Startra készen

Mindkét iskolatáska bepakolva, minden felcímkézve az elsősnek névvel, minden átörömködve, fontos dolgok lélekre kötve, íróasztalok tanulásra kipakolva. Már csak a köpenyekre kell az iskola címerét felvarrni, és Rékának felpróbálni a tornacipőt, hogy a kisebbel, vagy a nagyobbal kezdjük-e az évet. És holnap évnyitó. Nándi ül majd az első sorban, mint kiselsős, a régi ovistársak, meg templomi ismerős gyerekek között, és tanulja majd, milyen is a nagyos élet. Izgulunk mind. Milyen lesz az első, milyen a harmadik, volt-e értelme a nyári gyakorlásnak, hogy megy majd a logisztika, a barátkozás, a tanulás, a programok és a többi. Ahogy nem tudtam, várom-e a nyarat, ugyanúgy nem tudom, hogy lesz most. De a nyár is milyen jól sikerült, ez is jól fog.

Azért még ma, a nyár utolsó napján megtartottuk - ígéretünkhöz híven még nyáron - Misi pót születésnapját, ami remekül sikerült. Annyira édes volt, ahogy pont azokat hívta meg vendégségbe, akik Nándi szülinapján voltak itt, és még két kisbarátját, hogy pont olyan legyen a buli, aztán pont nem olyan lett. De pont így volt jó, és Misi nevetett sokat teliszájjal, meg örült mindennek, a vendégeknek, kétemeletes, sokcukros csokitortának, az ajándékkeresésnek meg az ajándékoknak, a kólának, a jó időnek, a játéknak, a pörgésnek, a ráérésnek, Mindennek, ahogy szokott, mert végre megvolt az első saját jogú szülinapja. Igaz, öt hónapot kellett rá várnia, de legalább közel lesz a következő szülinap.
Nem is nagyon készültem játékokkal, vannak kiskutyák, jó idő, kert, régen találkoztak, gondoltam, minden megy magától. És úgy is volt, csak ahhoz, hogy PONT olyan legyen, kellett azért játszani is, úgyhogy elővettünk az én gyerekkoromból játékokat, és volt kacarászás meg minden. Szóval jó volt, nem volt feszített, és én is boldog voltam, hogy tudtam sütni tortát. Még ha segítséggel is.

És közben ez a kis egyfogú Ábel gyerek már nem hogy négykézlábra áll, hanem előre is vetődik, mint hasonmása és példaképe, a másik "páros", Nándi, és gyakorlatilag így, négy és fél hónaposan, bár lassan és megfontoltan, de céltudatosan halad előre, ahogy a bátyja is tette ennyi idősen. És szülinap ünneplés révén nagy mennyiségű lufival találkozott, amikkel nagy hangon kiabál, mi meg nevetünk rajta. És négy és fél hónap alatt egyetlen videó sem készült még róla, ami borzasztó, mert egyrészt elfelejtjük, másrészt látjuk a többieket, hogy milyen nagyon boldogok, mikor magukat látják picinek. Úgyhogy ez is az új élet része legyen majd szeptember másodikától. Hátha összekaparom magam annyira. Meg úgyis unja majd az Ábel a fejemet, szórakoztatnom kell, és akkor majd lesz időm fotózni is, mert úgyis ott kell ülnöm mellette, mert nem lesz szuper pótanyukája, a Réka, meg a bolond bátyjai sem.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

És mára

Még egy foga is nőtt észrevétlen, és még négykézlábra is állt. Vagy inkább feltérdelt-könyökölt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

pillanatkép

Néha elhatározom, hogy most aztán írni fogok, de olyan szinten csúszik ki az idő a kezeim közül, mint talán még soha, pedig csúszott már jópárszor. Fogalmazgatom naphosszat, hogy hogy fogom majd megírni ezt vagy azt, aztán fél 10 van, végre alszanak, és azon kapom magam, hogy még pakolok, meg teregetem a reggel óta bennmaradt ruhát, én, akinek fektetés után ott esett ki minden a kezéből, ahol éppen volt. Mert ha már alszanak, akkor az végre felnőtt idő, és nincs olyan fontos dolog, ami nem vár meg holnap. Eljutottunk addig, hogy van, mert holnap sem lesz időm. Nem pihenek gyakorlatilag már semmikor, alig netezek, csak ha nagyon muszáj, amikor valamivel párhuzamosan lehet csinálni, mondjuk szoptatás meg altatás közben. Néha még akkor sem, amit lehet, halasztok, és reménykedek, ha elfeledkezek róla, akkor esetleg megoldódik magától. Napszámra nem beszélünk Gergővel, mert ő meg dolgozik akkor is, ha hazajött, két mondat, ül le a gép elé, és folytatja, ahol abbahagyta odabent. Déli alvás nincs, még déli pihenés sem. Miután megbolondultak a mesenézéstől, meg főleg Nándi a katonázástól (Age of empires, amit profi módon játszik), hétvégeken másfél órára redukáltam a teljes mennyiséget, ezzel magamat is megszabadítva minden kiszámítható nyugalomtól.

És most meg azon kaptam magam, hogy mindjárt öt hónapos Ábel, és még egy hónapfordulós beszámolót sem írtam... Pedig igazán nagyfiú lett. És mindjárt itt az iskola, és van egy hihetetlen nagyfiú Nándink, akivel éppen azt próbáljuk, hogy ahelyett, hogy rászólnék, puszit adok neki, mert annyira stresszeli a rászólás, mert stresszeli az iskolakezdés, és hogy kap-e majd sok feketepontot... Réka meg kész nő, és a boltban elkapott egy ismeretlen ismerős, hogy együtt táboroztak, és mennyire helyén van ez a kislány, és annyira jól esett, mert olyan sok küzdelmünk van, és nem mindig látom, hogy beérnének azok, amiket százszor el kell mondani. Misi meg egyedül lesz óvodás, nagyközépsős, izgul is miatta, meg várja is, és új óvónéni is lesz, és végre bepótoljuk a szülinapi buliját is szombaton délelőtt.

És nem is tudom, hogy várom-e a sulikezdést, ami azt is jelenti, hogy ősz lesz, meg hogy végre kiderül, hogy ki hogy működik az iskolában, hogy jók-e a logisztikai terveink. De igaziból akármilyen kevés időm van, úgy szeretem, hogy itthon vannak, meg nem lesz kevesebb időnk, mert Ábel kedvenc szórakozása az, hogy nagy kerek szemekkel bámulja, hogy hogyan játszanak a nagyok, és időnként röhög rajtuk. Mert ebben a nagy fárasztó, pihenésnélküli folyamatos tevés-vevésben az ad nagy erőt, hogy rámosolygok erre a kis hét kiló húszdekás kezet és lábat növesztett parízerre, és még akkor is visszamosolyog, ha éppen sír. Mindig és mindenkire mosolyog, válogatás nélkül örül minden kis apróságnak, és végtelenül kedves. Hetek óta hangosan is tud kacagni, ha csikizzük, és dumál, meg buborékokat fúj, és főleg dumál és mosolyog. Nagyon jó gyerek. És nagyon jó neki puszit adni, és nagyon jó, hogy nem hámozza ki magát az ölelésből, mert sürgős fáramásznivalója van. Mostanra viszonylag kiszámítható a napirendje is, alszik két kisebbet és egy nagyobbat napközben, közötte 2 órákat van ébren, és EGYEDÜL ALSZIK EL! Ez nekem nagy szám... Éjszaka kicsit összevisszábban intézi a dolgokat, de azt már megszoktam, hogy nekünk csak így megy. Legalább nappal rendben vagyunk. Ügyesen forog oda-vissza, sokat hasal, játszik, fog, és mindent szopogat. És mosolyog. Persze fényképezőgép érzékeny, de ma pont sikerült rávenni, hogy legyen mosolygós kép. Nagyon keveset fotózunk. Hiányozni fog az is, ha nagyobb lesz, meg ezek a beszámolók is. Van fogadalmam, hogy szeptembertől összeszedem magam... Nem vagyok benne biztos, hogy sikerül, de igyekszem majd. Sok vágyam van, amit szeptembertől időzítek. Remélem, elfelejtek néhányat, és magától megoldódik...



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS