EQ király és kommunikáció királylány

Azt hiszem a Gyerekekre hangolva c. könyvben olvastam, hogy minél magasabb valakinek az érzelmi intelligenciája, annál több szeretetnyelvet használ.
Már amikor amikor rájöttem, hogy Nándi leginkább az ajándékozásra bukik, megállapítottam, hogy elég jól kezeli a többi szeretetnyelvet, mert alaposan megvezetett. Ráadásul profin vonta meg tőlünk az összes szeretetét, miután mi nem töltögettük őt ajándékokkal. Az elmúlt hónapokban teljesen a helyére került a gyerek, nem mondom, hogy nincsenek időnként veszekedések és sírások, de határozottan kiegyensúlyozott kisfiú lett belőle, az intézményben is kevesebb konfliktussal. És hát hihetetlen, hogy mennyire igyekszik kifejezni nekünk, hogy ő is szeret minket. Például ül a kanapén, játszogat, és kijelenti, hogy nagyon szépek vagyunk. És ügyesek is. És hogy nagyon szeret minket. Jön, simogat, megölel minden átmenet nélkül, és elhalmoz puszikkal. Nándi puszijai amúgy is nagyon különlegesek, mert nem arcra ad puszit, hanem ahol éppen eléri az embert. Most így öt évesen gyakran kapok a fenekemre puszit :) Vagy a kezemre, karomra, vállamra, hátamra, ha ülök.
Aztán ha kér valamit, már nem csak odaröffen, hogy hol van a limonádém, hanem azt mondja, hogy drága, aranyos, édes anyukám, kérek szépen limonádét. Najó, ez onnan van, hogy a sok adjál már, meg akarok, szomjas vagyok és társai után mindig mondom nekik, hogy ha akarsz valamit, inkább úgy kérd, hogy drága aranyos... stb, mert akkor tuti adok, nem halogatom. Dehát ezt mondom a többinek is, mégis, csak Nándi használja.
Ő az, aki rendszeresen napos, segít a terítésben, és ha nem arról van szó, hogy összepakolni a szobát, hanem hogy hozzon oda egy könyvet vagy zsebkendőt, 90%-ban számíthatok rá, hogy nem azt mondja, hogy éppen most fáradt el annyira, hogy muszáj leülnie. Azt mondjuk annyira nem érzékelem, hogy minőségi időt szánna ránk, de azért gyakran hűségesen kivárja az asztalnál a közös vacsorák végét, ami nekünk, felnőtteknek fontos. Azt nem számolom, amikor ő akar velünk autózni, mert azt gondolom, hogy az inkább neki kell. Viszont ezt a többit, ezt én lehet, hogy tévesen, de igenis tudatosnak érzékelem. Hogy látja, hogy ez nekünk jó, és csak azért csinálja, hogy nekünk jó legyen. Talán simán eszébe jut, hogy szeret minket, és akarja, hogy örüljünk, és azért.
Réka is csinálja ezt, de nem ilyen széleskörűen, és kicsit azért is, hogy ő töltődjön. Pl. azt csinálja, hogy jön sokatmondó mosollyal az arcán, belefészkeli magát az ölembe, hogy ugye milyen jó voltam, odaadtam a csokimat a Misinek. De ez többnyire inkább azért van, hogy megdicsérjem, megszeretgessem, nagyon ritkán fordul elő, hogy csak azért, hogy én örüljek. Misinél meg még nem veszek észre ilyen tudatos szeretet-kinyilvánításokat. Jó, mondjuk ha látványosan rossz kedvem van, akkor jönnek, és szeretgetnek, de ez meg inkább a mi példánk másolása.

Rékával viszont nagyon jól lehet tudni, hogy éppen hányadán állunk. Úgy látszik, elég hatékonyan megtanultam és alkalmazom az úgybeszélést, és mivel érzelmileg meglehetősen túlfűtött valaki vagyok, szinte mindig van valami olyan érzelmem, amit megpróbálok kifejezni, megértetni velük. Rékára pedig ragadt a példa, ráadásul nőből van, és természetesnek tartja, hogy beszélünk arról, amit érzünk. Nagyon akarja kifejezni magát. Például amikor mesélte a múltkori balhét, mondta, hogy nagyon haragudott a arra, aki elárulta a titkát. És amikor azt mondta a kislány, hogy elfelejtette, akkor úgy fogalmazott, hogy "minden más lett, és azonnal elmúlt a haragom". Másnap, mikor álcában autóztunk az iskolába, mondta, hogy "most már máshogy látom, de ebben a ruhában maradok".
Kezd leszokni arról, hogy hozzánk vágja, hogy "úgy érzem, engem senki sem szeret", helyette kiabál, hogy "nagyon mérges vagyok rád, mert lekapcsolod a villanyt!". Volt már nem egyszer, hogy utólag meg is fogalmazta, hogy "amikor azt mondom, hogy utálsz, akkor csak rossz, hogy olyant kell csinálnom, amit nem akarok." És ilyeneket mond, hogy "Mindenkit nagyon szeretek a családban, még a Nándit is, akkor is, ha azt mondom neki, hogy utálom." Elmeséli, hogy úgyanolyan rossz volt neki, mintha ő kapott volna hiányt az iskolában, pedig az xy kapott. Elmondja, hogy úgy érzi, hogy a fiúkkal többet foglalkozunk, mint vele, pedig igaziból tudja, hogy neki is kijárt ez, sőt még több, amikor ő kicsi volt, de mégis olyan érzés, és ez zavarja őt. Néha már kissé ijesztő is, hogy ilyen felnőttesen meg tudja fogalmazni az érzéseit.
Szóval szinte használati utasítást ad magához a leány, a feladat csupán annyi, hogy olyan megoldásokat keressünk, amik mindenki számára élhetőek. Mondjuk ez sem egyszerű, de legalább néhány zsákutca ki van küszöbölve.

Mit nem adnék érte, ha ezek megmaradnának a kamaszkorban is, bár ki tudja, lehet, hogy nem olyan jó, ha tudjuk, mit gondol a kamaszgyerek :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem akarom, hogy meghalj!

Réka kezdte, Nándi csatlakozott, Misi persze hogy nem maradhatott ki. Nem tudom, hogy jutott eszébe, de hirtelen megint előjött. Villanyoltás után hármas kórus csimpaszkodott rám zokogva azzal, hogy milyen rossz lesz nekik, amikor én meghalok majd.
Most már negyedik éve jön elő időről-időre a téma, úgyhogy megvannak a válaszaim, de azért ez sok(k) volt. Ott ordítottak hatalmas krokodilkönnyekkel mindhárman, én pedig próbáltam elbagatellizálni ezt a halál témát, hogy nem olyan rossz dolog ez annak aki meghal, csak azoknak, akik itt maradnak, nehéz, stb. És közben arra gondoltam, hogy hogy fogom ugyanezt előadni, ha szemtől szembe találkozunk a dologgal, és éppen ittmaradt helyzetben vagyok. Meg hogy azért annyira ne tüntessem fel jónak, hogy Nándi esetleg ki akarja próbálni. Egyszer csak Réka:
- És ha meghaltok, akkor ami most a tietek, az a mienk lesz?
- Igen - kapaszkodtam bele a más témába - a ház, a pénzünk, a kincsek, amiket most nem kaptok meg.
- És ha felnőttek leszünk, rögtön összeházasodhatunk a Dáviddal? - és már nem is sírt.
- Igen, össze.
- És az iPad is a mienk lesz? - Persze ez Nándi volt.
- Igen, az is - nem, mert az céges, de nem kötöttem az orrára, helyesen, mert már Nándi sem sírt. Úgyhogy Misi is jónak látta abbahagyni.

Egy pár percig úgy tűnt, hogy akkor akár meg is halhatok. (Aztán végül visszatértünk az eredeti témához.)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Miniatűr intrikusok

Mióta visszamentek a szünetről, hallgatom a különböző iszapbirkózásokról és tolltépésekről szóló híreket, néha csak érintőlegesen említ valamit Réka, máskor közvetve jutnak el hozzám a hírek, és volt, hogy csak találgatni tudtam, hogy mi történhetett az iskola kapui mögött. Igaz, elég alacsony a létszám, 18-an vannak az osztályban, és ebből 10 lány van, de bőven elég ahhoz, hogy vihart kavarjanak a biliben. Ahogy apukám szokta mondani, ahol egynél több nő van, ott már békesség nem lesz. Az az érdekes, hogy a szülők nagy részét ismerem, határozottan normálisnak tartom, szoktunk beszélgetni, többnyire nem csupán felületesen, hanem komolyan is. És tényleg normálisak. Erre meg azt mondta Gergő, hogy úgy látszik, ez nem kultúra, hanem csupán életkorfüggő.

A mai napon elérte a lányomat is az intrika. Ő egyébként nagyon középen van, mindenkivel jól kijön,  kívülálló volt az eddigi összes balhéban, összeveszésben. Büszke is volt rá. Legfeljebb úgy volt részese, hogy az örök haragot fogadott lánykák próbálták a pártjukra állítani, többnyire hasztalan.
Most az történt, hogy múltkor az egyik kisfiút elvittük autóval, és nagyon jót viháncoltak. Aztán a Disney-lelkű lányom ki is jelentette, hogy nem csak a Dávidba, hanem ebbe a fiúba is szerelmes lett. És ezt aztán elmondta valamelyik kislánynak, aki meg nagyon menőnek tartotta ezt, és Réka meg sütkérezett ennek a fényében. Úgyhogy minden kislány megtudta az osztályban, mint hétpecsétes titkot, nehogy a fiúk megtudják. És akkor jött ma a keverés.
3 nap titoktartás után A. ment, és megmondta a kisfiúnak a nagy titkot. Réka nagyon megbántódott, A. pedig veszekedni kezdett Rékával, hogy ő elfelejtette, hogy ez titok. Az én lányom szíve nagy, az igazságérzete úgyszintén, úgyhogy azonnal megbocsájtott, hogy ha elfelejtette, akkor nem haragszik, az más, mert nem direkt volt. Erre A. azt mondta, hogy de jaj, jönnek a lányok, csináljunk úgy, mintha nagyon haragudnál rám, veszekedjünk. A hülyeség jó dolog, Réka kapva kapott a lehetőségen, mondtam már számtalanszor, hogy a gyermekeim Oscar-díj várományosok. Jól is sikerült az előadás, annyira, hogy sikerült egy valódi veszekedést is kirobbantani, ami során B. nevű kislány valóban megbántotta Rékát, C. és D.  pedig kényszeríteni akarták, hogy adjon Réka kezet, de ő nem akart, mert B. azt mondta neki, hogy soha többé nem szól hozzá, és akkor ő minek nyújtson békejobbot, erre E. ráült Réka hátára. És Réka nagyon sírt is. Nem csak a hátára ülés, hanem az igazságtalanság és a többi miatt.
Nagyon nehéz volt a történetet úgy végighallgatni, hogy valóban csak hallgassam, és ne adjak kéretlen jótanácsokat. Pl. okos enged, illetve mindig ki kell békülni, néhányszor nem is sikerült megállni. (Félek tőle, hogy bőven lesz még a gyakorlásra alkalmam...) És az is nehéz volt, hogy úgy kérdezzek, hogy megtudjam, mi történt. Mondjuk Réka nagyon aranyos volt, mikor a bánata már kijött, akkor már élvezte a 100%-os figyelmet, és előadta, mintha az ellenőrzőjéből olvasná a történteket, időnként belelapozott elgondolkozva, mintha részleteknek nézne utána... Szóval nagy színésznő, na!
Úgy tűnt, túl van rajta egyébként, talán pár hét múlva még előjön majd, mielőtt végleg leülepszenek az események, ahogy Rékát ismerem. Mondjuk nagy seb biztos nem lehet, mert mondta, ugyan, hogy soha többet nem lesz B. hugicája, de rögtön folytatta is, hogy majd a nővére lesz, és viszi magával mindenhova B-t. :) De egyenlőre előkereste a napszemüvegét, és kérte, hogy holnap másik kabátban, sapkában és cipőben mehessen, nehogy B. megismerje majd az udvaron. A cipővel gond lesz, mert mindkét csizmáját megismeri, és nem akarom engedni, hogy félcipőben menjen ebben a hidegben...

De visszatérve, most komolyan. Ha A. az én gyerekem lenne, biztosan arra gondolnék, hogy szánt szándékkal mondta el a titkot, tudva tudván, hogy ebből balhé lesz. Meglepetésként érte, hogy nem lett, ezért legalább adják elő, mintha lenne. Nem? Olyan nekem egy kicsit most ez, hogy minden alkalmat megragadnak, hogy egy kis balhé legyen, kis adrenalin, izgalom, amiből lehet egy kis szappanoperát csinálni. Lehet, hogy a brazilsorozat-írók az iskolaudvarok kerítésénél leskelődnek, és gyűjtik az anyagot? Nem lepődnék meg...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Miniatűr intrikusok

Mióta visszamentek a szünetről, hallgatom a különböző iszapbirkózásokról és tolltépésekről szóló híreket, néha csak érintőlegesen említ valamit Réka, máskor közvetve jutnak el hozzám a hírek, és volt, hogy csak találgatni tudtam, hogy mi történhetett az iskola kapui mögött. Igaz, elég alacsony a létszám, 18-an vannak az osztályban, és ebből 10 lány van, de bőven elég ahhoz, hogy vihart kavarjanak a biliben. Ahogy apukám szokta mondani, ahol egynél több nő van, ott már békesség nem lesz. Az az érdekes, hogy a szülők nagy részét ismerem, határozottan normálisnak tartom, szoktunk beszélgetni, többnyire nem csupán felületesen, hanem komolyan is. És tényleg normálisak. Erre meg azt mondta Gergő, hogy úgy látszik, ez nem kultúra, hanem csupán életkorfüggő.

A mai napon elérte a lányomat is az intrika. Ő egyébként nagyon középen van, mindenkivel jól kijön,  kívülálló volt az eddigi összes balhéban, összeveszésben. Büszke is volt rá. Legfeljebb úgy volt részese, hogy az örök haragot fogadott lánykák próbálták a pártjukra állítani, többnyire hasztalan.
Most az történt, hogy múltkor az egyik kisfiút elvittük autóval, és nagyon jót viháncoltak. Aztán a Disney-lelkű lányom ki is jelentette, hogy nem csak a Dávidba, hanem ebbe a fiúba is szerelmes lett. És ezt aztán elmondta valamelyik kislánynak, aki meg nagyon menőnek tartotta ezt, és Réka meg sütkérezett ennek a fényében. Úgyhogy minden kislány megtudta az osztályban, mint hétpecsétes titkot, nehogy a fiúk megtudják. És akkor jött ma a keverés.
3 nap titoktartás után A. ment, és megmondta a kisfiúnak a nagy titkot. Réka nagyon megbántódott, A. pedig veszekedni kezdett Rékával, hogy ő elfelejtette, hogy ez titok. Az én lányom szíve nagy, az igazságérzete úgyszintén, úgyhogy azonnal megbocsájtott, hogy ha elfelejtette, akkor nem haragszik, az más, mert nem direkt volt. Erre A. azt mondta, hogy de jaj, jönnek a lányok, csináljunk úgy, mintha nagyon haragudnál rám, veszekedjünk. A hülyeség jó dolog, Réka kapva kapott a lehetőségen, mondtam már számtalanszor, hogy a gyermekeim Oscar-díj várományosok. Jól is sikerült az előadás, annyira, hogy sikerült egy valódi veszekedést is kirobbantani, ami során B. nevű kislány valóban megbántotta Rékát, C. és D.  pedig kényszeríteni akarták, hogy adjon Réka kezet, de ő nem akart, mert B. azt mondta neki, hogy soha többé nem szól hozzá, és akkor ő minek nyújtson békejobbot, erre E. ráült Réka hátára. És Réka nagyon sírt is. Nem csak a hátára ülés, hanem az igazságtalanság és a többi miatt.
Nagyon nehéz volt a történetet úgy végighallgatni, hogy valóban csak hallgassam, és ne adjak kéretlen jótanácsokat. Pl. okos enged, illetve mindig ki kell békülni, néhányszor nem is sikerült megállni. (Félek tőle, hogy bőven lesz még a gyakorlásra alkalmam...) És az is nehéz volt, hogy úgy kérdezzek, hogy megtudjam, mi történt. Mondjuk Réka nagyon aranyos volt, mikor a bánata már kijött, akkor már élvezte a 100%-os figyelmet, és előadta, mintha az ellenőrzőjéből olvasná a történteket, időnként belelapozott elgondolkozva, mintha részleteknek nézne utána... Szóval nagy színésznő, na!
Úgy tűnt, túl van rajta egyébként, talán pár hét múlva még előjön majd, mielőtt végleg leülepszenek az események, ahogy Rékát ismerem. Mondjuk nagy seb biztos nem lehet, mert mondta, ugyan, hogy soha többet nem lesz B. hugicája, de rögtön folytatta is, hogy majd a nővére lesz, és viszi magával mindenhova B-t. :)

De visszatérve, most komolyan. Ha A. az én gyerekem lenne, biztosan arra gondolnék, hogy szánt szándékkal mondta el a titkot, tudva tudván, hogy ebből balhé lesz. Meglepetésként érte, hogy nem lett, ezért legalább adják elő, mintha lenne. Nem? Olyan nekem egy kicsit most ez, hogy minden alkalmat megragadnak, hogy egy kis balhé legyen, kis adrenalin, izgalom, amiből lehet egy kis szappanoperát csinálni. Lehet, hogy a brazilsorozat-írók az iskolaudvarok kerítésénél leskelődnek, és gyűjtik az anyagot? Nem lepődnék meg...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Három kívánság

Az úgy volt, hogy ma éjjel valami mágneses vihar érte el Magyarországot. Amit mi meglehetősen érzékeltünk. Egyrészt elment az internet Dunakeszi-szerte. Aztán Gergő hajnali 3-tól nem tudott aludni, ráadásul az összes gyerek átjött éjszaka, és sokat rugdostak, pedig Gergő miatt volt hely az ágyban bőven. És jó hangulatú volt a reggelünk ebből kifolyólag.

Sikerült is irgalmatlanul összeveszni a fiúknak az apjukkal, és sírva, mit sírva, zokogva indulni az óvodába. Misit azért ki lehetett ebből rángatni, de Nándi totálkár volt. Nyilván én az apjuk mellett álltam, nehezemre sem esett, mert igaza is volt. (A probléma a reggeli volt, többször szóltunk, nem ment Nándi, mikor meg már öltözni kellett, éhen akart halni, apja felajánlotta neki, hogy majd a kocsiban megeheti, de addigra már csak hiszti volt a köbön, Misi is becsatlakozott az éhenhaláshoz, aki egyébként megevett egy kiflit. És egyébként az oviban is van reggeli.) Akárhogy is, azért a szívem nagyon fájt, hogy egy sírós, rosszkedvű, mondhatni spleenes 5 évest kell otthagynom az oviban, akinek ráadásul önpusztító hajlamai vannak, ha bűnösnek érzi magát, hát bünteti is. Ha máshogy nem megy, rosszalkodik, és kivívja magának a büntetést. Szívem szerint be sem adtam volna, de egy elég fontos megbeszélésünk volt délelőttre.

Ahogy vánszorogtunk be a kocsiból az oviba, járt az agyam, mit találjak ki. Milyen ajándékkal tudnám most az én kis szívem csücskének a tudtára adni, hogy azért mi szeretjük. Nem találtam semmit a táskámban, úgyhogy egy fényes ötforintost adtam neki azzal, hogy ez egy varázspénz, azért ilyen csillogó. Ez átsegített minket a bejutáson, de már az öltözésen nem. Újabb ötlettől vezérelve elmondtam neki, hogy ezt az erdőben találtam ezt a varázspénzt, és szerintem egy boszorkány veszítette el, és egészen biztos vagyok benne, hogy teljesít három kívánságot.
- Nem is! - mondta, de azért a szemében láttam, hogy szeretne hinni nekem.
- Próbáld ki! - feleltem.
- Nem! Próbáld ki te! - lökte oda a pénzt, és nézett rám félig durcásan, félig várakozva.
öööö...öööö, na most mit találjak ki... Aki mer az nyer.
- Azt kívánom, hogy a Nándinak legyen jó a kedve!
- .... .... Nem is lett jó a kedvem! - így Nándi.
- Lehet, hogy lassabban teljesül a kívánság.
- Kívánj még egyet!
- Kívánj te! Ne pazarold el, már csak két kívánságod van! - adtam vissza az érmét.
- Kívánj nekem egy kisautót! - suttogta, és megint a kezembe nyomta a pénzt.
- Azt kívánom, hogy Nándi kapjon egy kisautót! - mondtam ki, és az arcán a reményt látva már tudtam, hogy jó felé megyünk, és meg fog érni ez az egész egy kisautót, amúgy is van otthon vészhelyzetekre egy-két 100forintos kisautó.
- .... .... Nincs is itt kisautó! - mondta csalódottan, de már látszott, hogy egyáltalán nem a reggeli balhén jár az esze, hanem a magyarázatot várja.
- Honnan tudod, hogy a varázspénz nem tudja, hogy az oviba nem szabad játékot hozni, és nem otthon van az ágyadon? Még mindig van egy kívánságod! - nyomtam a kezébe a pénzt, közben sikerült átöltöztetni, és nekiláttam Misinek. Nándi ült, ült, gondolkozott, majd erősen a kezébe szorítva az érmét halkan azt suttogta:
- Azt kívánom, hogy legyen egy játék tankom! - És ha rajtam kívül más is látta volna az arcát, biztos vagyok benne, hogy más is azonnal azon kezdett volna gondolkozni, hogy hogyan szerezzen a föld alól is egy tankot, annak ellenére, hogy komoly ellenszenvvel viseltetek a harckocsik iránt.
Mentünk a csoportba, pisilés, kézmosás, közben gyorsan vázoltam a törékeny hangulatot az óvónéninek Mikor megjött Nándi, bemutattuk a varázspénzt is, megbeszéltük, hogy úgy néz ki, teljesült az a bizonyos első kívánság Nándi jókedvével kapcsolatban, és békével el tudtam jönni.

Igaz, a tank beszerzése egy jó órát igénybevett a mai napból, de megvan. És arról is sikerült meggyőzni magam, hogy nem kilóra vettem meg a gyerek jókedvét, még ha közvetve is, hanem egy kis varázslatot vittem a hétköznapokba. Egy kis reményt, hogy nem olyan nehéz a gyerekkor, mint amilyennek néha látszik.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Mangalica projekt

Hát, túl vagyok életem első disznóvágásán. Tanulságos volt. :) És úgy néz ki, annyira nem is lett túros a közös lónak disznónak a háta, a jó viszony sem ment rá a nagy közösködésre, bár néha rezgett a léc a fűszerezés miatt, és még az elszámolást sem fejeztük be, de már legalább mindenki érti a lényeget. Így a végén meg is állapítottam, hogy igen jó kalákát alkottunk, a szomszéd nénim adta az eszközök nagy részét, barátnőmék a szakértelmet, mi meg a helyet és a nem szűnő lelkesedést :)

Kicsit rendhagyó disznóölés volt a mangalica projekt. Először is, nem sötétben kezdték. 8-ra kellett menniük a fiúknak Mogyoródra, ahol kiválasztották az áldozatot, majd rengeteg pálinkával megerősítve leperzselték, feldarabolták. Nagyon megcsúsztak időben -  a ráérős tempó, és a sok pálinka miatt, amit a röfi eredeti gazdái diktáltak -, és 1 órakor értek oda hozzánk a lapra szerelt disznóval. Mi, lányok, hárman addigra már halálra untuk magunkat, forró volt a víz, a pluszban vett belsőségek, amik a hurkamennyiséget voltak hivatottak növelni, már megfőttek a katlanban, le is voltak darálva, a káposzta készen várta a husit, hogy aztán toroskáposzta legyen belőle... Aztán meg jött a sok láda és kád hús, és ott álltunk, és néztünk, és azt sem tudtuk, hogy hol álljunk neki, mi is a feladat. Végül feltaláltuk magunkat, de fél 4-kor már kellett is menni a gyerekekért, és ahelyett, hogy addigra a legmunkásabb részeken túl lettünk volna, a oroszlánrész még előttünk volt - nehezített pályán. A 6db 3-7 éves gyerek nem igazán könnyítette a helyzetet. Elég hamar rájöttek, hogy bármit kérhetnek, csak ne jöjjenek le az emeletről, így nagy mennyiségű mese, illetve gumicukor fogyott. :) Tetszett nekik a kolbász meg hurkatöltés, meg a nagy mennyiségű hurka-kolbász egyben, de az én csemetéim egyébként nem voltak túl érdeklődőek, megelégedtek a mesenézéssel, meg hogy nincs takarodó.

A böllérünk, aki a másik apuka volt a csapatban, úgy 5 óra felé sokkot kapott, hogy ha anyukája tudná, hogy lámpánál (nem napvilágnál) keveri a kolbászt, akkor kitérne a hitéből. (Remélem, nem olvassa a blogomat, most elárulnám, a biztonság kedvéért nem is írok neveket :) ) Viszont aztán a töltés olyan sikerélmény volt, hogy este 10-ig meglett a hurka is. Irdatlan mennyiség, a kettő együtt több, mint 50 kilónyi volt. A hurka abálása meg a zsír kisütése aztán szombat délutánra maradt, akkor már a hátunk közepére nem hiányzott a munka, de a kóstolás azért kárpótlás volt. Elég jó lett minden. Najó, nagyon finom lett minden. És senkit nem kellett este altatni.

A kolbászok azóta már a füstön lógnak, a szalonnák és sonkák áznak a sóban, a hurkák a fagyasztóban pihennek, és már ujjnyi zsír sincs a nappali padlóján. Én meg regenerálódok, és gondolkozom rajta, hogy jövőre is vállaljuk-e a disznóvágást. Azt hiszem, ezt majd a füstölt cuccok döntik el helyettünk. Ha még egy hónap múlva is tartanak, talán már nem emlékszünk majd arra, hogy hogyan készültek. :) Najó, ez túlzás. Legalábbis ha csak a saját nevemben beszélek, akkor én többnyire jól éreztem magam. Szerintem a többiek is ezt mondanák. Csak egy kicsit sok volt a jóból. Vannak ötleteim, hogy ha esetleg jövőre is belevágunk, hogyan rövidíthetnénk le az időt, mert sok volt az üresjárat, sokszor nem találtam magamnak feladatot, csak tébláboltam. Most már látom egészében a folyamatokat, a rendszert.
Meglátjuk, hogy lesz :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Valahol biztos kinyílt egy ablak...

Van egy fogadalmam magamnak, hogy este 8 után már nem olvasok e-maileket. Néha előfordul ugyanis, hogy olyan témában kapok, ami aztán gyötör egész éjszaka, és nem tudok aludni tőle, ez az én hülyeségem. Nos, nagyon örülök, hogy ezt a fogadalmamat betartottam tegnap, mert borzasztóan fáradt vagyok, bujkál bennem a betegség, és ma reggel jutott csak így el a hír hozzám, hogy elutasították a hitelkérelmünket a forintraváltással kapcsolatban.

Igyekszem nem politizálni, de amikor meghallom, hogy valamelyik politikusunk valamilyen fórum előtt felszólal, új törvényt írnak alá, stb. akkor már görcsbe ugrik a gyomrom, hogy na, mennyit fog ettől romlani az árfolyam. És fordítva is. Ha esik a forint, az első gondolatom az, hogy na melyik nagyeszű mondott már megint gondolkozás nélkül valamit, annak érdekében, hogy nekem, a népnek könnyebb legyen, és érte el ezzel az ellenkezőjét. Az összes nagy forintesés előtt valami nagy jelentőségű, országmentő bejelentés volt. Miután kiderült, hogy nem is olyan nagy a baj, mint amit a nagytudású fejesek mondatai alapján értettek, egy kicsit javult a helyzet. Meggyőződésem, hogy ha meggondoltabban nyilatkoznának odafent, olyan 40-50 forinttal jobban állna a dolog, hiszen az ország gazdasági mutatói nem indokolják ezeket a számokat. Egyenlőre. Mert azt a saját életünkből is tudjuk, hogy a bizalmat elveszteni egy pillanat, visszaszerezni viszont nagyon nehéz. A félszavakra és hangsúlyokra is oda kell figyelni kéremszépen, mert különben mást értenek, mint amit mondani akarunk. Most írom pl. a honlapunkra a bemutatkozó szöveget, és 4-5-en gondolkozunk rajta, javítanak bele igekötőket, vesszőket, hogy egyértelműek legyenek a hangsúlyok. Pedig csak egy kis egyesületről van szó. Egy országnál nincs erre néhány hozzáértő ember??? Najó, háborgást befejeztem.

Ha most sikerült volna a forinthitel, akkor sem lett volna könnyebb, hiszen magasabb lett volna a törlesztőrészletünk, és valószínűleg a forinthitelek is elszabadulnak majd. Viszont lett volna menekülési lehetőségünk. Esélyünk lett volna arra, hogy ha nem tudjuk fizetni a részleteket, vagy költözni akarunk, eladjuk, és marad belőle valami. Esélyünk lett volna arra, hogy 3 év múlva normál kamatozású hitelre váltsuk, egy részét pedig kifizessük a Fundamentánkból, és megszabaduljunk a bizonytalanságtól. Esélyt adott volna arra, hogy egy idő után kiszámíthatóvá váljon valamennyire az életünk. Ezért vágtunk bele.

