Nagycsaládban élni jó :)

Átszűrődő reggeli beszélgetés:
Az a szegény, akinek nincsen gyereke - Nándi
Meg az is a szegény, akinek nincsen étele - Réka
Meg az is a szegény, akinek nincsen playmobilja - Misi
Meg az is, aki az erdőben kakil - Nándi

Egyébként pálfordulás volt. Mivel a fiúk kisfiú tesóért imádkoztak, Réka meg lányért, hát muszáj volt elkezdeni finoman szoktatni őket a gondolathoz, hogy valamelyiküknek nem lesz igaza. Őszintén szólva inkább Nándit féltem ettől, ő még a kapitalizmusnál tart - ha adok, akkor kapnom is kell. Azóta imádkozik, mióta a rémálmai elmúltak attól, hogy rábeszéltem, hogy imádkozzunk közösen azért, hogy ne álmodjon rosszat.
Először azt a módszert választottam, hogy mondogattam nekik, hogy amikor ők kérnek tőlem valamit, például hogy adjak oda valami felnőttes dolot, vagy édességet kérnek, vagy bármi hasonlót, néha megteszem, amit kérnek, néha pedig nem. Attól függően, hogy nekik hogy jó. Nem adhatok nekik meg mindent, amit kérnek, mert én tudom, hogy az már árt a fogaiknak, vagy nem tudják majd kipihenni magukat, vagy félni fognak, tönkreteszik, stb. Ők nagyon szeretnék, de nem látják előre, én viszont igen. És hogy a Jóisten is így tesz velünk, ő sokkal jobban látja előre, hogy nekünk fiú vagy kislány baba jobb.
Gondolatszoktatásnak jó volt.
Az utóbbi időben már elég rosszul viseltem az esti közös imákat a kedves kis szurkálódások miatt. Úgy szoktunk imádkozni, hogy mindenki elmeséli, mit köszön meg a napban, és mit szeretne kérni. Egymás után. És akkor mondja Réka, hogy "Add, hogy kislány legyen a kistesó". Nándi belesuttog: "Add, hogy kisfiú!" Réka: Nándi neeee! Most én mondom! Édes Istenem, add, hogy kislány legyen a kistesó. " Kisfiú! Hihi" Nááááándiiiii!!!! És így tovább, és persze aztán Réka is bosszút áll. Szóva jó volt a hangulat nagyon. És akkor jött az isteni szikra.
Kértem őket, hogy mi lenne, ha azért imádkoznánk, hogy inkább akár fiú, akár kislány lesz, könnyű legyen őt szeretni, és mindenkivel jól tudjon játszani. Ez nem volt igazán megoldás.. Egészen addig, amíg azt is hozzá nem tettem hogy ha fiú lesz, akkor az autókkal fog játszani, ha kislány, akkor meg pónikkal. A koncepció az volt, hogy Rékát ez nem zavarja, Nándit pedig igen, így látja egy kislány tesó előnyeit is. De végül mindenkit elgondolkoztatott. Najó, Misit nem. Misi maradt az eredetinél, legyen kisfiú, de ővele nem veszekszik senki.
Réka átgondolta, és most már azért mondja a kis imáit, hogy kisfiú legyen a kistesó. Mert akkor neki lesz külön szobája, amiben csak ő van. Beszéltünk róla, hogy jövőre, ha minden jól megy, két félszoba és egy nagy gyerekszoba lesz, Réka okosan elosztotta, hogy ha két fiú-két lány az arány, akkor bizony neki kisbabával kell lakni, és az nem mindig jó. Ő emlékszik rá, milyenek is a kisbabák. Nem világosítottam fel, hogy mindenképpen övé lesz az egyik félszoba...
Nándi is átgondolta. Ő ügyesen és okosan azért imádkozik, hogy a kistesó mindig csak azzal játsszon, amit megengednek neki. Szóval szűnni tűnik a konfliktus. Egészen addig, amíg Nándi rá nem jön az új piszkálódási lehetőségre, és nem kezd el kislányért imádkozni. Hogy Rékának ne lehessen külön szobája.  Nándi egyébként tud tüneményes is lenni, mert minden este azt is beleveszi, hogy anyának ne fájjon a hasa, mikor kiveszik belőle a babát. Azért ez szép dolog tőle.
Jaj, annyira szeretném már tudni, hogy fiú vagy lány. Ki is tettem gyorsan egy közvéleménykutatást, hogy foglalkozzatok csak ti is a kérdéssel. Igaziból úgy kezeljük, mintha tuti fiú lenne. De általában lánynevek jutnak eszembe. Eleinte nagyon lányt szerettem volna inkább, de annyira mindegy lett rövid időn belül, talán mert itt vannak ezek a fantasztikus fiaim, és nem baj az, ha több van belőlük még eggyel. :) És tegnap, mintha éreztem volna, hogy mozgolódik, nagyon, nagyon olyan volt, de olyan korán van, hogy nem merem elhinni, pedig az kellett, hogy legyen...

Szóval ez a helyzet babafronton. Egyéb fronton többminden van, küzdök az iskolával és a számtalan beadandóval, volt a héten csúnya, hasfájós betegség, harcolunk Rékával és az iskolájával, az egyesületi dolgokkal, és a többivel, ami az élettel jár. Tegnap például Mihály napi vásár volt az oviban, nagyon jó volt. Az különösen jó élmény volt, hogy amit Heni barátnőmmel csináltunk, pillangós (és autós és repülős) cupcake-eket, nagy sikernek örvendettek, és csaknem mind elfogyott, pedig a csoki foltos volt,  egyik másik törött, a formák pedig túl nagyok. Elvitték a lekvárjaimat is, és Heni sportszelet sütijéből is alig maradt - azt gyorsan elhoztam én :).  A vásár úgy zajlott, hogy színes pálcikákat lehetett venni, és ezekért a pálcikákért lehetett mindenfélét venni, amit a szülők, gyerekek, óvónénik hoztak. A bevétel az óvoda alapítványának javára ment. Hát, a gyerekeim ámokfutottak rendesen :) Egyáltalán nem volt drága semmi, de volt zsákbamacska, meg Lego katalógus, meg világítós toll, és nyalóka is. És volt csipeszes műanyag pohár is, meg sütik, sütik, sütik. És sárkányfej hajtogatva. És még ki tudja, mi. Szóval váltottuk mi is a pálcikákat, jól járt az ovi :)

Ma pedig valóban Mihály nap van, Misike focilabda kinézetű teniszlabdát kért, nem hiszem, hogy tudjuk teljesíteni... Viszont talán elmegyünk almát szedni. Jó, hogy Misinek olyan könnyű örömet szerezni.

Most már 4 hete ovis a legkisebbünk is. Hivatalosan még nincs vége a beszoktatási időszaknak, de azt hiszem, lassan kijelenthetem, hogy valódi ovis lett a Misi.

Pár nap alatt felfedeztük, hogy ha engedélyt kap az iPad reggel, akkor sírás van, ha nincs játék, nincs sírás sem. Nem volt nehéz döntés a csomagtartóba száműzni Gergő táskáját, mostanra már szóba sem kerül, hogy esetleg megkaphatják-e. És azóta Misi boldogan megy be a csoportba, úgy kell visszahívni pusziért, van, hogy meg se hallja. Tegnap volt kis beszélgetnivalóm az óvónénivel, aztán bekukkantottam a csoportba, mindkét fiam ott ült az egyik kisasztalnál, és elmélyülten rajzolgatott.

Az új óvónéni, aki pár hete érkezett, meg is lepődött rajta, hogy Misi éppcsak betöltötte a két és fél évet, annyira talpraesettnek látja. Teljesen nagyovisként viszi a tányért, a poharat, tartja be a szabályokat. Mondta, hogy mára már elég keveset van Nándi nyomában, már egyedül is kimegy a mosdóba, ha kell, nem kell hozzá a társaság, saját pajtásokkal játszik, saját dolgai vannak. Annyira, hogy a minap már konfliktusuk is volt egy NŐN, a barátnőm három és fél éves kislányán vesztek össze. Férfimódra lejátszották, szóban majd birkózással, és Dóri Misit választotta. Bevonultak a szobánkba, és nem mehettünk be utánuk. Magukra csukták az ajtót, és ott főzőcskéztek.

Szeret oviba menni. Nagyon. Örömmel öltözik, készül, megy. Szerintem büszke is rá, hogy ő már ovis. Néha becsületből mondja, hogy nem akar menni, mert a többiek is mondják, de minden meggyőződés nélkül. Múlt héten beugrottunk a családi napközibe, ahova járt. Azt hittem, örömmel megy majd, hiszen most már szereti az ovit is, meg minden. És nem. Sírt, hogy ne menjünk be, és végig húzogatott, hogy menjünk már haza. Fura.
Sokat mondogatja, hogy ő már nagyfiú, nem kicsi, nem kisbaba, hanem nagy. És eper. Egy tipikus párbeszéd:
- Mivan, te jócsont Misi?
- Nem vagyok jócsont!
- Csak Misi?
- Nem vagyok Misi!
- Akkor mi vagy?
- EPER!
- Jócsont eper?
- Csak eper vagyok!

Annyira ki tud akadni tőle, hogy ha kicsinek tituláljuk, hogy hihetetlen. Pedig kicsi a borhoz, az autóvezetéshez, ahhoz, hogy felálljon az ablakba, vagy meggyújtsa a gyufát, és még számtalan más dologhoz. Szerintünk. Szerinte ő már elég nagy bármihez.
Sokat javult a beszéde, lassult, jobban igyekszik, hogy megértsük. Ezért elég hálás vagyok :) Önállóbb, mint Réka. De azért nem csak jót tanul ő sem.

- Takarodj innen!!!
- Hát ezt meg hol hallottad?
- Egész nap ezt tanulom az oviban. Az Olivértől, mert ő rossz.

(Egyébként Olivér nem is olyan rossz, ma ünnep volt az oviban, az alapítót ünnepelték misével. És bizony Olivér csendben ült a mamája mellett, míg az én három gyerekem több zűrzavart csinált, mint az egész oviscsoport...)

Szóval intézményesült gyerekeim vannak, én pedig fáradt vagyok még mindig, de egészen másmilyen fáradtság ez, mint tavaly ilyenkor. Jó érzés, hogy jó helyen vannak, és jó nekik, és közben én kifáradhatok olyan dolgokban is, amik egy kicsit mások, mint az utóbbi évek hétköznapjaiban. Érdekes, hogy nem volt nehéz elengedni ezt, de nem volt az. Örülök neki.

Hát, a mai naptól Misike is nagy és komoly óvodás lett. Ijesztően kicsikének és babának látom a többiek között, de jól boldogul.

Az egész múlt hét tiltakozással telt. Nem volt hajlandó beszélni a témáról, nem kért belőle, hogy válasszon, milyen jelet szeretne. Nem volt túl nagy választék, a körte, a csibe, az olló és az eper voltak szabadok. Nándi bökte ki a leglányosabbat, az epret. Mert neki az a kedvence. Epres joghurt, eperlekváros kenyér, eperfagyi, epres csoki... Mondjuk ezek Misinek is bejönnek, de kijelentette, hogy neki nincs jele, még akkor sem, ha az eper. Szó ami szó, aggódtam, mi lesz.
Az áttörést a benti szandál hozta. Mindkét fiú kapott új benti szandit, majdnem egyformák, árnyalatnyi színkülönbséggel, és persze egyikbe  repülő van belerajzolva, a másikba eper. És hát, Misinél van némi öltözködési kényszer. Imád új cuccokat kapni, felpróbálni, viselni, mutogatni. Úgyhogy mikor reggel mutattam neki, hogy visszük az ovis szandált, és majd bent felveheti, azonnal lelkes lett. Volt némi konfliktus, mert ő azonnal akarta, de azért megértette nagy nehezen.
Ahogy mentünk befelé, azért megkérdezte, hogy akkor most ő ott marad a Nándival, amíg én befizetem az ebédet? Mondtam, hogy igen, ott marad, mert ő már nagy ovis, és ebéd után megyek értük. (Az óvónénivel megbeszéltük, hogy mehet a mélyvíz azonnal, nem lenne Misinek sem könnyebb azzal, ha elhúznánk a szoktatást, hiszen ismeri a gyerekek nagy részét, a helyet, az óvónénit is.) Elgondolkozott, de nem tiltakozott. Az öltözőben azonnal levette a cipőjét, és széthajigálta a táska teljes tartalmát a szandi után kutatva, mire Nándiról levettem a kardigánt meg a mellényt :)
Nándinak szokása, hogy először pisilni megy. Misi ezt mindig az ajtóból nézte, utcai cipővel nem lehet bemenni a mosdóba. Most már viszont ő is ovis lett, és szembesült vele, hogy végre bejuthat. Befutott, megnézett mindent, majd tanácstalanul megállt középen. Gondolom rájött, hogy nem kell pisilnie. Aztán felderült az arca. "Akkor én most megmosom a kezemet!" - mondta, és boldogan, nagy odafigyeléssel meg is tette.
Ő rohant be elsőnek a csoportba, úgy kellett visszahívni egy pusziért.

Ebéd után mentem értük, de nem hozzám rohant, ahogy meglátott, hanem az uzsonnáért. Végre teljes jogon birtokolhatott egy teljes saját uzsonnát nem függött attól, hogy a többiek kérik-e. Ez is nagy vonzóereje volt az ovinak. :)
És hogy mik történtek vele? Sírt az udvaron, mert Olivér megharapta, és akkor hiányoztam neki. Játszott Nándival és a többiekkel. A pók és a hajó tetszett neki legjobban. És jó volt az ovi. Megyünk holnap is. :)

Megint olyan minden pillanat, mint egy-egy teljes nap, mindegyikről akár külön lehetne írni, és mindegyik elsuhan, mielőtt el tudnám kapni a végét, hogy megörökítsem.

A két fiúnak kruppos éjszakája volt a múlt héten, Nándinak kedd éjjel, Misinek péntek éjjel, ez utóbbi volt a durvább, Misinél egyébként az első volt. De mindkettőnél megúsztuk a kúpot, a 8 fokban alvás megtette a hatását. Másnap aztán ugye természetesen alig maradt valami, az viszont nem javult. Ma éjszaka rondább lett a köhögés, Nándit alig tudtam felkelteni reggel, úgyhogy dokinéni, de még mindig nincs gond, jól jártam el. Azért recepttel jöttünk haza, és ha lázas is lesz, akkor megkapja. De asszem délben kialudta. Misinél is van némi hurut, de ő nem valószínű, hogy rosszabbul lesz.

Aztán voltunk ribizlibokrokat ültetni közösségileg, meg szalonnátsütni is, meg telnek, telnek az iskolás napok, számomra döbbenetesen gyorsan haladnak. Most kezdik írni a számokat, tegnap és ma ll betűket kötöttek össze, és vagy 10 betűt olvasnak. Gyűlnek a mosolygók, Réka egyre magabiztosabban írja az íráselemeket, amiket kell, néha kapható egy-két gyakorló sorra is, és már a szorgalmikat is megcsinálja néha. Eleinte ezektől elzárkózott. Most már néha az írásra is kap mosolygót, gondolom látja a tanító néni a belefeccölt energiát. Tegnap elmaradt az olvasásgyakorlás, és mégis ment neki, ebben elég ügyes, minden olvasnivaló mellett ott a mosolygó.
Én bajban vagyok, sosem volt még elsős gyerekem, az én saját emlékeim a saját iskoláskoromról egészen más hozzáállást mutatnak, mint amit Réka képvisel. De azt hiszem, megdicsérem magam, mert elég jól veszem az akadályokat. Elfogadok mindent olyannak, amilyen, nem akarom, hogy másmilyen legyen, rábízom a megoldásokat, nem erőltetem az én jobb és egyszerűbb módszereimet, hagyom, hogy kérjen, nem kiabálok, nem veszekszem, csak ha pl. összefirkálja direkt az iskolás füzetét. Volt rá példa. Hatott is a kiabálás. Jó módszert dolgoztunk ki az itthoni házifeladatra, igaz, nagyon sok időt kell vele eltölteni, a napköziben bőven elég rá az egy óra, csak hanyag munkát végez, szívem szerint tépném ki a lapot, elfelejti megcsinálni a feladatok egy részét, vagy hibás. Itthon 2, sőt néha három óra is rámegy, de nem feszül meg. És jó neki, hogy vele foglalkozom. Egy kis tanulás, egy kis játék, ügyesen beosztjuk, csak oda kell figyelnem, meg ne csússzunk. Egy-két napot van napköziben hetente, és van, hogy ottmaradunk játszani a fiúkkal, amíg a többiek be nem mennek az udvarról a tanuló órára. Akkor indulunk mi is haza.
Jár végülis szolfézsra, és van furulya is, tele vagyok kétellyel, erről lehet, hogy írok még majd... Sőt, valószínű. De még nem szóltak, hogy inkább ne járjon :)

Misi hétfőn kezdi az ovit, ha senki nem lesz rosszabbul, Nándi az epret választotta neki jelnek. Szerintem lányos, én a körtére szavaztam volna, de Nándi ragaszkodott hozzá, Misi meg nem akart ebben az összeesküvésben részt venni. Nem akar ovis lenni.

Nándinak nagyon nehéz mostanában oviba menni, szeretne itthon maradni velem, én ennek is betudom a mostani betegség-rosszabbodást. Nem sír, csak alig akar elengedni, velem akar lenni. Viszont délben boldog kisfiú vár, már átöltözve, lelkesen mesélve. Nagyon jó neki, hogy nem ő a rossz, van kit szidni, és nem kell neki rosszalkodni, harcolni. Merthogy ő ugye rossznak érezte magát, mondták rá a gyerekek, és ezért úgy is kellett viselkednie. Most nem kell. Megkönnyebbült. Még azt is megbeszéltük, hogy segítünk a kisfiúnak okos ovisnak lenni, mert ő még nem tudja, hogy hogy kell itt viselkedni.

Na, ezek a dolgok, amik vannak a házunk táján a gyerekekkel. Meg még százezer másik.

Bizony a Misi. Aki bölcsi-várományos volt, de végül mégis mehet oviba. Dilemmáztam ezen sokat, mert nem szívesen adtam volna be bölcsibe, hiába gyönyörű - szavak nincsenek rá, milyen gyönyörű a most épült bölcsi, ahol lett is volna helye - és hiába lettek volna fantasztikusak a gondozónénik. Egyrészt rossz érzés lett volna, hogy valakinek esetleg még nagyobb szüksége van a helyre, de ezen még túltettem volna magam, mert nekünk is szükségünk van rá. Másrészt viszont az volt a gondom, hogy nagyon nehezen szokja meg az új dolgokat Misi. És tavaly járt a Pinokkióba, most meg egy év bölcsi, aztán meg ovi... És itt, a csoportban ott van a Nándi, és hát egy éve oda járunk, többször játszott bent. Amikor fizettem be az ebédet, másfél órát kellett várnom, és megkértem, hadd menjen be addig a csoportba, és abszolút beilleszkedett, jó volt neki, részt vett mindenben. És mondtam az óvónéninek a dilemmámat, mondta, hogy átgondolja, meg beszél az illetékesekkel. És most a szülőin mondták, hogy akkor legyen inkább óvódás a legkisebbünk.

Szeptember 27-én lesz két és fél éves, és onnantól mehet. Valójában október első hétfőjén fog kezdeni, jövő héten egyeztetjük a részleteket. Persze most tiltakozik, ő nem lesz ovis, nem akar oviba járni, nem is fog sokat, csak három napot hetente, abból kettőt fog talán ott aludni, de még nem biztos. Jövő héten mindenre fény derül. Nándi örül, nagyon örül. Én is. Jobb lesz így. Még ha sajnálom is kicsit, hogy abba a gyönyörű bölcsibe nem fog járni gyerekem.

Ezt kiabálta ki Réka, keresztül a konyhán: az ételkiadó és a szellőzőablakon át pont rálátott a folyosóra. Szóval jól van minden. Nagyon lelkes, és még az sem szegte kedvét, hogy nem ő a legügyesebb mindenben. És reggel is csak én sírtam kicsit titokban.

Elmesélte, hogy kétszer kint voltak az udvaron, hogy megette a tízóraiját, hogy egyszer nem tudott pisilni, mert pont becsöngettek, hogy az almájába pont beleharapott, és akkor is csöngettek, hogy nem tudja, hogy hogy hívják a padtársát, mert pont akkor beszélgettek, mikor a tanító néni is mondott valamit. :) És hogy jó volt, és érdekes. És hogy nem tudott ebédelni, mert olyan hangzavar volt az ebédlőben, és hogy hozzá van szokva, hogy csendben eszünk otthon is (????? csak szeretném) és az oviban is.
Kérdeztem, mit csináltak, hát játszva tanultak! :) És színeztek, mesét hallgattak, és tanulták az a betűt, ami más, mint amit az APÁ-ban szokott írni, és az e betűt. Ez utóbbiról aztán kiderült, hogy i betű, szóval annyira nincs is megtanulva még :) Mondta, hogy lassan végzett, de a végére belejött a feladatokba.
Azt, hogy két mosolygós pofit is kapott, azt véletlen vettem észre, mikor a házi feladatát írta. Ami színezés volt, szóval azért nem olyan kemény a helyzet, csak hogy szokják, hogy az iskolában házi feladat is van. Mondjuk Rékának pont nehéz volt, mert nem szeret színezni, elunja. De becsülettel megcsinálta.
Megkapta a diákigazolványt, nem értette, mi az, és miért kell neki, hát, nem volt egyszerű elmagyarázni :) És azt is mondta, hogy nem az ő fényképe van rajta. Hát, a szkenner a lehető legrosszabbat hozta ki abból a képből, amit lehetett, ezt meg kell hagyni. Leginkább a Kör c. horrorfilm kútból kimászó kislányára hasonlít rajta az én kis tündérlányom :)

Nándi pedig ma megkezdte az önálló középsős létet, egyedül ment ma oviba. Kevesen vannak még, jövő héten érkeznek a gyerekek, de Nándi akart menni. Jó volt neki, örült az új barátoknak - két új kisfiú is volt már most is. De szomorú is volt, mert a nagy hajót, amit a beton focipálya helyére építettek a nyáron, és aminek az árbocait mindig lestük, mikor elmentünk arra, még nem lehetett kipróbálni, csak a kis csúszdát. Majd jövő héten, még szerelnek rajta valamit. És szegénynek fájt is a feje. Óvónéninek nem mondta, csak azt, hogy hangosak a gyerekek, meg is lepődtem, mikor említette Eszti néni, hogy a világ (egyik) leghangosabb kisfiúja, aki egyedül kitesz 10-et, hangzavarra panaszkodik. (De a másik leghangosabb is családtag)
Nekem nagy újdonság és komoly élmény, hogy meghallgathatom Nándi szájából, hogy mi történt az oviban, Réka tavaly mindig gyorsabb volt. És általában Nándi rosszaságaival kezdte. Most is az volt az első kérdése Nándihoz, hogy "Csináltál valami rosszat?" De ha csinált is, végre nem kell róla tudnom. Ez az ő ügyük az óvónénivel. Viszont megtudhatom, hogy játszott a nagy kockákkal, és autózott is, és hogy a Tomika testvére is jár már oviba, és Barninak hívják. És persze, hogy fájt a feje. Tavaly egy hét alatt nem tudtam meg ennyi információt arról, hogy mi volt fontos Nándinak az oviban. :)

A Misi meg Misi, örül, hogy kicsit birtokolhat, majd megunja a fejem pár nap alatt, aztán meg lesz majd azért bölcsi is.

Szóval itt az ősz, iskola, óvoda, napi rutin. Az utóbbi hetek nagy terhe esett le a vállamról azzal, hogy Réka örömmel fogadta az iskolát. Még akkor is, ha várható volt. Amikor hazajöttünk, az a fajta fáradtság tört rám, ami a főiskolán a nehéz és sikeres vizsgák után szokott. Azért a diploma még messze van, de a jó start sokat számít. És Réka és Nándi is jól startoltak idén. Örülök.

Megvolt a második napunk is, Misi sokkal többet játszott egyedül - értsd én ülhettem a szobában a széken többnyire, de nem mindig -, és nyitottabb volt. Tipikusan megfelelt a férfiak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út klisének, ugyanis ahogy bementünk leült és benyomott két kis kakaóscsigát, amit az egyik gyerek hozott. Nagyon tetszett neki, hogy több kicsivel ülhet az asztalnál. Aztán 9kor reggeli volt, és még abból is evett, meg rengeteg teát ivott. Még kérni is kért teát. Sőt, reggeli alatt kiültem a folyosóra, és igazán hősiesen ott üldögélt az asztalnál, dörgölte a szemét, és nagyon látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát, de tartotta magát. Csak aztán valaki hozzá szólt, és még oda is ment, hogy kínálgassa, és ettől aztán kiakadt, és egy jó fél óráig megint rám ragadt. Aztán volt torna is, és ott már úgy is egyensúlyozott, hogy nem az én kezemet, hanem a gondozónéniét fogta, és mikor 10-kor mondtam, hogy akkor menjünk haza, egyszerűen és határozottan rávágta, hogy nem. Úgyhogy maradtunk még 5 percet. Akkor aztán újra szóltam, kézenfogott, és elindultunk ki. Aztán az ajtóból visszaszaladt, megfogta a babakocsit, amit tologatott, a helyére vitte, és jött, hogy mehetünk. Kapott is egy nyuszis képet, mert olyan ügyes volt :)
Remélem mehetünk holnap is, mert kicsit váladékozik a szeme, de volt már ilyen, hogy másnapra elmúlt. Hátha most is. Jó lenne. Nagyokat bólogat, hogy jó volt, és hogy menjünk. Szóval mennék...

Bölcsi után hazaugrottunk a kiscicákért, és vittük be őket a nagyok ovijába. Ott most állatok hete van. Benn van az egyik óvónéni kiskutyája, van süni, teknős, gyűjtöttek mindenféle kukacokat, bogarakat, állatos játékokat játszottak, állatosokat rajzolnak, állatos képeket, újságokat vittünk be, a nagyok ma elmentek az ÁllatSzigetre. Mi pedig bevittük egy órára a 6 kiscicát. Kicsit bízom benne, hogy így gazdájuk is lesz majd :) Kicsit féltem, hogy majd nagyon nyúzzák a cicákat, de nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Szemmel is tartottuk őket, de a kezdeti 5 perces lelkesedés után nagyon békésen és óvatosan bántak velük. Nagyon nyávogós cicák egyébként, ha emberhangot hallanak, borzasztó nyávogásba fognak, de úgy 10 perc után már békésen kuksoltak a gyerekek ölében. Néha azt hiszem, hogy élvezik a nyaggatást, hiszen így Réka nem is tud megfeledkezni róluk...
Mikor megjöttek a nagyok, nekik is jutott még egy kis cicázás, Réka rohant hozzám, könnyes szemmel, amit beléptek a kapun, hogy megvan-e mind a 6. Valahogy, amennyit lehetett, mindig be is gyűjtött belőlük, hiába mondtam neki, hogy 10 perc múlva ő fogja mindet az ölében majd az autóban, nagyon nehezére esett odaadni, főleg Aranyfelhőt :) Úgy nevezte el az egyiket :)

Az a kisfiú pedig, aki az első napokban Nándiba belekötött, egészen megváltozott attól, hogy a kiscica a kezében abbahagyta a nyávogást. Megbabonázta. Talán ez a legjobb szó. Ő egy nehéz eset kisfiú, nehezen teremt kapcsolatot, és félnek tőle a gyerekek, mert mindenkitől elvesz mindent. És attól, hogy volt nála egy cica, csatlakozni tudott a többi cicás gyerekhez, és azok egyenrangúnak tekintették, a nem cicásoknál különbnek érezte magát, és közösségben volt. Amikor el kellett jönnünk, és elvették tőle a cicát  - nem adta, mondanom sem kell - nagyon kiborult. Mondtam az óvónéniknek is, neki is, hogy eljöhetnek hozzánk játszani a cicákkal ovi után is, és pár hét múlva az övé lehet az egyik, csak az anyukával kell egyeztetni. Remélem sikerül, mert nagyon látványos volt a változás, nagyon jót tett neki.

Az ÁllatSzigetet egyébként nagyon élvezte Réka, nagyon sokat tanultak, jó kis nekik való program volt. Láttak vörösiszapból mentett birkát is :(

Szóval ezek voltak a nap eseményei. Haladunk előre. Remélem :)

Megvolt az első nap a bölcsiben :) Nem is tudom, mit mondjak, hogy sikerült. Talán pont úgy, ahogy vártam, se jobb, se rosszabb.

Nem nagyon van más témám jelenleg, csak hogy milyen jó helyen vannak a gyerekeim (esetleg, hogy Misi milyen kiborító tud lenni :) ).
Réka pénteken azzal jött haza, hogy ezek az óvónénik többet tudnak. Tegnap pedig megkérdezte, hogy Ági néni és Teri néni miért nem annyira kedvesek. Ők az előző óvónénijei voltak, Judit nénit szerette nagyon. (Egyékbént a másik két óvónéni is kedves volt, csak tényleg nem annyira.) Reggel van egy kis nyafi, mert nem akar felkelni mostanában, de nem az ovi miatt.
Nándi nevelése lehet, hogy el van tolva, és rosszul kötődik, de örömmel megy oviba, minden húzódzkodás nélkül, és úgy kell kérni a puszit tőle, még egyszer sem sírt. Kicsit néha agresszívabb délben, ez szerintem a féltékenység miatt van, hiszen Misivel kettesben vagyunk itthon.
ÉÉÉÉÉS!!! Tegnap este imádkozott velünk. Ő nem imádkozik, mert apja nem, és akkor a fiúk nem imádkoznak. Elég nagy bánatom volt ez nekem, de tegnap este próbálta mondani velünk, és nagyrészt sikerült. Nagyon örültem neki. Ő is egyébként :)

És még akart is énekelni egyet, amit szoktak az oviban. Elég egyszerű, de nagyon kedves, a lényege, hogy a különböző testrészeket figyelmezteti, hogy vigyázzanak, mit tesznek, néznek, hova lépnek, mit hisznek, stb. És végigénekeltük, jön a fej. Vagyis mindketten úgy emlékeztek, hogy van az is, hogy jól vigyázz kicsi fej, de hogy van tovább? Próbáltam utalni rá, hogy lehet, hogy nincs is a fejjel, de lehurrogtak. Nándinak végülis eszébe jutott:
"Jól vigyázz, kicsi fej, hova gurulsz. Tudod, anya, a fej ilyen gömbölyű, és tud görögni. "

És csodás ovi :)
Tegnap óta Nándi is ovis. És Réka is ovit váltott. Igen gyorsan történt minden, de most leírom, mert elmarad. jó hosszú lesz.
Először a csodát. Nagyon sok csoda van az életemben, de ez olyan másnak is bizonyíték-csoda, túl sok a "véletlen".

A legnagyobb nyűgöm, amitől leginkább gyötrődtem az utóbbi időben, az ovi volt. Nem voltam elégedett Réka ovijával, de a semminél még az is jobb lett volna, ha Nándi járhat oda egy darabig, mert nagyon szenvedtünk tőle mind, hogy Nándi nem mehet. Annak ellenére, hogy féltem tőle, hogy abban az oviban rosszul ítélik meg a különlegességét - rosszaságnak veszik, és nem annak, ami. Hogy egy kicsit másnak, máshonnan látja a világot. Ebbe most nem megyek bele jobban.
Még júniusban, mikor elutasították Nándit, a fellebbezés helyett katolikus ovit kerestem neki, nem is értettem, hogy egyátalán hogy nem jutott eddig eszembe, vagyis értem, egész eddig az épülő dunakeszi katolikus oviban gondolkoztam. Egyet találtam, ami elérhető távolságban van, Újpesten a Kármel Kiskertje. Megkerestem őket, persze nem volt hely, de ígéretet kaptam a vezető óvónőtől, aki egyékbént kármelita apáca, hogy ha lesz, szól. Én pedig azt mondtam magamnak, hogy akkor én rábízom magam a Jóistenre, ha Nándinak ovisnak kell lenni, az lesz, és itt lesz. És nem fellebbeztem, nem írtam leveleket, nem iratkoztam fel az alapítványi oviba, nem kerestem menekülő útvonalakat, ha ez sem jön be, mit csinálunk. Nem mondom, hogy nem gyötrődtem sokat, hogy mégis meg kellene próbálni valami helyet találni, de akárhányszor eljutottam addig, hogy valamit tegyek, mindig, mintha egy hang szólt volna hozzám, hogy "Bízzál!". Úgyhogy bíztam. Próbatételként fogtam fel. Bár 30-án megírtam este egy levelet, hogy önkormányzati hozzájárulást kérjek ahhoz, hogy Nándi hetente kétszer magánbölcsiben tölthessen egy-egy napot, amíg a Szent Erzsébet ovi meg nem nyit - elvileg tavasszal.
Úgy volt, hogy Réka már 30-án kezd. De a barátnőm véletlen otthon volt aznap Dávidékkal, és átmentünk hozzájuk. Majd megy 31-én. Kiderült, hogy Szilvi nem tudja hazahozni, és Marci sem megy kivételesen, amitől Réka sírt, hogy inkább akkor nem menne. Jó, maradjon akkor, és majd megy elsején.
És 31-én délben, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, ott volt az e-mail, hogy keressem meg a kármelita ovit, mert két hely megüresedett, és vihetném Rékát és Nándit is. Elsején beiratkoztunk, és másodikán kezdhettek is. A beiratkozás után mikor kijöttem, alig tudtam visszatartani a sírást, annyira más, annyira jó ez az ovi a másikhoz képest. Már, amit én látok belőle. A gyerekek békésen játszanak, a konfliktusok elég normálisak, a gyerekek teljesen úgy kezelik, ahogy én álmodok erről, az óvónők pótanyukák, szeretik a munkájukat és a gyerekeket, a gyereket nem külön kezelik a családjától, hanem egységként. Az, hogy még katolikus nevelés is van, nyilván nekem óriási érték, de tudom, hogy sok olvasómnak ez mindegy :)
Ma beszéltem az óvódavezető Erzsébet nővérrel, akivel e-maileztünk, és mondtam neki, hogy mekkora csodaként éltem meg ezt a felvételt, és azt mondta, hogy ő nagyon érezte azt, hogy ezeknek a gyerekeknek itt a helyük. Annak ellenére, hogy csak e-mailt váltottunk, sem személyesen, sem telefonon nem beszéltünk egyszer sem. Nem sikerült ugyanis olyankor telefonálnom, mikor felvették volna a központi telefont, ahol valószínű a gazdaságis elküldött volna, hogy nincs hely, max. a gyerekek nevét írta volna fel a várólistára. Ettől számomra még nagyobb a csoda.
Szóval hála, hála, hála Istennek!

És igen, az ovi teljesen beváltja a hozzá fűzött reményeket, az történt, hogy Réka ma pl. sírt, hogy nem akar hazajönni még, igaz, hogy a roller miatt, de akkor is. (Nándi tegnap és ma is) És közölte azt is, hogy az itteni óvónénik többet tudnak. (Ezzel egyetértek) Nándit reggel átöltöztettem, és eltűnt, mire összhajtottam a ruháját, többet nem is láttam. Bement a csoportba puszi és köszönés nélkül. Réka nyikk nélkül megy be a csoportba. Bár reggel volt egy menet, hogy inkább a régi ovijába menne, de ez érthető, azért nehéz lehet az oviváltás. Aztán később már azt mondta, hogy ő már ma szeretne ottaludni. És mindketten nagyon szerettek volna ott ebédelni, majd hétfőtől. Azt kérték ma, hogy ne aludjanak ott, ezzel megoldották a dilemmámat, nem fognak, esetleg heti egyszer-kétszer. Az a terv, hogy október közepétől Misi is megy két napot majd bölcsibe, a Pinokkióba, és majd ugyanakkor alszanak ott Rékáék. És akkor végre én is magamhoz térek majd. Persze kiderülhet, hogy Misi erre alkalmatlan, meglátjuk.

Azért nyilván nincs még meg a helyük, Nándi még Réka mellett játszik (vegyes csoport), nem a fiúkkal, kicsit furán ismerkedik: ledöntötte a várukat, amiért megütütte az egyik, és most asszem tart egy kicsit tőlük. De nem annyira, hogy össze ne verekedjen a szemem láttára egy nagycsoportossal!!!, mert az elég szemét módon elvitte mind a két labdát, amivel játszottunk éppen (túl korán értem ma oda értük), és röhögve ment Nándi elől. Az ovikert túlsó végében egyszer csak azt látom, a nagyfiú fekszik a földön, Nándi rajta ül, és éppen eltalálja a fejét egy láb. De megszerezte és visszahozta a labdákat. Leszúrtam, mert nem ez a módja a konfliktusmegoldásnak még az überszemetekkel szemben sem, de azért kicsit büszke is voltam rá, hogy lenyomott egy nála két évvel idősebbet...
Ja, és megharapta az óvónénit, szóval biztos szereti :) Bár Eszti néni nem örült ennek a kifejezési módnak. De megbeszélték, hogy akkor kenyérhéjat kap majd enni, hogy kopjon a foga, ha ilyen nagyon kell harapnia.

Szóval ez az ovihelyzet. Boldog vagyok.
Holnap megyek tesómat meglátogatni a kórházban, jövök majd képekkel meg adatokkal. :)

nem vagyok túl jó fej mostanában. Nem is írok, blogot sem, e-mailt is csak nagyon módjával... Tolom magam előtt a dolgokat. Pedig sokmindent sikerült elintézni.

Most, ez a ritka rossz idő megint beledöntött minket az egészségügybe. A hematológiát sosem sikerült olyankor hívni, amikor fel is vették volna, így még nincs eredményem. De nem aggódok, baj nem lesz úgysem, mondjuk nem lenne baj, ha jövő szerdán nem kellene feleslegesen menni...

Én is megint belecsaptam, egy hónapja kb szúr a szemem időről időre, mintha szempilla ment volna a szemhéjam alá, 1-2 nap alatt általában elmúlt, de most 3 nap után elmentem szemészetre, és kiderült, hogy szaruhártya gyulladásom van. Ez nem egy kedves betegség. Szerencsére annyira nem későn lett elkapva, kaptam szemcseppet, ami hat is, ma voltam, hogy megnézzék, csökken-e a gyulladás, és csökken. A bal szememre most rosszabbul látok, mert olyan pechem van, hogy pont a pupilla alatt van, és sajnos az is lehet, hogy ez maradandó. És szemüveggel nem korrigálható. Annyira nem vészes, a másik szememmel együtt jól látok, csak a bal egyedül elég béna most. De remélem, hogy elmúlik majd.

Tegnap pedig Misi lázasodott be, szokásos, 39.5 körül, tök jó, dokinéni, szerinte fülgyulladás, antibio. Mondjuk mikor mentem, még mentegetőztem is, hogy tudom, hogy korán hoztam, hiszen csak 6 órája volt lázas, de nagyon nagyon szarul volt. Sőt, van most is. Kapott lázcsillapító szurit is. De közben már jártunk fülészeten, az nem indokolja a mostani állapotát, menjünk be a kórházba, ha ilyen rosszul lesz délután is, Bethesda az ügyeletes. Oda soha többé nem akarok menni azzal az eséllyel, hogy befektessenek. Beparáztam, rongyoltunk dokinénihez, épp elcsíptem a rendelés végét, megnézte a torkát, mondta, hogy ez aftás vírusfertőzés, mutatta a pöttyöket, amiket sajnos nagyon jól ismerünk, Réka ennyi idősen szintén elkapta, és két éve is pingpongoztak vele Réka meg Nándi egy darabig különböző intenzitással.  Tegnap még ezek nem látszottak, ezek a pöttyök, most már az egész szája belseje tele van, cumizni sem tud. Kapott fájdalomcsillapítót, meg érzéstelenítő ecsetelőt, meg kapja az antibigyót szegény, lehet, feleslegesen, bár a dokinéni szerint a füle miatt nem árt. És lehet, hogy más miatt, de tényleg érzékeny a füle, nem engedi benne a lázmérést sem, meg egyátalán ne nyúljunk hozzá. Mindenesetre fül-orr-gégészetre gyerek fülészetre megyünk legközelebb, nem ide Dunakeszire...

Borzasztóan sajnálom szegényt. És magunkat is, mert felcsődítettem anyukámat még szerdán, hogy ma este elmehessünk Gergővel kettesben a legeslegeslegbarátnőm 30. születésnapjára. A terv az volt, hogy ha bármi baj van, akkor egyedül megyek legfejlebb, de Gergőt sem bírja elviselni Misi az alváshoz. Szóval nagyon úgy néz ki, hogy ezt most megint elbuktam. Vicces, hogy... Nem, egyátalán nem vicces. Szóval mikor hosszú idő óta legutóbb kettesben akartunk elmenni Gergővel, megnézni az Avatart, akkor Nándi lett nagyon beteg, és nem mertünk olyan sokat távol lenni. Átok ül a közös programjainkon :)

Aztán, ha már egészségügy, akkor még az is van, hogy mi is belevágtunk Gergővel egy teljes kivizsgálásba még a medicovernél, mert lehet, hogy vált munkahelyet, és akkor már nem lesz ingyen luxus orvosi ellátás sorbanállás nélkül. Kértem egyébként tőlük árajánlatot, hogy mennyi lenne, ha ezt privát mi fizetnénk magunknak... Megszoktuk a jót :)

A lehetséges munkahelyváltásról majd ha biztos lesz, vagy lesz egyátalán valami. Jövő héten kiderül majd.

És Nándit elutasították sajnos az oviból, és most meginogtam. Mármint hogy minden áron oda kell járnia Nándinak. Most várólistára kértem magunkat a Kármel Kiskertje Katolikus Óvodában, ahol ha elköltöznek valakik, akik tervezik a költözést, akkor mehetünk. Réka és Nándi is. Két hete azt mondta Réka, hogy az óvónéni azt mondta, hogy adja vissza a verést annak, akitől kapta, és ezt én úgy gondolom, hogy nem mondhatja neki rajtam kívül senki. Vagyis még Gergő. Ha úgy látja jónak. Főleg, mivel Réka minden sérelmét felrója, és azóta többször hallottam tőle, hogy alig várja, hogy visszaadhassa. És hogy azért, mert valaki ránéz, és őt az éppen zavarja, azért is veréssel fizet. Mert erre felhatalmazást kapott.
Nem tudom, pontosan így volt-e, nem tudom, hogy mennyi ebből Réka fantáziája, de tény, hogy így értelmezte, és nem helyesbített azóta sem. És mondta azt is, hogy kezd merész lenni rosszaságban, mert nem is vészesek a büntetések. Szereném, ha a jóság lenne motiválva, és nem a rosszaság büntetve. Ha én már nem tudok így motiválni, szeretném, ha a pedagógus tanítaná meg.
Biztos van benne egy adag cseszd meg a fűnyíródat, mert nem veszik fel Nándit, de most úgy gondolom, jobb lenne a katolikusban. Megkapnák azt, amit Gergő nélkül én nem tudok adni. Úgyhogy most várok. Ha mehetünk, megy oda mind a  kettő.

Voltak nagyon jó bulik is a hétvégén, babás-mamások, jól sikerültek, sokmindenkivel találkoztunk, akivel régen, vagy soha, ez azért jót tett, bár elfáradtam bele eléggé. A gyerekek is :)

Persze van még csomó dolog, ami foglalkoztat, és nem tudok aludni tőle, de a legaktuálisabbak ezek asszem.

Ez volt az első fogadóóra, amin voltam szülőként. A húgomén már voltam egyszer, mikor ő középiskolás én meg fősulis voltam :)
Nos, kicsit megijedtem, mikor üzentek a Szilvivel az óvónénik, hogy akkor kedden négyre várnak. Kivált, hogy Szilvi is volt, mondom, ezek Marcival együtt cigiztek a vc-ben, Réka a mosdófelelős, megtehették...
De nem. Szerencsére.

Elég különleges volt nekem ez az egész. Egy olyan Rékáról hallottam, aki egészen máshogy viselkedik, mint itthon. Már a végén az is felmerült, hogy félreismertem a lányom. Azért mondjuk ez kevéssé valószínű :)
Egyébként csak dicsérték. Egyáltalán nem hisztis, pontosan tudja a határokat, van, hogy kétszer rá kell szólni valamiért - kivált azért, mert hangos - de alapvetően engedelmes. Ági néni meg is jegyezte, hogy iszonyú éles hangja van. Hát, ezt tudtuk :) Érdeklődő, figyelmes, mindenkivel játszik, van, hogy inkább egyedül, de nem azért, mert nem ért szót senkivel, hanem csak úgy, ahogy itthon is. Kicsikkel, nagyokkal, fiúkkal, lányokkal is vegyül, azok befogadják maguk közé, de nincs nagyon jó barátnője, sőt, Marcival is csak rövideket játszanak, pedig várható lett volna, hogy majd milyen jóban lesznek. Szereti a mesét, az éneklést, a közös játékot. NEM PANASZKODIK, nem árulkodik. Ha valaki megbántja, elbohóckodja (itthon sír, mondjuk az szorongásoldás szempontjából jobb...) Szóval úgy néz ki, szeret ott.

Ami miatt viszont beszélgettünk többet, hogy heti rendszerességgel a délutáni alvás közben rémálmai vannak. Forgolódik, kiabál, csatakosra izzadja magát. Kérdezték, hogy nem kell-e neki itthon nagylánynak lenni a kicsik miatt. Hát, nem tudom. Én úgy érzem, nem. Gergő úgy érzi, túl sokat várunk tőle néha. Néha tényleg, mert olyanokat, hogy értse meg elsőre, ha kérek tőle valamit, vagy hogy vegyen figyelembe másokat magától 5 éves gyerektől ritkán lehet elvárni. De sok másban meg szerintem alulteljesít. Nem öltözik egyedül többnyire, nem pakol el maga után felszólításra sem, nincs kötelező feladata, sőt, egyátalán sokszor kell mondani neki dolgokat - a lehető legtöbb dolgot megragadja, hogy ő még kicsi legyen, a kicsiségébe kapaszkodik, én meg hagyom többnyire, ha lehetséges. Lépten-nyomon ő kisbaba, a kisebbek nincsenek rábízva, nincs példaként állítva eléjük. Inkább még jobban szeretne pótanyuka lenni, mint amennyire hagyom...
Én még arra gyanakszom, hogy esetleg a zűrösebb indulás is okozhat neki szorongást, mikor aztán az ottalvás jön. Ezt majd próbálom egyeztetni. Meg ugye Réka olyan alvás közben feldolgozós. Mi is elalvás előtt szoktunk beszélgetni, akkor lazulnak fel neki ezek a szorongások annyira, hogy el tudja mondani, meg tudja fogalmazni. Talán mivel nem vagyok ott, nincs akinek elmondja, és álmodik vele. Ebben maradtunk, hogy erősítsük azt, hogy az óvónénikben is bízhat, nekik is elmondhatja, ha valami zavarja.
Itthon is szokott neki lenni alvás közben beszélgetés, forgolódás, de mondjuk kiabálni nem szokott, és izzadni is inkább csak a melegtől. Rosszul bírja a meleget. Ezért nem is fűtünk nagyon nekik éjjel, szerencsére a fiúk is ilyenek.
Tény, hogy nem szeretném, ha ott aludna, ezt mondtam is, de amíg Nándi nem jár oda, a két fiút nem fogom kínozni a déli autózgatással alvás helyett. Lehet, Réka áldozata most egy kicsit nagyobb, de hátha jövőre jobb lesz.

Szóval Réka jó gyerek.
Anyósék is mondták már, hogy ha nem vagyunk ott, sokkal jobban viselkednek a gyerekek, mint ha ott vagyunk, hogy mi vagyunk rájuk rossz hatással. Azért ez az ovis csupadicséret az első igazi megerősítés abban, hogy nem teljesen szúrtam el a gyerek nevelését. Az, hogy nekünk azért vannak harcaink, amiket nap mint nap meg kell vívnunk, az talán belefér Réka egyéniségébe, állandó korlátfeszegetési kényszerébe, hogy tudja, hogy minden rendben van, semmi sem változott. De beért a következetesség, a milliószor elmondott dolgok.

Büszke vagyok rá. Kicsit magamra is. Azért Rékára jobban, neki sokkal nehezebb.