Kiskutya

Hetek óta próbálkozok írni a Brútuszról. Aki már októberben is olvasóm volt, tudja, hogy elpusztult, és aki ismer, az meg tudja, hogy mennyire családtag volt. És pont ezért nem megy, pedig nagyon szeretném.

Viszont kell új kutya.És Gergő nem hajlandó segíteni a kiválasztásban. Nem akar kutyát, ezért nem működik együtt. Mondta, hogy ha hozok egyet, itt lesz, de nem akar ebben részt venni. Megértem. Én viszont elég tanácstalan vagyok. Eddig mikor kutyám lett, az úgy működött, hogy jöttem-mentem, megláttam, beleszerettem, elhoztam. De most ott vége van, hogy nem jövök-megyek. Az internet nem segít. Ma is megláttam egy kutyát, ami olyan volt, mint a Brútusz, csak hosszabb lábakkal, és jól elbőgtem magam. Aztán beleszerettem egy pár hetes kölyökbe, aki valahol BAZ megyében lakik...
 Szóval semmi értelme.

 Ha tudtok valakit, aki elajándékozna kiskutyát valahol Dunakeszi környékén, szóljatok!
Vannak kritériumok: fiatal, 2-3 hónapos legyen, hogy hozzánőjön a gyerekekhez, és a szabályainkhoz. Nem jöhet majd be a lakásba. Egyáltalán. Ezért március második felében lenne jó elhozni. Amíg az éjszakák is melegebbek lesznek, a garázsban lakhat. Ne legyen se túl nagy, se túl kicsi, olyan közepes termetű kellene. Puli meg rottweiler meg ilyen keverékek kiesnek, mert nem igazán gyerekbarát fajták. A túl hosszú szőrű sem okos ötlet, mert valószínű hossza gondozásra még nincs elég időm a tanítás, foglalkoztatás mellett. Felelős gazdik lennénk, de a gyerekek szeretete garantált...
Nagy vonalakban ilyesmi.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vicc

Hónapok óta terveztük Henivel, hogy összehozzuk a férjeinket is. Végre összejött, egy hónapja beszéltük meg, hogy tegnap este találkozunk náluk, gyerekeket lefektetjük, és mi meg beszélgetünk meg társasozunk egyet. 

Addig ment is a dolog, hogy fektessük le őket. De amikor már alvásra került a sor, Réka sík ideg lett attól, hogy fogjuk magunkat, és az éjszaka közepén hazahozzuk őket. Azt hiszem, leginkább attól félhetett, hogy ott hagyjuk őket. Annyira izgult ettől, hogy hányt egyet. Jó, Rékának nem kell lefeküdni, ébren maradhat velünk, lejöhetett, bekapcsoltuk neki a mesét, nézze, úgyis elalszik majd rajta, tőle biztos nyugodtan társasozhatunk, még be is szállhat, legfeljebb a szánkra kell vigyázni, miről beszélünk. Fiúk elaludtak, egyszer csak sírás, megyek fel, Nándi gyakorlatilag összehányt mindent és mindenkit, ami és aki körülötte volt. Még sosem hányt, és megijedt gondolom, idegen helyen ráadásul. 
Akkor már gondoltuk, hogy Rékának sem csak az izgatottságtól volt, úgyhogy felpakoltunk mindenkit, és hazajöttünk. És most jól aggódok amiatt is, hogy vajon Bálintékat sikerült-e megfertőzni...

Mi a vicces ebben? Ez volt a hat év alatt a negyedik program, amikor házon kívüli felnőtt programot szerveztünk magunknak. És a negyedik alkalom - igen, ez azt jelenti, hogy mindig -, amikor a gyerek(ek) pont aznap este megbetegedtek. 
És egy kicsit még az is, hogy fél éve próbálunk találkozni egy baráti házaspárral, és tegnap délután beszéltünk le egy közös játszóterezést, hátha az utolsó pillanat jobban működik, mint egy hónappal előtte lefixált találkozó. Hát, nem. Talán majd májusban találkozunk, akkor kb egy év úgyis eltelik a két randi között... 

Az éjszakánk egyébként nyugodtan telt (legalábbis a gyerekeké, mert én náluk feküdtem le, és minden nyikkra ugrottam a lavórral), de reggel Réka megint elkezdett hányni, Nándinak pedig a hasa megy. Misi még tartja magát, de nincs jó színe, és mi sem vagyunk túl fényesen, de lehet, hogy ez csak a betegségtudattól van. Úgyhogy minden korlát felrúgva, és mesét néznek, illetve Nándi iPhone-ozhat kedvére, csak az akkumulátor szab határt. Azért néha leteszi... 

Tulajdonképpen hálás lehetek, mert régen voltak betegek, és szinte minden ismerős panaszkodik, szóval átvészeljük. És talán a jövő szombati közös nagy programra egészségesek is lesznek. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

100%

Az alap, hogy az egy anyára (100%) van 3 gyerek. Mindhárom gyerek azért küzd, hogy az 1% maradék, ami a 3x33% felett marad, az az övé legyen. Legalábbis úgy érezze, hogy az övé legyen. (Két gyereknél nyilván a 49-51%-ért megy a harc)
Úgy tűnik, vannak időszakok, amikor nem jól szeretem őket. Mert én tudom, hogy egyformán szeretem őket, mindegyiket legjobban, és pontosan olyannak, amilyenek, egy hajszálukat sem változtatnám meg, akkor se, ha lehetőségem lenne rá.  Hiszen minden "hiba" magában hordozza az erényt is, a mi feladatunk, hogy a képességeiket, adottságaikat megtanítsuk nekik megfelelően használni. De ők ezt nem mindig érzékelik.
Mindegy, szóval a lényeg, hogy néha nagyon nehéz a feladatunkat úgy végezni, hogy közben folyamatosan érezze mind a három gyerek azt, hogy valóban nagyon-nagyon fontos számunkra. Úgy szeretni, hogy mindegyik úgy érezze, hogy az övék az a bizonyos 34%.
Nagyon szeretem az úgybeszélős könyvből azt a részt, hogy fogalmazzuk meg, és mondjuk ki az érzéseinket, mert így könnyebb velük megbirkózni. (Nagyrészt erre használom ezt a blogot is.) És hogy erre tanítsuk meg a gyerekeinket is. De azért az elég szívszorító, mikor nem engedem meg a gyereknek, hogy fenn maradjon este, és azt mondja hüppögve, hogy most úgy érzem, hogy senki sem szeret.

Viszont azt hiszem, még nehezebb az, mikor nem szavakkal, hanem egymás hátán átmászva próbálják azt a bizonyos plusz 1%-ot megszerezni. Mostanában szinte semmit nem tudunk együtt csinálni, hogy az mindenkinek jó legyen.
Sétálni egy ideje nem megyek velük. Rossz, tudom, de nincs járda sehol. És az egyik előre megy, a másik lemarad, a harmadik meg középen tartja a tempót. Néha úgy érzem, csak azért, hogy döntésre kényszerítsenek, hogy kivel tartok, hova gyűjtöm össze a csapatot. Mert egyértelműen egyszerre csinálják a lázadást. Egy darabig jó minden, aztán borul a bili.
És nem találok közös motivációt, ÉN akarok sétálni menni, nem ők. Teljesen jól elvannak séta nélkül. A repülőtér csak a fiúknak buli. A játszótér csak a kicsiknek való. A patakpartra az ominózus piknik óta Réka nem hajlandó jönni, hiába esküdözök, hogy nincsenek szúnyogok télen, pedig kevesen vannak a szerencsések, akiktől 50m-nyire folyik egy patak. Pedig ott igazán nem lenne baj, ha valaki elmarad vagy előre megy. Kisboltba nem érdekes menni, vagy legfeljebb odafelé, ha beígérem az egyedüli vásárlást, vagy valami finomságot. A minap a barátnőmékhez mentünk át gyalog a hárommal, hazafelé kölcsönkértem a babakocsit.... Mert odafelé még csak botrányos volt, és csak Nándit ütötték el majdnem (direkt ment neki az autónak), de hazafelé még fáradtak is voltak. Brrr.  Kert van, az oviban is minden nap kimennek, levegőn azért vannak. Csak sajnálom a sétát, mert ott új, más kérdések vannak, és csak rájuk figyelek.

Társasozni is alig tudunk. Ezt is én akarom leginkább, ott kezdődik :) Najó, Réka partner általában, és Nándi is megül az ölemben, mi együtt vagyunk többnyire. És ha vigyázunk, hogy kellő arányban nyerjen Réka (mondjuk 10-ből 8-szor), akkor elég jól el is vagyunk, és másnap is hajlandó. Nándi még nem gyúr a győzelemre. Jön viszont Misi, aki mindent visz. Mert "én kappptammm". Vagy rángat, illetve végső esetben kakilnia kell. Persze nem, de legalább elvont a játéktól. Nándi eszköze még mindig az agresszió, üt, csapkod, dobál, Réka megsértődik, és Misi valahogy a kettő között dolgozik, üt, majd zokog.

Szerintem tök jól tud együtt játszani három gyerek. Teljesen jó a kis korkülönbség, élvezem minden előnyét, működik is nagyon gyakran. Most is vagy egy órája játszanak békésen a pénzekkel, boltost, számolóst, kergetőzőst, mindenfélét. Fenn van velük apjuk, de nem hallom, hogy lenne bármi beavatkozás. (Én meg sütök. Meg reggel óta írom ezt a posztot.)

De vannak napok, kétnapok, háromnapok, hogy egyszerűen semmi sem jó. Különösen rossz a helyzet, ha közösen szeretnék valamit csinálni velük. Leülök például Rékával barbizni, jön Nándi, és kezd lökdösni, vagy valamit, látszik rajta, hogy anyát akar ő is. Mondom neki, hogy hozzon egy autót, vagy válasszon egy babát, és próbálom bevonni a játékba, vagy egyik kézzel egyik gyerek, másikkal másik. 50-50%. Nándi boldog, Réka lázad. Az úgy nem jó, ne arra menjen, ne oda, és ne azzal, és azt meg semmiképpen. Választhatok, vagy elmegyek Nándival játszani, vagy Nándi tönkreteszi a játékot. Mindkét esetben az a vége, hogy mindkét gyerek sír. Vagy mindhárom. Mert általában Misi nevét is helyettesíthettem volna akármelyik helyre, vagy kapcsolhattam volna 'és'-sel. És a nevek tetszőlegesen felcserélhetők. Mert mindig ugyanaz kell, és ha két Villám van, vagy akár három, az sem megoldás, mert akkor mind a három kell az EGY-nek, és ha ügyesen manőverezve elterelem a sértett felet valamivel, már repül is az addigi veszekedés tárgya, és az előbbi irigyből lesz az áldozat, akinek nem jutott. És én nyertem egy újabb adag probléma-megoldás leckét a gyerekeknek, és egy önuralom-leckét magamnak. A kedvencem, mikor valamit azért vesznek el a másiktól, hogy a helyére tegyék...
Most már ott tartok, mint a sétálással, nem is ajánlom fel, hogy játszom velük, mert nélkülem néha jobban elvannak, bár lehet, hogy csak úgy tűnik, mert rosszabbul érint. Ami nagyobb szívfájdalom, Réka egyenesen elküldött múltkor. Azt hiszem, ő is érzi ezt a folyamatos harcot. Szinte bármin képesek egymás torkának esni. És a semmin is.

Tudom, hogy ha több a gyerek, nehezebb közösen csinálni valamit, összehangolni stb. De akkor is, eltelnek a hétvégék, és mindig úgy várom, hogy együtt a család, majd csinálunk valamit közösen, és milyen jó lesz. De elmenni sem jó, mert valaki biztos rosszul érzi magát, ha másért nem, azért, hogy azt a bizonyos 1% plusz figyelmet a magáénak tudhassa. Vagy Misi kicsi hozzá, vagy Réka lány. És akkor még Gergőt számításba se vettem... Még Nándi a legkönnyebben alkalmazkodó gyerekünk, aki nyitott szinte mindenre, ő egyszerűen csak állandóan veszélybe sodorja magát, mert annyira érdeklik a dolgok, hogy ha valami felkelti az érdeklődését, selátsehall, és főleg SESZÓL, csak rohan.

Talán jön a tavasz, és ez is jobb lesz. Azt hiszem, túl sokat várok a tavasztól :) Addig is asszem újra elolvasom a Testvérek féltékenység nélkül c. könyvet...

(Najó, ahogy végigolvastam, úgy döntöttem, hogy leírom, amit régi és ismerős olvasóim bizonyára tudnak, de elég hirtelen nőtt meg az utóbbi egy-két hónapban az olvasottságom, szóval a blogom az dühöngő funkciót is betölt, sőt, elsősorban, néha már gondokozom is, hogy át kéne írni a nagycsaládban élni jó címet valami másra, mert szerintem téves képet adok, és nem így telik el minden napunk, csak általában arról írok, ami nagyon foglalkoztat. Bármi miatt. Már ha van időm leírni :) Lehet, hogy egy hét múlva már nem is gondolok rá, mert jön egy új. Szóval ez éppen egy nehézségeket támasztó probléma, ami lehet, hogy magától megoldódik, vagy éppen ahogy próbálom megoldani, az fog segíteni, és kétnapi szintről kéthetire fog csökkenni. Merthogy el nem tűnik, az biztos, mert akkor vagy én lennék tökéletes, vagy valami baj lenne a gyerekeimmel.)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Lepke, lepke, szállj a tenyeremre!

Valamikor ősszel Réka talált két bábot. Betette egy befőttesüvegbe, és a mindennapjaink része lett. Beszéltünk róla, hogy majd tavasszal lesz belőle lepke, és hogy hogy is van ez a lepkéknél. Elnevezte Pillinek őket. Még az oviba is bevitte. Aztán ahogy hónapokig nem történt semmi, végül elfelejtődtek, ott volt a befőttesüveg az ablakban, néha megnéztem, hogy nem száradtak-e ki, hogy észrevétlenül elrekkenthessem őket, igaziból nem hittem benne, hogy ki fognak kelni. Aztán ahogy elkezdtünk beszélni róla, hogy jön a tavasz, megint előkerültek a bábok.

Ma délelőtt aztán Réka hatalmas örömujjongással jött, hogy itt a tavasz. Ez volt a befőttesüvegben:


Szóval itt a tavasz. A gugli szerint kardos lepke, ezért Fényes lett a neve, mert az illik a kardokhoz :)
Áttettük egy virágra, amit nemrég kaptunk, most egyenesítgeti a szárnyát. Legalábbis remélem, sikerül neki, még nem száradt meg ilyen gyűrötten, félek, nem volt elég helye neki. Az vigasztal csak, hogy ha Réka megtalálta, valószínűleg a tavaszt sem érte volna meg, madáreledel lett volna belőle, a madarakat meg etettük mi mással, nem pont Fényes hiányzott nekik. A másik virágra kitettük a másik bábot, az is csíkossá változott a barnából, valószínűleg nemsokára az is ki fog kelni. Nagyon izgatott mindenki :)

Itt lakott


A fényképek persze nem olyan jók, de azért látszik. :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyílt nap 2.

Ismét eljutottunk a suliba, ezúttal Rékával. Hát, nem sikerült valami fényesen, Réka ott akart maradni matekon is, nem akart eljönni, de 5 perccel becsengetés után már nagyon rosszul viselte. Ami érthető, hiszen negyedikeseknél voltunk. Nem nagyon győzködtem, hogy lépjünk le, de utólag már láttam, hogy hiba volt.  A legnagyobb hibát viszont akkor követtem el, mikor még azt is engedtem, hogy az órákat követő beszélgetésen részt vegyünk. Mondjuk erre határozottan kíváncsi voltam, ez mentségemre szóljon... Szóval Réka halálra unta magát, és ezt mindenki láthatta :) A többi gyerek is unta, de kevésbé voltak látványosak, például nem feküdtek a földre...

Ami újdonság kiderült az előzőkhöz képest, az az, hogy jelenleg 40 jelentkező van, ami azt jelenti, hogy akár az is elképzelhető, hogy két, kisebb létszámú osztály fog indulni. Ha 33-an beíratkoznak, akkor már két osztályt indítanak, a maximum létszámú osztály pedig 26 fős lesz. A listán 17.-ek vagyunk, úgyhogy remélhetőleg akkor is mehetünk, ha csak egy osztály indul. A lista még nem a beiratkozottakat mutatja, vannak, akik máshova is nézelődnek.
A matekórát az a Zsuzsa néni tartotta, aki egyébként  a napközis tanító néni, ő kapja a másik osztályt, ha lesz. Ha nem, akkor marad napközis. Én úgy láttam, hogy azért az Ildi néni határozottabb kezére szüksége lenne Rékának, majd megbeszéljük, ha oda kerülünk. A matekórán kicsit talán kevésbé voltak fegyelmezettek a gyerekek, nyilván a napközi oldottabb, és ahhoz szoktak, azért is, de azért látszik, hogy nagyon jó tanító néni a Zsuzsa néni is, matekhoz képest elég érdekes órát tartott, és én nem tudtam megoldani a feladatok egy részét... :D

És vicces, mert találkoztunk noracskával, akinek a blogját talán egy éve olvasom, a gyerekeink legalábbis évfolyamtársak lesznek, de talán osztálytársak. Kicsi a világ :D

A zenetanárral nem beszéltem - többen javasolták az előző poszt után kommentben, és teljesen logikus -, de az igazgatóval, aki zenész, igen. És ő biztatott a szolfézsra, vagyis zenei előkészítőre. Mikor aztán nem volt Réka hallótávolságban, röviden vázoltam neki a helyzetet, és azt mondta, hogy hetente egyszer ő furulyát fog tanítani nekik, és az sokat fog segíteni. És hogy ő zenei általánosba járt, a tanárai nagy bánatára, mert igazán nem volt jó hangja, aztán mégis konzervatóriumot végzett. És azt is mondta, hogy szerinte jó a szolfézs tanár, és ott nem kell egyénileg énekelni, megtanítja őket arra, amire kell, és szeretnek járni a gyerekek.
Hát, nem tudom, még mindig nem vagyok benne biztos, hogy tudok jó döntést hozni. De végülis még van fél évünk :) És annyi idő alatt annyi minden változik!  Még az is lehet, hogy kis csalogány lesz addigra belőle, vagy megutál énekelni. Okos tanácsokat továbbra is elfogadok!!!

Jövő héten kezdődnek az ismerkedős órák, ahova már a gyerekek egyedül mennek. Remélem az kevésbé lesz unalmas Rékának :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Réka és a művészet

Holnap megyünk megint nyílt napra, ezúttal Rékával a már kinézett iskolába, és megint előtérbe helyeződtek az iskolás kérdések. És van egy nagy dilemmám.
Réka ugye nem szeret és nem is tud igazán szépen rajzolni, de már legalább rajzol, és ez jó, mert ez azért fontos az iskolához. Azért nem rajzolt, mert nem volt sikerélménye, nem azért, mert nem dicsértük, mert nem hagytuk, hanem egyszerűen túl hamar látta meg, hogy amit rajzol, az nem az, amit ő akart. Mindegy írtam erről már eleget.

Van egy másik pont azonban, amiről nem írtam, mert nem zavar. Kicsit fura, de nem érzem, hogy hátrány lenne. Mégpedig, hogy énekelni sem tud. De nagyon szeret. Zenét hallgatni nem. Egyébként Réka "botfüle" világított rá arra, hogy mit keres a sok tehetségtelen a mindenféle énekes tehetségkutatók válogatóin. Mikor néztünk egy ilyent közösen, Réka mindig kérdezgette, hogy most szépen énekel az illető, vagy nem, kell-e nevetni, vagy álmélkodni, hogy dejó volt. Egyszerűen számára nem volt különbség közöttük. Ahogy valószínűleg azoknak sem, akik ott álltak, és csodásították magukat, és hittek benne, hogy bennük van az x faktor, valódi megasztárok, illetve a jövő István a királyai.

Lehet, hogy nekik is olyan anyukájuk volt, mint én, akinek fontosabb volt az, hogy a gyereke boldog legyen, minthogy rávilágítsanak, hogy nem tehetségesek. (Vagy akinek szintén botfüle van, és szintén elhitte... ne menjünk ebbe most bele mégse. )
Szóval én hagyom a lányomat, hadd énekeljen, ahogy tud, és becsszó, szívesen hallgatom, és örülök az örömének. Talán meg kellene mondanom neki, hogy ne így énekelje, hanem úgy, de félek, ugyanúgy járnánk, mint a rajzolással. És ha nem gyakorol, nem fog menni neki. Ha tehetem, énekelek vele, próbálok mankót adni alá, hogy könnyebb legyen követni a dallamot. De többnyire akkor inkább nem énekel tovább.
A régi oviban hatalmas tüske volt neki, hogy egy helyettes óvónő egyszer rászólt, hogy ne énekeljen olyan hangosan. (Lehet, hogy hamisant mondott, csak nem ismerte azt a szót az éneklésre vonatkoztatva) Vagy egy hónappal később dolgozta fel annyira, hogy egyátalán beszéljen róla nekem...
Hála Istennek a mostani oviban az óvónénik is hasonlóan gondolják, mint én, mikor kiáll, hogy elénekelje például az Egyiptom hercege betétdalát (Mariah Carey és Whitney Houston énekelte, szóval magasan a léc), meghallgatják, sőt, megdicsérik, biztatják, megtapsolják.
Most az ovi keretein belül jár zeneoviba, ez hetente van, egy órás foglalkozás délelőttönként, és határozott javulást vettem észre nála. Sokkal gyakrabban találja el a megfelelő hangot, és a ritmusérzéke is sokat fejlődött.
Szóval ez a helyzet nagy vonalakban Réka zeneiségével.  Még jó, hogy direkt hallgattam zenét mikor még pocakban volt, és emiatt nincs lelkiismeretfurdalásom :) Tuti, hogy lenne. Még egy kutatásban is részt vettem.

És itt jön a dilemmám. Jön az iskola, és én - talán önmegvalósítás, mert én nem járhattam, talán csak józan ész - nagyon szeretném, ha a gyerekeim tanulnának zenét. Ez az iskola ráadásul olyan, hogy a zeneiskola helybe megy, nem kell kimenni az épületből sem a zeneórákra.
De félek, hogy esetleg elveszik a kedvét az egésztől az iskolássággal, a folytonos javítgatással. Hogy megmondják neki, hogy ezt nem neki találták ki. Ha őt nem iratom be, csak majd Nándit, Misit, akik úgy tűnik sokkal több muzikalitást örököltek, akkor Rékának az milyen érzés lesz? Ha akkor iratom be, mikor Nándit is, akkor nem veszi majd el a kedvét, hogy csupa kicsivel jár együtt?
Vagy már másról szól a zeneiskola? Megváltozott? Más mint 25 éve volt? Létezik olyan hely, ahol csak segítenek tanulni, szeretni a zenét, nem a jövő nagyjait akarják kiképezni?
Nagyon örülnék, ha megírnátok a véleményeteket, hogy ti mit csinálnátok ebben a helyzetben.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Laptopot a laptopkonyhától!!!

Már reklámoztam itt többször a Laptopkonyhát, ezúttal nem méltatom külön.

Csak felhívnám a figyelmet a játékra, amivel értékes nyereményekre lehet szert tenni. Például egy netbookra. Vagy vásárlási utalványra. Sőt, még együtt főzni is lehet Buza Sándorral, és megtávtanítani a legjobb receptedre azokat, akik szeretnék azt megfőzni.
Még a héten előételekkel lehet nevezni, jövő héttől a főételekkel, végül a desszertekkel.
Részletekről itt olvashattok. Érdemes. Már csak azért is, mert játszani jó!

Receptre fel!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Anya-Nándi

Újra belevágtam a töltsünk-külön-időt-minden-gyerekkel projektbe. Úgy néz ki, nagyobb sikerrel. Kopp-kopp. Mert még csak fél kettő van, de a nagyok tökéletes egyetértésben játszanak. Misi még bölcsiben.

Reggel elmentünk fogorvoshoz ketten, már odafelé úton is végig csicserget, folyamatosan kérdezett, beszélt, elképesztő volt. Mentünk metróval, villamossal. Ott békésen megvárta - folyamatosan beszélve -, amíg végeznek velem, aztán sétáltunk, troliztunk, beszélgettünk. Egy hét alatt nem szokott mostanában ennyit kérdezni, magyarázni, mint ma délelőtt. Útközben bementünk a Lehel piacra, lifteztünk az üveglifttel, mentünk pár kört a mozgólépcsővel, mentünk hülyén, szaladgáltunk a lejtőkön. Aztán bementünk apa munkahelyére, én megvártam őket lent, Nándi pedig megnézte, hol dolgozik apa.
Mesélt aztán egy kacagó néniről, egy kislányról, akinek van iPadja (?), és arról, hogy a főnök nincs is bezárva ketrecbe (üvegkalitkát mondott neki Gergő), és nincs is nagy pocakja. Mert úgy emlékszik, hogy a főnökök kövérek.
Haza autóztunk, és autókkal játszottunk délig, ettünk ebédet, és mentünk Rékáért. Nándi azt mondta, lejárt az ideje. Sajnáltam. Ő is.
Tanulság: el kell menni itthonról.

Csütörtökön Réka jön. Vagyis marad. Megyünk az iskolába. Meglátjuk.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Én és én vagyis a Misi

Misi egyre jobban beszél. Legalábbis mi egyre jobban értjük. Néha komplett mondatokkal, néha félszavakkal, de a leggyakrabban használt szava még mindig az, hogy ÉN!


Ha egy bármilyen kérdés elhangzik a füle hallatára, ami úgy kezdődik, hogy ki, kivel, kit, kinek, kihez, stb, biztosak lehetünk benne, hogy legalább egy ÉN el fog hangzani. Misi szájából. Rendesen meg is lehet viccelni, például azzal, hogy "Ki megy holnap bölcsibe?" "ÉÉÉÉN!" "Tényleg, mész bölcsibe, Misi?" "Nem! Nem kell bölcsi!" 
(Egyébként most már jó neki, nem sír reggel és magától megy be. Volt némi visszaesés, mikor elment a kedvenc Kriszti néni Svédországba, de most újra jó.)

És nem csak a személyes névmás E/1-et használja szívesen, nagyon megy a birtokos is. Ha meglát egy buszt például az utcán, felkiált: "Busz! Buszka! Enyém a busz! Én buszom! Én kaptam a buszt!"Ezt így mindet. Felhívom a figyelmet a pontos ragozásra és helyes nyelvtanra. Miközben nem képes mondani, hogy kérek inni, és ha édességet kér, ami még az ivásnál is fontosabb ugye, még mindig az édességes szekrény alá áll és felfelé nyújtogatja a kezét. Ha értetlenkedek, esetleg csetteg a nyelvével. 
Egyébként mindent ő kapott, ami megtetszik neki. Ez az "enyém"-nek lehet a szuperlatívusza Misiül. Csuda aranyosan tudja mondani, hogy "én... kappptamm"

Aztán egyre nagyobb hangsúlyt fektet az önálló életvitelre is. Bár nagyon szerettem volna, ha az önálló pisiléssel kezdi, de nem. Ahhoz kell az asszisztencia. Mindig. 
Természetesen a vetkőzés viszi a prímet. A zoknik után ügyesen megtanulta a nadrág levételét, természetesen a gatyáét is ezzel párhuzamosan. És most már a hosszú ujjúk nagy részétől is meg tud szabadulni. A nagyoktól hála Istennek ezt ritkán látja, így ezt csak esténként gyakorolja, engedéllyel. Néha beleőszülök, de nem lehet neki segíteni, akkor sem, ha kínjában vinnyog. Réka segíthet néha. 
Az utóbbi egy-két hétben már próbálkozik egyedül öltözni, komolyan, több energiát fektet az önálló öltözésbe, mint Réka meg Nándi együttesen egy hét alatt. Amikor először sikerült neki önállóan felvenni a pizsama felsőjét, az nagy élmény volt. Annyira, hogy másnap nem vehettük le róla. Jó kis műsor volt. Még az sem vált be, ami Nándinál annak idején: hogy táskában magunkkal vittük az imádott pizsamát. 
(Vannak helyzetek, amikor megengedtem volna egyébként, hogy abban maradjon, de a mostani nem ilyen volt. ) A minap már teljesen egyedül öltözött pizsibe, a nadrág is sikerült. Hála az égnek, másnap levenni is...
Az sem egyszerű helyzet, mikor sietünk mondjuk oviba, és ő egyedül akarja felvenni a cipőjét. Nem megy neki ugyanis egyáltalán. Le már le tudja venni, de felfelé egyátalán nem megy. És ha akár csak közelítesz hozzá, jön fejhangon üvöltve az "én!én!ÉN!ÉÉÉÉÉÉNNNN!!!!!" 10mp alatt 30szor. 

És a majomkorszakát sem nőtte még ki. Akármelyik gyerekkel csinálunk valamit, Misi azonnal ott van: Énis! Nekem is! Engem is! stb. Kihagyhatatlan bármiből. Rékára szoktam mondani, hogy fél, hogy egy fingnak melléesik, nos, Misi übereli Rékát, ami elég hihetetlennek tűnt, amíg csak Rékánk volt...

Talán az evés a kivétel. Mondjuk abban biztosak lehetünk, ha leülünk az asztalhoz, BÁRMIT eszünk is, Misi abból kérni fog. Esetleg egy külön sajátot. Akkor is, ha 5 perce evett meg egy felnőtt adag valamit. De összességében szívesen veszi, ha etetjük. Mondjuk a leves végét, rizst hajlandó is vagyok, de inkább tanuljon önállóságot... Általában nincs türelme hozzá, elkezdi felnyalni a rizst, magára borítani kiinni a levest...
Cserébe viszont egyedül cincálja vágja szét - életlen késsel - a kenyerét, a felvágottat, uborkát katonákra, és próbálja kenni a vajat - brrr... 

Szóval ilyen a kis öntudatos Misink mostanában. Forgatja maga körül a világot. És nagyon-nagyon aranyos közben. Azt hiszem, a legjobb korszakát éli, amit még vissza fogok sírni párszor. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Angyalok és ördögök

Megpróbálok néhány elmaradt dolgot pótolni, amiről szerettem volna írni az utóbbi időben.

Nézzük az Eszeveszett birodalom c. mesét, illetve a 2. részt is. (Meglehetősen pihentagyú szórakoztató mese egyébként, eléggé bírom) Ebben van egy szereplő, Kronk, aki alapvetően jó, de a főgonosz szolgálatában áll. És rendszeresen megjelenik a két válla felett az angyalka és a kisördög, és próbálják rávenni, hogy az egyszerűbb vagy a jó utat válassza. Na és persze a katolikus ovi is van, így jutottunk el az angyalokhoz és az ördögökhöz.

Rendszeresen kérdezgetnek engem egy-egy nevelési szituációban, hogy az angyalka mondta-e nekem, hogy ezt csináljam, mondjam, vagy az ördög, és mondják, hogy nekik mit tanácsol az angyalka és az ördög.
Szóval például van az, hogy az összes gyerek mindig egyszerre akar például kakilni. Természetesen a két vécé és a két bili közül erre csak egy vécé alkalmas. Jó esetben nem az, amelyiket használja éppen valamelyik felnőtt, de általában ettől jön csak meg igazán a kedvük, mindegy, a lényeg a sorbanállás. És a veszekedés az éppen trónolóval, hogy siessen. Ma például kiakadtam, és kiabáltam, hogy nem igaz, hogy itt a három másik lehetőség, és Rékának mégis itt kell hisztizni, hogy mindjárt bekakil, tessék ráülni a bilire, vagy lemenni a másik vécére.
Csend.
Majd Réka megkérdezi: Anya! Ezt most neked az angyalka mondta, vagy az ördög? - Micsodát? - Ezt a biliset.
Mit mondtam volna? Az angyalka mondta, de azt, hogy kiabálva mondjam, azt az ördög. Nem kellett volna rá hallgatnom, bocsánatot kértem.
Csend.
Majd Réka megszólal: Nekem most azt mondja az ördög, hogy lökjem le Misit, hogy jól verje be a fejét, és fájjon neki, és üljek én a vécére. De nem hallgatok rá.
Dicséret. (Misi közben a vécén ülve simogatja a fejét, és fájdalmas képpel mondja, hogy auuuaúúú :) )

És ez csak egy. Csomó ilyen van, és Nándi is mond néha ilyeneket. Fura, hogy ilyen sok rosszat akarnak csinálni. Hatalmas leleménnyel tudnak rosszat kitalálni a másiknak. Döbbenetesen nagy leleménnyel. És fura, hogy ilyen jól tudják, hogy melyik a rossz és melyik a jó. Vagy nem is az a fura. Hanem hogy van önuralom az angyalkára hallgatni. Remélem egyre könnyebb lesz nekik is, nekem is...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Farsangoltunk, vendégláttunk

A hétvégénk megint jó programdús volt, pénteken végre megérkeztek nővéremék - már többször megbukott a dolog az egészségügyi helyzet miatt. Szombaton délután volt a farsang, és vasárnap hirtelen felindulásból anyukámék is felvonatoztak, hogy egyben lássák az összes unokájukat. Szóval sűrű volt.

A szombati farsang nagyon jól sikerült, mivel a déli alvással gondok voltak, késve indultunk, így végül nem készült közös kép A kisfiúról és az oroszlánokról, illetve Villám McQueenről, kár érte. Mert aztán kiderült, hogy a fényképezőgépet is itthon hagytuk... Gergő telefonjával készült egy-kettő, tényleg nem több, mert egyszerűen állandóan mozgásban voltak, azt azért feldobom Arabelláról, a légtornászról és táncosnőről, ha valaki megtalálja a tömegben, a kép közepén van a superman mellett, fekete tornadressz és fehér-rózsaszín szoknya (én varrtam, maradék függönycsíkokból :) ) szerintem üdítő volt a rengeteg királylány, hercegnő, tündér, lepke és többi között... :


És a kisfiúról meg Villám McQueenről:

Nagyon ötletesek voltak a jelmezek, a kedvencem az a család volt, ahol a kislány méhecske volt, anyuka zöldbe öltözött, és kartonból egy virág a feje körül, apuka pedig sárga pólóban, nyakában egy táblával, hogy MÉZ. Meg a lepke család: négy kislány, mind lepke, a legkisebb még nincs két hónapos, neki a hordozójára volt téve a lepkeszárny. De volt János vitéz, Juliska, mesélő és egy bárány, egy részletet is előadtak, volt rendőr - bűnöző-apukával, párduc-család, viking - hajó-anyukával és kalózzászló apukával, Ludas Matyi édesanyjával és Döbrögivel, meg még sok ilyesmi. Sokan komolyan vették a kérést, hogy a családok közösen öltözzenek be, és nagyon jók voltak, na.
Az apácák meg az ovi dolgozói (novíciának beöltözve)  előadták az I will follow him c. számot az Apácashow-ból, hát, fergeteges volt! Ismételniük is kellett. Volt koncert is, a Napraforgó tartott műsort, azt Misi élvezte legjobban, rövid időre csápolt is az első sorban, de főleg a kezemből figyelt. Réka meg Nándi leginkább körtáncnak álcázott őrjöngésben vettek részt - egyre gyorsabban szaladtak körben kézenfogva, míg valaki el nem esett, ha máshogy nem, akkor direkt, és akkor kacagva mindenki egy kupacra dőlt. Vagy csak simán rohangáltak, Nándi tiszta víz volt, és többször lilult a szája megint :( De erre igyekszem nem gondolni :(

Ami kicsit elsötétítette nekünk a buli fényét, az a tombola volt. Nagyon sok csomag volt, és mi is vettünk sok tombolajegyet, és úgy alakult, hogy nem nyertünk. Ami teljesen rendben van, mert hát ilyen a tombola, a fiúkkal nem is volt gond. De Réka egészen kiborult. Nagyon szeretett volna nyerni. Az óvónénijük odaadta az ő nyereményét, mert neki már nagy gyerekei vannak, és kisautó meg szívószálas verdás pohár volt benne, és mert jó szívű. Mások is, akik többet nyertek, adtak olyanoknak, ahol látták, hogy sírás van.
De Rékán ez nem segített. Ő nyerni akart, kimenni, odaadni a tombolajegyet. Teljesen kiborult. Aztán kitaláltuk, hogy majd csinálunk tombolát otthon, és ettől megnyugodott.
Pont kaptunk egy csomó kisautót Katyéktól, ami csak az alkalom kellett, hogy megkaphassák, és jöttek a mamáék is némi édességgel, így a tombolatárgyak adottak is voltak, vasárnap jót tomboláztunk, és remélem kitöröltük a szombati rossz emlékeket.
Lehet egyébként, ha csak 5-10 nyeremény van, nem lett volna gond, de vagy bő fél órán keresztül, talán háromnegyed is volt, csak húzták a nyertes számokat, tele volt a színpad a nyereményekkel, és szinte minden ovistárs kiment, volt, aki ugye többször is, szerintem teljesen érthető, hogy kiborultak a gyerekek, akik ebből kimaradtak.

Itthon meg volt nagy Péterkézés, nagyon nagyot nőtt! Most lesz elsején fél éves, de már ügyesen kúszik, hintázik négykézláb, sőt, a lábát is pakolgatja. Csak az alvás nem megy neki, akár az enyémeknek... Nagyon jól tűrte az unokatesók kiképzését, csak nézett nagy szemekkel, meg vigyorgott sokat, autózott a fiúkkal, tanulta a rosszaságot :) Meglepő módon Nándi barátkozott vele legjobban. Najó, Réka is, de az nem meglepő.
(igen, szinte mindig mezítláb vannak, már nagyon várom a jó időt...)

Vasárnap, mikor már a nagyszülők is itt voltak, kissé kiborult, amit nem csodálok, az már tényleg sok volt ismeretlen arcból. De nagyon jó volt, hogy jöttek a szüleim, elég ritkán jönnek, nem is tudom, mikor voltak itt utoljára...
A főzős lelkivilágom is helyrerázódott, az utóbbi időben nem volt jó főzni sem, valahogy nem esznek a gyerekek semmit, amit eddig igen. Anyukám konkrétan azt mondta ebéd után, hogy "Lányom, neked nincs tőlem már mit tanulnod." Nagyon jól esett. Főleg, mert anyukám isteni tyúkhúslevest tud csinálni, és azt főztem (a szomszéd nénitől kaptam egy antik tyúkot). Kicsit izgultam is :) Ráadásul meg is kérdezte, hogyan csinálom a grízgaluskát, és a nővérem is elkérte a receptjét. Szóval nem én vagyok béna, hanem a kölkeket kényeztettem halálra a jobbnál jobb vacsorákkal.

Szóval ez volt a hétvégénk dióhéjban.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ciki

Fürdés után. Réka már pizsiben, táncol, Csingilingeset játszik, hívja Nándit:
- Gyere Nándi! Klarion királynő megtanít téged is táncolni!
- Á, nem megyek. Ciki lenne neki a fütyim.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

kisbabák

Jönnek hétvégére a tesómék a féléves Péterkével. Összeraktuk a járókát, hogy legyen hol aludnia a kicsinek.

Mindhárom gyerekem kisbabát játszik. Nem hiszem, hogy az utóbbi hónapban találhattak volna-e egy olyan napot, amelyiken kevésbé örülök a járókából kidobott és sírva visszanyafogott játékoknak, mint a mai.
És van valami bizarr abban, ahogy Misi azt mondja, eö-eggi (Réka szerint ugyanis ez a kisbabanyelv, mert Nándi annak idején ezt mondta)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nándi-vers

Elkaptam egy Nándi költeményt, és nem felejtettem el.
Misinek gomba a jele az oviban, pakolunk ki a mosogatógépből, meglátja a gomba-jelű poharat, amit a szülinapon rajzoltunk neki. Elmondtuk hozzá a verset:
Gomba, gomba, gomba,
nincsen semmi gondja,
Hogyha eső esik rája,
nagyra nő a karimája.
Esik eső, neveti,
van kalapja, teheti!

Nándi kiveszi az alma jelű poharat, (nem az ő jele, csak rögtönöz) és mondja ő is:

Alma alma alma,
de szép piros alma!
Hogyha leesik a fáról,
... piszkos lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Monnyon le a tél!

Vasárnap óta megint nyomi vagyok. Először azt hittem, hogy azért, mert addig muszáj volt 120%-on teljesíteni, hogy minden meglegyen, amit szerettem volna. És leeresztettem. Vizsaidőszakok utáni ismerős érzés volt, de nem múlt el egy-két nap alatt, ahogy szokott. Úgyhogy ráfogom a télre, aminek persze, hogy még itt az ideje, hiszen csak február van, és itt a farsang, áll a bál, hogy is háborodhatnék fel rajta.
Úgyhogy nézegetem a tulipánomat, lassan elvirágzik, (de már nyílik a következő) és kb 40%-os vagyok. Té és tova. Pedig annyi jó dolog is történik.

Írtam az egészségi állapotunkról például, de gyorsan kitörötem, hogy Murphy barátunk meg ne lássa, ugyanis skarlátos megbetegedés volt az oviban, nem kísértjük az ördögöt, szombaton farsang...

Viszont a barátnőm megtalálta azt az állást, amire vágyott, és ami azt hiszem, minden kisgyerekes álma, és erre is nagyon jó gondolni, mert reményt ad.

Aztán voltam ma asszonykörben, aminek ez volt az alakuló "ülése", és nagyjából az, amire vágytam, szeretném, ha tényleg működne, és tudnék menni mindig, mert pont azokat a témákat boncolnánk terv szerint, amik engem is nagyon foglalkoztatnak.

Aztán még az is van, hogy reggelente megint úgy ébredünk, hogy az összes gyerek itt alszik rajtam és mellettem, ami valószínűleg azt jelzi, hogy valami nem stimmel már megint a kis lelkükkel, Réka meg Nándi nincsenek túl jóban, ez azt jelenti, hogy valamelyikükre éppen nem jól figyelek. Vagy Réka fél az iskolától, kicsit többet beszélünk mostanában róla, és foglalkoztatja, meg megyünk nyílt napra vele kettesben jövő héten. Meg rosszakat is szoktak álmodni. Legalábbis azt hiszem, mert imádkoznak, hogy ne álmodjanak rosszakat.

Misi az rendben van. Elment a kedvenc óvónénije Svédországba, és ez némi visszaesést okozott, de ma reggel, mikor megálltunk a bölcsi előtt, nem mondta, hogy "nem kell bölcsi!", hanem békésen jött be, átöltöztünk, és a saját lábán ment be a csoportba, vissza se nézett. Mentem ma érte, már minden gyerek befejezte az uzsonnáját, pakolták a székeket, az asztalokat, csak Misi ült ott, és kanalazta a sokadik adag joghurtos müzlijét. Mikor látta, hogy már pakolnak, gyorsan kiszürcsölte a maradékot, nehogy elvegyék tőle :)

Bezzeg múlt héten vagy 4 témám is volt, amiről bőven akartam írni és kitárgyalni, csak idő nem volt rá, most meg megint itt nyomizok, és teljesen elfelejtettem, mik is voltak, fel kellett volna írni... Az vigasztal csak, hogy látom, hogy mások is csak gondolkoznak, gondolkoznak...
Velem meg csak történnek a dolgok. De néha kell sodródni. És most talán nem is olyan veszélyes a víz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

OVCS 2. hét - Neveztem a fóliás csirkével

Én néha úúúúgy szeretnék gasztroblogot írni! De alkalmatlan vagyok rá. A legtöbb kaja, amit megfőzök, gyorsabban elkészül, mint amennyi idő lenne leírni. És rosszul fotózok. Van egy közös receptes-blogunk a fórumos csajokkal, ahova hónapszámra nem írok, és most már a blogspoton is indítottam egyet, hogy biztos csak azért nem rakom a recepteket, mert utálom a blog.hu-t. Hát, most már látszik, hogy nem azért. :) Pedig mindig elfelejtem, mit és hogyan csináltam, és nem tudom reprodukálni többet, és szomorú leszek tőle.
De most! Neveztem az Online Vacsoracsatára Autumnnál, egy rövidke hétre betörök a gasztroblogok világába! És aztán... Aztán ugyanúgy nem fogom írni a recepteket...

A játékostársaim Mézeskalács, akinél megragadott, hogy keresi az "igazikat", mert én is, Beastie, aki apuka és süt-főz, Ízlésszindróma, aki nálam sokkal de sokkal különlegesebb konyhát visz,  és 4Gyerek, akinek a blogját hónapok óta olvasom, és sok ötletet szereztem már tőle.
A receptekre lehet voksolni is a Kutya és Konyha blogon hozzászólásban, PÉNTEK ÉJFÉLIG! Névvel, bejelentkezve azok szavazhatnak, akik legalább egy blogot nyilvánosan követnek vagy írnak. A nem így leadott szavazatok érvénytelenek. Nem kell feltétlen rám, nem sértődök meg, szavazzatok arra, akinek a receptje a legjobban tetszik! És ha van nektek is egy jó receptetek, még lehet jelentkezni a következő fordulóra! :) Szabályok itt.

Mikor neveztem, kicsit gondolkoztam, hogy ha vendégül kellene látni valakit, akkor vajon mit főznék neki. Mert hozzánk nem szoktak vendégek járni. Úgy értem, nagyon gyakran van nálunk valaki, általában enni is kap, és néha vendégnek is hívjuk őket, de igaziból aki hozzánk jön, családtagként van kezelve. Ami azt is jelenti, hogy be is van fogva, meg azt is, hogy nem kell illemszabályokat betartani. :) És hogy nem vagyok vendégségre felkészülve.

Ha "igazi" vendég jönne, akkor valószínűleg keresnék valami receptet a Laptopkonyhán. Olyan jók vannak, egyszerűek mégis különlegesek, és esélyem sem lenne elrontani a videók miatt. (Ráadásul most nyereményjáték is indult náluk, receptre fel! :) ) A feladat viszont valami olyan recept volt, amire büszke vagyok. A barátnőm azt mondta, tegyem fel a tökfőzelékemet, mert a férje azóta, és csak úgy eszik tököt, mióta azt megkóstolta. De milyenmár tökfőzeléket csinálni vendégeknek??? Aztán eszembe jutott. 

A fóliás csirke volt gyerekkorom vendégváró kajája, és mindig osztatlan sikert aratott. Nagyon hamar rám is lett bízva teljes egészében, szerettem előkészíteni, és rakosgatni a fóliára a dolgokat, ügyelni, hogy semmi ne maradjon ki. Ugyanúgy, ahogy most az én gyerekeim. Várom is, hogy átvegyék a stafétát, mert én már mindig kifelejtek egy-két dolgot, hiába készítem ki az asztalra, ezt az adagot kétszer csomagoltam ki, egyszer a petrezselyem, egyszer az ételízesítő miatt...
Abban a hitben vagyok egyébként, hogy anyukám találmánya, aki egy iskolai batyu-bálra vitt vagy 35 éve fóliás csirkét. Kínjában egy alufólia darabba csomagolta a csirkét és a köretet is, és egyben sütötte meg, mert nem volt éthordójuk, és ezt tudta elvinni biciklin. Persze könnyen lehet, hogy más is felfedezte a spanyolviaszt :)

Ahogy a legtöbb étel, amit sokgyerekes anyukák kitalálhatnak, és amit az utóbbi években én is főztem, ez is rettenetesen egyszerű, nehéz elrontani, vannak viszont olyan elemei, amit jó betartani a Tökéleteshez. Azt írom le, amit mi szeretünk, aztán persze lehet variálni például bacon-nel, csirkemájjal, különböző zöldségekkel, érdekesebb fűszerekkel.

Hozzávalók:
Fejenként egy db csirkecomb
5-10gr. vaj (vajjal az igazi, de margarin is lehet)
fűszerek: bors, só, fokhagyma, kakukkfű vagy majoranna, petrezselyem vagy zellerzöld, és én valami ételízesítőt is szoktam szórni rá, általában olyant, amiben nincs tartósító és ízfokozó.
zöldségek: 2 marék mexikói zöldségkeverék, egy szelet zeller, egy-két kis gomba, brokkoli

A csirkecombokat jó esetben már előtte nap megmosom, megsózom, mert jobb lesz. Lehet kicsit jobban sózni, a zöldség majd felveszi. Egészben nagyobb darab alufóliára fektetem, kicsit átlósan, hogy majd könnyebb legyen csomagolni. Először a fűszereket teszem rá: 4-5 szelet fokhagymát, csipet borsot, a kis kakukkfüvet vagy majorannát,  csapott kávéskanálnyi ételízesítőt.

Aztán jönnek a zöldségek. Először a zeller szeletet teszem, ami azért nagyon jó, mert az évek tapasztalata szerint a sült csirkének - és főleg a pulykának - elveszi azt a fura tápos ízét. A zeller ezen érdemét el kell ismernem, pedig egyátalán nem szeretem. Aztán jön a többi, a fagyasztott zöldségkeverék, én legjobban azt szeretem, amiben van zöldbab és pritamin paprika is. Általában teszek mellé gombát szeletelve, vagy ha kicsik, egészben, és mivel a brokkoli nálunk nagyon fut, azt is. Most éppen kelbimbót is dobtam egyet, de annak elég erőteljes íze van, és az összeset én nyertem meg végül...

Ezután ügyesen be kell csomagolni az alufóliába úgy, hogy túl sok gőz ne tudjon elszökni, és a szaftja ne folyjon ki. Van, amelyik két réteget is kap emiatt... Sütőlapra fektetem, és 170 fokon forrólégkeverésen 90 percet sütöm (Tegyük hozzá, a sütőm nemnormális mivolta miatt csak előmelegített sütőbe tudok betenni bármit.). Általában csinálok hozzá egy kis rizst vagy sültkrumplit is, ha valakinek kevés a zöldségköret, ne maradjon éhen. És kész is van.



És itt jön ki az, hogy én bizony nem fogadok valódi vendégeket. Szóval a nemsikerült fotónál csak úgy fényképeztem, ahogy magunknak az asztalra teszem: az alufóliát szépen a tányér szélére kihajtogatva. Mert így nem folyik el a finom leve. Legalább a férjemét fényképeztem volna, mert neki kiborítottam, ő az én illusztris vendégem... Na, mindegy. Próbáljátok ki, érdemes, akármilyen udvariatlan is vagyok :)

És mivel ilyen sok szóval tudtam csak leírni, megússzátok a desszertet :)
Szavazni péntek éjfélig lehet.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Átöltöztem

Egy ideje már nézegettem, hogy a "Tired Girl" ideje lassan lejáróban. Nem mintha nem lennék fáradt, de valahogy ez már nem az a mindenemetlógatom-fajta fáradtság. Nem mondom, hogy velem van az erő, de sokkal jobb a helyzet, mint egy éve.

Szóval hosszas kutatás után megleltem ezt a blog-ruhát, ami híven tükrözi azt, hogy mire is vágyok jelenleg. (Még mindig az alvás mellett, de legalább van az alváson kívül más is.)  A Healthy lifestyle cím mondjuk más, mint amit én adtam volna ennek a blogruhának, de most ezt figyelmen kívül hagyom, a healthy lifestyle megvalósítása még szerintem legalább 10-15 évet várat magára, addig más dolgom van.

Keményen megszenvedtünk, mire ráerőszakoltuk a ruhát a blogra, teljesen szétcsúszott minden, hiába választottam direkt ugyanolyan formátumot. Ha nincs a Gergő, valószínűleg még mindig a gép előtt sírnék, esetleg elszántan verném a billentyűzetet, és html kódokat gugliznék... Még most is van igazítanivaló, de kit érdekel majd idővel...
Viszont legalább majdnem rendet raktam az általam olvasott blogok között, ami szintén hónapok óta várat magára. (Mivel a blog a feedolvasóm is, így eléggé ideje volt már)

Abból kiindulva, hogy milyen macera volt ez az öltözködés, elképzelhetőnek tartom, hogy egy darabig ez lesz. :) Egyébként - bár egyre jobban idegesít a kis kapa a kis ásóval a címek mellett -  szerintem könnyebben olvasható. És vitathatatlanul vidámabb. Én is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nándi szeme

Különleges.
- Világít a sötétben
- Ebből kifolyólag le és fel tudja kapcsolni
- Nem téved el, mert nyilak vannak rajta, amik mutatják az utat
- Nem kell körülnéznie, mert egyik jobbra, másik balra néz, és látja, mi történik mellette



Az eltévedésről jut eszembe, egy generation next történet: Réka magyarázta egyik ovistársának, hogy merre kell jönniük hozzánk a szülinap miatt. Egy idő után elakadt, és azt mondta:
- Hallgassátok meg a térképet!

(akinek nem menne élből: GPS)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Lecsengett

Úgy néz ki, végére értünk az egy hetes gyerekünneplésnek. Még vannak eltakarítandó romok, mindenhol ajándéktasakok, gyerekrajzok, lógó szerpentinek, a lufik is biztos maradnak egy darabig, de mikor ma hajnalban megkérdezte Nándi félálomban, hogy "Ma ki jön?" végre azt válaszolhattam neki, hogy senki, vége a szülinapozásnak.

Azt hiszem, elég jól sikerült, vendéglátók és vendégek is egyaránt jól érezték magukat, én is bezsebelhettem jó néhány dicséretet az anyukáktól, ami igazán jól szokott esni ilyenkor, mikor túlvállalom magam. De aki bízik, arról gondoskodnak, így Heni is átjött segíteni, és váratlanul a húgom is betoppant, (mégis vitt zsűriztetni tárgyakat) így plusz két pár segítő kezem is lett péntek éjszakára estére. Köszönöm nektek ezúton is!

Végül az utolsó pillanatban többen lemondták, (egyvalaki meg "csakúgy" nem jött el) amit nagyon sajnáltam, mert természetesen ez komoly sírással járt a kis beteg meghívottak részéről, de így teljesen élhető volt a buli, délelőtt és délután is 8 vendéggyerek volt itt.

Megint megállapítottam, hogy milyen jól szerveztük, a délelőtti ovis buli a legjobb, és pont ezt a két és fél - három órát bírják cérnával. És hogy milyen jó ez az ovi, bár szabadon nem engedtem őket, de sokkal több volt a szabad játék, mint tavaly, csináltunk fiús és lányos játékos szobát, ami tök jól működött, és tudtak békésen játszani az idő kb. felében. Örültem, hogy nem olyan volt az ajándékdömping, mint tavaly, hogy saját készítésűeket is hoztak a gyerekek, főleg ragasztottak, rajzoltak, az egyik kisfiú pl. saját kezűleg varrt kis zsákot hozott nekik, egy másik meg nyakláncot a vasalós gyöngyből a neveik kezdőbetűjével, egy harmadik kis díszes csatot csinált... Szóval jól sikerült, na!

A délutáni buli különösen jól esett nekem, hiszen a fórumos anyukák - és apukák - jöttek azokkal a gyerekekkel, akiket együtt vártunk szinte a kezdetektől, együtt drukkoltunk a születésüknél, a mindennapok gondjainál, szóval nagyon sok mindent éltünk meg együtt, ami akkoris összeköt minket valamennyire, ha már sokkal ritkábban találkozunk. Ráadásul minden résztvevő gyerek születésnapos volt :D Orbisszal pl. tökéletesen összeszerveztük a családtervezést, a nagyobbjaink között két nap van, a másodikak pedig egy napon születtek. Ők lemaradtak gyerekszám tekintetében, de remélem, ha lesz harmadik, azt március végére időzítik majd :)

És ha valaki kíváncsi, hogy miket játszottunk: kincskeresést - ebből többet is kellett, lufipukkasztást, lufik ledobálását a plafonról, rengeteg bújócskát, szembekötőst, tűz-víz-repülőt, székfogyasztóst szék nélkül - plüssállatot adogattunk körbe, hajtogattam lufit, és Orbis festett arcot délután. Asszem ennyi, bár többnek tűnt :) . Ami érdekes volt, hogy én úgy emlékszem, mikor én játszottam ezeket gyerekkoromban, akkor az volt a "bünti", ha valaki hunyó, vagy az ő szemét kötik be, nem akartuk, hogy elsőnek találjanak meg, fogjanak meg. Ezek a kölkek meg direkt, hogy hadd ők legyenek...

Végül néhány kép, igazán nem készült sok délelőtt, és még kevesebb, amin látszik is valami a folyton mozgásban levő 11 gyerekből :).

Lufipukkasztás (a lufik egy részébe édességet dugtunk, úgy fújtuk fel, ha kipukkasztották, megehették)

SZülinaposok délelőtt :)

Ovis vendégsereg

Délutáni vendégsereg (felnőtt majdnem annyi volt itt, mint gyerek egyébként)

 A tortákat is megmutatom, mert büszke vagyok rájuk, (annak ellenére, hogy mind a  24 tojásnyi piskóta összeesett, még mindig nem értem, miért) minden saját készítésű. Lajos Mari féle dobostorta krémmel töltött csokitorta a rózsaszín, a barna szintén Lajos Mari kávébombája - interneten nincs fenn a recept, én legalábbis nem találtam, de borzasztóan finom, bár munkás is, de megéri, ha valaki kéri, elküldöm, csak írjon. A díszek sk. kávébonbonok, kívül fehér csoki, belül kávés töltelék, fél fogpiszkálóval feltűzve :) Nándi kedvencei, az anya-napon is ilyent készítettünk vele, és mind megette :) És egy nutellás túrótorta. Mert az finom és egyszerű... Fondant recept Kiskuktától van, a csokilepkék pedig Heni keze munkáját dicsérik, és TücsökBogártól valók. A figurákat pedig a húgom készítette. (kutyát, autót nem)


(A kép még előző este készült, és nem bontottam ki a kutyát Réka miatt -ez hosszú történet)


Szóval vége a szülinapoknak, jövő hét farsang, aztán már mindjárt itt a tavasz. Nekem már komoly reménységem van, a január közepén cserépbe ültetett hagymáim így állnak. Elég ránézni, máris elhiszem, hogy lesz tavasz!


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vacsoracsata szavazás indul!

Ne haragudjatok, de nagyon lelkes vagyok ezzel a játékkal kapcsolatban - hiába, na, a játszóházban is csudajól éreztem magam, gyerek a lelkem :)
Szóval megérkeztek az első hét receptjei, szavazzatok, megérdemlik a szakácsok!  Nézzétek meg mind, és adjatok egy voksot a legjobbnak!
Ide katt!

Én meg most nem virtuálisan, hanem valóban főzök-sütök holnap buli, és kicsit túlvállaltam magam. Eddig még minden évben úgy volt, hogy betegség miatt a fele gyerek jött csak el, így most idén nem szabtam határt. És mindenki eljön :D Ami nem baj, mert így minden barát itt lesz, de egy kicsit parázok. Végülis 15 gyerek az már egy oviscsoport...
Nem is tudom, hogy oldanám meg, ha nem lenne szabadnapom. De van! :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szülinapokról még mindig

Hát, elteltek. Legalábbis a családi. Még hátra van a banzáj, az még egy kör lesz.
Vasárnap éjjel feldíszítettük a szobájukat, lufikkal, szerpentinnel. Olyan érdekes, tavaly hiányolta Réka, mégis, annyira tudtak neki örülni. Misike meg pláne. Nándi pedig egyenesen szerelmet vallott, miután leellenőrizte, hogy nekem köszönheti-e az ünnepi szobát.
Kaptak ajándékokat is, azzal is jól eltelt az idő.
Aztán elmentünk a csodás időre való tekintettel az Állatszigetre, amit Réka november (!) óta kér, így még nem igazán volt kedvünk a hidegben-latyakban elmenni, de így legalább igazi szülinapi kívánság lett belőle. Volt még kertben hancúrozás, gyurmázás, este pedig addig maradtak fenn, míg bírták. 9kor már aludtak. :)
Kedden pedig délután az Élményvárosban voltunk, ami egy elég különleges játszóház, több szempontból is. Egyrészt hatalmas, 5000nm. Másrészt pedig gyakorlatilag csak felfújható játékok vannak benne a gyerekeknek. Még az autóversenypálya is felfújható. Igazi tombolda, csomó különböző ugrálóvár, focipálya, trambulin - ezen mi is jó sokat ugráltunk Gergővel. Rékáék a kukacot élvezték legjobban, Rengeteget mentek körbe körbe. Kicsit bizarr, ahogy kimásznak az alvégen, különösen Réka a fordulásával igazi születés-élményt nyújtott a születésnapján, Nándi inkább kis borjúra hajaz, ahogy kipottyan az anyukájából :D
Az autó, amit Nándi gondosan leparkol a videó elején, gyakorlatilag az ő járműve volt, játéktól játékig azzal közlekedett, Misinek is volt egy taxija, ő is hasonlóan járt el.



Misi egyébként lecsúszott a leghatalmasabb ugrálóvár csúszdáján is. Felmászni segítettem neki azért, mert nagyon lassan ment neki, de fel tudott. Nagyon büszke vagyok rá. Sajnos nem készült értékelhető kép :(

Nagyon jó kis hely, igazán. Mondtam Gergőnek, hogy én szívesen elmennék vele kettesben is, mert el tudnánk hülyéskedni, van pingpong, darts, biliárd, airhockey, csocsó, jót ugráltunk mi is a trambulinon, üldögéltünk a babzsák foteleken a várak előtt, meg megküzdöttünk azzal a játékkal is, mikor egymást kell kibillenteni az egyensúlyból egy oltári nagy mindkét végén bunkós izével. de én nyertem mindig :D És kicsit fociztunk is családilag. Szóval elütöttük volna az időt, ha nem kellett volna a gyerekek után is szaladgálni, de kellett, mert azért kicsik. Pedig 2-5-ig TELJESEN EGYEDÜL voltunk, senki más nem volt ott a személyzeten kívül, egyetlen gyerek sem, mienk volt az összes játék, akár otthon lettünk volna. 5 után olcsóbb a jegy, akkor elég sokan jöttek, 40 cipőt számoltam meg, mikor mi 6 után kicsivel leléptünk, de még így sem volt sem sorbanállás, sem tömeg érzés. Inkább ilyen lézengés.
A személyzet nagyon kedves volt, segítőkész, figyeltek, hogy odamegyünk-e olyan játékhoz, amihez segítség kell, vagy mikor kérdés volt, nem azt nézték, hogy lehet menekülni előlünk. A várakba is bemehettünk felnőtt létünkre, merthogy úgysincs sok gyerek. Hétvégén nem lehet.

Misi sokat minigolfozott, bár aztán rájött, hogy az ütőt másra is lehet használni. Rollerezni is ügyesen megtanult egyébként:


Nándi meglovagolta a bikát, RÉka pedig a trambulint élvezte legjobban.


Réka úgy jött el, hogy ez volt élete legjobb napja :)
Ami rá is fért, mert a hétfőnek körülbelül ugyanazok voltak a konfliktusai, mint az ominózus 1gyerekanyával napokon. Réka igen rosszul viselte, hogy ő az idősebb, mégis Nándinak van előbb a születésnapja. Amin aztán végül berágtam, az az volt, hogy ő csak egy ajándékot kapott, Nándi meg ötöt. Tegyük hozzá, Réka egy kb 70X40X15 cm-es doboznyi Ariel-Barbie vackot kapott, Nándi pedig 3 kisautót, egy repcsit, és egy motorhangot adó dudát a biciklijére, ez mind elfér a kezében egyszerre. Mondtam neki, hogy ha már így megsértődött, akkor válasszon ki egyet, és azt megtartja, a többit elteszem, hogy tényleg csak egy ajándéka legyen. Aztán leültem mellé, és elmagyaráztam, hogy pont attól féltem, hogy Nándi lesz szomorú, hogy ő kap kevesebbet, mint ő, és lám, hogy történt. Ez tanulság a jövőre nézve... De Nándit sem kellett félteni egyébként, ő is tudott rúgni egyet oda, ahol legjobban fájt.
Most vagy ilyen időszakuk van, vagy át kell gondolni a szülinapi forgatókönyvet. Jelenleg 2 napon keresztül ünneplünk mindenkit, mindketten szülinaposok, egyszerre kapnak mindent, mindenki kívánsága egyenrangú, de azért azt elmondjuk, hogy melyik nap ki született. Katasztrófa lenne, ha Nándit előbb köszöntenénk, ez egyértelmű, de az meg már milyen, hogy Réka tudja, hogy Nándi hetedike, ő nyolcadika, és mégis őt vesszük előre. Ehh, van egy évem gondolkozni :)

No, mindegy, helyre kis szülinap lett azért, szerintem eltaláltuk. És most várjuk a hétvégét :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Isten éltessen, Réka!

15.00-kor, nagyon hosszú vajúdás után született, születtünk családdá. Anya lettem, apa lett, család lettünk. Hideg volt és lila. És nagyon, hihetetlenül mérgesen sírt, de a hangomra elhallgatott. Jó érzés volt. A doki pedig végigmorogta a műtét hátralevő részét, mert nagyobbra saccolta.

 2005.02.08.

 2006.02.08.

 2007.02.08

 2008.02.08

 2009.03.08.

2010.02.08
 2011.02.08.

 2007.02.12.

 2009.04.01.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Isten éltessen, Nándi!

Reggel 9.02-kor született, drukkoltam, hogy siessenek, és kerek 9.00 legyen, a születésnapját is mi választottuk, de ez már nem jött össze. Miután kivették, odatették pár másodpercre az arcomhoz, abbahagyta a sírást, ahogy hozzám ért. Nagyon jól esett tőle. Meleg volt, és puha mint a bársony.

2007.02.07.
2008.02.07.



2009.02.07.
2010.02.07

2011.02.07.
 2007.02.13.

2009.04.02.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Szülinapos bevezetés

Ma kezdtük a szülinapozást, az öcsém február 6-án, vagyis ma ünnepel, és véletlenek folytán pont nálunk volt a menyasszonyával együtt. Így nagycsaládi együtt-tortázást találtunk ki, ami fene jól sikerült. Egy nagyon kedves barátunkat is meghívtuk. És sógornőm olyan tortát díszített, hogy muszáj megmutatnom.




Ez Réka csupacukor tortája, egyébként nutellás túrótorta emeletes változata lett, mert mint kiderült, senki sem rajong az édes tortákért, a gyerekek meg ugye úgysem nagyon esznek belőle.  Szóval előkaptam az aduászomat :) 
Mondanom sem kell, mire mi megettük a szelet tortáinkat, már  egy darab gumicukor sem volt a maradékon. 

A nagy ajándéktorta kérdést végül úgy oldottam meg, hogy egy autó Herbie dobozát vontam be fondante-tal. Az utolsó utáni pillanatban találtuk, tudni kell, hogy Herbie nagy szerelem, rendszeres vendég a nézett mesék között, leginkább a hatodik rész, a "szörnyautós". Csomó WV bogarat szereztünk már be másfél év alatt, de igazi, 53-as rajtszámú fehéret most sikerült először. Rögtön egy szép méreteset. Igaz, elég tré minőség, de talán bírja majd egy darabig...   Kiderült, hogy sima ajándékdoboz formájú torta volt az eredeti, az oviban volt valakinek ilyen szülinapos tortája, én meg mit agyaltam rajta, hogy teljesítsem a vágyát. De igazam lett, übereltük az eredeti kívánságot, és aztán nagyon boldog holnapnégyéves kisfiunk van ma :) 

Ilyen volt bontatlanul. Én vontam be, leendő sógornőm festett rá masnit ételfestékkel, és csinálta a kisautókat, mert mindenféle folytán már szalagnak nem álltam neki gyurmázni. Nincs is önbizalmam, ha más, ügyesebb kezű van a környezetemben :)

  "Herbie!!! Ajándék tortát kértem! Ajándék tortát kértem!"


"Soha többet, mindig csak Herbie-vel fogok játszani!" 


 Azt hiszem, nem is kellett volna több ajándékot vennünk neki, hiába a babaház meg az Ariel palotája Rékának, Nándi öröme nem tudom lehet-e még nagyobb :)

(Fondant receptet Kiskuktától szereztem, lenyűgözően egyszerű :) ) 






  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vacsoracsata online!

Neveztem egy játékra. Lehet, hogy elhamarkodott döntés volt, de úgyis főzök, úgyis eszünk. És ez a kedvenc házimunkám. És büszke is vagyok a főztömre. És magával ragadott a lelkesedés. Szóval kedvem támadt.

Nézzétek meg, hátha nektek is kedvetek támad!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Egy anya - egy gyerek

Hosszas előkészületek után összehoztuk, hogy kipróbáljuk azt, milyen is, amikor az egyik gyereké csak anya. Vegyesek az érzelmeim.

Az úgy volt, hogy mindig mindenki mondta, meg hát én is olvastam róla sok helyen, hogy milyen jó is az, amikor az ember egy gyerekre tud figyelni. Tudom én azt, nekem is nagyon jó, csak sose tart sokáig. Gyakran próbálkoztam vele, hogy elvigyem magammal csak az egyiket vásárolni, a vasárnapi misére csak Rékát szoktam vinni, mert ha bármelyik fiú ott van, mind megőrülnek, és nem tudom kezelni őket megfelelően.
Általában kudarcot vallok ezekkel a dolgokkal. Rékát minden vasárnap fél órás könyörgéssel, majd végül ráparancsolással tudom magammal vinni, otthon akar maradni. Ezzel is gondom van, de ez más tészta. Az elől teljesen elzárkózik, hogy bárki más is velünk jöjjön, a már korábban említett tulajdonsága miatt: tudja, hogy akkor nem fog tudni viselkedni.
Amikor mondjuk közös vásárlásra, vagy akár egy sétára invitálom őket, senki nem akar jönni. (Vagyis Misi mostanában mindig, mert ha a környezetében bármit kérdő hangsúllyal mondanak, rávágja, hogy ÉNIS!) Ha esetleg mégis rábeszélek valakit, félúton elkezd sírni, hogy hiányzik neki a másik. Szóval többnyire egyedül megyek ilyenkor, ami mondjuk nem rossz.

Most, hogy lett heti két napom, amikor takarítok szabadprogram van, kitaláltam, hogy beáldozom az egyiket, és felváltva itthon marad a két nagy. Misivel van ugye elvileg két másik délelőtt, pénteken meg mind itthon vannak "anyanapon", gyakorlatban a betegségek ezt sűrűn átrendezik, de ez az alapállás.

Hát, egyszer valósítottuk meg, mert nem egészen az lett belőle, amit én vártam. Azzal az idealisztikus elképzeléssel vágtam bele ebbe az egészbe, hogy majd kiegyensúlyozottabb, békésebb, egymást könnyebben elviselő gyerekeim lesznek. Ehhez képest úgy érzem, totális káoszba fulladt.

Nándi maradt itthon elsőnek, a döntést egy bujkáló betegség hozta meg helyettünk, aminek amúgy is lelki okai voltak szerintem. Amíg csak mi voltunk - délelőtt - olyan volt, mint egy kiskutya, szeleburdi, vigyorgós, nevetős. Nagyon jó volt látni, hogy bármibe kezd, be tudja fejezni, nem veszi el tőle Réka, rontja el Misi. Viszont nem akart velem semmit csinálni jóformán, sem beszélgetni, sem autózni, najó, az autózást végül sikerült, és egy picit vonatoztunk is... Elkérte egy idő után az iPhone-t, és azzal játszott. Lehet, hogy hülyeség volt odaadni, de elvileg arról szólt volna ez a nap, hogy jól érezze magát, ezért engedtem.
Aztán mikor meghoztuk a többieket, botrányosan kezdett viselkedni. Az is eszembe jutott, hogy talán azért, mert eszébe jutott, hogy elrontotta, és nem használta ki az időt jól. Szokott ilyenektől kiborulni, mikor játszik valamivel, és eljön a lefekvés, és eszébe jut, hogy ő akart még valami mást is. És ez nem olyan énakarokirányítani-hiszti, a lefekvést szabotálandó, hanem valódi elkeseredés, hogy elrontottam.
És ő ugye két napot volt a "betegsége" miatt,  a másnap mégis ugyanígy telt.

Réka esténként pedig azért imádkozott, hogy betegedjen meg. Én meg, hogy ne.

Jött a jövő kedd, Réka maradt itthon. Vele igazán jól sikerült a közös nap, itthon voltunk ugyan, de csináltunk szilvásgombócot, varrtunk, játszottunk, csupa csajos dolgot, élveztük mindketten. Aztán elhoztuk a többieket, és ugyanaz az a katasztrófa, mint mikor Nándi volt itthon. Sokkal durvábban ölték egymást, mint egyébként szokták, mindenbe belekötöttek, teljesen megőrültek. És beletelt pár napba, amíg lecsengett.

Az az érdekes, hogy nem beszélnek róla, egyikük sem, hogy mikor lesz olyan megint, hogy kettesben leszünk itthon. Továbbra sem akar jönni velem külön semelyikük.
Éjszaka viszont jönnek. Réka egy hete alszik közöttünk, Nándi még régebben, bár néhány éjszakát kihagyott, és az utóbbi pár hétben kétszer is előfordult, hogy bepisilt, pedig egyátalán nem szokott. (Misi két éjszaka óta nem jön, cserébe Réka miatt vagyok fenn másfél-két órát.)
Pedig mostanában ha nem is kifejezetten türelmes, de határozottan türelmesebb vagyok velük. Lehet, hogy ez a bajuk? Megszokták az üvöltözős anyát, és most megijedtek, hogy valami baj van?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Ez a tél már csak ilyen...

Muszáj gondolkozni, mélázni. Mondjuk legalább nem bosszantom fel magam, csak elkeseredek néha.
Lustanyunál történt ez-az egy poszt kommentjeiben, ami kiváltott egy eszmecserét, amitől én elkezdtem gondolkozni. Amit nem kéne, ezt már többször bebizonyosodott, és igyekszem én nem foglalkozni ilyenekkel, de pont megint olyan húrokat pendített meg bennem, amiken amúgy is szoktam rágódni. Egyrészt a tolerancia és elfogadás, másrészt a házasság, család, párkapcsolat témát.

Azt szoktam gondolni magamról, hogy elfogadó vagyok, igyekszem mindig a jóindulatot látni mindenkiben, mentségeket találni a balul elsült dolgokra, a mások tulajdonságait feltétel nélkül elfogadni, az ítélkezés nem az én dolgom. Semmilyen körülmények között. Ha valami nagyon zavar, és az eszközeim a változtatásra kevésnek bizonyulnak, hát elkerülöm. Van, aki ezért megvet, sajnál, gyengének tart, tegye. Ez megint nem az én dolgom. Az én dolgom az, hogy a rám bízott eszközökkel jobbá tegyem a világnak azt a kis hányadát, ami rám van bízva.
Egyet viszont képtelen vagyok tolerálni, az intoleranciát. Ha valaki megmondja az egy szent és sérthetetlen tutit, amin kívül nincs igazság a földön. Ez az, ami zavar. Tudom, hogy idealista vagyok, hogy nem állok két lábbal a földön, hogy képes vagyok elszállni. De akkor sem tudom felfogni, hogy például miért nem értik meg bizonyos emberek azt, hogy máshogy is lehet boldognak lenni, mint ahogy ők azt elképzelik, hogy nem vagyunk egyformák. Hogy valakinek ez jó, a másiknak meg az.
A fent említett esetben a gyerekek elkényeztetéséből indult ki az eszmecsere, és amin kissé fennakadtam, és nem hagyott nyugodni, az az volt, hogy miért is bűn az, ha valaki 30 évesen még a szüleinél lakik. Szerencsére van nekem egy nagyon realista, földön talán túlságosan is két lábbal álló szuper férjem, akinek köszönhetően már nem megyek bele az ilyen jellegű vitákba, de azért belémszorult, és gondoltam, ez itt az én saját külön bejáratú kis blogom, majd itt kieresztem a gőzt, az olvasóim véleménye még érdekel is.

Szóval megvetendő dolog az, ha valaki nem repül ki a szülői fészekből, mert nincs miért? Mert tényleg, miért? Ha beleszólnak a szülők a felnőtt életébe, oké. Ha van egy társ, akivel közösen akarnak jövőt, oké. Ha elszólítja a munka máshova, oké. De miért törvényszerűen defektusos az az ember - valljuk meg, a férfiakról van szó, a nőkről nem szól a fáma -, ha nem találta meg a társát, ha közel dolgozik, és normálisak a szülei? Biztos van olyan is, aki az. Miért törvényszerű, hogy nem akar semmit az élettől? Nekem is vannak ilyen 30 éves körüli ismerőseim, és semmi komoly baj nincs velük.
Mondjuk biztos ciki egy 30 éves nőnek beállítani a szülői házba egy kis beszélgetésre. Főleg, ha nem csak beszélgetésről van szó.
De ez nem ennek a hülye kornak a hülye termése? Egyrészt muszáj szexelni, mert 30 évesen már tényleg felnőtt az ember, és azt gondolja, hogy tud már mindent. Másrészt az emberek már nem 20-25 évesen alapítanak családot, hogy normális időben átessenek ezeken az időszakokon. Hiszen egyetemistaként még mekkora luxus az ha valakinek külön pecója van, ahonnan esetleg csak a szobatársat kell kirakni.
Meg ott vannak ezek a szeretetnyelves dolgok. Ha egyszer valakinek jól esik, ha kiszolgálják, mert ettől képes bármire, akkor miért nem lehet úgy szeretni? Ismerek én olyant, aki hiába volt kollégista, hiába nem kényeztették, és hiába nevelték önállóságra, van, hogy inkább nem eszik, ha nem teszik elé. Mert egyszerűen csak úgy esik jól neki. Én például azt gondolom, hogy akiknek a szolgálat a szeretetnyelvük, borzasztóan tudják szeretni a társukat, ha azok átveszik a gondoskodás stafétáját.

Csak hát - és itt jön a váltás a gondolatmenetemben - ma már nem nagy Ő-t keresünk, hanem nagy Ént. Ez nem saját kútfő, egy Kiskegyedben olvastam vagy 10 évvel ezelőtt, és nagyon szíven talált. Nem azt nézik az emberek, hogy boldoggá tegyék a másikat, és ez nekik is boldogságot okozzon, hanem azt keresik, ki tudná őt boldoggá tenni. Ha nem megy? Megy tovább. Megnősül, férjhez megy kétszer, háromszor, négyszer, ahogy sikerül. ÉN, ÉN, ÉN, ÉN!!! A másikat próbálják a maguk igényére formálni, megváltoztatni, megtanítani, hogy mire vágynak. Keresztülgázolnak családokon, gyerekeken, életeken, semmit nem nézve, a boldogságot hajszolva. Ami ott van az orruk előtt, minden pillanatban. Hiszen ha valóban szeretek valakit, a legnagyobb boldogságot az okozza, ha őt boldognak látom. De sajnos a legtöbb ember magát szereti, magának akar örömet okozni. Hülye kor hülye termése...

Szeretni nehéz. Nem, ez így nem igaz. Úgy szeretni, ahogy a másik szeretné, hogy szeressük, nehéz. Néha ki kell bújni a saját bőrünkből, erőt venni magunkon, és akár összeszorított foggal elsőként szeretni. És amikor dőlünk, akkor biztos ott lesz a másik, hogy elkapjon. És ha mindketten dőlünk, középen megtámasztjuk egymást, és állva maradunk. Ezért vagyunk ketten ugyanarra a feladatra.

najó, lelövöm magam.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Leg-leg-leg ruhák

Minden nap mosok. És teregetek. És teszem el a beszáradt ruhákat. És szedem össze a szétdobáltakat, válogatom a szennyest, a tisztát, öltöztetem őket, összekészítem az ovis cuccot, naponta több mint száz alkalommal veszek gyerekruhadarabot a kezembe. Így télen talán több százszor.

Rékának van talán a legkevesebb ruhája, méretre viszont a legnagyobbbak. És legrózsaszínebbek. A gyerekruhák teregetésére használt szárítóra már nem tudom kiteregetni a nadrágokat, pulcsikat, rálógnak az alatta levőkre.  A legtöbb eldobált zokni is az övé a lakásban.  Általában a szétdobált ruhák hozzá tartoznak, hiszen ő az, aki ahogy teheti levesz magáról szinte mindent, aki lerúgja a cipőjét, és onnan lehet tudni, hova ment, hogy követed a rongyokat. Az ő holmijai kerülnek legtisztábban a mosásba, nála kell legritkábban előmosni, nem maradnak benn a foltok. Talán mert nincs is rajta? Ő a legkényesebb rá, hogy mit adok rá, és ezeket a legigénytelenebbül viseli. Ez bánt legjobban :)
Ő növi ki legfurábban a ruhákat, egyszer még jó rá, aztán kimosom, és legközelebb nem tudom ráadni, mert kilóg a bokája, csuklója, pocakja. Így mindig van tartalék a következő méretből.
A legtöbb zoknit és a legkevesebb nadrágot fogyasztja. (Ez utóbbit talán csak azért, mert a legtöbb szoknyát is :) )

Nándinak van a legtöbb ruhája, sokfelől kapjuk a fiúruhákat, és én sem bírom ki, hogy kivegyek a zsákokból néhány tökjót. De az övéi is a legszakadtabbak. Legyen új, vagy korábban 3 gyerek által hordott,  csak Nándi ruhái vannak elszakadva. Főleg a nadrágok térdei, de csak nála kell pl. gombot, tépőzárat varrni. És az ő ruhái a legvagányabbak, bármi van rajta, jól néz ki benne, legyen az foltos, szakadt, lógjon ki  a dereka. (És azért itt dicsérném az angol turis cuccainkat... jobban bírják a gyűrődést!)
Őt felejtem el leggyakrabban átöltöztetni, valahogy képes kibújni alóla, és ha itthon vagyunk, van, hogy még délben is pizsamában van. Jó esetben zoknival, mert azzal kezdjük az öltözést.  Ebből kifolyólag ő sok pizsamát használ.
A legtöbb ruháját viszont ő használja ki legkevésbé, mindig ugyanazokat adom rá: az autósokat. Legkevésbé őt érdekli, mi van rajta, de az autóknak mindig megörül. És az jó. Talán felsőből használja a legtöbbet, azért még leissza-leeszi magát. Nadrágot már előfordul, hogy másnap is rá tudom adni ugyanazt. Harisnyából a legkevesebbet: kijön tőle az ekcémája :( Sapkából is csak egyet hord.

Misi a legkoszosabb az összes gyerek közül. Őt kell leggyakrabban átöltöztetni, leönti, összenyálazza, összekeni magát állandóan, lepisili magát (az állvapisilési technika még némi kívánnivalót hagy maga után, pedig segítek neki, vagy pont azért?), néha becsurizik. Vagy egyszerűen koszos lesz valahogy. Az ő ruhái esténként a legkoszosabbak, még akkor is, ha két órával lefekvés előtt öltöztettem át. És természetesen tisztán is a legfoltosabbak, sebaj, itthonra jó az is. Ami megúszta Nándit két éve, most Misi teszi tönkre. Neki mosok a legtöbbet, a  ruhák kb kétharmada az övé a szárítón. Mindig. Darabra legalábbis tuti. Közel 20 nadrágjából, ha éppen világosat mosok, van, hogy csak 3-4 kantáros nadrág van a szekrényben, ami abszolút vésztartaléknak van. Alsógatyából néha egyenesen Nándi segítségére szorulunk. Szintén vetkőzőművész, ő deréktól lefelé csupaszítja magát nagy sikerrel, és hagyja szét a lakásban,  vagy dobja a szennyesbe tisztán, de Rékát a zoknikkal nem tudja überelni. Legtöbbet alsónadrágból fogyasztja, legkevesebbet.... öööö .... Semmiből nem fogyaszt keveset. Talán pólóból. De csak mert felette van még egy réteg...

A legviccesebb: a három gyerek egyforma méretű bugyit-gatyát hord. Mindenki a 98-104-es méretet :D

Már várom a tavaszt, és hogy megkoszosodjanak. Úgy emlékszem tavalyról, a téli bentlakás egy viszonylag tiszta időszak...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Meghívók

Megszültük a meghívókat. Eleinte büszke voltam rájuk, dolgoztunk vele eleget, aztán pont Nőicsizmánál is láttam, hogy meghívók készültek, és elszomorodtam, hiszen azért ettől messze vagyunk, nagyon messze, de azért közösen csináltuk, és aranyosak. Nándi meghívottjainak ő rajzolt az elejébe, Réka is a saját barátainak :) Ahol túl kicsi lett a rajz, oda még ragasztott matricát is.
Ilyenek lettek:







Úgy készültek, hogy egy a5ös oldal félbehajtva, egy másik színű félbevágva. Mindegyik közepére kör rajzolva, a felekre rajzoltak a gyerekek, a nagyokból kivágtuk a kört. Aztán a kivágottak másik oldalára celofánt ragasztottunk, csillámport szórtunk a közepébe, és összeragasztottuk a rajzzal úgy, hogy a celofánt nem ragasztóztuk. A meghívó szövegét külön nyomtattam egy harmadik színű lapra, hullámos ollóval kivágtam, és beleragasztottam. Elég egyszerű volt. A meghívó feliratot arany és ezüst ablakmatrica kontúrfestékkel írtuk rá.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS