Megvagyunk még, csak elutaztunk. Holnap lesz anyukám születésnapja, a 60. És előre ittunk a medve bőrére. Nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat, csupa csupa jó.
A program viszont nagyon feszített volt, állandóan volt valami, jövés, menés, főzés, sütés, ajándékkészítés.
Egy digitális képkeretet adtunk mamának, amibe összegyűjtöttünk családi képeket, régieket és újakat. Itt nálunk órákig képes volt ülni a képernyővédő előtt, ami a gyerekek fotóit játssza, most van neki sajátja. Én nem emlékszem, hogy valaha igazán eltaláltunk volna neki meglepetés-ajándékot, de most nagyon meghatódott. Anyai örökségét is kikutattuk, és előástunk réges-régi családi képeket, első rajzokat, olyan dolgokat, amiket ő is régen elfelejtett, mi pedig sosem találkoztunk vele. Nagyon szép lány volt anyukám. :)
Meg megsütöttem 3 Lajos Mari tortát is, amik elképesztően finomak lettek szokás szerint, de szombat délután kettőtől este 11-ig csináltuk, pedig volt két kuktám is. Jó, beszélgettünk is, meg sokat néztem a könyvet, sok olyan fázis volt, amibe nem mertem sokáig belevágni, mert még soha nem csináltam, de az eredmény fantasztikus lett. Habcsókos parfétorta, dobostorta - de nem akármilyen! -, és gesztenyetorta volt terítéken.
Aztán találkoztam a régi barátnőmmel is, voltam a szomszéd néninél, aki mindig nagyon vár minket, mert nagyon szereti a gyerekeket, vettünk szekrényt a hálóba, használtat, de nagyobbat, mint ami van, Rékának egy ágyat, fényképeztem Ida kerámiáit, amivel egy játékot tervezek, remélem jövő héten meg tudom hirdetni, voltunk pónit simogatni, meg még egy csomó dolgot.
Történt egy - számunkra - fantasztikus dolog, Misit ott tudtuk hagyni apukámmal meg a két naggyal kb. másfél órára, nem is keresett minket, nem is sírt, teljesen jól érezte magát. Ilyen még sosem volt. Nem tudom eldönteni, a bölcsis szoktatás, vagy apukám varázsa, talán leginkább a kettő együtt. Mindenesetre apukámmal nagyon összebarátkozott, aki már nem is tudja, melyik a kedvenc unokája a négyből :)
Hatalmas, hosszú öleléssel és puszival búcsúzott el tőle, ami mindannyiunk szívének nagyon jól esett.
Szóval ezek vannak dióhéjban, holnaptól hétköznapok, remélem dolgosak, és nem lesz betegség, sok sok tervem van a hétre meg a jövő hétre, nagyon szeretném megvalósítani őket.
Óvár és boldogszülinapot!
Egy gyerekkel...
- kevesebb a zaj
- kevesebb a kosz
- kevesebb a káosz
- kevesebb a kívánság
- kevesebb a veszekedés
- kevesebb a vita (bár lehet, hogy csak azért, mert még nem tud beszélni)
- kevesebb a stressz
- kevesebb a konfliktus
- kevesebb az életveszély
Viszont ennek ellenére semmivel sincs több időm, mint amikor hárman vannak. És olyan, mintha nem lennék egész. De azért jó, hogy a két nagy kicsit nyaral a nagyszülőknél. Hirtelen felindulásból. Mert beteg lettem - már megint - és anyósom jött segíteni, és jobban lettem, és elvitte őket, mert nagyon szerettek volna menni, már beleélték magukat. Én meg nem tudtam levinni őket. Olyan okos, nagy gyerekek, és a vonatutat is simán bírták, pedig 3 óra volt. Mesélte anyósom, hogy Nándi fel is szedett valami nőcskét a vonaton, vagy 3 éves lehetett, udvarolt neki, meg etette csipsszel :D Aztán, hogy a leendő anyósnál is bevágódjon, beleült az ölébe. Mi lesz ebből a pasiból???
Mivel van időm Misire, érik egy poszt az ő kis növekvő eszéről is. Titokban felnő ám a legényke :)
Nagyszülőknél
jártunk. A három gyerek és én, az én szüleimnél. Vonatoztunk, mert a nagycsaládos 90%-os kedvezmény a légkondicionált, gyerektv-vel ellátott vonaton nem überelte a 20ezer forintos kétszer éjszakautazós, hányós (Réka) szaunát. Időben nagyjából ugyanannyi volt, ha a vonat indulására várakozást nem számítjuk. És teljesen vállalható volt egyébként. Mondjuk volt egy szörnyű útitársunk hazafelé, olyan jó 50es volt, a "jóltartós" fajta, és képes volt azt mondani, hogy ha ő újra kezdhetné, bizony nem szülne. Mert akkorát csalódott a gyerekeiben (2), pedig ő mindent megadott neki, mindegyiknek volt külön szobája, saját tv-je, és még folytatta, szerencsére csörgött a telefonom... Nagyon nehéz volt visszanyelni, hogy lehet, hogy inkább kirándulni vagy moziba kellett volna vinni a saját tv helyett. Közben meg arról papolt, hogy nem kellenek a gyökerek, nem kell ragaszkodni semmihez, hát, akkor mit vár, mit adott tovább a gyerekeinek? Na, mindegy. Kibírtam. Amit nem bírtam már nagyon, elmondtam, a többit lenyeltem. Nem volt jó, de többet nem találkozunk. Remélem :)
Misi egyébként megkapta az Oscar-díjat az otthoniaktól is. Tökéletes alakítást nyújtott nagyhalálból akár egy olyan apró okból kifolyólag is, hogy nem a húgom gyártotta bögréből adtam neki inni, hanem egy gyáriból, vagy a csapból folyt a víz, nem a vízszűrőből. El lehet képzelni, mennyi időbe telt a teljesen ésszerű kívánságainak kikövetkeztetése. Még mindig nem tudok künkül. Ő meg magyarul. A múltkori örömem, hogy a repülő és a kuki már megkülönböztethető, időszerűtlenné vált. MINDEN aakkm lett. Talán leginkább úgy tudnám fordítani, hogy ott van. Ha már valaminek muszáj lenne.
Húgomra egyébként mérhetetlenül büszke vagyok, megint volt zsűriztetni, 5 tárgyat vitt, és ebből 4 kapott A kategóriás minősítést. Augusztus 20-án pedig a Hagyományok Házában a Népművészet ifjú mestere pályázatra beadott 5 tárgyából 5öt!!! állítanak ki. Bár nem szokták megadni első pályázatra a címet, azért én bízom benne, hogy vele kivételt tesznek majd. Nem annyira updated, mert inkább dolgozik, de ha valakit érdekel, itt megnézheti (1-2 éves) munkáit.
Voltunk is benn nála végre a műhelyben, agyagoztak a gyerekekkel, csináltak malacperselyt, korongoztak, én meg rettegtem, mikor döntik le a kölkek a szebbnél szebb holmikat.
Voltunk a Bágeren is fürdeni, amiben megbeszéltük, hogy nem cápa, hanem idézek: "szőrös hal" van. Én bajszost mondtam, harcsáról lévén szó. De szőrös maradt, mondanom sem kell: Nándi kreálmánya. Apukám aztán meg is lepte őket, mert csütörtökön hozott szőröshalat, még élve - meg pontyot és keszeget is -, és úszkáltak egy délelőttöt a kádban, mielőtt feldolgozásra kerültek. Én nagyon sajnáltam őket, de minden gyerekünk aktívan közreműködött a kivégzésben és trancsírozásban. Réka annyit mondott, hogy "Szegény Bajszi! De hát ez a sorsa, hogy megegyük! ", majd lenyűgözve nézte, ahogy a kioperált szív még percekig dobogott a vágódeszkán.
Ugyanis elnevezték őket. Bajszi természetesen a harcsa volt, a többi 8 hal pedig már elfelejtettem, de következő kis monológ elhangzott még a fürdőszobában Rékától:
- Ő a Bajszi, ő lesz a Lilla, ő meg a Lali... Lali, lali... Lali! Soha nem felejtem el a nevedet!!!!
Két délelőtt a diákkori barátnőmmel is találkoztam, és eldumáltunk, ez elég sokat jelentett, talán már írtam, hogy 9 év után élesztgetjük újra a barátságunkat, és annak ellenére, hogy nem beszéltünk egymással, elég hasonlóan alakul az életünk, nem véletlen voltunk mi barátnők :)
Mikor legutóbb voltunk náluk, talán húsvétkor, akkor kicsit kínos volt néha, nem nagyon sikerült témát találni, de most tényleg jól sikerült.
Ami rossz volt, az a mérhetetlen mennyiségű mutáns szúnyog, akik összecsíptek minket második éjjel. Főleg Misit és engem, rendesen begyulladtak a csípések, és azóta is rondák. Onnantól már fújtuk magunkat éjszakára is, csukott ablaknál nem lehetett aludni a hőség miatt. Találtam egy Vape törlőkendőt, ami elég jónak bizonyul. Ennek ellenére megcsípett egy valami ideget a lábamon, és ettől sántítottam két napot, mert az egész ideg begyulladt.
Éjszakára egyébként már nem lefeküdtem, hanem inkább ledőltem, hogy elteljen az idő reggelig, amikor is felkelnek. Kicsit testen kívüli élmény volt néha az éjszaka, mintha nem is velem történne. Ennek ellenére nem vagyok nagyon fáradt, mondjuk Rékát meg Nándit többnyire átvállalták, Misi viszont borzasztó volt.
Azért jó itthon. Hűvösebb van, és van Gergő. Csupa jó dolog :)