Annak idején körbejártuk a témát, nem akartunk svájci frank hitelt. A forint hitelnek viszont olyan törlesztőrészletei voltak, hogy a mai napig összesen egyszer érte el a svájci frankos azt az összeget, amit folyamatosan fizetni kellett volna. Mert nem voltunk jogosultak szocpolra, mert a 2 gyerek után nem járt az agglomerációban vett, használt ikerházfélre, a harmadikat meg nem vállalhattuk be, hiába tudtuk, hogy lesz. Nem voltunk jogosultak semmilyen kedvezményes hitelre ugyanezek miatt a feltételek miatt, így akkor csaknem személyi kölcsön mértékű kamattal lehetett jelzáloghitelt felvenni. Osztottunk, szoroztunk, gondolkoztunk, körbejártam az összes bankot, akivel hajlandó voltam szóba állni. Mindent számításba vettünk, csak azt nem, hogy ha a forint gyengül, akkor nem csak a törlesztőrészletünk nő meg, hanem a törlesztendő tőke is. Jó, mondjuk még akkor abban gondolkoztunk, hogy itt éljük le az életünket. Szóval itt követtük el a hibát.

Néha eszembe jut az a sorházi lakás, amit Érden néztünk. Én nagyon szerettem volna azt megvenni, úgy éreztem, hazaértem. 4 millióval volt kevesebb, de csak közös kert volt. Hatalmas közös kert, kisgyerekes anyukák a szomszédban, egykorú gyerekekkel, szép kilátás, egy üres telek mellettünk gyümölcsfákkal, amit a társasház lakói használtak... Még évekkel később is álmodtam vele. Gergő nem akarta, megvoltak a komoly indokai, és hát neki is ott kellett volna lakni, közösen kellett döntenünk, így lett végül Dunakeszi. Néha eszembe jut, mennyivel lenne könnyebb. Lett volna szocpol, talán kedvezményes hitel is. Aztán eszembe jut, hogy miről maradtunk volna le, és igaziból azt mondom, ha mindezeket oda kellene adnom, kevés lenne érte az a pár millió. Nagyon kevés. Még akkor is, ha a nehézségeket is odaadhatnám. A Heni, a szomszéd nénim, az ovi, az iskola, a tapasztalatok, a káposztásmegyeri templom közössége, a nagycsaládos egyesületi munka... Nem érné meg az akárhány milliót, ha ez azt jelentené, hogy ezek a dolgok, emberek nem lettek volna az életem részei. Jó így.

Szóval bezáródott egy ajtó előttünk, és valahol biztos kinyílt egy másik. Egy kicsit elkeseredtem, marad a bizonytalanság, a sodródás, amit olyan rosszul viselek. De van egy ígéretem, hogy akárhogy is lesz, gondoskodni fog rólunk a Jóisten. Úgyhogy bízom, és kapaszkodok ebbe az ígéretbe, hogy valóban a legjobb dolog történt velünk, ami történhetett. Mi odatesszük, ami telik tőlünk, a többi meg majd lesz valahogy. Most már csak az van hátra, hogy legyőzzem magam. Csak sikerül majd.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Élelmezésvezetőként

Bár sejtettem eddig is, de egészen világosan most gondoltam át, ahogy a kakas "használhatatlan" részeiből főzött levest ebédeltem, hogy mennyi szart eszünk. Bocsánat a kifejezésért. Írhattam volna, hogy vackot, de nem fedné a valóságot. Mert ez a "hulladék"-leves isteni volt.

A nagycsaládos egyesületnek elkezdtünk kedvezményes vásárokat szervezni. Termelőket hívtunk el, hogy mi garantálunk egy bizonyos mennyiségű bevételt a tagcsaládok révén az alatt a két óra alatt, amíg a vásár tart, cserébe ők termelői vagy nagykereskedelmi áron adják az árujukat. Igyekszünk a védd a magyart, vedd a magyart elvet követni, ezen belül ráadásul családi vállalkozásokat hívni, nem pedig a nagyüzemeket. És ez valahogy ahhoz vezetett, hogy a normális, bolti áron olyan minőséget kaptunk, amit gyakran még a piacon sem, sokkal drágábban.

Vettem bontott csirkét, kakast, tyúkot (700 és 500ft/kg). Azt hittem, a bontott csirke fogalma, az azt fedi, amit a boltban lehet kapni, megmosom, fűszerezem és sütöm. Ehhez képest egy kopasztott, döglött csirkét kaptam, amiből a bele ki volt húzva a fenekén. Két órán keresztül szidtam az egész világot, és a hülye fejemet, amíg adagokra bontva fagyasztóba varázsoltam a 2 csirkét, a 7 kilós kakast és a tyúkot. Nándi közben szemügyre vette a kakas kilógó fejét, és közölte, hogy ő ebből tutira nem eszik, a két szélső pedig gyakorlatias kérdésekkel bombázott a húsállatok pályafutását illetőleg.  Megfogadtam, hogy többet nem veszek, akármennyire is az a jelszó, hogy támogassuk a magyar kistermelőket. Aztán megfőztem a kakas felét pörköltnek. És már főzés közben, az illatokat érezve sejtettem, hogy valószínűleg rosszul döntöttem. Az első kanalaknál pedig tervezni kezdtem, hogy miből mit fogok jövő hónapban rendelni, és hogy osszam be a mennyiséget, hogy ne vegyünk bolti húst...
Aztán főztem levest is a tyúkból. Nagy mennyiségű répát szoktam beletenni, mert nagyon szeretik a gyerekek. Már a színe is fura volt a répának, túl narancssárga volt, hát, gondoltam, öreg már. Nem. Egyszerűen érett volt. És a leves nagyon édes lett tőle. És finom volt a fehérrépa, amit én csak mint a teafiltert szoktam használni, ha kész a leves, kidobom, mert úgyis ehetetlen.  A tojásnak egyben vált le a fehérje a sárgájáról, nem lefolyt róla, a krumplinak krumpli íze volt, a méz édes volt mint a méz, és nem mint a cukor, a sütőtöknek ijesztően narancssárga színe volt és sütőtök íze, annyira, hogy hígabbra kellett csinálnom a sütőtök levest. (Mert a sütőtök ízét senki nem szereti a családban, de a levesben nem érezni.)

És itt jön a rémisztő dolog, hogy a gyerekek, akik nagyon szeretik egyébként, nem ették meg a valódi répát. Annyira a vízben termesztett-oltott, semmilyen ízűhöz vannak szokva, hogy a valódi, intenzív íz nem kellett.
Mi gyerekkoromban sokmindent megtermeltünk otthon, nem mondom, hogy parasztok vagyunk,  de anyukámék mindent megtettek, hogy valahogy felneveljenek négyünket, és nem volt egyszerű dolguk, ott fogták meg a pénzt, ahol tudták. És ebből valahogy fokozatosan jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Nincs a közelben piac, nincs szomszéd termelő, még a kisbolt is az Auchanban vásárol, a piacon a fejkendős öreg nénikét a mercis aranyláncos kövér kopasz fickó viszi a nagybani piacos árujával együtt (a nagybani piacot csak sejtem, a többit láttam). A megbízható vidéki, valóban minőségi árut termelő gazdákat meg nem találom sehol, mert nem éri meg neki feljönni. De egyébként, ha azt mondaná, feljön, valószínűleg nem tudnám megvenni. Mert annyifelé kell a pénz, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy még 30-40%-al többet költsek kajára. Csak reménykedek, hogy nem lesz baj belőle, és valahogy túléljük.

Mindenesetre most jók ezek a vásárok, így sok jó dolog fog eljutni hozzánk, a csirkéstől még egy nem antibiotikumos tápon nevelt mangalicát is rendeltünk Heni barátnőmékkel és a szomszéd nénimmel összefogva. Úgyhogy pénteken mennek a fiúk, segítenek megtisztítani, és elhozzák lapra szerelve, hogy itthon aztán mindenféle készüljön belőle, egy másik nagycsaládos apuka pedig felfüstöli nekünk. Éljen a közösségi élet!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ceruzafalók

Na, mióta Réka iskolás lett, Nándi meg beleszeretett a rajzolásba, sokkal többet járunk papírboltba, mint eddig. (December eleje óta elfogyott egy ötszázas csomag papír, úgy, hogy közben azért nem voltunk itthon több mint egy hetet, és oviba is jártak) Én nem emlékszem, hogy amikor mi gyerekek voltunk, mi volt, de nem emlékszem rá, hogy ilyen sokszor kellett új ceruzákat meg egyebeket venni. Vagy csak lassan telt az idő? Valami miatt az van bennem, hogy az egy 6db-os színes engem végigkísért egy éven keresztül...

Igyekszem legalább közepes minőségű ceruzákat venni a Rékának, de most már egy kicsit sok lenni. Iskolakezdésre beszereztem neki háromszög alakú, vastag grafitokat és színeseket. Jól is bírták a gyűrődést, nem törögetett ki a hegyük, nem fogytak. Aztán a tanítónéni szólt, hogy inkább vékonyak legyenek a grafitok, mert szebben tudnak írni azzal, mivel tovább maradnak hegyesek. Abszolút jogos volt a kérés, lecseréltük. A grafitok akkor kezdtek el fogyni. 6 db-ot vettem, három került a tolltartóba, a végükön a monogrammal. Két hét múlva már a tartalék hármat is be kellett vetni. Aztán előkerültek a nem háromszög alakú, tavaly óvodában kapott ceruzák is, összesen 8 darab. Rövidesen megvettem az újabb hatos csomagot. És tegnap a harmadikat. Összesen 3-4 darabot láttam elfogyni, a többit simán elveszítette még előtte. És nem feltételezem, hogy ellopták,  elcserélték, mert rajta a monogramm mindegyiken.

A színes ceruzák még durvább. Szintén monogrammosak, és mindig kapnak a fiúk is, mert itthon is jócskán megy a rajzolás, így mondjuk legalább lehet cserélgetni. A színesek ugyanis eszméletlen módon fogynak. Mióta Réka kérte, hogy mindenkinek vékony van, legyen neki is az... Sokáig kérte, engedtem, itthon úgyis elhasználják a többit. Ez olyan október környékén volt, most fogyasztotta el azóta a HARMADIK tizenként színű készletet. Ezeket nem veszíti el, ezek elfogynak. Marad belőle 2 centi. Persze nem minden szín, de 5-8 biztosan. A legdurvább az volt, amikor két hét alatt tűnt el gyakorlatilag egy készlet. Most megelégeltem, és visszatettem a hiányzó színekből a vastagokat. Azoknak nem törik a hegye, vastagabb a belseje, és egyébként is, könnyebb velük bánni. Réka szerencsére nem akadékoskodott, mert az egyik kislány menőnek találta a vastag ceruzáját, a másik a vékonyat, és így mindkettőnek meg tud felelni :) Persze a radírok is fogynak, de azt hiszem, ez szinte természetes. Még jónak is mondhatom az arányt, mert az év eleji beszerzett négyből még mindig van kettő...

Tegnap kapott a leány egy kisebb hegyezőt, két radírt (tartalékba), meg ugye a hatos ceruzát, és nagyon meglepett, mert borzasztóan hálás volt, szemmel láthatóan nagy örömet szereztem neki. Eddig ezeket mindig természetesnek fogadta. Most meg nem győzött hálálkodni, sugárzott, boldog volt, a radírjával aludt. Nagyon meglepődtem, és persze nagyon örültem az örömének. Réka meg azon, hogy "jé, anya, te mindig örülsz, ha valakinek örömet okozol!" Jé, tényleg :)
A nagy örömnek köszönhetően sikerült kihagynia a ceruzapakolással járó szokásos zsörtölődésemet is, kíváncsi vagyok, vajon meddig tart így a holmija. A kapott dolgok feletti öröm talán jobban eszébe juttatja majd, hogy figyeljen jobban a cuccára, mint az, hogy piszkáltam érte :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Akkor ez is rendben van

Réka nézi az Aladdint, majd szomorúan megszólal:

- Anya! Miért van az, hogy a hercegnők sosem olyan szépek, mint a fiúk?
- Hát, lányom, azért, mert te kislány vagy, és a lányoknak a fiúk tetszenek, a fiúknak meg a lányok. 
- De az Aladdin így nem is szép, mert nem a saját ruhája van rajta, hanem ilyen mindenféle herceg ruhák.
- Az tetszik, mikor csak nadrágban van meg egy kis mellényben?
- Igen! Úgy szép! 

A fenti párbeszéd után még bevillan, mikor tavaly nyáron a strandon Réka tátott szájjal bökdösött oldalba, hogy nézzem már, milyen izmos az a bácsi, és azt hiszem, megnyugodhatunk, hogy a lányunk nemi indentitástudata is rendben van. Genetikusan már biztosan nincsen gond, a többit meg csak megoldjuk. 

Ahogy Nándinál sem, amiről már többször írtam. A minap is valahol voltunk, futott két kört, majd odaszaladt hozzánk, és elkezdte Misit a karjánál fogva vonszolni:
 - Gyere Misi! Találtam neked egy szép kisbaba lányt!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nándi üzemanyaga

- Akkor most elmegyünk vásárolni.
- Hurrá!!!
- De nem veszünk édességet!
- Jaaaj! Anya!! Neee!
- Nem, van otthon elég.
- De anya! Nem tudtad, hogy a gyerekek az édességtől működnek?

Délután a folytatás, mert persze vettem nekik túrórudit, hadd működjenek. Nándi már tudja, hogy a jó szövegre nagyon vevő vagyok.

- Anyaaa! Hadd egyek még egy túrórudit!
- Nem.
- Naaa!
- Nem.
- Akkor lemerül az akkumulátorom!
- (épp ideje lenne)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Téma nélkül

Gergő elment zülleni egy tejfakasztó bulira, én meg elhatároztam, hogy írok majd jó sokat. És nem tudom egy mocorgó témának sem elkapni a farkincáját, nem vagyok túl összeszedett... 

Úgyhogy írok csak annyit, hogy holnaptól végre mindenki megy a dolgára, Réka iskolába, a fiúk óvodába, ahol is a bolygók és a csillagok lesznek a téma, ami remélhetőleg sokat fog segíteni a jelenleg nem óvodába kívánkozó legényeken. Főleg, hogy említettem, hogy bevihetik a karácsonyra kapott bolygós könyveket megmutatni. És én is végre elintézek olyan dolgokat, amiket nem jó gyerekkel, ha már van rá lehetőség. 

Meg dokumentálom azt is, hogy az elmúlt három hétben három nagyon jó testvért tudhattam a magaménak, akik reggeltől estig együtt játszottak minimális veszekedéssel. Kicsit még lelkiismeretfurdalásom is van, hogy alig volt közös játék, mert egyszerűen nem volt rá igény. Még ha le is ültem hozzájuk, rövid időn belül kívül találtam magam az események folyásán, társasjátékra pedig egyszerűen nem volt igény. :) 
Nándi úgy néz ki, teljesen helyrerázódott, kacag, mozog, puszilkodik okkal, ok nélkül. Réka birkózik a nagylánysággal, és nagyon nagyon aranyos dolgai vannak, zabálom meg. (Már amikor nem veszekszek vele, hogy pótolja az órai munkát és írja a házi feladatokat.) Színészkedik, élvezi a társasági életet, nyüzsög, megéli az újdonságokat, használja az új szavakat, kifejezéseket az iskolából, amik szokatlanok még a szájából. Fantasztikus egy kiscsaj. 
Misi meg visszaél azzal, hogy megtanult beszélni. Ráadásul a "hazudós" korszakát éli, rengeteget röhögünk, úgy sajnálom, hogy nem tudom megörökíteni ezeket. Ma is kérdezte tőle a doktornéni, hogy hogy lett filces a kezük meg az arcuk, csak nem így ébredtek reggel. És Misi kapott a szón, teljes meggyőzően és magától értetődő hansúllyal magyarázta, hogy igen, pont így történt, mikor felébredtek, rajtuk volt. 

Szóval ezek vannak dióhéjban. Aztán majdcsak lesz alkalmam olyankor is írni, amikor tudok is. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Párbeszédek Megmagyarázós Misivel

- Anya! Anya! Adjál nekem gyógyszert!
- Milyen gyógyszert?
- Olyant, ami ízlik nekem!

Nem úgy írom a gyerekszájakat, ahogy mondják, hanem ahogy érteni kell, szóval többnyire kihagyom a beszédhibákat, de most kivételt teszek:
- Gyere Misi, cseréljük ki a pizsamádat!
- Nem kell nekem juha!
- Nem kell juha? Nem is akarok adni, ruhát adok rád!
- Nem juha, hanem juha!
- Nem juhát adok, hanem ruhát!
- De éééted?!! - mondja dühösen. -  Nem! juha!! ... - Itt rájött :) - pizsamában akajok... szejetném... Jó... Jó lesz nekem ez a pizsama! - mutogatja magára találva a felsőjét. Sikerült megszabadulni a fránya r betűktől. Még nincs 3 éves, de kilogikázta, és megoldotta :) Én meg meggyőztem, hogy koszos a pizsi, és kapott Roary-s felsőt :)


- Anyaaa! Kapcsold fel a villanyt, pisilni kell!
Megyek, felkapcsolom. Misi odamegy a mosdóhoz, feláll a fellépőre, kezdi letolni a gatyáját.
- Mit csinálsz Misi?
- ööö... Mindig így szoktam! - Mondja határozottan, közben letolja teljesen, visszarángatja, majd feltűri a ruha ujját, hogy kezet mosson.
- Misi, nem pisilni akartál menni?
- Anya! Először megmosom a kezemet, majd utána pisilek! - mondja szigorúan. - Így kell!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Haragszom a közétkeztetésre!

Mi a fenének kell cukorral adni a káposztás tésztát az oviban meg az iskolában? Meg a túrós tésztát? Elvileg az egészséges táplálkozást kéne erősíteni, nem? Nincs talán elég szénhidrát a tésztában? Olyan sok a gyerek, akinek cukor kell ahhoz, hogy a tésztafélét megegye?

Úgy néz ki, elég nagyok a gyerekek hozzá, hogy bevezessék a jó szokásokat itthon is. Ne főzzek ilyent? Vagy veszekedjek velük minden alkalommal? Vagy adjak nekik cukrot? Melyik a jobb? Most azt találtam ki, hogy kaptak rá egy-egy kiskanál porcukrot, és nem kapnak ebéd után édességet. Ebéd után mégis másmilyen vitatkozni, mint előtte, tán kevésbé hisztisek jóllakottan...
A vicc az, hogy most már a krumplistésztára is cukrot kérnének, de arról nincs még legalább személyes tapasztalatuk, így ha kiröhögöm őket, abbahagyják, de próbálkoznak mindig.

Azt az elvet vallom, hogy a gyerek egyen édeset, mert az édes finom, én is szeretem (mondjuk látszik is rajtam :) ). Minden nap kapnak is valami nasit, egy szem olvadós rágót, gumicukrot, túrórudit, kocka csokit, egy nyalókát esetleg, néha többször is, a türelmem mértékétől függ. Mondjuk így ünnepek környékén eléggé elszabadul a pokol :) Van nutellás, mézes, lekváros kenyér is gyakran, Nándi gyakorlatilag csak ilyesmit eszik, ha nincs meleg étel, az időszakos vegetáriánussága miatt. És van szilvásgombóc, nudli, pampuska, palacsinta, kakaóscsiga is. De mi a fenének megcukrozni olyan ételeket, amik jók simán is? Zsíros kenyeret, meg a tésztákat... Annak idején mi a grízes tésztát is befőttel ettük, hát, az enyémek rá sem néznek már úgy, csak cukorral. Pedig milyen jó kis egyszerű étel, jó lenne gyakrabban csinálni. Ehh... Nem fogom én ezt megérteni soha...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Betegeskedős

Gondolkoztam rajta, hogy lelkendezzek-e egy sort a kislábnyom verseny kapcsán, folytassam a kaki-puki téma boncolgatását, vagy siránkozzak a betegségsorozaton, és úgy döntöttem, hogy a mai hétköznapkezdős, sikertelentakarítós nap után inkább siránkozok.

Szóval az van, hogy én gyakorlatilag november közepe óta vagyok folyamatosan beteg. Egy nagyon ronda köhögős vírussal kezdődött, egy bő hét fuldoklás után mentem el orvoshoz, és kaptam antibiotikumot azzal, hogy ez jópár hét lábadozással fog járni. Mondjuk azt nem mondta, hogy feküdjek, nekem meg eszembe sem jutott, írtam már róla, hogy milyen húzós időszak volt az advent. Úgyhogy tényleg jópár hét lábadozással járt, nagyon lassan gyógyultam. Már majdnem mondtam, hogy lassan rendbejövök, legalábbis többnyire 10 perc is eltelt két köhögés között, és éjszakára sem kellett már köhögéscsillapítót szednem, amikor elkaptam a fiúktól a vírusukat. Vagy valami mást. Mindenesetre nagyon fájt a torkom, annyira, hogy aludni sem tudtam tőle.

Írtam a kruppos karácsony előtti menetet, végül Réka is beszállt a betegeskedésbe egy egyéjszakás magas lázzal és fájó torokkal, így sikerült meghosszabbítania a szünetét két nappal. Nagyon boldog volt. Aznap reggel pont hosszú ügyintézős-vásárlós túrára mentem BKV-val, és tervet írtam reggel, hogy mit hol, milyen sorrendben kell elintéznem. Réka figyelte, kérdezett párat, majd megszületett a saját listája, amit majd lefényképezek, és ideteszem, de most csak leírom. Szóval az volt rajta, hogy:
"mesenézés 29
sok a ivás 19
sok fekvés 11
kevés ugráls"
Betartotta. A számok szerintem azért voltak ott, mert én címeket írtam fel, időpontokat, járatszámokat, tehát egy jó teendő listához kellenek számok is... :)
No, mindegy, karácsonyra gyakorlatilag rendbejöttek, rajtam közben kitört valami, a BKV-n összeszedett vírus. Éppen örültem neki, hogy már nem fáj annyira a torkom, mikor elkezdett máshogy, és betaknyosodtam. És akkor megjöttek a nővéremék, akik szintén hoztak magukkal valamit. Két nap múlva már köhögtem is. Ezt a budapesti-miskolci mutáns bacilust sikerült aztán keresztezni egy óvárival, és ezzel megfertőzni az egész ottani családot, mindenki durván kidőlt kivétel nélkül, miután mi eljöttünk haza. És aztán elmentünk Kaposvárra (valami miatt abban voltunk, hogy ez már a farkinca csak, és már rendbejövök teljesen, de persze nem, remélem ott egyben marad mindenki), ahonnan most úgy jöttem haza, hogy ha köhögök, fáj a fejem. Márpedig köhögök. Dokihoz nincs kedvem menni, mert nem vagyok lázas. És mert a gyerekekkel járunk rendszeresen. Karácsony előtt is voltunk párszor, én is voltam november végén, és ma megint dokinézőben voltunk, mert bizony Misinek múlt éjszaka 39 lett a láza, és furán lélegzik. Hörgőgyulladása van, hörgőtágító, köptető, vitamin. Figyeljük árgus szemekkel, hogy rosszabbodik-e, és menjen-e az antibiotikum. Már itt figyel a polcon, kiváltottam woodoo-ból, hátha nem fog kelleni :)
És Rékát is megmutattam, mert ő is köhög. És nem igazán jókedvű. Pont a határon van. Akár mehetne is, Misihez képest egészséges, Nándihoz képest beteg, doktornéni azt mondta, rám bízza, lássuk meg, hogy alakul reggelig, ha ovis lenne, azt mondaná, maradjon inkább otthon, de azért ez már az iskola. Alaposan átgondoltuk, átbeszéltük Gergővel, és úgy döntöttünk, hogy maradjon itthon. Nincs is kedve menni, mikor este megmértem a lázát, és nem volt, sírva fakadt. Úgyhogy holnap azt mondjuk neki, hogy éjszaka csúnyán köhögött, és álmában láza is volt, és ezért nem megy iskolába, nehogy azt gondolja, hogy elég a siránkozás...

Persze nekem holnap fontos munkám van délelőtt, így Gergő itthon marad a gyerekekkel, később megy majd be melózni. És jön az értékbecslő a hitelkiváltás miatt, aki majd körbe fog fotózni. Délután fél2-kor. Azt hiszem, mire ideér fél2-kor, katasztrófa sújtotta övezet lesz a lakásból, amit a beteg Misi, meg a napi rutinautózások miatt amúgy sem sikerült igazán gatyába rázni az ünnepek és az utazásokkal járó pakolások után...  Érdekes volt egyébként, hétfőn nagy lelkesedéssel pakoltam, takarítottam, haladtam is jól a három gyerek ellenére. Délben elgondolkoztam, hogy hát, már sokmindent megcsináltam, pihenjek-e egyet, de inkább folytattam. Éppen a kádat sikáltam, mikor telefonált az értékbecslő, hogy akkor jön majd szerda délután. És hirtelen minden kedvem elment, hogy feladattá vált a takarítás. És onnantól szinte semmit nem haladtam. Ahogy most is inkább írok ahelyett, hogy menteném, ami menthető.

Szóval siránkozás letudva, és becsszóra elmegyek csütörtökön dokihoz, ha még mindig nem lesz jobb a helyzet. Mert tudom, hogy vigyázni kell magamra, csak nem érzem úgy, hogy segít az, ha esetleg újabb, dunakeszi vírusokkal keresztezem a mostani csúcsszuper mutáns szuperhős vírusomat.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Amikor két fiú van a családban...

- Akkor majd jól lepukizlak! Lepukiztalaaaak!
- Én meg elfutottam tőle!
- De ez egy célkövetős puki volt!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Cirkusz

Az Anna-Peti-Gergő teljesítménytúrából újabb pontot húzhatok ki, mégpedig a cirkuszt. Ezt sem teljesítettük maradéktalanul: perec és almalé helyett pattogatott kukoricát és nyalókát kaptak a gyerekek, és a műsor is határozottan más volt, mint amiről a mesében szó van. Borzasztóan sajnálom, hogy az utolsó alkalmak egyikén voltunk, és hiába ajánlgatom a kínai Fenmo előadást, úgysem lehet megnézni. Pedig nagyon jó volt, az utóbbi évtizedekben kialakult cirkusz-előítéleteimet maradéktalanul törölte. Színvonalas, jól összeállított, elismerésre méltó produkciókat láttunk, amiket mintha kisujjból ráztak volna ki. Még ha némelyik szám engem kicsit untatott is, egyik sem tartott túl sokáig, a gyerekeket is végig lekötötte. Nem  volt állat, bűvész, bohóc, légtornász. Gergő úgy jellemezte, hogy csomó olyan dolgot csináltak, amiket a filmekben trükkökkel szoktak megoldani. Egyébként a Jackie Chan filmek nekem is eszembe jutottak :)

A nagycsaládos egyesületen keresztül vehettünk nagyon kedvezményesen jegyeket, évente egyszer szokott lenni ilyen lehetőség, már sejtem, hogy jövőre, vagyis idén is élünk majd vele, ha megtehetjük. Misi miatt aggódtunk, hogy majd ki kell vinni, végülis még három éves sincs, nos, ehhez képest a Misi volt az, aki szinte mozdulatlanul és hang nélkül, a szék szélén ülve, meredten bámulta az előadást. Réka hozta a formáját, a vőlegényével nyüzsögtek, nem tudott megülni a fenekén, kiabált, izgult és aggódott, ámult és bámult. Nándi pedig magára vállalta a gonosz manó szerepét. Merthogy mindig kell, hogy legyen a három gyerekből egy, akinek nem jó az, amit csinálunk. Még akkor sem, ha élvezi, muszáj előadnia azt, hogy neki most rossz. Úgyhogy jó hangosan kérdezgette, hogy mikor lesz már szünet. Persze nem mindig, többnyire tátott szájjal bámulta a porondot, vagy kérdezett. Ilyeneket:
- Miből van az arcuk? Műanyagból?
- Nem, csak nagyon ki van festve a szemük.
- Nem a szemük, hanem itt az álluk meg a pofijuk! - mutatja
- Nem, nem műanyag, az a valódi arcuk.
- Ők gyerekek?
- Nem, csak alacsonyak.
- Miért alacsonyak?
- Mert a kínaiak általában alacsonyabbra nőnek.
- De vannak gyerekeik?
- Igen, lehet, hogy vannak.
- Miért nem hozták magukkal őket?
- Lehet, hogy magukkal hozták őket, csak most éppen nem látjuk őket, mert nem nézik az előadást.
- Miért látszik a néni feneke?
- Mert így jobban látszik, hogy milyen könnyen hajlítgatja magát.
- Kakilnia kell?
- Nem hiszem.
- A kínaiak hogy beszélnek?
- Kínaiul.
- És tudnak magyarul?
- Lehet, hogy van, aki tud.
- Azért nem beszélnek, mert nem értenénk meg?
- Nem, azért, mert inkább azt mutatják, hogy milyen ügyesen tudnak tornázni.
- A néni a kínai éttemben kínaiul beszélt?
- Igen, kínaiul is beszélt.
- De tudott magyarul?
 És így tovább a végtelenségig. Gyakorlatilag végigkérdezte az előadást. Viszont amitől tartottam, nem jött be, mármint hogy itthon majd rögtön gyakorolni kezdi a látott kunsztokat :) Szerencsére :)
Mindenesetre a lényeg, hogy nagyon jó volt! És bár már lemaradtatok róla, a youtube-on találtam egy kis ízelítőt belőle.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS