Mihály nap

Tegnap eltelt Misi névnapja. Kérdeztük tőle, mit szeretne, mondta, hogy semmit. Csokit sem? De, csokit azt igen. Úgyhogy kapott tábla csokit, és nagyon boldog volt, hogy ő rendelkezhet vele. :)
Számosan hívták a családból, annak ellenére, hogy a Mihály napról a naptárban mindenkinek nehezen jut eszébe a mi kis Misink. A telefonérettségét mindenesetre még kétségbe vonom. A beszélgetések nagy része ugyanis így zajlott:

én suttogva: Mondjad, hogy szia papa/mama/dédi/stb.
Misi: - Szia papa/mama/dédi/stb.
hívó: - Isten éltessen/Boldog névnapot Misi!
Misi: - KAKIIII! - kuncog
Hívó: - Mondjad Misike mégegyszer, nem értem! (de igen, jól értetted!)
Misi: - Kakifing! Pukiii! - röhög
hívó: - .... ( majd változatos terelés más téma irányában)
Misi: - Most leteszeeeem, sziaaa!

Nándi még költött egyet hozzá: Isten éltessen bokáig, füled érjen kakáig...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Lehet, hogy a doktornénink kézrátétellel gyógyít?

Tegnap elmentünk orvoshoz ugye, Nándi elég vacakul volt, meg is állapította a dokinéni, hogy valamiféle gyulladás lehet odabent a krupp maradványaként, de várjunk még.  Megbeszéltük, hogy a héten biztos nem megy oviba a gyerek, Nánditól azt is megkérdeztem, akar-e menni almát szüretelni, mert az kint van, mehetett volna. Nem akart. Délben le is fektettem őket a betegségre hivatkozva. És mikor felkelt egyáltalán semmi baja nem volt. Nem köhög, nem taknyos, nem rosszkedvű, nem hisztis, nem fáradt.
Egyrészt a doktornénink nagyon jó, és lehet, hogy elég, ha meghallgatja a Nándit, és az meggyógyul.
Másrészt valószínűleg tényleg igazam volt, és lelki eredetű a betegsége.
Harmadrészt ma reggel kiderült, hogy Réka osztálya hittanon azért imádkozott, hogy meggyógyuljon a Nándi. Na, azért nem kell elérzékenyülni, hogy milyen odaadó testvér, azért ezt kérte, mert idézem "borzasztóan zavar, hogy itthon van a Nándi, amikor nekem iskolába kell mennem!"
Hát, ez nem jött be, Nándi marad. Hétfőn mennek együtt. Rékának meg kitalálok valami kárpótlást. Szegénynek. Még mielőtt ő is pszichoszomatikus lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Iskolában, óvodában, itthon

Megint olyan minden pillanat, mint egy-egy teljes nap, mindegyikről akár külön lehetne írni, és mindegyik elsuhan, mielőtt el tudnám kapni a végét, hogy megörökítsem.

A két fiúnak kruppos éjszakája volt a múlt héten, Nándinak kedd éjjel, Misinek péntek éjjel, ez utóbbi volt a durvább, Misinél egyébként az első volt. De mindkettőnél megúsztuk a kúpot, a 8 fokban alvás megtette a hatását. Másnap aztán ugye természetesen alig maradt valami, az viszont nem javult. Ma éjszaka rondább lett a köhögés, Nándit alig tudtam felkelteni reggel, úgyhogy dokinéni, de még mindig nincs gond, jól jártam el. Azért recepttel jöttünk haza, és ha lázas is lesz, akkor megkapja. De asszem délben kialudta. Misinél is van némi hurut, de ő nem valószínű, hogy rosszabbul lesz.

Aztán voltunk ribizlibokrokat ültetni közösségileg, meg szalonnátsütni is, meg telnek, telnek az iskolás napok, számomra döbbenetesen gyorsan haladnak. Most kezdik írni a számokat, tegnap és ma ll betűket kötöttek össze, és vagy 10 betűt olvasnak. Gyűlnek a mosolygók, Réka egyre magabiztosabban írja az íráselemeket, amiket kell, néha kapható egy-két gyakorló sorra is, és már a szorgalmikat is megcsinálja néha. Eleinte ezektől elzárkózott. Most már néha az írásra is kap mosolygót, gondolom látja a tanító néni a belefeccölt energiát. Tegnap elmaradt az olvasásgyakorlás, és mégis ment neki, ebben elég ügyes, minden olvasnivaló mellett ott a mosolygó.
Én bajban vagyok, sosem volt még elsős gyerekem, az én saját emlékeim a saját iskoláskoromról egészen más hozzáállást mutatnak, mint amit Réka képvisel. De azt hiszem, megdicsérem magam, mert elég jól veszem az akadályokat. Elfogadok mindent olyannak, amilyen, nem akarom, hogy másmilyen legyen, rábízom a megoldásokat, nem erőltetem az én jobb és egyszerűbb módszereimet, hagyom, hogy kérjen, nem kiabálok, nem veszekszem, csak ha pl. összefirkálja direkt az iskolás füzetét. Volt rá példa. Hatott is a kiabálás. Jó módszert dolgoztunk ki az itthoni házifeladatra, igaz, nagyon sok időt kell vele eltölteni, a napköziben bőven elég rá az egy óra, csak hanyag munkát végez, szívem szerint tépném ki a lapot, elfelejti megcsinálni a feladatok egy részét, vagy hibás. Itthon 2, sőt néha három óra is rámegy, de nem feszül meg. És jó neki, hogy vele foglalkozom. Egy kis tanulás, egy kis játék, ügyesen beosztjuk, csak oda kell figyelnem, meg ne csússzunk. Egy-két napot van napköziben hetente, és van, hogy ottmaradunk játszani a fiúkkal, amíg a többiek be nem mennek az udvarról a tanuló órára. Akkor indulunk mi is haza.
Jár végülis szolfézsra, és van furulya is, tele vagyok kétellyel, erről lehet, hogy írok még majd... Sőt, valószínű. De még nem szóltak, hogy inkább ne járjon :)

Misi hétfőn kezdi az ovit, ha senki nem lesz rosszabbul, Nándi az epret választotta neki jelnek. Szerintem lányos, én a körtére szavaztam volna, de Nándi ragaszkodott hozzá, Misi meg nem akart ebben az összeesküvésben részt venni. Nem akar ovis lenni.

Nándinak nagyon nehéz mostanában oviba menni, szeretne itthon maradni velem, én ennek is betudom a mostani betegség-rosszabbodást. Nem sír, csak alig akar elengedni, velem akar lenni. Viszont délben boldog kisfiú vár, már átöltözve, lelkesen mesélve. Nagyon jó neki, hogy nem ő a rossz, van kit szidni, és nem kell neki rosszalkodni, harcolni. Merthogy ő ugye rossznak érezte magát, mondták rá a gyerekek, és ezért úgy is kellett viselkednie. Most nem kell. Megkönnyebbült. Még azt is megbeszéltük, hogy segítünk a kisfiúnak okos ovisnak lenni, mert ő még nem tudja, hogy hogy kell itt viselkedni.

Na, ezek a dolgok, amik vannak a házunk táján a gyerekekkel. Meg még százezer másik.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Reggeli feledékenység

Reggel most már háromnegyed hatkor kelek, hogy veszekedés nélkül induljunk útnak reggel, és minden és mindenki elkészüljön. A veszekedést nem mindig ússzuk meg, de határozottan több a nyugis reggel, mint a türelmetlen. Előre félek, és nem merem megnézni, mikor fog belépni a FlyLady (nem repülő asszony, hanem Finally Love Yourself betűszó) programba a napi 15 perc torna. Ettől rettegve, és a kontrollfüzet kitöltésén elakadva toltam el egy héttel. Meg hogy ebbe a felöltözős-mosogatófényesítős-napi kétszerkétpercpakolós-beágyazós rutinba belejöjjek. Na, mindegy, nemsokára azt fogom olvasni a reggeli motivációs hírlevelemben - mert azt is kapok ám! -, hogy 15 percet tornázzak. Na, nem a tornával van a baj, hanem hogy 1. napi, 2. 15 perc. A két perc koncentrált pakolásnak sem merek nekilátni, csak hajnalban és este, mikor már alszanak. Vagy elfelejtem. Hiába nézem meg a már kitöltött kontrollfüzetemet. Egy pillanat múlva már sehol nincs az agyamban. Az orromra kéne ragasztani, de akkor meg állandóan szem előtt lenne, tereptárggyá válna, nem venném figyelembe. Mindegy, marad a reggel. Úgyhogy fél 6-kor fogok kelni, hogy fussak egyet. Más tornát jelenleg nem tartok kora reggel elképzelhetőnek, ez is necces lesz, mert a fiúk gyakran felébrednek velem. Na, ez még a jövő, és olyan dolgokkal birkóztam meg az elmúlt pár hétben, amit nem néztem volna ki magamból, szóval menni fog, csak most éppen előre félek, nehogy megijedjek majd.

Egyébként nem is akartam erről betűt vetni, csak eszembe jutott, mert a háromnegyed hatos kelés és szigorúan felépített reggeli rutin ellenére sikerült ma reggel Réka tízóraiját itthon hagyni.
Először szörnyű lelkiismeretfurdalásom lett. Aztán eszembe jutott, hogy olyan háromnegyed hét magasságában, mikor felmentem a táskájáért pont azért, hogy belerakjam a tízórait, akkor micsoda zokogást és visongatást csapott, mert ő nem olyan kenyeret kapott, amilyent a fiúk. Mert elfogyott. Mert a fiúk korábban lejöttek, mert nem kellett imádkozni érte, hogy kijöjjenek az ágyból. (Sőt, azért imádkoztam nekik, hogy még egy picit maradjanak, de nem tették. ) És felfalták mind a hat szelet toastkenyeret lekvároskenyérnek. Amit ő úgysem evett volna, a hagymáskenyérre pedig nem akartam lekvárt tenni. És én igazán nagy gonddal készítettem neki tízórait, olyant, aminek biztos örül. És a nagy harcban - amiben úgy rémlik így 15 óra távlatából, hogy nem nagyon vettem részt - aztán itthon is maradt, és csak akkor vettem észre, mikor hazaértünk Misivel, hogy ott az asztal sarkán, ahova a nagy reklamálás után letette.
Szóval a hanyaganyás feledékenységes lelkifúr után közvetlenül jöttek a gondolatok, aztán pedig az, hogy felhívom a sulit, hogy adjanak neki valamit. Aztán hogy felhívom az apját, hátha el tud ugrani a szünetben egy kiflivel a sulihoz (10 perc metróval). Közben az újabb gondolatok, hogy kb minden második tízórait érintetlenül hoz haza, a többit meg félig megrágva, reggelizett, és fél 12kor ők ebédelnek elsőnek. És hogy a táskáját is én pakoltam be. És hogy ez lehet, hogy jó lecke lesz, hogy ezekért a dolgokért ő felelős. Közben el is értem az apját, aki ebben megerősített. Úgyhogy a lelkifúr vegyült némi daccal a részemről. De azért izgultam, mikor érte mentem. Meg is kaptam:
- Nem tetted el az uzsonnámat! Az ebédlőben kellett reggeliznem! - huhh, kapott valamit enni a gyerek.
- éééén??? Te nem tetted el! A kezedben volt - és közben fúrt, fúrt a lelkiizé.
De hatékony voltam, mert elgondolkozott.  És a táskáját sem pakoltam ma be, pedig hamarabb ágyba kerültek volna.
Asszem holnap mindketten jobban figyelünk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kisgyerek kis gond...

A folytatást mindenki ismeri. Lustanyut olvastam, érintett egy témát, amiről már régóta gondolkozom. Most leírom, aztán majd meglátjuk, hogy hogy gondolom majd 8-10 év múlva, mikor nekem is lesznek nagy gyerekeim.

Elég sok kisgyerekem és nehézségem van ahhoz, hogy meginogjon bennem eme ősi bölcsesség hitele. Viszont még sosem volt nagy gyerekem, és így azért nem vallana túl nagy körültekintésre, ha azt mondanám, ez hülyeség, és tuti nem így van. Lustanyuval sem értek egyet abban, hogy kinek mi a nehézség. Azt hiszem, aki ilyen sokat dilemmázik a gyerekek kicsi korában azon, hogy mikor mit szúr el, meg hogyan kellene annak legalább ugyanolyan nagy lesz a lelki élete akkor, mikor látja azokat a dolgokat, amikre nincs befolyása. Hogy hogy lehetne mégis. És még akkor is lehet elszúrni, sőt. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogok rálegyinteni, hogy hát, én mindent megtettem, amikor kicsi volt, megalapoztam, most már ez van, változtatni nem fogok tudni. Valószínűnek tartom, hogy szenvedni fogok, mint a kutya.
A jegyesoktatáson egyébként azt kaptuk útravalónak, hogy mindig legyünk ott, ha valamit mondani akarnak, legyen rá alkalom, hogy meghallgassuk őket, ha lehet, kritika nélkül, és akkor nem lesz gond. Már egész kicsi kortól. Anyósom is gyakran mondja ezt, és hát ő is négy normális gyereket nevelt fel, akik közül egy sem kallódott el. Vagyis egy ott van még, aki még kallódhat, mert most 16, de szerintem nem fog. Aztán ott van az otthoni példa, ami szintén ezt erősíti, bár anyukám nem fogalmazta meg így nekem, mindig csak azt szokta mondani, hogy hát csináltuk. Valószínű nem tőle örököltem az őrlődő személyiségvonásaimat :). Szóval ezzel próbálok alapozni, több-kevesebb sikerrel, majd meglátjuk, hogy sikerült. De nem erről akartam írni.

Hanem arról, hogy szerintem - úgy, hogy még sosem volt nagy gyerekem - miért is éli meg úgy az ember, hogy nagy gyerek nagy gond. És bár lenne inkább kicsi, és az milyen jó volt. Arra a részre most nem térek ki nagyon, hogy az idő múlása hogy megszépíti a dolgokat, és hogy eltünteti a nehézségeket, de erről is tudnék oldalakat írni, és biztos ez is közrejátszik, most mégsem erre gondolok.
Azért azt aláírja mindenki, hogy baromi nehéz a kicsi gyerekkel. Rengeteg idő, energia, és még több idő, és hulla az ember, és tudja, hogy most alapoz meg mindent, és nehéz döntéseket hozni, és fáradt, és fáradt, és fáradt, és mégis mindig ott kell lenni, és helyt állni 100%-osan, mert ha 10% kiesik, már lehet, hogy megvan a baj, leesik, megvágja, összetörik, ráesik. De mégis, akármi van, akármennyit kiabálunk, veszekszünk, akármennyire fárasztó, és ki kell tenni mindent, az utolsó cseppet is, akkoris adnak puszit, megölelnek, megölelhetjük őket, és látjuk, hogy bíznak bennünk, és szeretnek, és tudják, hogy szeretjük őket, és szükségük van ránk, mind a 100%-unkra. És ez segít, hogy odategyük tényleg mind a 100-at, sőt, 110-et, ha kell, mert nézzük, ahogy alszanak, vagy játszanak egymással, vagy megölelnek minket, és úgy érezzük, hogy megy ez még akár 200%-on is.

Aztán ahogy majd megnőnek, gondolom nem kell majd mindig a 100% sem. Egészen egyszerűen azért, mert nincsenek velünk.  De mi meg adnánk. Egyre kevésbé vagyunk részesei az életüknek, egyre kevesebb a visszajelzés, a puszi, az ölelés, a beszélgetés, a közös időtöltés, kényszeredett a segítség, hiányzik a bármi. És nagyon nehéz elhinni azt, hogy még mindig szükségük van ránk. Rossz, hogy a Robi véleménye jobban számít, mint a mienk, főleg, ha szerintünk az hülyeség. Hogy a napi száz puszi és folyamatos nyakbanlógás a reggeli búcsúpuszira és az esti jóéjtre korlátozódik, és esetleg az is egyre kötelességtudóbb. Érti az ember, hogy ciki, ha elkíséri az orvoshoz, de azért még mindig pontosan ugyanúgy aggódik érte, mint amikor 3 éves volt, és vajon mindent elmondott-e.
A gondok nem kisebbek, nem is nagyobbak, egyszerűen mások, újak. Csak talán még nehezebben éljük meg, mert nincs ott az a feltétlen elfogadás közben, amitől mégis van valami visszajelzés közben, mint a kisgyereknél, hogy "Szeretlek én anya, akkor is, ha elszúrod. Nem tudod annyira elszúrni, hogy ne szeresselek, és hogy ne tudjam a szívem mélyén azt, hogy szeretsz. Még ha az ellenkezőjét is mondom." És talán mi mindig lassabban szokunk a csökkenő mennyiségű szülőségünkhöz. Tudjuk, hogy kevesebb kell, de nem tudjuk, mennyivel. Az sem jó, ha ők diktálnak, mert nem felnőttek, de azt meg már nem fogadják el, ha mi diktálunk. És ez egy állandó konfliktus.

És ráadásul hiába, hogy ők már csak 20%-ot kérnek a gondoskodásunkból (legyen enni, inni, öltözni, lakni), attól mi még mindig 100%-ig apák és anyák maradunk. Még ha a 20%-ot is igyekszünk adni magunkból, igény szerint. És ez nehéz. Baromi nehéz. Erre megy a 100, a 110, a 200%, hogy úgy szeressük őket, ahogy nekik a legjobb. Csak most már üres tankkal. Igaz, hogy végre van időnk arra, hogy szeressük magunkat, hogy olvassunk, fodrászhoz és tornázni járjunk, van élet a háztartáson túl is, de talán ráébred az ember, hogy mégsem az kell, hogy magunkat szeressük, hanem az, hogy ők, azok a ronda nagy buta és szemtelen kamaszok szeressenek minket úgy, hogy 2 évesen. Mert nekünk még mindig azok az édes kisgyerekek.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kis korkülönbség

Van egy nagy hátránya a kis korkülönbségnek a magasabb gyerekszámmal kombinálva. Az, hogy szinte nullára redukálódik az az időszak, amikor nincs olyan gyerek, aki nem úgy kezdi a játékot, hogy a házban fellelhető ÖSSZES játékos dobozt kiborítja a földre, majd két meglelt kinccsel átmegy a másik szobába, mert ott még van hely játszani is. Természetesen a példáját az összes többi is követi.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kortesbeszéd, avagy miből lesz a politikus

Azt mondják, a három gyerek azért nem jó, mert a kettő ki tudja zárni a harmadikat. Nos, nekünk ez annak idején négyen is sikerült, mindenesetre Misi támogatásáért időnként komoly harc folyik a két nagyobb között. Nándival sokkal jobban kijönnek, Réka viszont határozottan jobban érvel. Egy múltkori szövetkezés során a következővel próbálta a saját oldalára állítani. A hanghordozást és hangsúlyokat kéretik hozzáképzelni.

- Misi! Itt van a Réka! Én vagyok az! Hát elfelejtetted a puha meleg Rékádat?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nagyfiú lett

Bizony a Misi. Aki bölcsi-várományos volt, de végül mégis mehet oviba. Dilemmáztam ezen sokat, mert nem szívesen adtam volna be bölcsibe, hiába gyönyörű - szavak nincsenek rá, milyen gyönyörű a most épült bölcsi, ahol lett is volna helye - és hiába lettek volna fantasztikusak a gondozónénik. Egyrészt rossz érzés lett volna, hogy valakinek esetleg még nagyobb szüksége van a helyre, de ezen még túltettem volna magam, mert nekünk is szükségünk van rá. Másrészt viszont az volt a gondom, hogy nagyon nehezen szokja meg az új dolgokat Misi. És tavaly járt a Pinokkióba, most meg egy év bölcsi, aztán meg ovi... És itt, a csoportban ott van a Nándi, és hát egy éve oda járunk, többször játszott bent. Amikor fizettem be az ebédet, másfél órát kellett várnom, és megkértem, hadd menjen be addig a csoportba, és abszolút beilleszkedett, jó volt neki, részt vett mindenben. És mondtam az óvónéninek a dilemmámat, mondta, hogy átgondolja, meg beszél az illetékesekkel. És most a szülőin mondták, hogy akkor legyen inkább óvódás a legkisebbünk.

Szeptember 27-én lesz két és fél éves, és onnantól mehet. Valójában október első hétfőjén fog kezdeni, jövő héten egyeztetjük a részleteket. Persze most tiltakozik, ő nem lesz ovis, nem akar oviba járni, nem is fog sokat, csak három napot hetente, abból kettőt fog talán ott aludni, de még nem biztos. Jövő héten mindenre fény derül. Nándi örül, nagyon örül. Én is. Jobb lesz így. Még ha sajnálom is kicsit, hogy abba a gyönyörű bölcsibe nem fog járni gyerekem.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szégyellem magam...

...mert örülök.
Egyik reggel öltöztünk Nándival, és ott az egyik új ovistárs kisfiúról kiderült, hogy "rossz". Anyuka szerint, Nándi szerint. Harap, verekszik, nem fogad szót, kis dömper. És néztem, ahogy söpört végig a kis hároméves az öltözőn, és én megkönnyebbültem. És rögtön utána szégyelltem magam, de akkor is örültem, hogy legalább van vetélytársa Nándinak a falurossza címért. Vagy ha nem vetélytárs, akkor partner, és akkor majd tombolnak ketten, és nem marad egyedül. Mert akkor még úgy nézett ki, hogy elég jól kijönnek. Azóta nem néz ki úgy.
És Nándi is megnyugodott, másnap már nem sírt, hogy oviba kell menni. És ezt most nem fogom magamra, tudom, hogy érzékelik a feszültségeimet, de ez nem olyan volt.

Ez az ovi-iskolakezdés egyébként úgy néz ki, sokkal jobban megviseli Nándit, mint ahogy eleinte gondoltam. Tavaly együtt jártak ugye Rékával, és most az első két napon annyira jó volt, és kiegyensúlyozott, és minden remekül ment, tudtam, mi történik az oviban, mi érdekli, stb. Kijelentettem, hogy jót tesz a középsőnknek, hogy egyedül ovis.
Mostanra azért nem annyira egyszerű a helyzet. Azt hiszem, Nándi menne Réka után. Abból gondolom, hogy a fiam, aki még rajzolni is csak 3-4 percre ül le, mostanában fél órákat feladatmegoldózik folyamatosan. Elővette az elfekvő Zsákbamacska készleteket, ami kutyát sem érdekelte az elmúlt két évben, és sorban egymás után csinálja még a három csillagos feladatokat is, mondjuk a színezős, rajzolósakat gondosan átugorja. Megvonta a párhuzamot a Réka kuckójából kihallatszó házifeladatos hangok, és az emlékében élő feladatmegoldós füzetek között. 3 héttel ezelőtt biztos voltam benne, hogy Nándi még három évet lesz ovis, most megrendült ez a magabiztosságom, hogy megtehetem-e vele. Jó, hogy van még időnk eldönteni :)
Aztán minden éjjel átjön, és lábtól lefekszik. És nagyon anyás. És délután nagyon nehéz vele, de csak onnantól, hogy meghozzuk Rékát. De nem (mindig) Rékával van a konfliktusa, néha csak úgy magától kiborul. Állandóan világgá megy, és megint sokat önbüntet. Nagyon rossz. Nem is tudom, ilyenkor hogy kell reagálni, hogy ne érezze úgy, hogy ha magának árt, akkor majd jobban figyelünk rá. Széttépi pl. a kedvenc rajzát, amire nagyon büszke volt. Mert mondjuk Misi elveszi a játékát, és ő fellöki. Misi sír, és én meg jövök, hogy mi volt ez. Nándi pedig világgá megy, és tönkretesz valamit, ami az ő sajátja, aztán sír. Azért, mert bánja, hogy túlreagált, és azért, mert tönkrement, amit szeretett. Érteni értem a logikát, csak a fejébe nem tudom verni, hogy ez nem a helyes megoldás.

Hogy miért nem?
Ma este fektettem őket, már a két szélső aludt, csak ő volt még ébren. Néha megszólalt, kérdezett, én csittegtem. De kitartó volt. A legvégén megkérdezte, mit jelent, hogy jó napot. Mi az, hogy véletlen, az azt jelenti-e, hogy fájt? Mi az az elnézést?
Elmagyaráztam. Sokféleképpen. Példákkal is a saját életünkből, hiszen naponta többször használjuk a fenti szavakat. Ő is. De vajon azt értette-e amit én akartam neki mondani? Mindenesetre valamit fogott belőle, mert nem kérdezett tovább, hanem egy perc múlva aludt. Majd kiderül, mit...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hétköznapi

Néha, mikor megnyitom a blogomat, meglepődök rajta, hogy jé, ez az utolsó írásom? Pedig már mennyi minden történt azóta, mennyi gondolatot fogalmazgattam magamban, hogy majd leírom. Mintha egy hete lett volna.

Például belenéztem a statisztikába, és meglepődve láttam, hogy az utóbbi egy-két hónapban, mióta utoljára megnyitottam azt a fület, a napi 100 kattintás, ami már akkor is kicsit ijesztő volt számomra, de olyan fél évig állandó volt, csaknem a háromszorosára nőtt. Nagyon sokáig blogoltam kb. napi 20-30 látogatónak, és az is olyan kellemes zártkörű dolog volt. Kicsit ijesztő néha, hogy ilyen sokan érdeklődnek a hülyeségeim iránt. A statisztikából kiderült az is, hogy több olyan blogról is érkeznek hozzám, akiknél még nem is jártam. Köszönöm szépen, igyekszem majd ellátogatni, körülnézni én is! :)

Aztán az elmúlt 24 óra amúgy is 168-nak tűnt, mert 5 gyerekünk van újfent, ugyanazzal a felállással, mint nyáron, de valahogy most mindenki nagyon nagyon fáradt. Persze, mert este fél 11 után dőlt ki az utolsó, és fél6kor már riadó volt. Mondjam, hogy ugyanaz volt a későnfekvőkoránkelő? A Nándi :) De a részletek most már szerintem megmaradnak nekem.

Aztán olvastam ezt a posztot, ami nagyon tetszett egyébként, és ennek kapcsán megint elgondolkoztam azon, hogy én még mindig jobban szeretek a nehézségekről, meg a gondolataimról írni. Még ha néha szégyellem is magam miatta. Mert olyan sokat segít. Ha nem írom le, szétszaladnak a gondolatok. Ha csak magamnak írom, nem gondolkozom a megfelelő kifejezésen, hiszen úgyis tudom, mire gondolok. Gyakran, mire leírom, túl is vagyok rajta. És egyébként is szinte minden napot élvezek, még ha nehéz is, ebben kevés rögzítendő dolog van, a hétköznapok jók. Az ünnepek még jobbak. És megint forgott a fejemben sokat, hogy vajon milyennek látnak az emberek, meg azok, akik az életemnek ezt az írásos szeletét látják. Néha szívesen megkérnék angol tudósokat, tudják meg. Azok ráérnek az ilyen hülyeségekre is, meg eszközeik is vannak, hogy kiderítsenek nemlétező dolgokat is. :)

Aztán a férjem, aki szinte sosem szokott munkahelyi pletykákat hazahozni, most megtraktált egy adaggal, és egyrészt nagyon jólesett némi reality. Másrészt annyira örültem, hogy nekem van ő, és nem kell a szerelmi szálakkal foglalkoznom. Aztán el is képedtem, mert hihetetlen, hogy ilyenek nem csak az Így jártam anyátokkal c. sorozatban vannak. És nagyon sokszor vágtam közbe a történetek folyása közben, hogy és hány éves? komolyan? Neee!  És jókat is röhögtem. Ez sem fogom leírni.

Aztán elkezdtük a nagyobbakkal a közösségi hittant is, és Réka azt mondta, hogy nem érti azt a házifeladatot, hogy köszönje meg az esti imában azt, aminek örül a szíve. És hogy ez hülyeség. És ezen is nagyon sokat agyaltam. Már megint. De nem megyek bele most ebbe sem.

És tönkrement a mosogatógépünk, javíthatatlan, és olyan szerencsétlen véletlenek voltak a javítási kísérletek közben, hogy nagyon nehéz volt kiverni a fejemből azt, hogy semmi suskus nem volt a szerelő(k) részéről, de asszem már túl vagyok ezen is. Részleteket most nem írom le. És biztos így van rendben, és sejtem azt is, miért kaptuk ezt most cserébe, csak utálom a folyamatos mosogatást. 4 és fél éve van volt mosogatógépem, ami már csak azért is tette nagyon egyszerűvé az életemet, mert ezt ki-bepakolta az én drága férjem is, míg a mosogatás a kezén levő ekcémája miatt abszolút nem jön szóba.

És agyalok a nagycsaládos egyesületes munkán is sokat, meg belekapok itt-ott, de valahogy nem megy azon az úton, ahogy szeretném. De ezt sem tudom most kifejteni.

Aztán néztünk tegnap egy filmet is, ami elég érdekes volt. Kár, hogy a végére túl sok dolgot akartak bezsúfolni, de alapvetően egy izgalmas kérdést boncolgatott. Sci-fi, mostanában szinte csak azokat nézünk, úgy néz ki, néha elég ijesztő belegondolni. Régen, amíg nem gondoltam, hogy az áldozatoknak is van anyukájuk, a thrillereket szerettem, mostanában ezek jobban lekötnek, máshogy borzongatják az embert. :) Forráskód volt a címe, egy esti programnak elég jó egyébként.

Szóval folynak a hétköznapok a maguk medrében. Semmi fontos nem történik. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az kommentekrűl és azok moderatiójárúl

Pár hónappal ezelőtt megtalált egy troll, aki gondolta, belémköt. Van egy mondás, amit nem tudok pontosan idézni, de nagyjából úgy szól, hogy megérteni annyit tesz mint megbocsájtani. És én szinte mindig találok magyarázatot, úgyhogy általában csak sajnálom az illetőt, esetleg mondok érte egy imát ellenségszeretet címén, álmatlan éjszakákat nem okoz.

Ami nekem problémát okoz, az az, mikor teljesen normális emberek lesüllyednek erre a szintre, és megpróbálják megvédeni azt, akit támadás ért. Sok blogon találkozom ilyennel, emiatt kommenteket már csak akkor olvasok, ha írok is. Ez a süllyedés egyébként teljesen észrevétlen, fokról-fokra megy, és abszolút jóindulatból fakad. A beteg emberek másokat bántani próbálnak, hogy megkapják azt a figyelmet, amit a családjuktól és a nem létező barátaiktól nem kapnak meg. Mindenki egyre mélyebbre megy, és néha olyan rejtett bánatok és fájdalmak szabadulnak fel, ami senkinek sem jó. Hiszem, hogy annak sem, aki az egészet generálta. Egy ilyen szócsatából senki nem kerülhet ki győztesen. Mondogatja a hétköznapi blogolvasó, hogy jól megmondtam, de valahol ott van benne, hogy valami  mégsem stimmel. Van egy másik kedvenc mondásom is, amit szintén nem tudok pontosan idézni, de nagyjából úgy szól, hogy ne vitázz az ostobával, mert lehúz a szintjére, és ott a profizmusával elintéz. Ezért vezettem be a kommentmoderációt az első ilyen direkt kötekedés után, amit aztán több nem is követett.

Az teljesen rendben van, ha valaki kommenteli azt, amit írtam. Ha nem lenne rendben, nem engedélyezném. Örülök is a kommenteknek. Azonban ha valaki a gyerekemre szórja a homokot a homokozóban, akkor a kölkömnek is azt mondom, hogy menjen arrébb. Ha viszont a mi privát homokozónkban szórja a homokot, rászólok, és ha nem fogad szót, elküldöm, menjen a játszótérre azokhoz, akik ezt szeretik.

Ez most a rászólás.

Ugyanis többen jelezték, hogy mióta moderáció van, elvesztek a hozzászólásaik, azt kapták, hogy nem engedélyeztem az olvasást számukra. Most már túl sokan mondták ezt. És én nem szeretném, ha egy-két beteg ember miatt a normálisak azt gondolnák, hogy nem vagyok rájuk kíváncsi, esetleg kitiltottam őket. Úgyhogy megszüntetem a moderációt.
Amit szeretnék viszont kérni mindenkitől, aki nálunk játszik, hogy ha valaki szórja a homokot, álljon egy kicsit félre, van nálunk hinta is, mondjuk hintázzon, vagy dobálja a labdát a Panninak, az örül is neki. Mihelyt módomban áll, hazaküldöm a rosszalkodót, ne szóljon rá, ne adja vissza, ne vegye el a lapátját se. Tudjuk a játszótérről úgyis, hogy verekedés lesz belőle, ha egy neveletlen gyereket a gyerekünk próbál megnevelni. Magyarul kérek mindenkit, hogy ne menjen bele durva szócsatákba. A profilra kattintva van e-mail cím, ott lehet rendezni a konfliktusokat, én nem szeretnék ennek teret adni.  Ha nincs e-mail cím, akkor teljesen érthető, hogy csak a kötekedésre ment a dolog. Arctalanul, álnéven a frusztrációk kiélése. Járna inkább sportolni, vagy költené az internet előfizetés árát pszichológusra... Vitázni lehet, egymás között is, tőlem fórumozni is lehet a kommentsávon, szívesen fogadom az ellenvéleményeket, normális hangvételű kritikákat is. Ha esetleg nagyon bánt valakit egy komment, amit még törlés előtt sikerült elolvasni, és támogatásotokról szeretnétek biztosítani, azt e-mailben is meg tudjátok tenni.
A nem kedves hangvételű hozzászólásokat, és minden erre reagálót törölni fogok, mihelyt olvasom. Akkor is, ha egyetértek vele. És ezt ne vegyétek magatokra. Egyszerűen nem szeretném, ha ilyen dolgoknak nyoma lenne nálam. Igaziból azt szeretném, ha az általam olvasott blogokban sem, de erre sajnos nincs befolyásom, csak annyi, hogy én nem szállok be. Nem érzem magam elégnek ahhoz, hogy mozgalmat indítsak :)

A lényeg, itt nálam minden bántást teljesen figyelmen kívül hagyni.  Még ha komolyan is gondolta, a véleménye egyszerűen nem számít. Ha számít a véleménye, biztosan nem akar bántani. Ez végre egy olyan ördögi kör, ami nem rossz. :)

Köszönöm előre is!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Biztos vagyok benne...

..., hogy mikor Via a Fly Lady napi programjában azt írja, hogy fényesítsd ki a mosogatót, akkor nem arra gondol, hogy szépen pakoljak ki mindent belőle, csináljam meg csillivillire a mosogatótálcát, és hagyjam ott az egészet. De én olyan kényszert érzek rá! Azért megcsináltam ma is. A mosogatótálca egyszeri fényesítésének módszerét szívből ajánlom mindenkinek, olyan lett, mintha most vettük volna, pedig korábban próbálkoztam én már ecettel, vízkőoldóval, hideg zsíroldóval, még vécétisztítóval is - sikertelenül.
(Szegény mosogatógépemet pedig elvitték a mosogatógép-kórházba, mert olyan beteg, hogy nem jönnek rá, mi a baja. Kezdek aggódni, hogy sokba fog ez nekem kerülni, arról nem is beszélve, hogy vajon kiszerelnek-e belőle valamit...  )

És azt hiszem, azzal vitatkoznék, hogy a rend terjed. Nálam fordítva van. A rendetlenség terjed. Szörnyű. Nembaj, legyőzöm magam. Előbb vagy utóbb.
Hétfő óta csinálom a programot is, és a 90 napost is. Valamelyik csak sikerül. Vagy csinos leszek, vagy rendes lesz a lakás. :D

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem nekem való

az iskolásdi. Minden reggel görcsben van a gyomrom, hogy mit hagytunk otthon, mint nem írtunk meg, mit kellett volna pont mára bevinni, amiről azt hittem, hogy már bent van, mit nem néztem meg. Délután úgy megyek érte, hogy mantrázom, hogy el ne felejtsem elolvasni az egész faliújságot, felírni a leckét.
De nem megy. Tegnap csak azért tudtam visszaszalajtani Rékát a padban felejtett matekkönyvért, mert nem volt nálam se toll, se telefon, és nem tudtam lemásolni a leckét, így leellenőriztem, hogy mindenhova oda van-e rajzolva a házikó. És nem volt matekkönyv. Így legalább a két kardigán is hazakerült, amiket reggel adtam a héten leánnyal, és nem is vettem észre, hogy hiányoznak. Hiányzott viszont Rékának a Számolófüzete, amit nem küldtem be, nem értem miért, nagyon pontosan, 3-szor is átnéztem az első nap előtt a listát összeegyeztetve a táskával. Szóval órán nem tudott dolgozni, de ügyesen gyorsan bepótolta itthon.
A néptáncot összecseréltem, nem jövő héten kedden lesz az első, hanem tegnap volt. A szolfézs csekket elfelejtettem befizetni, a buszjegyekre még holnap van határidő, hátha menni fog, Gergőnek szóltam, hogy vegye meg. A vasárnapi szülinapi meghíváshoz az ajándék könyveket végülis tegnap este, 2 napja félbehagyás után megrendeltem, remélem még időben, és megérkezik. És a tegnap esti emlékeztető miatt a mai iskolafogászatra is bent van a fogkefe-fogkrém, de majdnem elmaradt, mert az emlékeztetőt is csak megnéztem, és nem csináltam meg, még jó, hogy nem nyomtam ki, a képernyőn maradt. Így viszont a fogkefe miatt elfelejtettem beállítani az ébresztőt, még jó, hogy a zuram ismer, és rámkérdezett.
Így még leszidni sem nagyon van lelkem Rékát, ami miatt elhagyta a jó drága krémet, amit a herpeszére vitt be neki az apja külön szünetben, és amivel egyszer sem kente be a száját, viszont kétszer is elveszett. Másodjára végleg.

Eddig még észben van, hogy holnap Nándi a gyümölcsnapos, és ha a délutáni vásárlás után nem veszem ki majd a csomagtartóból, akkor esélyes, hogy csak az oviból kell majd visszaszaladni az autóhoz, hogy el is jusson az ovisokhoz. És az is jó, hogy a tisztasági és technikacsomaghoz okt. 15. a határidő.

Mi lesz velem, ha mind iskolások lesznek????

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Még egy szösszenet

- Anyaaa! cssiiimmiii a torkomat!
- Csípi a torkodat?
- Neeeeem! A fejemet!
- Csípi a fejedet? Mi csípi?
- Ne te mondjad! Én mondom!
Réka: - Mondja a magáét, hihi!
- Nem magamnak mondom! Anyának!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szemelvények Misi mindennapjaiból

Misi: Nem Misi vagyok, Nándi vagyok!
Én: Hogy lettél Nándi?
Misi: Hát nőttem egyet, és Nándi lettem.

Misi: Miért van bezárva a kutya?
Én: Hogy nehogy megharapjon valakit.
Misi: Engünket?

Apa: Ki engedte meg, hogy felmenj a fagyival?
Misi: Én! Megengedtem magamnak!

Misi: Ehetek fagyit?
Apa: Nem. Már ettetek ma.
Misi: Nem téged kérdeztelek. Hanem! Az! Anyát!
Én: Nem ehetsz.
Misi: Nem téged kérdeztelek. Hanem az... Apát!

Könyörgök, légyszi kössél ki!!!

És mindenre azt mondja, hogy rendben.




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem leszek népszerű

ezzel a bejegyzésemmel, de jöhetne az ősz. Én nem szeretem, ha szeptember közepén 30 fok van. Határozottan rosszul viselem ezt a fura évet, minden egy hónapos csúszásban van. Későn jött a tavasz, és júliusban a júniusi esők, augusztusban volt július, és most meg itt van ez a hülye augusztus szeptember közepén. Még jó, hogy azért valahol sejti, hogy nem egészen ilyenkor van itt az ideje, és éjszaka így lehűl annyira, hogy elviselhető a meleg. De határozottan rossz a 40 fokos autóban hozni-vinni a gyerekeket az iskolába, és gondolom nekik is nehezebb a padban megülni. Legalábbis én nagyon hálás voltam annak idején, hogy az első iskolai napok 90%-án eső volt és borús idő, könnyebb volt elbúcsúzni a nyártól.
Most viszont olyan makacsul ragaszkodik hozzánk a rövidnadrág és a póló, hogy félek tőle, hogy nem fogjuk bírni, ha megjön az évszaknak megfelelő idő, rögtön nagykabáttal kezdjük majd, és betegséggel.
Igenis, szeretném már kilakoltatni ezeket a lenge ruhákat a szekrényből, és nem agyalni minden reggel, hogy mit adjak a gyerekekre a reggel 7 órás hűvösben, hogy ne dögöljenek meg, mikor délben jönni kell a kánikulában, meg persze addig is bírják kinn az udvaron, meg a tanteremben is.

Kellene egy pár napos eső, ami rossz lesz, és rossz kedvem lesz majd tőle, de már a fák is hervadoznak, több mint egy hónapja nem esett felénk. Aztán jöhet még napsütés, és 20 fok, meg szél, és sárgulhassanak azok a levelek, mert szerencsétlenek csak elszáradnak majd, és leesnek, és mi lesz a szép színes ősszel? Bár színek vannak, most láttam, virágzik az akácfa a szomszéd utcában...
És Nándi is narancsot szeretne, meg hógolyót és szánkót. Sapkákat és kesztyűket próbálgatnak napközben. Jó volt a nyár. De most már jöhetne a szeptember, meg a vénasszonyok nyara is. Nehogy ne legyen rá idő, és rögtön november legyen...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Logika

(beszélgetés hazafelé úton arról, hogy a mostani iskolások jeleit kik kapták meg)

N: - Van halacska jel! Olivernek hívják!
R: - Azt akartam, hogy Dóri legyen a halacska!
Én: - Dóri katica lett, a kis hajó Bálinté.
R: - Miért? Tomika elment?
N: - Nem, nem ment el. Az óvónéni mondta, hogy "Tomikaaa!", és Tomika odament.
Én: - És nem lehet, hogy egy másik Tomika?
N: - Nem. Ha másik Tomika lenne, akkor mikor azt mondta volna az óvónéni, hogy "Tomikaaa!", akkor két Tomika ment volna oda. De csak egy ment!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Amiről Nándi álmodik

"Arról álmodok, hogy megnövök, és felnőtt leszek, és sokan fognak szeretni. És lesz sok állatom kint. Krisz Hábrinak (az átlagember - a szerk.) van Boowája is. Vagyis Kolalája is. Olyan nagy sárga állat, csak nem egészen olyan, és állat-akváriumban tartja. Van bajusza is."



Abban biztos vagyok, hogy nem lesz átlagember. És abban is, hogy sokan fogják szeretni :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Napközi - nem napközi

Nem is én lennék, ha nem kellene ezen is dilemmáznom. Gyártom magamnak a problémákat, márcsak azért is, mert Gergő azt mondta, hogy napközi és kész, ami előtt meg kell hajtanom a fejemet, mert mégis ő az úr a háznál, vagymi. De mégis szeretném megnyugtatni a lelkemet is.
Egyébként a legtöbb ember, akit kérdeztem, mind azt mondta, hogy az első években a legjobb a napközi. Nem is tudnék hirtelen olyant mondani, aki azt mondta volna, hogy délben haza. És tényleg, nagyon sok érv szól emellett. Mert akkor itthon nem kell már tanulni. Mert a jó dolgok az iskolában napköziben történnek.  Mert a napköziben van bandázás, barátkozás az iskolában. Gergőnek egyébként az döntött, hogy az összesen 35 gyerekből Rékán kívül kettőt visznek el ebéd után, mindenki más ott marad. És akkor sok dologról lemarad, és kívülálló lesz.
És ezeken túl ott van még az is, hogy bonyolult ez a félbeszakított nap Misinek és nekem is. Misinek kimarad az alvás, én meg gyakorlatilag semmire nem jutok. Nándi sem pihen, ha délben elhozzuk.

Vannak viszont déli hazajövetel mellett szóló érvek is. Azon túl, hogy nagyon megvan az érzés, mennyire irigyeltem azokat, akik hazamehetnek ebéd után, és nem kell napköziben maradniuk. Azért elég egyértelműen ez részemről a fő motiváció, amit nehéz nem figyelembe venni, de igyekszem legyőzni. Réka bociszemeit is igyekszem elhessegetni, mert nagyon tud könyörögve nézni. Mert hozzám van nőve, én meg hozzá, de azért valami egészséges leválás nem baj, ha elkezdődik.  Aztán Vekerdy is mondott okosakat, amikre már nem emlékszem egészen pontosan, de egészen meggyőző volt. Igaz, hogy nem ismer minket, és gyakran derül ki, hogy csak nagy vonalakban értünk egyet, mélységeiben nem, azért adok a szavára.

A fentiek miatt viszont még simán döntenék amellett, hogy Réka napközis legyen. Ami miatt nagyon bizonytalan vagyok, az a mi napirendünk. Fél hétkor nehezen ébresztem Rékát. Ha ott írna leckét, 4-nél előbb nem lehetne érte menni. Legkorábban fél 5-kor érünk haza. 6-kor már vacsora, fürdés fekvés kezdődik, hogy fél 8-kor aludjanak. Néha még így is kicsúszik kicsit. Semmi ideje nem lenne itthon játszani, kipörögni. Az iskolában nem nagyon van mód a szabad játékra, a napköziben 33 6-7 éves gyereket nem nagyon lehet szabadon engedni zárt térben, ha mondjuk rossz idő van. Ami azért valljuk be, esélyes így ősszel. Gergő azt mondta, majd játszik hétvégén. Nem tudom. Én nem vagyok még meggyőzve. Felmerült bennem az is, hogy mi lenne, ha mondjuk 3 napot lenne "hétköznapos" - ahogy Réka mondja -, de erre még senki nem mondta, hogy jó ötlet, mert rendszertelen. Reméltem, hogy azzal megoldódik, hogy a délutáni foglalkozások olyankor lesznek, hogy ésszerű lesz a napközit preferálni, és tudjuk majd ahhoz kötni, hogy amikor zenei előkészítő meg néptánc van, akkor lesz majd napközi is, a többi napon jön haza. De nem olyankor vannak, 5. órába tették be, kivéve a néptáncot.

És látom, hogy olyan normálisak most. Délben elhozom őket, mindenkinek megvan a maga kis privát élete délelőtt, és délután viszonylag jól elvannak egymással. Igaz, estére mindenki fáradt, de mégsem ölik egymást folyamatosan. Mindenkire jut idő, Rékával írjuk a házit, ketten, félrevonulva a kis kuckójában, jó neki a kis együtt töltött idő. Egy feladatot megold, én közben hegyezem a cerkákat, vagy akármi, aztán egy kis játék, aztán megint feladat. És még marad a fiúkra is. Ehelyett meg lenne egy másfél órás idő, amibe mindhárman mindent bele akarnának zsúfolni. Ami persze, ha arról van szó, hogy muszáj, legyen. De vajon tényleg ez a legjobb-e, amit tehetek értük. Melyik szemszögből kell nézni a helyzetet? És persze tudom, ha már a Misiről lesz majd szó, akkor őt majd szó nélkül bevágom a napközibe, mert addigra egészen más lesz a helyzet, és úgy látom majd jónak. De most nem tudok megnyugodni ebben.

Most megint megpróbálom pihentetni az agyalást ezen, és megvárom Nándi szülői értekezletét is. Legalábbis azt, hogy kiderüljön, mikor lesz a taekwondo, amire szeretném beíratni idén. Mert ugye azokon a napokon Nándi biztos ott aludna az oviban. Akit egyébként szintén sajnálnék távol tudni magamtól minden nap 8 órán keresztül, miközben én itthon vagyok Misivel. És a távolság miatt elég pazarló lenne több körben összeszedni őket, idő, energia és pénz szempontjából is. Meg kipróbáljuk ezt a napközit is, hogy milyen, ha ott marad a leány. Aztán, ha lesznek még újabb érveim, nem csak félelmeim, akkor majd újragondoltatom ezt az egészet Gergővel is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Harcok

Én nem mondom rájuk, hogy rosszak. (Előbb mondom rájuk, hogy hülye vagy, ami nem jó, de azt legalább biztosan tudják, hogy nem hülyék, ennek a szónak nincs nálunk ereje.)  Csak arra mondom, hogy butaság, rossz dolog, amit csinálnak. Tudom, hogy az óvónénik sem mondják. Anyukám néha, de ritkán találkoznak, nem meghatározó szerintem. Ők mégis egymásra mondják, hogy rossz vagy, hogy ez vagy az rossz gyerek. Általában. Van legrosszabb gyerek az oviban, most már az osztályban is. Meg kell keresni, hogy ki van alul. Talán csak azért, hogy biztos legyen, hogy nem ő az. De mi van olyankor, ha mégis alulra kerül?

Nándi csoportjából elmentek az "eleven" gyerekek. Akiknek nem örültek a szülők, ha barátkoztak velük a gyerekeik. Nem maradtak magukra, játszottak velük néha, az enyémek is, de mégis, ők voltak a rosszak. Akiknek a tetteit szörnyülködve lehetett mesélni ovi után. (Megjegyzem, a régi óvodánkban jó gyereknek számítottak volna ugyanezzel a viselkedéssel) A lényeg ebből, hogy megürült a poszt. Lehet, hogy ez csak az én parám - bár nagyon úgy tűnik, Nándié is -, de most nekem úgy tűnik, esélyes rá, hogy a kis középsőnk elnyerje.

Nándi nem rossz gyerek. Aki ilyent mond rá, nem ismeri. Nem egyszerű eset, mert egészen máshogy gondolkozik, mint a legtöbb ember és embergyerek. Nem tudom beskatulyázni, pedig jó skatulyázó vagyok, még ha könnyű is nálam dobozból másik dobozba átkerülni. Egyik ismerősöm azt mondta, vizsgáltassam ki Asperger szindrómára, mert sok hasonlóságot vél felfedezni az ő aspergeres kisfia és Nándi közöt. Én a tagadás fázisában vagyok, bár  már hajlok rá, hogy megkérjem az óvodapszichológust és az óvó nénit, hogy nézzenek rá ilyen szemmel. Egyenlőre inkább horoszkóp-jellegű összefüggéseket látok laikusként - ha akarom tünet, ha akarom nem.
No, mindegy, a lényeg, hogy nem rossz gyerek. Határozottan jó gyerek, csak egyszerűen máshogy teremt kapcsolatot, és máshogy reagál. Persze kifejezni sem mindig úgy fejezi ki magát, ahogy mások. És hát amíg nem érti meg, hogy mi miért van, bizony felülbírál, és a kíváncsiság kielégítés/büntetés arányát mérlegelve dönt, hogy megéri-e. Szóval gyakran nem lehet beszélni a kőfejével. Hihetetlen logikus, kitartó, okos. Csak éppen nehezen meggyőzhető arról, hogy rosszul gondolja, és még nehezebb meggyőzni arról, hogy beszéljen róla, mi van abban a bizonyos kőfejben.  Csak hogy megérthessem, mit akar, mielőtt megtiltom. Mert ha értem, hogy a magas sziklán lát valami bogarat, amit meg akar nézni, valószínű, hogy nem elrángatom, hogy nem mászhatsz fel, hanem felemelem.

Meglesz ezeknek a tulajdonságoknak a nagy haszna majd nagyobb korában, de most, a gyerekek között így, pontosan ez a kombináció úgy néz ki, nem az igazi.
Mert ha ő játszani akar valakikkel, és ők nem fogadják be, akkor szerinte azok nem jó fejek, és teljesen jogos, ha szétrúgja a várukat. Nem csak egyszer, hanem minden alkalommal, mikor eszébe jut, hogy ezek a szemetek nem fogadták be. Mondjuk egy hónap múlva is. És ha valakihez nagy hirtelen, örömében ordítva odarohan, az pedig félelmében kiteszi a kezét, hogy távol tartsa, akkor az megérdemel egy kokit simán. És akkor azokról az esetekről, amikor halálra szeretget valakit, vagy majdnem megharap, de mégsem, mert megtanult uralkodni magán, nem is szóltam. Mármint arról, hogy ezek a gyerekek, akik ezeken átesnek, mennyire tartanak néha Nánditól (főleg, ha korábban már Nándi-féle jogosnak ítélt büntetésen is átestek). Aztán vannak azok az esetek, mikor nem szól, csak üt, mert valaki pont azzal a játékkal kezdett el játszani, amit ő pár perce tett le, de szándékozott visszatérni hozzá. Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

Az esetek nagy részében semmi probléma nem lenne, ha a testbeszéd helyett (vagy legalább mellett) a verbális kommunikációs csatornát is használná. Ahogy mondani szoktam neki, nem csak azért van a szánk, hogy együnk vele, hanem hogy elmondjuk, mit akarunk. Rékánál valamennyire működik, máskor egyszerre üt és mondja, de ez is valami. Misi is már teli torokból ordítja, hogy "Nadon méééges vagyok ááád!" Nándival egyszerűen nem tudok előrelépni semmivel. Néha egyébként fontolgatom, hogy fogom magam, és kipróbáljuk egy napig, hogy nem szólok, ha nem tetszik valami, hanem büntetek rögtön. Lássák már, mit csinálnak. :) Persze nem használna...

Visszatérve, én szeretem ilyennek, mert tudom, hogy jó gyerek, és általában meg is értem a kis dolgait, még ha dühöng is. Az fáj, hogy nem tudok rajta segíteni. Az fáj, hogy azt mondja magára, hogy rossz vagyok. Hogy sírva mondja, hogy elrontottam, nem akartam bántani, olyan buta vagyok. A szívem szakad meg tőle. És rossz, hogy azért sír reggel, hogy nem akar oviba menni, mert szeretne ott lenni, de fél, hogy nem tud majd jól viselkedni. Nem akar harcolni, de kell neki. Tudja, hogy nem szabad, és egyszerűen mégis megtörténik vele. És szeretné, ha nem kerülne bele ezekbe a helyzetekbe, amiket pontosan tudja, hogy így fog majd megoldani. Nem akar rossz gyerek lenni, mert ő belül nagyon jó. Csak nem tudja megmutatni. Tavasszal elég volt neki, hogy szóltam az óvó néninek, hogy figyeljen rá, hogy ne kelljen harcolnia az xy-nal, most nem volt szabad szólnom. Azért fogok majd, csak legyen olyan alkalom, mikor nincs ott Nándi.
Most kapott a betegségnek köszönhetően egy hét haladékot. Talán jó is, hogy a beszoktatós időszakban nincs ott. Talán tisztább lesz a lapja jövő héten hétfőn. Talán addig mégis előkerül a kulcs ahhoz az ajtóhoz, ami a kommunikációs csatornákat nyitja.
Hátha.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Együtt lógunk

Nagyon hálás tudok lenni, amiért hétvégére kapott el ez a fránya gyomros vírus. Ronda hasfájással, lázzal, gyengeséggel nyomtuk egész hétvégén, de milyen jó, hogy nem így kellett autózgatni a csúcsforgalomban, amit még szokok, és Gergő is tudott segíteni. Még így is levezényeltünk szombat délelőtt egy ruhaválogatást - akkor még jól voltam -, és az első biciklitúránkat forgalomban, ami összesen kétszer két és fél kilométer volt, és bicikliúton, de mégiscsak forgalomban. Réka és Nándi is két keréken jöttek. A bicajozás után egyébként már gyanús volt, hogy ez nem csak egyszerű gyomorsav túltengés.
Az Alagi vágtára tekertünk ki egyébként, és ha fergeteges nem is volt, és a rendezvény méretéhez képest túl sokszor kellett mondani a gyerekeknek, hogy nem hoztunk magunkkal pénzt, azért jól éreztük magunkat. Láttuk a döntőt, a vágtató lovakat, láttunk kutyákat, és egy meglehetősen jó tánccsoportot. Meg is lepődtem rajta, annyira egysíkúak szoktak lenni ezek a fellépések. De ez most egy nagyon jól koreografált előadás volt, humorral, változatossággal, csupa lelkes kis- és nagylánnyal, akiken látszott, hogy jól érzik magukat. És akik nem azért táncolnak, mert milyen fantasztikusak és tehetségesek, hanem azért, mert jó dolog. Ha jól emlékszem, Pilisvörösvárról jöttek egyébként. Megkerestem, Adenssa Sport táncegyesület volt a nevük.
A gyerekek onnantól fogva, hogy meglátták a táncot, és befurakodtak az első sor elé - ők voltak a legkisebbek, tehették -, tátott szájjal néztek, még a futamra is alig tudtam őket elcsalogatni. Teljesen lekötötte őket a sokféle jelmez, a tánc, a zene. Szuper zene. Pörgős. Van még a szép zene - a komolyzene -, és van ronda zene is: minden, ami éppen nem tetszik nekik.

Aztán vasárnap este Gergő fektette a gyerekeket, míg én szenvedtem lazultam. Réka odajárult az apjához, hogy kérjen egy puszit, de aztán meggondolta magát:
- Inkább nem kell. Ti folyton együtt lógtok anyával, elkapom tőletek a betegséget.
Hát, apjuk már túl volt rajta akkor, de úgy tűnik Nándival is sokat lógok, mert ő viszont beletenyerelt ma estére, csúnyán megy a hasa. Sőt, Réka is sokat panaszkodott este a hasfájásra. Azért jó lenne, ha ennyiben maradna, de lelkiekben felkészültem rá, hogy lesz egy 2-3 napos itthon tanulós időszak. Mondjuk nem örülnék neki, mert már ma is kicsit megszeppent, ahogy bementünk, a két nap elég volt, hogy elfelejtse, milyen is az iskola. Bár a lelkesedés töretlen, szívesebben tanulna itthon. Én nem. Remélem a legjobbakat...

__________________________


Update
Réka hányt éjjel. De jól van mostanra mindenki, csak karantén. Remélem csütörtökön már mehet.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kisszínes az iskolából

Csupán a második iskolanapig kellett várni, hogy Réka
    a) otthon felejtse az üzenőfüzetet
    b) elfelejtse a házikót a házi feladat mellé rajzolni

És azt is megállapítom, hogy teljesen anyja lánya.
    a) Még mindig nem tudja, hogy hívják a kislányt, aki mellette ül
    b) Van egy barátnője, akinek elfelejtette a nevét

De van már három mosolygós pofija az órai munkájára. :) Ezt legalább magának köszönheti :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Rendszer

Az iskolakezdést a szokásos új életeim megkezdéséhez is felhasználtam. Természetesen. Mert magától nem oldódik meg ugye semmi. És mert beosztás nélkül valószínűleg lehetetlen lenne megszervezni azt, hogy mindenki időben eljusson és hazajusson azokról a helyekről, ahol muszáj megjelennie.

Úgyhogy 6kor kelek, reggelit, tízórait csinálok, fél hétkor ébresztem a bandát, ruhába gyűröm őket. Rékánál sikeresen bevezettem a reggeli mosakodást és fogmosást is, ami szégyen, nem szégyen rám nézve, de eddig kimaradt az életéből. A fésülködést is komolyan vesszük. Reggelihez hajtom őket. 7kor elkezdjük őket bepakolni az autóba, némelyiket többször is, és megkezdjük a körutat, amiből olyan negyed 9kor érek haza. Ha nem megyek be sehova közben. Negyed egykor indulok Nándiért, onnan Rékáért. Hogy Misi alvása hogy fog ebbe beleférni, nem tudom. Az autóban nem tud, mert mindig ki-be szállunk. Délután szabadprogram és leckeírás van. Esélytelen lefektetni bármelyik gyereket. Még várok, hogy ebből a déli dologból mi lesz, ha meglesznek a délutáni foglalkozások időpontjai, és kiderül, hogy ki mikor mennyit hol tölt a délutánjából, illetve a szomszéd utcában lakó osztálytárs anyukájával mit tudunk megbeszélni. Addig gondolkozni sem merek rajta. Ez egy tanéven át, amit ez alatt a két nap alatt csináltunk, nagyon megterhelő lenne nem csak nekem, hanem Misinek és Nándinak is. Még Réka jön ki legjobban az egészből.

Bevezettük az este 6 órás szigorúan közös vacsorát, ami mellől nem állhatnak fel, csak apai engedéllyel, és aminek az előkészületeiben részt kell venniük. Legalább a terítés erejéig.
Vacsora után rögtön fürdés, öltözés pizsibe, pakolás, táskabepakolás, majd esti innivaló, fogmosás, pisilés. Aztán az esti ima, ami ellen bohóckodással lázadtak mostanában a fiúk, de jó ötletet kaptam, és most ez harmadik napja működik, újra elővehettük a gyertyákat is. És aztán ágyban hallgatják a mesét, már sötétben a Magyar Elektronikus Könyvtárnak köszönhetően. 7-fél 8 között alszanak.

Azt hiszem, hétvégén kicsit tovább maradhatnak majd fenn, ma legalábbis megengedtem egy nagyon hosszú fürdést, meg vacsi után is egy fél órányi játékot, igaz, korábban is vacsiztunk kicsit, mert mindenki nagyon éhes volt.

Azt, hogy én mit fogok csinálni, azt majd az Urban:Eve blog megmondja. Majd hétfőtől újból belevágok. Immár harmadszor :)  Talán tovább is jutok a 3. pontnál, és akkor a gyerekek napirendjébe talán az ágyazás is be fog kerülni :)


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Igaz a hír

Miszerint a mostani háztartási gépeket már csak 4-6 évre gyártják. Tavasszal ugye mosógépet cseréltünk, a forrólégkeveréses sütőnél, ami elvileg egyenletesen süt mindenhol, kb fél éve cserélgetni kell már a tálcákat, és most megadta magát a mosogatógép is. Mégpedig annyira, hogy a szerelő nem tudott rájönni,  hogy mi a baj, a találgatáshoz meg túl drága az alkatrész, úgyhogy márkaszervízt kell hívnunk. 4 éve, augusztusban költöztünk.
Az már csupán véletlen, hogy a porszívó egyik tartályát is most törtük el.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagyon megkönnyíti az életem a mosogatógép. Gyakorlatilag egész nap mosogatok valamit. Viszont tény, hogy én szebben csinálom, mint a gép :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

"Anya! Jó a suli!"

Ezt kiabálta ki Réka, keresztül a konyhán: az ételkiadó és a szellőzőablakon át pont rálátott a folyosóra. Szóval jól van minden. Nagyon lelkes, és még az sem szegte kedvét, hogy nem ő a legügyesebb mindenben. És reggel is csak én sírtam kicsit titokban.

Elmesélte, hogy kétszer kint voltak az udvaron, hogy megette a tízóraiját, hogy egyszer nem tudott pisilni, mert pont becsöngettek, hogy az almájába pont beleharapott, és akkor is csöngettek, hogy nem tudja, hogy hogy hívják a padtársát, mert pont akkor beszélgettek, mikor a tanító néni is mondott valamit. :) És hogy jó volt, és érdekes. És hogy nem tudott ebédelni, mert olyan hangzavar volt az ebédlőben, és hogy hozzá van szokva, hogy csendben eszünk otthon is (????? csak szeretném) és az oviban is.
Kérdeztem, mit csináltak, hát játszva tanultak! :) És színeztek, mesét hallgattak, és tanulták az a betűt, ami más, mint amit az APÁ-ban szokott írni, és az e betűt. Ez utóbbiról aztán kiderült, hogy i betű, szóval annyira nincs is megtanulva még :) Mondta, hogy lassan végzett, de a végére belejött a feladatokba.
Azt, hogy két mosolygós pofit is kapott, azt véletlen vettem észre, mikor a házi feladatát írta. Ami színezés volt, szóval azért nem olyan kemény a helyzet, csak hogy szokják, hogy az iskolában házi feladat is van. Mondjuk Rékának pont nehéz volt, mert nem szeret színezni, elunja. De becsülettel megcsinálta.
Megkapta a diákigazolványt, nem értette, mi az, és miért kell neki, hát, nem volt egyszerű elmagyarázni :) És azt is mondta, hogy nem az ő fényképe van rajta. Hát, a szkenner a lehető legrosszabbat hozta ki abból a képből, amit lehetett, ezt meg kell hagyni. Leginkább a Kör c. horrorfilm kútból kimászó kislányára hasonlít rajta az én kis tündérlányom :)



Nándi pedig ma megkezdte az önálló középsős létet, egyedül ment ma oviba. Kevesen vannak még, jövő héten érkeznek a gyerekek, de Nándi akart menni. Jó volt neki, örült az új barátoknak - két új kisfiú is volt már most is. De szomorú is volt, mert a nagy hajót, amit a beton focipálya helyére építettek a nyáron, és aminek az árbocait mindig lestük, mikor elmentünk arra, még nem lehetett kipróbálni, csak a kis csúszdát. Majd jövő héten, még szerelnek rajta valamit. És szegénynek fájt is a feje. Óvónéninek nem mondta, csak azt, hogy hangosak a gyerekek, meg is lepődtem, mikor említette Eszti néni, hogy a világ (egyik) leghangosabb kisfiúja, aki egyedül kitesz 10-et, hangzavarra panaszkodik. (De a másik leghangosabb is családtag)
Nekem nagy újdonság és komoly élmény, hogy meghallgathatom Nándi szájából, hogy mi történt az oviban, Réka tavaly mindig gyorsabb volt. És általában Nándi rosszaságaival kezdte. Most is az volt az első kérdése Nándihoz, hogy "Csináltál valami rosszat?" De ha csinált is, végre nem kell róla tudnom. Ez az ő ügyük az óvónénivel. Viszont megtudhatom, hogy játszott a nagy kockákkal, és autózott is, és hogy a Tomika testvére is jár már oviba, és Barninak hívják. És persze, hogy fájt a feje. Tavaly egy hét alatt nem tudtam meg ennyi információt arról, hogy mi volt fontos Nándinak az oviban. :)

A Misi meg Misi, örül, hogy kicsit birtokolhat, majd megunja a fejem pár nap alatt, aztán meg lesz majd azért bölcsi is.

Szóval itt az ősz, iskola, óvoda, napi rutin. Az utóbbi hetek nagy terhe esett le a vállamról azzal, hogy Réka örömmel fogadta az iskolát. Még akkor is, ha várható volt. Amikor hazajöttünk, az a fajta fáradtság tört rám, ami a főiskolán a nehéz és sikeres vizsgák után szokott. Azért a diploma még messze van, de a jó start sokat számít. És Réka és Nándi is jól startoltak idén. Örülök.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS