, hanem szkeptikus vagyok a mozgatórugókkal kapcsolatban, és ettől az elvek mellett sem tudok elköteleződni, de ebbe most nem megyek bele... Lényeg a lényeg, nem gondolom, hogy az ilyen fajta szélsőségesség megoldás lehet bármire is. Viszont vannak dolgok, amiket tanulni lehet tőlük.

Az egyik elég konkrét: az egyesület keretein belül nagy eséllyel végig fogom járni a helyi boltokat, hogy a lejáratközeli és sérült élelmiszereket adják oda. Tudok nekik helyet, nem egy család szorul erre rá, van, hogy a véletlen körülmények miatt, van, hogy saját butaságából, van, hogy lustaságból, de végülis ez mindegy, ha gyerekek isszák meg a levét. Ha már egy-két bolt nyitott erre, nyert az ügy.

Aztán meg gondolkozom rajta, hogyan építhetnék itt helyben közösséget. A nagycsaládos lassan működni kezd, ami jó. Ez a mi lakóhelyünk nagyrészt abból a középosztályból áll, akik azt gondolják, hogy mindent meg lehet venni pénzért, és mindent meg is kell, és minden problémát egyedül kell megoldani, akkor is, ha az dupla erőfeszítés. Én nyitott vagyok az emberekkel, mégis, akinek az utcából a gyerekei nem játszanak együtt az enyémekkel, azokkal alig váltok pár szót, a nevüket sem tudom. Most így, pár év után már megkérdezni is szégyellem :) Autóval jönnek, az elektromos kapuk kinyitásához ki sem kell szállni, a kocsiból való intésen kívül semmi kapcsolatunk nincs. És tényleg, ha a szomszéd nénimtől nem kérek kölcsön valamit, akkor mást nem is kérdeznék meg. Sőt, ha hiányzik a szódabikarbóna a sütéshez, nagyon nehezen hívom fel őt is, hogy van-e neki - mindig van -, van, hogy inkább elmegyünk a boltba. Mondjuk ha biciklivel megyek, mindegy, de ha autóval... Mekkora környezetszennyezés...
Pedig én alapvetően még tudok is kölcsönkérni, és viszonzom is a szívességet, hiszen fuvarozgatom, veszek neki ezt-azt, amire megkér, ha megyek boltba. Neki nincs autója, és viszem bevásárolni, vagy elkanyarodok a testvére felé, akit ő lát el, aztán visszamegyek érte. Ez némi plusz benzin, amit mindenáron mindig kifizet, sokat vitáztunk már ezen. Nem érti meg, hogy amit a kertjében termel, nekem nagyobb kincs, mint a pénz. Hogy sokkal jobban örülök annak, ha ad egy tököt, paradicsomot, 10 tojást, vagy szedhetünk meggyet, cseresznyét, összeszedhetem a hullott almát, amiből isteni pitét lehet sütni.  És ezt nem feltétlen kell ahhoz kötni, hogy mikor viszem, és mennyi kilométert megyünk.
Érdekes, hogy mi, akik tulajdonképpen barátnők vagyunk, rendszeresen beszélgetünk, még mindig nem vagyunk ezen túl, évek alatt, hanem ragaszkodunk a pénzhez. Ráadásul a szomszéd nénim még a régi világban nőtt fel, anyukám korosztálya, falun nőtt fel, tehát minden adott hozzá, hogy ez működjön. És mégsem.

A harmadik fontos pont a pénz valódi értéke. Valami miatt csak a pénzt értékeljük, nem értékeljük a munkát, az időt, szeretetet, amit belefektetnek az emberek. Vagy legalábbis azt hisszük, hogy meg lehet fizetni ezeket. Nem lehet. A szomszéd nénimnek is szoktam mondani viccesen, amikor meg akarja toldani a benzinpénzt, hogy azt a százast az időmért, hogy az időmet majd akkor tudja megfizetni, ha nyert a lottón, azt szeretetből adom.
Milyen hamis gondolat is ez, hogy minden megfizethető, hiszen hány dolog van olyan, amire azt mondom, hogy inkább megveszem, mert drága a saját időm arra, hogy ugyanezt elkészítsem, pedig képes vagyok rá. És annak az ideje, aki ezzel dolgozik? Ő vállalta, miért nem tanult, ő választotta, mi köze hozzá, kifizettem? Nem tudom. És gürizünk, és hajtjuk a mókuskereket, hogy megvehessünk olyan dolgokat, amiket aztán kidobunk, hogy újat vehessünk...
Nem megyek bele jobban, kezdek nagyon elmenni mindenféle témák irányába, ami mondjuk társadalompolitikai kérdéseket feszeget. Felesleges, és nem is szándékom ezzel foglalkozni.

Bár nagyon érintőlegesen gondoltam át a fentieket, nekem mégis egyértelmű, hogy környezetvédelmi szempontból a pénz valóban veszélyes. Ha valakinek több van, könnyen elveszíti az érzékét a munka értékével szemben, pazarló lesz, ami környezetszennyező. Nem is csupán a felesleges fogyasztásnak azzal az aspektusával, hogy megveszek olyant, amire valójában nincs is szükségem, hanem azzal is, hogy valóban használható dolgokat, értékes alapanyagokat, hasznosítható hulladékot kidobok. Mert nincs időm arra, hogy szétválogassam, feltegyem egy apróhirdetésben a netre ingyen elvihetőként. Mert óránként 5000ft-ot keresek a másodállásommal, inkább azzal foglalkozom, hiszen nem nyerhetek ennyit. És ez a viselkedés hozza magával azt, hogy akinek nincs, de többnek akar látszani, utánozza ezt az életformát.

Ha kidobunk valamit, ami még használható bármire, azzal nem csupán szemetet termelünk, ami környezetszennyező, hanem az előállításához - vagy a bármi előállításához - szükséges környezetszennyezést is újrageneráljuk. Hiába volt a munka egy része, amit belefektettek, a dolgozó munkába járása, a gyártósor kopása, a levegőszennyezés, a felhasznált víz, a gyár fűtése, és a többi, mind mind. Nem csak a saját pénzünket dobjuk ki.

Nagyon sok gondolat kering a fejemben a fentiekkel kapcsolatosan, aminek nem álltam neki itt kifejteni, sokmindent leírtam, aztán kitöröltem, mert nem tudtam jól megfogalmazni, így is kesze-kusza lett. De nagyon örülnék neki, ha jönnének vélemények, gondolatok a témában, pro vagy kontra, a lényeg, hogy konstruktívan... Fogalmazzatok helyettem, engem nagyon foglalkoztat ez a kérdés mostanában.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Találós kérdések gyerekszájból, avagy variációk a lóra

Réka kérdez, Nándi válaszol.


Melyik ló fekete?
- A fekete szépség!
- Nem! Gondolj a madarakra!
- A varjú!
- Neeem, a holló!
- Ezt tudod majd! Melyik ló vasaló? 
- ...
- A vasaló! Melyik háló... ló lukas?
- Az olló! 
- Nem, a háló! 
- De az olló lukas ott, ahol fogjuk!
- De nem az, hanem a hálót kell mondani! Melyik ló dagadt? Nem te anya, nyugi,  hanem ló! (köszi :) )
- A csikóhal! 
- Nem, a víziló!
Misi beszáll:
- Melyik ló a fekete ló? Hát a bálna!
Réka: - De a bálna kék! Melyik ló piros? A szalló. 
Misi: - A szalló! Tényleg! 
Réka: - Arról a szalagról jutott eszembe, hihi. 
Misi: - És melyik ló nutellás lovacska? Hehe, nutellás lovacska...
Nándi: - És melyik ló repül a levegőben? 
Misi: - Hát aaa - mondja magától értetődőként, aztán megáll. : - Melyik ló is? 
Nándi: - Hát a szárnyas repcsi! 

És így tovább... 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ha minálunk vendég jár...

Jelentkeztem az OVCS második fordulójára Autumnnál. Tavaly is főztem velük, és jó kis játék volt. Aztán lemondtam, mert egyrészt nincs időm, valóban nincs, ezt a posztot tegnap éjjel fél egyig írtam, másrészt meg olyan káprázatos menükkel álltak elő a gasztrobloggerek, hogy én olyan vendéget sem tudnék felmutatni, akinek ilyent megfőzzek. Mert ha olyan, bizony nem hívom el... Magam kedvéért meg jelenleg inkább leülök egy könyvvel, vagy csak ülök és bámulok magam elé. Mert most itt tartok.

Szóval lemondtam, megnyugodtam, de aztán a héten láttam, hogy csak négyen maradtak. És szégyelltem magam. Hogy miattam nem megy a játék úgy, ahogy a nagyon kedves Autumn kitalálta, pedig milyen jól kitalálta. Úgyhogy szépen átgondoltam, hogy hogy is megy nálunk egy vendégség, ne próbáljam meg mégis belefértetni. Merthát vendégeket folyamatosan fogadunk. Csak ezekről a szép fotókról meg fantasztikus menükről megint eszembe jutott, hogy nálunk nincs olyan, hogy csak egyforma tányér vagy evőeszköz van az asztalon, még akkor sem, ha csak magunk vagyunk, és két egyforma üvegpoharunk sincs, sőt, ha vendég jön hozzánk, még üvegpohár sem jut mindenkinek, és bögréből isszuk a bökős innát. Mert valahogy nem fontos az ilyesmi nálunk, még akkor sem, ha néha, pillanatokra vágyok rá én is, hogy olyan legyen nálunk is, mint "normáliséknál". De őszintén szólva gyorsan elmúlik, mert hát van 30 bögrénk - nagyon szeretem a bögréket -, és 5 különböző üvegpoharunk is, van miből inni, minek vegyünk? Úgyhogy kitaláltam, hogy úgyis rendhagyó tagja vagyok ennek a játéknak, nem gasztrobloggerként veszek részt, hát legyen rendhagyó a vendégség is. Olyan, mint nálunk a valóságban.

Szóval kedves Mézeskalács, Mónika, Sedith és Nelli, ha felénk járnátok, valami hasonló várna rátok.

Ha jön a vendég örülünk. Valószínűleg az aprónép a konyhapulton ülve lesi az ablakon, megérkeztek-e már. Amikor belépnek a kapun, egy lelkes kutya táncol előttük két lábon, rövidesen követik a lelkes kétlábúak, akiknek valószínűleg koszos a kezük, jó esetben nem fogdosnak, de az ötéves biztos felméri, hogy érkezett-e ajándék, és néha ehhez kéz is kell. De legalább udvarias, és csak tőlem kérdezi meg, hoztak-e valamit.
Aztán örülünk mi is, felnőttek, és tutira nem kérdezem meg, hogy kérnek-e valamit inni, hanem megpróbálom őket valahogy elhelyezni a lakásban,  mert a 16.00-ra rendbe rakott lakás 16.05-re csatatérré változik, és én ritkán találkozom olyan vendéggel, aki percre pontosan érkezik. Ha mégis, akkor éppen megcsúsztam és még nem végeztem. Közben próbálom távoltartani a gyerekeket, és megpróbálok pár szót is váltani a "vendégséggel". Ha sikerült akklimatizálódni, általában rájuk zúdítom a választékot, ami van. Ami mindig van, az a bodzaszörp, meg a ribizliszörp, amiket én csinálok, többnyire mostanában valódi gyümölcslé is van. Meg szóda. Meg bor meg sör, jó esetben. Bor mindig van, mert mindig kapunk ajándékba, de csak akkor iszunk, ha vendég jön. És előadom a menüt is, hogy mi várható, többnyire kiegészítve a hűtőben fellelhető hideg élelemmel és többnapos maradékokkal is. Gyakran van, hogy valakinek ahhoz van kedve.
Általában, ha jön valaki, és nálunk is eszik, valamelyik csirkémet szoktam csinálni. Ha sok gyerek van, valami tésztát. Néha pizzát. Ha jó idő van, garantáltan szalonnát sütünk, és mindenkit befogok salátát készíteni. A lényeg nálam a vendégváró ételnél, hogy minél kevesebb idő alatt készüljön el, kevés kosszal járjon, sokat lehessen egyszerre csinálni, és finom legyen. Hogy minél gyakrabban jöjjenek. Mert jó együtt lenni, és ne legyen teher a készülődés, csak pont annyi, amennyi belefér. Nekem nem fér bele sok, tudom, van, aki ügyesebb :)

Tegyük fel azonban, hogy most OVCS vendégség van, és baba is jön, úgyhogy mást választottam. Kezdő feleség koromban próbáltam néha megtudni a férjemtől, hogy mihez lenne kedve, mit főzzek. Rántotthúson kívül. És erre mindig azt mondta, hogy ananászos csirkét. Mindig. Persze nem tudta, hogy az milyen, csak kitalálta. Addig, hogy az első (vagy a második???) házassági évfordulónkra meg is leptem, csináltam neki ananászos csirkét. Mivel babakaját is kell ebből csinálni, az ananászt ezúttal házi barackbefőttre cseréltem. Eredetileg én cukor nélkül tettem el, és ki kellett egészíteni egy kanál cukorral, szóval jobb, ha klasszikus az a befőtt...

Tehát a menü ezúttal barackos csirkemell lesz, és madártej. Persze van fagyi is. A hűtőben van még maradék húsleves tegnapról, és tojáskrém is. Meg persze virsli és felvágott, tuti házilekvárok, bár mostanra csak sárga-, őszibarack, körte és eper maradt, és némi grillcsirke-mell, mert azt nem szereti nálunk senki magában, de nagyon finom majonézes-csirkés szendvicset tudok belőle csinálni, van hozzá savanyúuborka is. Ú, és majdnem elfelejtettem, van még a saját szalonnánkból is egy darab! Sőt, a kolbászból is egy csücsök.

A barackos csirke receptje:
Egy nagy csirkemellet, kb. fél kilót felcsíkoztam, és olajon fehérre sütöttem. Ráreszeltem három közepes sárgarépát, és kb. 10-15 percig pároltam fedő alatt. Ha nincs leve, kicsi vizet lehet alá önteni. Amikor megpárolódott a répa, egy üveg barackbefőttet rákockáztam, és összemelegítettem. A babaételnek valót itt kell félretenni, és eszembe jutott, hogy köret is kell, úgyhogy olajon megpirítottam némi rizst - némelyiket sajnos feketére, mert nem tudok egy dolgot csinálni egyszerre -, majd felöntöttem húsleves levével, hadd főjön.
A húst megsóztam, fehérborsot szórtam rá, illetve elvileg két púpos kiskanál curryt, most az én saját, külön bejáratú gyerekeim miatt csak egyet tettem rá, de sokkal szebb színe és erőteljesebb íze lesz a kettőtől.  Jobb úgy. És az egészre ráöntöttem a barack levét, rátettem a fedőt, és kb 5-6 percig összeforraltam. Ennek a befőttnek nem volt sok leve, és a répa meg a hús sem eresztett sokat, így 2 dl (és nem egy) vízben egy púpos evőkanál burgonyakeményítőt csomómentesen elkevertem, ráöntöttem, összeforraltam és kész is volt. Ha időben tettem volna oda a rizst, annyi idő alatt el is készült volna, mire az megpuhul.

A bébiételhez a husis-répás-őszibarackos egyveleghez egy kis vizet és egy kanál rizst kell csak adni, turmix, és máris kész a bébiétel. Amit nálunk nem eszik meg senki, úgyhogy nem készítettem el most, de annak idején értékelték a fiúk. Réka nem evett pépeset, derogált neki. Egyébként a hús bevezetésétől adható, elvileg 6 hós kortól.

Megpróbáltam lefényképezni, de nem sikerült. Többek között ezért sem vagyok gasztroblogger. De finomnak finom. Becsszóra. Igazi, évfordulós kaja :)


És megmondom őszintén, nem főztem meg a desszertet, szóval csalok. Sőt, a receptet sem ide írom, hanem linkelem a nagyon elhanyagolt receptes blogomról a tökéletes madártej receptjét, ami után - mióta tudom a titkokat -, bizony sokan sóhajtoznak, hogy utoljára ilyent csak gyerekkorukban, és van-e még. Előtte azért nem zsebeltem annyi dicséretet :) Egyébként nagy eséllyel sütöttem volna egy almás-rebarbarás pitét is, mert sok rebarbarám van, ami egy sima 50dkg liszt, egy lapos teáskanál szódabikarbóna, 25dkg margarin, vagy 18-20 dkg zsír, 10dkg cukor, egy tojás és 2-3 kanál tejföl összegyúrásából készült tészta, amire fél kiló reszelt almát teszek, fahéjat és 4-5 nagy szár rebarbarát szoktam csíkozni. A gáztepsiben, kb 40 perc alatt sül meg 170 fokon, légkeverésen. Van, hogy kevés cukrot is szórok a gyümölcsre. Isteni. Főleg másnap, de ritkán marad meg addig. Szerintem ez lett volna a menü.

Szóval ilyesmi nálunk egy vendégség. Éhes-szomjas nem szokott maradni senki, bár gyakran van önkiszolgáló, vagy kérni kell, mert belefeledkezek a beszélgetésbe. Ezért többnyire előre elnézést szoktam kérni mindenkitől, visszajárók már tudják, mi a rend. Viszont a hangulat mindig jó, és mindig laza, és mindig sajnáljuk, ha vége van. Remélem, hogy sikerült ezt továbbadni.

Najó, utólag juttott eszembe, hogy ha Móni hozza a gyermekeit, márpedig biztos, hogy családostul hívnánk őket, akkor bizony a madártejet le kell cserélni, és bizony a pite sem állja meg a helyét a tejföl miatt, de talán azt két tojássárgával ellensúlyozni lehet. Akkor meg a tojással van a baj... Ezt elbénáztam... De a főétel maradhat :)

Nem kérem, hogy szavazzatok rám a Kutya és konyha blogon, inkább a többiekre, akik vették a fáradtságot és időt, hogy valódi vendégséget rendezzenek, gyönyörő ételeket és menüket főztek végig, és mindezekről még fantasztikus képeket is csináltak.

Köszönöm a játékot! :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi és a szerelem

Réka: Azt hiszem, a Palkóba is szerelmes vagyok, mert mindig mosolyog.
Misi: Én meg szerelmes vagyok az ... órába!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Let's colour Dunakeszi!

Talán sokan hallottatok már a Let's colour pályázatokról. Idén egy dunakeszi iskola is nevezett, a Bárdos Lajos Általános Iskola.
Egyrészt dunakeszi, így már alapból is velük vagyok. Másrészt pedig ez volt az az iskola, amelyikre számíthattunk a nagycsaládos egyesülettel, mikor helyszínre volt szükségünk. Azonnal és ingyen segítettek, még takarítottak is utánunk, plusz nyitvatartást vállaltak, satöbbi. Ráadásul meg is érdemelnék a segítséget, borzasztóan lehangoló a környezet, és a jelenlegi helyzetben - folyamatosan új férőhelyeket kell biztosítani az önkormányzatnak a rengeteg gyerek miatt - biztosan nem lesz pénz arra, hogy barátságosabbá tegyék.

Szóval nagyon megköszönném, ha szavaznátok, nagyon szoros a verseny, gyakorlatilag óránként változik, és valóban, minden szavazatra szükségük van. 2. kategória, Dunakeszi Bárdos iskola

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS