Igen, még élünk

 csak    éppen anyukáméknál. És itt sem a  hely, sem az idő,sem  a körülmények, sem a technika nem alkalmas  a blogbejegyzésekhez. Pedig lenne mit, ha-ha-ha.

Erika, ide írom, személyeskedve: kikocska kukac freemail pont hu.  És bocsánat, és reklámozni foglak,  és én is tovább akarom adni a játékodat, de  egyszerűen túl zűrös körülöttem az élet. Már megint. Ami nem baj,  csak most éppen a túl sok apró részlettel járó dolgok-mint pl. a logo elmentése-átméretezése-feltöltése - túl nagy falatnak bizonyulnak. Leszedtem, hogy kijavítom, és nem sikerült. Hetek óta. Vagy elfelejtem. Ez a másik.

Most, hogy megküzdöttem a beragadó billentyűkkel, megyek,lefektetem magamat, és a ma elefánton is lovagolt csemetéimet :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Tudjátok...

... honnan lehet tudni, hogy melyik kiscica a legkisebb?
Onnan, hogy kicsi a foga.

és még egy kis szösszenet Nánditól. Misi Nándi motorjával ment. Nándi bejött, körülnézett, meglátta Misi bébitaxiját, és elindult vele kifelé:
- Megkínálom ezzel Misit.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

APG-ben megfáradt szülőknek

Előre bocsájtanám, hogy szeretem Bartos Erika mesekönyveit. És örömmel mesélem a gyerekeimnek. Naponta. Többször. Négy és fél éve. Éppen ezért viszont igen jól esett röhögni az alábbi alkotáson:

http://ilka.hu/ilkablog/?p=23041

Annak ellenére, hogy nem gondolom, hogy ilyenek lennének a való életben.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misi a jó fej.

Csak hogy legyen megint kicsi Misiről is.

Szóval, Misi mostanában egész jó fej bír lenni. Talán csiszolódunk is egymáshoz, mondjuk én inkább annak tudom be, hogy mostanában többet alszik napközben.

Reggel ugye korán kel, és annyira hisztigombóc néha, hogy le kell fektetnem. Tegnapelőtt például 9kor lefektettem, és negyed1-kor ébresztenem kellett, hogy menjünk a nagyokért. Ma hazafelé aludt el a boltból, és egy óra után felébresztettem, mert különben Rékáékat nem tudtam volna délben altatni, márpedig ma reggel már alig tudtam őket kirobbantani az ágyból - mondjuk magamat is. Szóval délután nyomott még két órát. És attól eltekintve, hogy mindenkit lökdösött, egész jó fej volt.

Összeszedte a diót a kertben, és bedobálta a vödörbe. Mikor elfogyott a kerítésen belül, hozta a lombseprűt, hogy még kotorásszak, hátha lesz, ki kellett menni, és ott is összeszedni a leveleket meg a diókat :)
Továbbra sem beszél, de be sikerült idomítani, hogy ha éhes ne ordítson, hanem hozzon egy poharat, és abból tudom, hogy szomjas. Tányért, ha éhes. Ha mondom neki, hogy előbb kezet mosunk, akkor szalad kezet mosni, néha már mondani sem kell. És nem ordít, hogy mostmostmostmostmost. A hűtő kérdést még nem oldottuk meg. Ugyanis nyitogatja a hűtőt. És ordít. De nem tudni miért, ha felemelem, hogy mutassa meg, mit akar, kiderül, hogy valamit máshogy gondolt.
Lassan úgy tűnik, hogy felfogja néha, hogy megértjük, mit akar, csak nem mindig lehet azt csinálni. Néha talán el is fogadja.

És persze szuperügyes. Van némi betegség itthon, nem vészes, igazán nem, de pl. kiderült, hogy a hosszadalmas ellenállás után újra tudja fújni az orrát, és ráadásul nagyon hatékonyan. És boldog a dicsérettől. Végre lehet motiválni. Eddig elégedett volt azzal is, ha megdicsérte magát, én le voltam tojva. Érti a fenyegetőzést is, hogy valaminek valami a következménye. Pl. a hajnalban most már gyakran előfordul, hogy jön fél6kor ugye, de felkelnem csak fél7-kor kell, mert elhentereg mellettem csendben egy darabig, néha áthoz valami játékot, és játszogat. Mert megfenyegettem, hogy visszaviszem a járókába, ha ordít.
Már nagyon régen egyébként állva lépcsőzik, fel és le is, múltkor viccelt is vele valaki, mikor felkiabáltam, hogy jöjjenek enni, hogy már Misi után is így kell szólni. És tényleg.

Úgy általában nagyon lelkes kis emberke. Mindig mutat mindent, kiabál, hogy figyeljünk, hogy nézzük, ha mi mutatunk neki valamit, 12 kiló tömény figyelem, és 80 centi feszült várakozás az egész gyerek. Elképesztően lelkes.

A kommunikációja nagyon nehézkes. Azt gondolom, hogy ő már megért mindent. Elég összetett dolgokat is. Szívesen csinál meg feladatokat, teljesíti, amit kérünk tőle. Határozottan élvezi. Viszont beszéd nincs. Semmi. Aja - ezek vagyunk mi Gergővel, illetve nem. És sok sok kmmkmm. Gyakran olyan, mintha mondana valamit, ahogy a minap a tesséket úgy, hogy tekkmm, többször is, de már másnap nem. Talán még a kákká a madár. De mindegy, nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy hogyan próbál velünk közölni dolgokat.
Rítusok felidézésével. Szóval rendszerfüggő a gyerek. Ha cicizni akar, odavezet a kanapéhoz vagy a fotelhoz, esetleg lefekszik az ágyunkra, és megpaskolja az ülőkét/ágyat. És néz rám, és közli, hogy km km. Ha Boowát akar nézni, odarángatja a széket a számítógéphez, és kiabálja, hogy kmm kááááá. Ha cumizni akar, a zsebemben turkál, vagy ágaskodik a konyhapult felé. Akkor is, ha nincs ott semmi. Ha édességet akar, a szekrénynél nyújtózkodik. Ha sétálni akar, cipőt húz. Kapaszkodik a rendszerbe, a visszatérőbe, és idézi fel. Közben néz, és közli, hogy kmm kmm. Esetleg ordít. Ja, a cuminál memmemmet mond most már pár napja mindig.
Tényleg, tegnap reggel nem bírtam felkelni, nagyon álmos voltam, jött, és a fejemre rakott egy nadrágját, hogy már itt az ideje az öltözésnek :) Csak az a baj, hogy én meg nem vagyok egy rendszeres valaki, és attól, hogy háromszor véletlen ugyanúgy történt valami, attól ez bennem nem biztos, hogy tudatos. És ezért is értem meg őt nehezen. Ja, tényleg, arról sem tudom lebeszélni, hogy a poharat, amiből ivott, ne tegye vissza a szekrénybe. Néha még félig telve...

Na, mindegy. Csiszolódunk. És remélem egyszer majd fog beszélni is.
(jelenleg nem vigasztal, hogy valószínűleg majd mondatokban azonnal)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Adventi naptár

Update:
Itt megszerezheted a meséket, decemberben meg már én is elküldöm, ha írsz egy e-mailt:
http://segitsdaninak.blogspot.com/2010/10/adventi-naptar-kikocstol.html


------------------------------------------------------------------------------------

Tudom, hogy beteges, amit művelek, hiszen már július óta rendszeresen foglalkozok a karácsonyi készülődéssel. Bár ennek eddig igyekeztem kevés hangot adni.
És most a blogot is inkább naplónak használva magamat emlékeztetem arra, hogy valami olyan naptárat kellene idén csinálni, amit nem kifosztunk. Mint a jóság-díszes karácsonyfánkat, olyant kellene, hogy mire eljön az ünnep, szép legyen, ne elfogyjon.

Most hirtelen az jutott eszembe, hogy minden reggel keresés lenne, hogy hova dugtuk, és mondjuk lenne valami olyan is benne, amit aztán felteszünk a falra, vagy felépítünk valamit belőle, valami olyan, ami látványos. Tavaly egy kirakó darabjai voltak egyébként a dobozkákban, de mire eltelt a 24 nap, bizony elege lett belőle Rékának, és egyátalán nem is örült neki, hogy megvannak az utolsó darabok :) Nagyjából a feléig bírta.
Meg lenne benne idén is mese. Azt szerették minden évben. Lehet, hogy idén már megpróbálkozom egy folytatásos mesével. Talán írnom kéne egyet? Ami van, olyan kis rövidek... Jaj, olyan kár, hogy olyan fantáziátlan vagyok :(  Mondjuk most egy olyant tudnék elképzelni, hogy kisangyal, és minden napra egy kaland, mire eljön a karácsony...  Ha ma elkezdeném, és minden nap írnék egy mesét, kihagyva persze azokat a napokat, amikor csak nézem a plafont és teljes üresjárat van - ez kb hetente ötször-hatszor van - akkor nem végeznék időre... Talán jövőre, de az sem biztos.

Azt is gondoltam, hogy idén ne 24 napos, hanem rendesen, adventi legyen, az első vasárnappal kezdődjön, és ne elsejével. Hiszen nekünk az az igazi készület. Eddig őszintén szólva azért így volt, mert maradt egy kis haladékom. De idén időben nekilátok készülődni.

Na, ez volt az én kis egyszemélyes ötletbörzém. Szeretem a karácsonyt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Segítség! Dilemmázok

Már megint.
Torna illetve nem torna. A múltkor már túltettem magam az engem érintő nehézségeken, és miután Réka bemutatta, hogy milyen szépen kell járni, egyenesen és nem görbén, egészen torna-elkötelezett lettem. Aztán ma megint elbizonytalanodtam. A legnagyobb kételyeimet erősítette meg Réka azzal, hogy egyrészt panaszkodott, hogy nincs ideje játszani, másrészt pedig panaszkodott, hogy hiányoznak neki a barátai, Marci és Bálinték. Bálintékkal két hete nem tudunk összehozni egy órás közös játékot.

Mert hogy is néz ki egy tornázós nap (hetente kétszer):
Reggel fél7kor kelés, ovi, 1-negyed 2-kor hazaérünk, lefekvés, 2-4 között kb alvás, (de van, hogy Nándit az ágyban öltöztetem fel, és úgy teszem be a kocsiba, )utána egy fél óra játék, evés, veszekdéssel egybekötött öltözés, 5kor legkésőbb indulás, ott ugye megint hajtom őket, hogy öltözés, aztán 50 perc torna, öltözés, haza kb negyed8-fél8kor érünk, vacsi, fürdés, mese, villanyoltás legkésőbb fél9kor, mert másnap ovi.
Bonyolítja a barátokkal való találkozást, hogy úgy néz ki, Marcinak hétfőn és szerdán van foci.
Amikor kitaláltam, hogy torna, akkor még úgy volt, hogy fél5-fél6ig van, és a gyerekek azokon a napokon ott alszanak az oviban, onnan megyünk majd az edzésre. Ehhez képest fél6-fél7ig (gyakorlatban még ez is csúszik általában negyed órával), és ráadásul itthon, megcsúszva kell altatni őket. És minden borul, ha Misi máshogy alszik, vagy nem bírok Rékával. Fáradtan nem merem őket vinni ilyen későn.

Próbáltam azt is, hogy a pozitívumokat és negatívumokat sorakoztatom, és az alapján döntsek.
Pozitív, hogy mozognak, hogy fegyelmet tanulnak - fegyelmet a mozgásban -, hogy megtanulják irányítani a testüket, a helyes tartást. Hogy jól érzik magukat. Ha tehetségük van, akkor azt ki tudják bontakoztatni.
Ezzel szemben állnak az ellenérvek, hogy ezek valódi pozitívumok-e. Például szüksége van-e ekkora gyerekeknek külön mozgásra? Úgyis mindig mozognak. Állandóan mozognak, és lehetőségük is van rá. Sem az oviban, sem itthon nincsenek kényszerítve arra, hogy üljenek egész nap, és maguktól sem ezt teszik. Mennek, jönnek, szaladgálnak, bicikliznek, bukfenceznek egész nap.
Az oviban beirattam őket - saját kérésükre - manótáncra, ez délelőtt van, hetente egyszer. Nagyon lelkesek. Azt hiszem, a mozgáskoordinációban, fegyelmezett mozgásban ez, illetve a plusz heti egy ovis tornatermi nagymozgásos torna, meg a néptánc, ami szintén be van építve az ovis napirendbe éppen eléggé segíti őket.
Hogy jól érzik magukat? Azt hiszem, hogy ugyanolyan jól éreznék magukat Bálintékkal, vagy akár playmobilokkal játszva. Sőt, ha összevetem a kettőt, a torna 50 perc jólérzem magam, plusz két óra öltözés, készülődés és utazás.
Ami még marad függőben, a tehetség. Merthogy ügyesek. Itt jön egy másik dilemmám, akár ettől függetlenül, hogy mi jobb, ha támogatom a szupertehetséges gyerekemet abban, hogy elérje a lehető legtöbbet adott területen. Vagy az, ha normális gyerekkort biztosítok neki. (Én az utóbbi lehetőség felé hajlok)
Mert ugye ott van a rengeteg gyerek, aki haragszik a szüleire, mert mi lehetett volna belőle, ha a szülei annak idején jobban támogatták volna, vagy nem hagyták volna, hogy abbahagyja ezt vagy azt. Viszont ugyanezek a gyerekek (most már felnőttek) nem tudják, mi az, ami ezek mögött az eredmények mögött van. Mert ha belegondolok, hogy kiderül, hogy tehetségesek a gyerekek, és akkor még több edzésre kell járni. Akkor minden nap az lenne a menetrend, amit fentebb vázoltam. Megér ez akármit? Szabad elvenni a gyerektől ezeket a szabad játékidőket? Hajlok afelé, hogy nem. De mi van, ha nem lesz boldog amiatt, mert azzal a tudattal kell majd élnie,  akár a saját hülyesége miatt, hogy benne lett volna egy olimpiai aranyérem?

És még azt is gondolom, bár lehet, hogy nincs igazam, hogy ha szupertehetséges a gyerekem, akkor talán nem baj, ha csak iskolában derül ki róla. Akkor is lehet olimpiai bajnok, vagy nyelvzseni.

És persze, ha negatívum, ott van az állandó nagy parám, a betegség. Hogy ugye Misivel együtt kell menni, és tökéletes bacicserélő hely a 4fő/nm-es embereloszlás, ami az öltözésnél fennáll. A babamama-klubokból is emiatt maradtunk ki. Minden klub után betegség jött.

Igyekszem a döntésben teljesen elvonatkoztatni a szülői, mint közreműködő oldaltól. Gondolok itt a költség vonzatra, illetve a korábbi posztomra arról, hogy mennyire fárasztó a cipelés számomra. Gergő azt mondta, hogy ő szeretné, ha járnának, de ha neki kellene vinni őket, biztos nem mennének.

Most a héten nem megyünk. Bújkál is bennük valami betegség, Nándi is ugatva köhögött éjszaka, és Misi is sípolt reggel, meg taknyos is. És nagyon fáradtak. Inkább kihasználjuk a szép időt, és kint szaladgálunk majd. Adok magunknak egy hét haladékot a döntésre.
És nagyon megköszönném, ha kommentelnétek, és leírnátok, hogy ti hogy döntenétek, vagy olyan érveket, amiket én még nem gondoltam át. Vagy akár annyit, hogy gőzötök sincs, és akkor tudom, hogy nem hülye vagyok a dilemmámmal. Mert elég nehéz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nőnek...

Egyébként meg nagyon megnőttek a gyerekek.

Rékának iskolát keresünk. Még nem biztos, hogy megy jövőre, de az óvónéni úgy látja, hogy abszolút érett rá, én ugye félek a rajz miatt, hogy elég ügyes lesz-e a keze az íráshoz, de rá is szálltak az ügyre az oviban, és Réka azóta szívesebben is rajzol. Mindegy, ez mellékszál. Újabb ovidicsőítő mellékszál. Van néhány ilyen. Bár a pénteki két és fél órás szülői...
A lényeg, hogy iskolát keresünk, hogy jó helye és jó tanító nénijei legyenek. És ezt úgy, hogy még meg is tudjuk oldani az iskolába járást. Mert rövidesen iskolába fog járni.

Szóval nagyon nőnek. És mikor így tudatosul bennem, hogy nagyon nőnek, akkor az is, hogy nemsokára nem lesznek kicsik. Merthogy most olyan, mintha minden mindig így maradna. És nem fog. Akármennyire hihetetlen, nem fog. Elképzelhetetlen, hogy Nándi lesz 16 éves kamaszfiú. Pláne Misi... Misi iskolás sem lesz soha. Sőt, beszélni sem tanul meg semmikor. Bár ma azt mondta többször tessék helyett, hogy te-kmm. Réka meg...

Döbbenten vettem észre a minap, hogy Rékának elmúlt a kis kerek babakeze. Hosszú, vékony, felnőtt ujjai vannak, igazi felnőtt tenyere, csak kicsiben. Nincsenek a kis puha párnácskák, harapdálni való ujjbegyecskék. Nagylány keze van. Azért még mindig jó fogni. Kár, hogy azt már most sem szereti...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vezetek



Baromi sokat vezetek mostanában - magamhoz képest, és Pesten, ami nekem a legnagyobb para. Még amikor sokat vezettem, akkor sem mertem Budapesten vezetni, eleinte még Dunakeszi is kínkeservvel ment, de belejöttem. És most naponta kétszer be kell mennem Újpestre oviba, ez a minimum, ez olyan 25km/nap, de van, hogy még Dunakeszit is meg kell járnom, vagy bemenni Gergőig. És  vannak napok, amikor úgy érzem, hogy a világ összes barmával találkozom. 

És nagyon gyakran úgy érzem, hogy az élet- és a vagyonvédelem általam túlbecsült fogalmak. 

Vannak emberek, akik pl. következetesen nem használják az indexet. Semmikor. Nem csak körforgalomból kifelé, vagy kanyarodósávban, hanem kanyarodáskor, vagy sávváltáskor sem, amikor úgy vág be két autó közé, hogy egy-egy méter van előtte meg mögötte, mindezt 80-al városon belül. Vannak, akik azért előznek meg (akár jobbról is), hogy aztán megálljanak előtted 100m-el később, és balra kanyarodjanak. Vannak, akik tépnek mint állat egyik lámpától a másikig, hátha addig átvált zöldre, ami makacsul piros. Pedig valószínűleg minden nap arra jár, és tudhatja, hogy nem fog. Egyébként azt már én is felfedeztem két hét alatt, hogy a Megyeri úton végig piros hullámot állítottak be. Négy lámpa van nekem útközben, és lehetetlen akár kettőn is átmenni egymás után. Az a legjobb, hogy 70-es táblát is tettek ki két, egymástól 500m-re levő lámpa közé. Sok értelme van :)
Vannak, akik nem hiszik el, hogy az autójuk 270 cm-nél magasabb, még akkor sem, ha mondjuk 3m-es. Azért megpróbálnak átjutni a híd alatt. Ezzel hetente legalább 3 alkalommal találkozom, ami elég kínos, tekintve, hogy én csak naponta négyszer járok arra, ami 24 órából elég kevés. Azért elég bosszúság így is, mert többnyire beáll tőle az egyirányúsított forgalom, míg az egy sávon ki ipszilonozik a delikvens, aki ugye nem csak magas, hanem hosszú is többnyire.
A kedvenceim azonban azok a biciklisek, akik szerint ha külön aszfaltozott, autós forgalomtól lezárt bicikliút van, akkor azt másik bicikliseknek kell használni. Ha már van bukósisakja, láthatósági mellénye, vagy világítózöld biciklis nadrágja és/vagy pólója, ráadásul versenykormánya, akkor 95%-os eséllyel az úton kell tekernie. Amennyiben valaki ezt szóvá teszi - nem én, mert én félek tőlük - akkor komoly valószínűséggel alakul ki autócsapkodás  az ordítozás és ökölrázás mellé. Pedig nem mennek 50-el, hogy azt mondhassák, hogy úgysem mehetsz gyorsabban... 

Én szeretem betartani a szabályokat. Úgy gondolom, azért hozták őket, mert biztonságosabb, ha betartjuk. Különös vonzalmat érzek például a sebességkorlátozások betartásához. Szeretek lakó és pihenőövezetben 30-al menni, és figyelni, hogy nem motorozik-e ki egy kapualjból egy kiskorú. Szeretek lelassítani a sétálók mellett, illetve nagy ívben elkerülni őket, különösen esős időben, hogy ne fröcsköljem le őket. Szeretem betartani az 50-et a városban, kanyarok előtt 30-as táblánál is lassítani szoktam, ha ismeretlen a hely. Jó, a 30-at egyébként ritkán tartom be.
Ez alatt a két hét alatt viszont határozottan sportosan kezdtem vezetni én is. A reggeli csúcsban, ha nem megyek legalább 60-al, egyszerűen annyira a seggembe jönnek, hogy nem látom a lámpáját, és félek. A kanyarok előtt alig lassítok, ugyanebből az okból kifolyólag. Látom én már régóta - Gergő mellől -, hogy más is így csinálja, de én nem szeretem. Mégis muszáj. Sokkal jobb hazafelé, kifelé szinte senki sem jön. Meg délben is elég kellemes. 
Reggel kikanyarodni a híd alól a Külső Szilágyi útra balra, majd rögtön utána jobbra úgy, hogy ne okozzak forgalmi dugót, határozottan nagyobb lélekjelenlétet igényel, mint amit én bármikor is a magaménak tudtam vezetésügyileg. Azért sikerül, és két hét alatt még egyszer dudáltak csak rám, de az nem volt indokolt, mert több sorban álltak az autók, mint ahány sáv volt, ráadásul az eső is esett :) 

Rékának meg Nándinak pedig minden reggel el kell magyaráznom, hogy miért megyünk el az ovi mellett, és nem fordulunk balra 3 sávon és 3 záróvonalon keresztül, ahogy teszik mások, hanem megyünk még 50 m-t, ahol szabálysértés nélkül (és kényelmesen) megfordulhatunk. Tényleg nem értik. Lehet, hogy azok sem, akik ott befordulnak balra. Asszem egy szinten vannak. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Torna

Csuda egy lelkizős napom van, így nem megyek bele egy csomó témába megint, hanem inkább írok a tornáról.

Szóval az van, hogy megyünk, hősiesen. Ez az én részemről hősiesség. Minden alkalommal megfogadom ugyanis, hogy nem, nem fogunk többet menni, nagyon komolyan gondolkoztam rajta, hogy nem kellene-e esetleg egy évvel később kezdeni ezt az egészet.

Nem azért, mert a gyerekeket hajtják, vagy kicsik hozzá, vagy ne élveznék. Nagyon élvezik, és nagyon szívesen mennek, bár nem igazán derül ki, hogy mit csinálnak. Nándi szerint mondókáznak. Réka szerint csinálnak spiccet és pipát. (külön csoportban vannak, csak ugyanabban a teremben) És ma sikerült a hídcsináláskor felemelni a fejét. Ja, és mindketten mondták ma, hogy szaladgáltak. De nem hiszem, hogy 50 perc ennyire lenne elég!!! Mindegy, szóval nem miattuk.

Én viszont teljesen kikészülök kedden és csütörtökön, és keresem az indokot, hogy blicceljük el az edzéseket. Az, hogy lefektessem őket délben csak a szokásos hajcihővel jár, viszont semmiképpen nem tekinthetek el tőle. Fél 6-tól van a torna, negyed 8 körül szoktunk hazaérni.
Általában már az is gondot okoz, hogy felöltöztessem őket alvás után, és beüljünk a kocsiba. A parkolást már megoldottam, igaz fizetek 600ft-ot egy hónapra, de ez megéri, hogy tuti legyen helyem, és ne féljek,  hogy összetöröm a kocsit, mert valami barom rámáll. (Vagy: ma jöttek a közterületesek büntetni)
Az igazi rossz azonban ez után következik, kb. 40 másik gyerek és anyuka társaságában egy fülledt, levegőtlen folyosón kell átöltöztetni a két higanyt, miközben a harmadik, a legkisebb kis higanycsepp hol fél a rámosolygó idegenektől, és az ölembe akar mászni, hol valami hülyeséget talál ki a középsővel. Vagy múlt héten pl. Réka a kulcsot dobálta el neki, és röhögött rajta, hogy visszahozza. Közben mindenki sír, kiabál, vinnyog, nyivákol és beszélget. Úgy értem, a többi 80 ember. És nekem van egy kisebb tömegiszonyom. És a gyerekzsivalyból mostanában elég a sajátoméké. Ezek után a gyerekeknek sorba kell állni, és megvárni Jutka nénit. Szülők szigorúan a bal oldalon, kicsik a 3 cicás képnél, nagyok az 1 cicás képnél. És itt már jönnek a konfliktusok, Réka neveli Nándit, Nándi a helyét keresi a gyerekek között, nem mindig jól, vannak konfliktusok, és vannak teljesítményorientált szupergyerekek anyukái. Nem szeretem. Mindeközben Misi mindent utál, és nagyon szeretne máshol lenni. Én is. Ott is hagyom őket, amíg felszaladok a társalgóba Misivel, és befizetem a részvételi díjat. Majd vissza, és a kezükbe nyomom a bizonylatot - el ne veszítsd - , hogy legyen majd mire nyomni a pecsétet.

Végre megjön Jutka néni, és szabadulok. Lehet, hogy még párszor elpróbálják azt, hogy kell lemenni a tornaterembe, de ehhez már nem asszisztálok. Következik egy órás csellengés a rendkívül lepukkant atlétikai központban, némi lebeszélése Misinek, hogy hagyja békén az atlétákat - az embereket persze, nem trikókat, valamint kandeláberek megtekintése. Némi hangos üvöltözés a folyosókon, mert visszhangzik, továbba udvari betontömbök és aknafedelek megmászása. Utána pedig várakozás, hogy mikor jönnek, Misi kordában tartása, és falhoz simulás, mikor megjönnek, kivadászás a tömegből, közben Misi óvása, hogy ne tapossák le a további vadászó szülők. Ha szerencsém van, ideér Gergő, sé segít öltöztetni, ami ebben az esetben sétagalopp, egyébként pedig nagyon rossz, hiszen mindenki fáradt. A további 80 ember is.

De Réka nagyon szeret menni. Ma kicsit könnyebb is volt a dolgom. Mondtam nekik, hogy nem fogunk járni, ha nem segítenek szótfogadással és egy kis egyedül öltözéssel. Én nem vagyok annak a híve, hogy ott állok a gyerek felett, és nógatom, és lerohadna a kezem, ha segítenék ráadni a cipőt. Gyorsabban végzünk, ha segítek. Csak közben ne rohangáljanak el, és segítsenek ők is öltözni, meg összeszedni a holmit. Réka annyira szeretne járni, hogy segít. Ma működött, ezért megyünk kedden is.

De nem veszek bérletet. Akármikor abbahagyhatjuk...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Segítsünk Daninak!



Tudom, hogy több kreatív blogger is olvas, talán rajtuk keresztül még több segítség érkezhet.
Dani egy 3 és fél éves kisfiú, akit agydaganattal műtöttek tegnapelőtt. Segítséget kérnek, nem csak maguknak, remélik, hogy egy alapítvánnyá nőheti ki magát a kezdeményezés.

Nekem nagyon nehéz dönteni, mikor kérnek, de most olyant kértek, amit nem nehéz adni. Egyrészt ismerek olyanokat, akik szintén felajánlhatnak. Másrészt ha kreatív nem is vagyok, gyerekruháink vannak. Meg lekvárom, nem tudom, azt elfogadják-e :) És Nándi is három és fél éves...
Szóval segítsen, aki, és amiben tud.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kötelező blogbejegyzés

Mert igaz, hogy tegnapi van, de az csak egy kép... Szóval leírom, hogy még mindig ideges leszek, ha Nándi köhint egyet, hátha még is a tüdejében figyel egy karika kolbász.

A másik meg, hogy a fiaink nagyon züllött egy banda, mert már második nap alszanak utcai ruhában. Ugyanis valahogy úgy jött ki a lépés, hogy úgy elfáradtak napközben, hogy amikor hazafelé jöttünk a délutáni programokról, elnyomta őket az álom, és csak áttettük őket az ágyukba. Koszosan, gyűrötten :)

Tegnap délután végre a legesbarátnőmnél voltunk, megnézni az új lakást, ahol laknak, és nagyon szuper, nem mondom, hogy irigylem, mert örülök neki, de eszembe jutott, hogy milyen jó lenne nekünk is 100nm egy szinten, 90 is elég lenne, jó elosztással még  80 is. Igen szuper, zegzugos, pont olyan lakás, amilyeneket szeretek. Szóval jó helyük van nagyon.

Ma pedig "anyanapot" tartottunk, állatkertben voltunk, nyitástól zárásig, és még flamingóterelést is láttunk. Tanúi voltunk, ahogy - állítólag - 120db flamingó kitárt szárnnyal rohan a régi kifutójából az újba. Tényleg elég szép látvány volt. És hangos is :) Az állatkert dolgozói pedig roser hálóval tartottak kordont, hogy jó felé menjenek a madarak. Persze fényképezőgép nem volt nálam :)

Nagyon fárasztó nap volt. Ennek ellenére Misi egy percet nem aludt napközben, és gyakorlatilag végiggyalogolta a teljes napot. Réka és Nándi is többet volt a babakocsiban, mint ő, ennek ellenére képtelen voltam elaltatni délben. Hazafelé viszont már a Vidámparknál bealudt az autóban, kb 1 perccel az indulás után :D Fél6-kor. Azóta is alszik, mint a tök.

Délben ugyan majdnem felakasztottam magam, de aztán vettem két csokit, és cukorral feltöltve jobban ment a gyereknevelés. Nem csoda, hogy meghíztam...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Generation next



Reggeli játék iPhone-on és iPad-on
Posted by Picasa

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vészhelyzet

Azt hiszem minden anya reméli, hogy ha egyszer baj van, akkor majd nem veszíti el a fejét, és okosan tud cselekedni, úgy, ahogy kell. Nekem ma sikerült a legrosszabbul reagálni, de szerencsére odafent vigyáznak Nándira, így túlélte.

A legszemetebb dolog történt, félrenyelt. Egy karika sült lecsókolbászt, amit azt hittem, csak én fogok enni, így nem húztam le a héját. Lustaságból. Aztán mégis ettek. És egyszer Nándinak fura hangja lett. Nézek rá, jól vagy, Nándi? Nem volt jól. Rémülten nézett rám, és próbált levegőt venni, nem sikerült. Ilyen már volt máskor is, okosan a térdemre vágtam hason, és jó nagyokat ütöttem a hátára, ahogy a könyvben meg van írva, és ami már többször működött. Ami nem volt a könyvben, hogy egy három és fél éves Nándi, aki halálra rémülve fuldoklik, nem hasal a térdemre, hanem ívben hátrafeszül, és hiába csapom meg, minden izmával ellenáll, és maga próbál levegőhöz jutni, hogy kiköhögje ami ott van. És a tüdeje nem nyomódott össze, és nem lökődött ki a falat, az ötödik ütés után sem.

Ordítottam Gergőnek, hogy hívja a mentőket - nem hallotta, mert közben vizet engedett a fürdéshez, azt viszont igen, hogy Réka kétségbeesve zokogni kezdett, teljesen rémülten, a torkát tapogatva és Nándit kiabálva ment apáért, aki a lépcsőfordulóban találkozott vele, és azt hitte, Nándi torkon ütötte, és vigasztalni kezdte.

Közben én megcsináltam a hülyeséget. Ugyanis azt tettem, amit SZIGORÚAN TILOS! Belenyúltam a torkába, és próbáltam kiszedni azt a rohadt falatot, és el is értem, és próbáltam kifelé húzni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy beljebb toltam. És akkor döbbentem rá, hogy mit csináltam, és láttam magam előtt a könyvet, hogy le van írva, hogy ez tilos. Egy másodperc századrésze alatt cikázott át rajtam az összes anatómiai ismeretem, hogy vajon a tüdejébe toltam-e le, vagy a nyelőcsövébe, melyik hol lehet. Lábra álllítottam, és néztem, hogy vesz-e levegőt. És vett. Hála, hála, hála!!!

Aztán nagy ölelgetés következett, és Réka vigasztalás, aki közölte sírva, hogy utálja ugyan Nándit, de azt nem szeretné, hogy meghaljon, mert a Nándi vigasztalja őt meg mindig, ha rossz a kedve, és kivel játszana, és kivel menne együtt óvodába.

Nándi is nagyon megijedt. Mondta, hogy nagyon félt, és nagyon rossz volt. Én pedig megnyugattam őket, hogy mindig segítek rajtuk. És kihasználtam az alkalmat egy szentbeszédre, amit már sokszor hallottak, hogy ne vegyenek semmi apróságot a szájukba, mert akkor ez lehet megint, és ugye milyen rossz volt.

És ma Nándival fogok aludni.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misiről meg az alvásról. Meg a szoptatásról

Gondolkoztam délelőtt, hogy miről írjak. Gyorsan átugrottam az ovidicsérős témát, aztán a milyenmenőshétvégénkvoltot is, rájöttem, hogy unokaöcsémről képeket nem tudok még feltenni, némi hezitálás után a dackorszakolóst is lelegyintettem, és maradtam annál, ami a legtöbbet kiveszi most belőlem.

Misi  alvási  ébredési szokásai. És a szoptatás. Ez a kettő szorosan összefügg, meglehetősen sok nyűgös napot okozva a családnak - ilyen egymásrahatósan - és konkrétan nekem nagy dilemmát, hogy mi lenne a helyes.

Az éjszakai szopival leálltunk egy pár hónapja, ami végülis azt eredményezte, hogy viszonylag hamar átállt arra Misi, hogy nem érdemes felkelni éjszaka. Ez nem jött be sem Rékánál, sem Nándinál, de most Misinél hatékonynak bizonyult. Kellett némi átfutás, de most már majdnem jó. Majdnem, mert a nappal egyidőben, vagyis inkább az első jeleire a világosságnak megébred, általában háromnegyed 6-kor, néha fél 6 kor. Később nem szokott. És igaziból ilyenkor már ő elvárja, hogy megszoptassam, mert reggel van, és utána már nem alszik vissza. Próbáltam, hogy kényszerítem aludni, hogy még éjszaka van, de csak felüvöltött mindenkit, neki ez jár. Tápot, vizet nem fogad el. A sötétítőfüggöny kevés, pedig tényleg sötétít. Ami rossz, hogy igaziból neki később kellene kelni. Egyrészt a családnak, mint egységnek az érdeke is ez lenne, és most nem a szerencsétlen felnőttekről beszélek, akik még plusz 5 percért is borzasztó hálásak lennének, hanem a kiskorúakról, akiknek olyan fél7-7 szokott lenni az ideális kakasszó.
Másrészt a kiskorúak közé Misi is beletartozik. Tehát ő is elfárad, és nyűgös, és hisztis, és ha reggel kicsit hosszabban jövünk haza, mint szoktunk, és van ideje elpilledni, akkor bizony ő be is alszik. Ez viszont a déli sziesztát borítja, és győzök sakkozni, hogy hogyan jutna mindenkinek egy kis nyugalom. Ha körülöttem nincs legalább egy órán át csend, akkor tüzet okádok estére. 12 fejnek megfelelőt. Gyakran csak magamat pörkölöm, de az sem jó.
A másik lehetőség, hogy nem alszik el, akkor viszont délben az oviba menet már a sarkon alszik, és egy félkómás kisbabát cipelek, aki teljesen felébred, mire hazaérünk, és jönne az ágynyugalom. Szintén teljes borulás. Mindenki láthatja, hogy a legmegfelelőbb megoldás az lenne, ha reggel ráhúzna még egy órát a ded.  Amit nem tudok elérni, ráadásul ettől ideges vagyok, ami megadja az alaphangulatot az egész naphoz. Nem mindig, de gyakran.

Három verziót látok lehetséges megoldásnak jelenleg.

Az egyik, hogy teljesen elválasztom. Igaziból nem szeretek már szoptatni. Misi egy másfél éves nagyfiú, és gyakran csak bohóckodik, és azt gondolom, hogy némi simogatással meg ölelgetéssel lehet már kompenzálni ezt az anyaigényt, amit a szopizás jelent. Nem is szeretem, ahogy kifejezi az igényeit ha nemet mondok: erőszakos és tántoríthatatlan, ettől sem esik jól az összebújás, ami közben mar és ficánkol, és már arra is volt példa, hogy kis viccesen vigyorogva az arcomba köpte a tejet. Mondjuk mostanában szépen kéri elsőre, mert odavezet a kanapéhoz kézenfogva, és megpaskolja, hogy üljek le :) (ha nemet mondok, jönnek a fentiek)

De.

Sajnos emlékszem a múlt télre, az 5 kúra antibiotikumra, a 8 üveg láz- és fájdalomcsillapítóra (najó, a nagyokkal együtt fogyasztották el), a hörgőtágítóra, a két tüdőgyulladásra és az asztmatikus hörghurutokra. Mindez spékelve azzal, hogy szeretném közösségbe zsuppolni a kis gazembert, hogy legalább én ne legyek minden alkalommal beteg, amikor ők is. És így azonnal elbizonytalanodok, hiszen egy nagy adag védettséget elveszít az anyatej megvonásával. És ha szopinak vége, pár héten belül jönnek is a betegségek. Eddig kétszer már így volt nálunk is, de másnál is. Még nyáron is.
Ráadásul ott van még a tejallergia, amit nem tudok kiverni a fejemből, bár már kap kis mennyiségben, ha főzök tejjel, de bizony a szája körül ekcémás is...

A lényeg, hogy nem tudom rászánni magam. A B verzióm jelenleg az, hogy hátha a nappalok rövidülésével hosszabbodnak az éjszakák. A C verzió pedig, amire kicsi esélyt látok, hogy elválasztja magát, és nem rajtam a felelősség.

És még kis színes, hogy én viszont szinte minden hajnalban felébredek 4 és 5 között, amikor  most már 5 és fél éve kelek minden hajnalban szoptatni, cumisüvegezni, gyerekhátat simogatni, és kb egy órán át nem tudok visszaaludni. (És aztán már jön is Misi nemsokára) Ha Misi alvása megoldódik, jöhet majd az enyémen gondolkozás...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Misiről

Szó érte a ház elejét, hogy csak a nagyokról írok mostanában, és jogos. Főleg azért nem írok a legkisebbről, mert kiborító tud lenni, és persze azért, mert nagyon az foglalkoztat most, hogy a két nagy hogy boldogul. Pedig ugye mi is boldogulunk itthon kettesben.

Talán ha leírom, hogy milyen kiborító, utána jönnek a jók is: szóval erőszakos. Rettenetesen erőszakos. Hangosan erőszakos. Beszélni még mindig nem hajlandó, bár néha mintha lenne ez-az, és az akaratát kiabálással fejezi ki. Nem kér, hanem rögtön kiabál. Van olyan, hogy éjjel is, mikor felébred, semmi nyüszi, hogy gyere anya, hanem artikulátlanul ordít tiszta hangerővel, hogy aaaaannnnyaaaa! És mikor megyek, visszafektetem, és azonnal alszik, mintha mi sem történt volna. Ha valamit nem kap meg, azonnal őrjöngés, és csakazértis. Pl. hűtőnyitogatás, vagy gatyarángatás, a pótléknak felajánlott dolgok szanaszét dobálása, aztán keserves sírás, hogy jól elbizonytalanodjak, hogy tényleg éhes-e 2 banán és egy tányér főzelék után. Olyan, mintha szeretne fábaszorultféreg lenni.
Persze mindeközben nem lehet rá haragudni, mert borzasztó aranyos. Vallom, hogy a gyerekek 1 és 2 éves koruk között a legaranyosabbak, és ez áll Misire is. Nagyon kedves dolgai is vannak, bár most éppen nem jut eszembe egy konkrétum sem, egyszerűen ahogy él meg létezik, meg foglalkozik a világgal, az nagyon-nagyon aranyos.

Alapvetően élvezem a vele töltött délelőttöket, de olyan fél10-10 felé már teljesen elveszíti minden türelmét, és el kell menni itthonról, akkor már mindenen vérig sértődik, bár lehet, csak a tesói hiányoztak neki eddig. Sétálni viszont nagyon szeret. Babakocsiban, gyalogosan és motorral is. És határozottan kellemes vele sétálgatni is, ha autót lát, már sprintel is a fűre, csak a kezemet megfogni, azt nem szereti ő sem. Csak ha bizonytalan. Motorral eszméletlen, amit művel, hihetetlen sebességgel hajtja magát, én teljesen ledöbbentem, hogy tartja a tempót Nándival meg Bálinttal. Legurul a meredek lejtőkön, felmegy az emelkedőkön, árkokba ki-be, semmilyen hepe vagy hupa nem tartja vissza. Gyalogosan is nagyon ügyes, kezdi elhagyni a baba-futást, még kicsit dobálja a lábait, de már egyre kisfiúsabban intézi a szaladást. Szerintem nagyon hamar.
Itthon még vonatozni szoktunk, meg szereti nézni, ha főzök, mosogatóhoz szoktam odaállítani még, hogy mosogasson, egészen addig, amíg el nem kezd inni a szivacsból...

Imádja a mutogatós mondókákat. Nincs túl nagy repertoárom, összesen 6-7, és azokat kell ismételgetni egymás után. Figyeli a számat, érdekes, hogy nem a mutogatást. Amihez viszont nincs mutogatás, nem köti le, emeli a kezét, hogy olyant. Van, amit már próbál utánam csinálni, meg röhög előre, hogy most jön a csikizős rész. Énekeket nem szereti, ha este éneket kérnek Rékáék, méltatlankodva kiabál, hogy ezt fejezzük be de gyorsan.

A legkedvesebb elfoglaltsága az utánozás. Mindent, mindent utánoznia kell. (kivéve a beszédet) Nándi a mester, amit ő csinál, azt muszáj Misinek is kipróbálni, legyen az a bútorokra való felmászás vagy egy fintor. Nagyon sokat tanul így, mivel Nándiról beszélünk, elsősorban nagymozgásban. Tegnap pl. az volt, hogy Nándi próbált cigánykereket meg kézen átfordulást csinálni - majdnem sikerül neki néha, úgy értem, lehet látni, hogy azt próbálja csinálni :)  - és Misi persze beszállt, de csak azt látta, hogy Nándi nekifut, és esik egyet, úgyhogy a szó szoros értelmében nekifutott, és vetődött hatalmasakat, mint egy kapus.
Talán az, hogy üt, ha valami  nem tetszik, az is Nánditól jön. Most már nem fél tőle sem, kap egyet, sír egyet, utánamegy, ő is ad. Aztán kap egy mégnagyobbat, az már elveszi a kedvét, de egyre gyakrabban találja megoldásnak, hogy ő is ad. Szép kilátások, lesz itt még komoly közelharc...

Ja, és fütyül!!! Nem az a klasszik szép fütyülés, de fújja kifelé a levegőt az összecsücsörített száján, és jön ki hang.

Nem beszél ugye, de viszonylag jól elkommunikálunk, ha van türelmem hozzá. Néha nincs. Meg neki sincs hozzám. Nem akarja elmondani sokszor, hogy mit szeretne. De tulajdonképpen én sem. Nem akar kompromisszumot, meg magyarázkodást, de lehet, hogy én várok el túl sokat, mintha a többiek rugalmasabbak lettek volna. Lehet, hogy később?

Egyébként jó fej, jól tűri a napi két oviba-rángatást is, békésen száll ki-be a kocsiba, az oviban mindig megcsodálja a mosdót, és lesi a gyerekeket, hogy hogy is van ez. Remélem szokja, és nem lesz neki ijesztően újdonság, mikor megyünk majd a Pinokkióba. Általában elalszik délben szegény - igaziból már egy kilométer után aludni szokott, és fel kell ébresztenem, amikor kiveszem a kocsiból. Nem merem otthagyni. Szerdán viszont annyira álmos lehetett, hogy nem ébredt fel sem akkor, mikor kivettem, sem amíg Rékáék - hangosan - felöltöztek, sem amikor visszatettem, és az egész hangos hazafelé úton sem, és még nyomott másfél órát itthon is. Hiába, tartalmasak a délelőttjeink :)

Most hirtelen ennyi fért bele az estébe, hogy legyen Misiről is. Kicsit szétszórt, de legalább tényleg leírtam. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem kívánom kommentelni ezt a képet...

Posted by Picasa

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nem tudok betelni...

Nem nagyon van más témám jelenleg, csak hogy milyen jó helyen vannak a gyerekeim (esetleg, hogy Misi milyen kiborító tud lenni :) ).
Réka pénteken azzal jött haza, hogy ezek az óvónénik többet tudnak. Tegnap pedig megkérdezte, hogy Ági néni és Teri néni miért nem annyira kedvesek. Ők az előző óvónénijei voltak, Judit nénit szerette nagyon. (Egyékbént a másik két óvónéni is kedves volt, csak tényleg nem annyira.) Reggel van egy kis nyafi, mert nem akar felkelni mostanában, de nem az ovi miatt.
Nándi nevelése lehet, hogy el van tolva, és rosszul kötődik, de örömmel megy oviba, minden húzódzkodás nélkül, és úgy kell kérni a puszit tőle, még egyszer sem sírt. Kicsit néha agresszívabb délben, ez szerintem a féltékenység miatt van, hiszen Misivel kettesben vagyunk itthon.
ÉÉÉÉÉS!!! Tegnap este imádkozott velünk. Ő nem imádkozik, mert apja nem, és akkor a fiúk nem imádkoznak. Elég nagy bánatom volt ez nekem, de tegnap este próbálta mondani velünk, és nagyrészt sikerült. Nagyon örültem neki. Ő is egyébként :)

És még akart is énekelni egyet, amit szoktak az oviban. Elég egyszerű, de nagyon kedves, a lényege, hogy a különböző testrészeket figyelmezteti, hogy vigyázzanak, mit tesznek, néznek, hova lépnek, mit hisznek, stb. És végigénekeltük, jön a fej. Vagyis mindketten úgy emlékeztek, hogy van az is, hogy jól vigyázz kicsi fej, de hogy van tovább? Próbáltam utalni rá, hogy lehet, hogy nincs is a fejjel, de lehurrogtak. Nándinak végülis eszébe jutott:
"Jól vigyázz, kicsi fej, hova gurulsz. Tudod, anya, a fej ilyen gömbölyű, és tud görögni. "

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kéééépek megint :)

Nincs erőm sem írni, sem idemásolni őket. Nézzétek meg a picasán:
http://picasaweb.google.hu/kikocska/20100905#

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hozadék

Az eddig mindösszesen két nap ovi hozadéka a következő:
Pénteken délben hazafelé Réka tudatta egész Újpesttel, hogy bizony ő szeretne kapni egy kétkerekű rollert. A részletekbe és a megoldásba nem megyek bele, mert nem lényeges a hozadék szempontjából. Ami lényeges, az az, hogy Réka már vagy 5 perce ordított a nyílt utcán, és én még mindig nem vettem fel a fonalat. Mármint azt, amit ilyenkor ketten szoktunk tépni kétoldalról. Hanem hagytam, meg mondogattam ezt-azt, nagyjából tankönyv szerint, és egyszer csak szinte felkaptam a fejem, hogy mi van!!? Miért nem fenyegetőzök és helyezek kilátásba valami büntetést arra az esetre, ha nem hagyja abba de sürgősen? Miért nem emeltem még mindig fel a hangom, és parancsoltam rá, hogy most már fejezze be, és viselkedjen normálisan?
A másik, amire felfigyeltem, hogy milyen jó sétálni Misivel kettesben. Eddig a séta valamiféle életmentő túra volt számomra, én voltam a túravezető a fő feladattal, hogy tartsam egy kupacban őket, mert különben mindig más gyerek kerül veszélybe, talál ki valami hülyeséget, amitől Misit sürgetni, szaladtatni vagy cipelni kell. És most meg lehet állni minden fűszálnál, mert nem sietünk. Hurrá!!!

Remélem nem kiabáltam el...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A Nándi az Nándi...

Próbál kiszedni egy becsomózott zacskóból egy almát. Máshogy nem megy, kitépi a zacsit, közben kigurul egy, le az asztalról a földre. Nándi nevetgél:
- Hehe, kigurult egy ugribugri, mert megijedt.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Csoda és ovi

És csodás ovi :)
Tegnap óta Nándi is ovis. És Réka is ovit váltott. Igen gyorsan történt minden, de most leírom, mert elmarad. jó hosszú lesz.
Először a csodát. Nagyon sok csoda van az életemben, de ez olyan másnak is bizonyíték-csoda, túl sok a "véletlen".

A legnagyobb nyűgöm, amitől leginkább gyötrődtem az utóbbi időben, az ovi volt. Nem voltam elégedett Réka ovijával, de a semminél még az is jobb lett volna, ha Nándi járhat oda egy darabig, mert nagyon szenvedtünk tőle mind, hogy Nándi nem mehet. Annak ellenére, hogy féltem tőle, hogy abban az oviban rosszul ítélik meg a különlegességét - rosszaságnak veszik, és nem annak, ami. Hogy egy kicsit másnak, máshonnan látja a világot. Ebbe most nem megyek bele jobban.
Még júniusban, mikor elutasították Nándit, a fellebbezés helyett katolikus ovit kerestem neki, nem is értettem, hogy egyátalán hogy nem jutott eddig eszembe, vagyis értem, egész eddig az épülő dunakeszi katolikus oviban gondolkoztam. Egyet találtam, ami elérhető távolságban van, Újpesten a Kármel Kiskertje. Megkerestem őket, persze nem volt hely, de ígéretet kaptam a vezető óvónőtől, aki egyékbént kármelita apáca, hogy ha lesz, szól. Én pedig azt mondtam magamnak, hogy akkor én rábízom magam a Jóistenre, ha Nándinak ovisnak kell lenni, az lesz, és itt lesz. És nem fellebbeztem, nem írtam leveleket, nem iratkoztam fel az alapítványi oviba, nem kerestem menekülő útvonalakat, ha ez sem jön be, mit csinálunk. Nem mondom, hogy nem gyötrődtem sokat, hogy mégis meg kellene próbálni valami helyet találni, de akárhányszor eljutottam addig, hogy valamit tegyek, mindig, mintha egy hang szólt volna hozzám, hogy "Bízzál!". Úgyhogy bíztam. Próbatételként fogtam fel. Bár 30-án megírtam este egy levelet, hogy önkormányzati hozzájárulást kérjek ahhoz, hogy Nándi hetente kétszer magánbölcsiben tölthessen egy-egy napot, amíg a Szent Erzsébet ovi meg nem nyit - elvileg tavasszal.
Úgy volt, hogy Réka már 30-án kezd. De a barátnőm véletlen otthon volt aznap Dávidékkal, és átmentünk hozzájuk. Majd megy 31-én. Kiderült, hogy Szilvi nem tudja hazahozni, és Marci sem megy kivételesen, amitől Réka sírt, hogy inkább akkor nem menne. Jó, maradjon akkor, és majd megy elsején.
És 31-én délben, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, ott volt az e-mail, hogy keressem meg a kármelita ovit, mert két hely megüresedett, és vihetném Rékát és Nándit is. Elsején beiratkoztunk, és másodikán kezdhettek is. A beiratkozás után mikor kijöttem, alig tudtam visszatartani a sírást, annyira más, annyira jó ez az ovi a másikhoz képest. Már, amit én látok belőle. A gyerekek békésen játszanak, a konfliktusok elég normálisak, a gyerekek teljesen úgy kezelik, ahogy én álmodok erről, az óvónők pótanyukák, szeretik a munkájukat és a gyerekeket, a gyereket nem külön kezelik a családjától, hanem egységként. Az, hogy még katolikus nevelés is van, nyilván nekem óriási érték, de tudom, hogy sok olvasómnak ez mindegy :)
Ma beszéltem az óvódavezető Erzsébet nővérrel, akivel e-maileztünk, és mondtam neki, hogy mekkora csodaként éltem meg ezt a felvételt, és azt mondta, hogy ő nagyon érezte azt, hogy ezeknek a gyerekeknek itt a helyük. Annak ellenére, hogy csak e-mailt váltottunk, sem személyesen, sem telefonon nem beszéltünk egyszer sem. Nem sikerült ugyanis olyankor telefonálnom, mikor felvették volna a központi telefont, ahol valószínű a gazdaságis elküldött volna, hogy nincs hely, max. a gyerekek nevét írta volna fel a várólistára. Ettől számomra még nagyobb a csoda.
Szóval hála, hála, hála Istennek!

És igen, az ovi teljesen beváltja a hozzá fűzött reményeket, az történt, hogy Réka ma pl. sírt, hogy nem akar hazajönni még, igaz, hogy a roller miatt, de akkor is. (Nándi tegnap és ma is) És közölte azt is, hogy az itteni óvónénik többet tudnak. (Ezzel egyetértek) Nándit reggel átöltöztettem, és eltűnt, mire összhajtottam a ruháját, többet nem is láttam. Bement a csoportba puszi és köszönés nélkül. Réka nyikk nélkül megy be a csoportba. Bár reggel volt egy menet, hogy inkább a régi ovijába menne, de ez érthető, azért nehéz lehet az oviváltás. Aztán később már azt mondta, hogy ő már ma szeretne ottaludni. És mindketten nagyon szerettek volna ott ebédelni, majd hétfőtől. Azt kérték ma, hogy ne aludjanak ott, ezzel megoldották a dilemmámat, nem fognak, esetleg heti egyszer-kétszer. Az a terv, hogy október közepétől Misi is megy két napot majd bölcsibe, a Pinokkióba, és majd ugyanakkor alszanak ott Rékáék. És akkor végre én is magamhoz térek majd. Persze kiderülhet, hogy Misi erre alkalmatlan, meglátjuk.

Azért nyilván nincs még meg a helyük, Nándi még Réka mellett játszik (vegyes csoport), nem a fiúkkal, kicsit furán ismerkedik: ledöntötte a várukat, amiért megütütte az egyik, és most asszem tart egy kicsit tőlük. De nem annyira, hogy össze ne verekedjen a szemem láttára egy nagycsoportossal!!!, mert az elég szemét módon elvitte mind a két labdát, amivel játszottunk éppen (túl korán értem ma oda értük), és röhögve ment Nándi elől. Az ovikert túlsó végében egyszer csak azt látom, a nagyfiú fekszik a földön, Nándi rajta ül, és éppen eltalálja a fejét egy láb. De megszerezte és visszahozta a labdákat. Leszúrtam, mert nem ez a módja a konfliktusmegoldásnak még az überszemetekkel szemben sem, de azért kicsit büszke is voltam rá, hogy lenyomott egy nála két évvel idősebbet...
Ja, és megharapta az óvónénit, szóval biztos szereti :) Bár Eszti néni nem örült ennek a kifejezési módnak. De megbeszélték, hogy akkor kenyérhéjat kap majd enni, hogy kopjon a foga, ha ilyen nagyon kell harapnia.

Szóval ez az ovihelyzet. Boldog vagyok.
Holnap megyek tesómat meglátogatni a kórházban, jövök majd képekkel meg adatokkal. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szül a tesóm!!!!!

Kérek minden drukkot, imát, és többit, amit tudtok!
Kísértetiesen hasonlít az egész arra, ahogy mi voltunk anno Rékával, úgyhogy ráfér szegényre. Hátha neki sikerül természetesen :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS