Tömören

Minden nap fogalmazom, hogy mit írok, néha annyira egyben van az, amit posztolni szeretnék, hogy meglepődök pár nappal később, hogy nincs a bejegyzések között. Valahogy sose jutok el oda, hogy írjak is. Estére már nincs agyam. Vagy csomó dolgom van. Vagy mindkettő. Pedig azt hittem, hogy ahogy babázok, majd megint írom a sok kis csodát, ami történik velünk, és történik is, de mégsincs nyoma. Pedig olyan jó fejek, meg nem is dilemmázom kevesebbet... Talán csak az alázat meg az elfogadás több bennem, hogy egyre kevesebb dologra van ráhatásom, és nem olyan erős a kényszer, hogy még este 11-kor nekiálljak leírni, amin pörög az agyam. Pedig milyen jó lenne, mert néha olyan jó beleolvasni, hogy volt régebben.

Ábel már fél éves is elmúlt, és már ő is kis keresztény. Jó kis családi buli volt, Heni barátnőmék lettek a keresztszülők. Előtte egy hónappal, mikor elkezdtük szervezni, kérdeztem Gergőtől, mi lenne, ha megszöknénk, és titokban megkereszteltetnénk a babát, de rávilágított, hogy milyen jó szokott lenni, meg hogy a két család gyakorlatilag csak keresztelőkön és esküvőkön találkozik, én igazat adtam, és rengeteg segítséggel végül megoldódott minden. Nem idegeskedtem, minden úgy puffant, ahogy esett, és tényleg jó volt. A gyerekek pedig tobzódtak a mamákban, kettő is volt itt három napig, maga volt nekik a kánaán.
Pontosan ezzel párhuzamosan kezdett el Ábi mászni - egyébként már 5 hónaposan kúszott azzal a sajátos breakelős technikával, amivel Nándi is, négykézláb előrevetődött, majd felhúzta a lábait, és újra -, majd felállt először rajtam, és pár napja már a kiságy rácsába kapaszkodva is. Ülni még nem tud, úgyhogy ahogy feláll, nagy boldogan és rettenetesen büszkén vigyorog meg sikoltozik, aztán egy idő után változik a hangszín: némi kétségbeséssel vegyül. Aztán teljessel. Mert leülni még nem tud, elesni meg nem akar. Úgyhogy most tanítjuk leülni. Nem hajlandó. Kifeszíti magát, ha meg lenyomom nagy nehezen, és próbálok valamit a kezébe adni, hogy lássa, milyen jó már, hogy két kézzel tud játszani, méltatlankodva elejti, és azonnal kapaszkodik, hogy újra felálljon. Aztán meg kétségbeesik, mert már fáradt, és kezdődik minden elölről. Ha hasra teszem, akkor is visszamegy és áll fel. Szeret állni. Önállóan sem ül fel egyébként, kicsit féloldalasan támaszkodik, egy mozdulat lenne, de nem.
Egyébként cuki. Már gyanakvóbb, nem mosolyog azonnal mindenkire, de azért még mindig nagyon kedves.  Hatalmasakat kacag, ha csiklandozzuk, meg rikoltozik, sikít, kiabál, gagyog, gőgicsél, szóval beszáll az itthoni bábeli zűrzavarba. De a nagyon erős kiabálástól fél és sírva fakad. Főleg a tesókétól. Vicces, mert ha én ordítok, akkor mosolyog, azért, mert amikor a kezemben van, és kiabálok a tesókkal, mindig mosolygok rá, hogy ne ijedjen meg, és valószínűleg azt hiszi, így van rendjén. És ő is fél tőlem, ha fürdőköpenyben vagyok. Teljesen kikészült. Jaj, és mentünk kirándulni egyik nap, hűvösebb volt, mindenkin volt sapka, csak rajtam nem. Gyanakodva nézett mindenkit, nagyon aggódott, és nagyon sokáig nem mosolygott vissza a tesókra sem.
Tesókkal is jó fej nagyon, tűri az ide-oda rángatást, mondjuk ha megharapják, azt nem szereti, meg néha elég neki a nyüzsiből. Persze akkor mindig a nagyoknak esik rosszul, hogy őt miért nem szereti az Ábel... Nehezen értik meg, hogy ők sem értékelnék, ha pónizás/autózás közben egyszer csak felkapná őket valaki...
Enni nem eszik. Néha próbálkozom bébikajákkal, de csak az kéne neki, amit mi eszünk. Szedi a maradékot az asztal alól, néha engedem, hogy megnyalja, ami a mienk, adok neki pár szem rizst, falat husit. Abból kéne még neki. Almára már rá sem néz, pedig nagyon finom bio almát szerzett neki a húgom egy ládányit. Banán néha még pár falat, kölesgolyó, a rizspépjeimet néhány kanál után rámköpte, a krumplitól, répától öklendezett. És én ennek a gyereknek szenvedtem nyáron a befőzéssel, hogy legyen neki rendes gyümölcs... Ehh... Mindegy, tej van, próbálkozom, meg konzultálok majd a védőnővel, hogy mennyire lehet bevadulni manapság hozzátáplálásügyileg.
Alvásról... Lehet, hogy jobb, ha nem ejtek szót. A legújabb, hogy 3 óra felé reggelt kukorékol, és újra a hasamon alszik még kis rövideket, ahogy hasfájósan, de főleg szeretne felállni a polcba meg a falvédőbe kapaszkodva. És természetesen rajtam. Amíg halkan csinálja még tudok néhány percet aludni. Most átállítottuk az órát, kíváncsi vagyok, kettőkor kezdi-e. Nem, nem vagyok kíváncsi. Aludni szeretnék. Pont ma állapítottam meg, hogy milyen régen mondta valaki azt, hogy "de jól nézel ki". Mindenkitől csak azt hallom, hogy elég fáradtnak tűnsz :) Hát, nem véletlen. De azért szörnyen élvezem. Jó fejek.

Többiek nem is tudom. Réka felemásan, suli nem úgy megy neki, ahogy én szeretném, és ahogy ő szeretné. Elkönyvelte magát rossz tanulónak, amiből nehéz kirángatni, mert nem az. Egy hármasa volt év végén, nyelvtanból. Szerintem ez nem rossz tanuló bizonyítványa. Nem hülye, csak például helyesírásnál azt olvassa vissza, amit írni szeretett volna, és nem azt, amit leírt. Tudja, hogy dupla mássalhangzó lett volna, csak nem veszi észre, hogy nem azt írta. Matekból amit meg lehet tanulni, azt tudja, amin gondolkozni kell, azt nem. Szövegértésből egyszerűen nem értettem, hogy kaphat mindig négyest, hiszen csaknem szóról-szóra mondja vissza a meséket, történeteket egy olvasás után. Most már értem. Túl akar lenni a feladaton, a szövegértés feladatok pedig apró részletekre mennek rá, amihez ki kellene újra keresni a vonatkozó részt, ő pedig úgy gondolja, hogy tudja. És tényleg, csak nem pont úgy, ahogy a feladat kéri.
Ábelnek ő az igazi pótanyukája, teljesen rá lehet bízni. És már tud látványosan unatkozni is, meg a felnőttek megdicsérik, hogy milyen jól lehet vele beszélgetni, szóval igazi nagylány. Néha meg is ijedek, aztán mikor négykézláb csúszik a játszótéren, akkor megnyugszom, hogy van még nekem kislányom.

Nándinak a suli része megy, a fegyelemmel vannak gondok, rendetlenkedik, bohóckodik órán. Próbálunk mindenfélét, szerintem van javulás. Lesz fogadóóra, majd kiderül, tanító néni is úgy gondolja-e. Legutóbb azt mondta, a negyedik óráig bírja. Utána elszabadul. Mondjam, hogy van hat órájuk is? Mindegy, így döntöttünk, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. De szeret iskolába járni, és szívesen tanul, ez a lényeg. Most betegek voltak mind, Nándin kívül, és nagyon nem akart megbetegedni és itthon maradni. Szóval alapvetően rendben van, a többit megoldjuk. Csuda egy pofa egyébként, nagyon bírom. Mindig remélem, hogy mások is észreveszik, milyen eredeti egy alak, és ettől elfogadhatóbb az, hogy más területen is a határokon jár.

Misi most nagyon anyás. Nem szeret annyira oviba járni. Új óvónéni van, aki nagyon aranyos, de most mindkét óvónéni szigorú, és ő "egyedül" van, tesók nélkül, szóval nehéz neki. Újra be kell szoknia, vagy nem tudom. Neki sikerült alaposan belehúznia a betegségbe, így összesen majdnem három hetet lesz itthon az őszi szünettel együtt, boldog is volt nagyon. Sokszor gondolom, hogy milyen jó, hogy született Ábi, mert olyan óriási már a Misi, és olyan rossz lenne, ha ilyen nagy fiam lenne a legkisebb. És neki is. Ő nagyon vágyik arra, hogy NAGY legyen, és több dolgot nem engednék neki még valószínűleg, mert kicsi, de jót tesz neki, hogy kimehet bringázni egyedül az utcánkba, vagy a szántóföldre játszani. Belegondolok, hogy Rékát ki mertem volna-e engedni ennyi idősen... Hát, biztos nem!  Szeret társasozni, és jó is vele játszani, nem kell hagyni magam mondjuk dominóban, csak néha segítek neki. És nem borul ki, ha veszít. Tud kacagni rajta, ha leütik a bábuját a kinevet a végénben. Azon meg mi, hogy az autóversenyes társason a kisodródós mezőkre ha mi lépünk, akkor 6-8-szor maradunk ki, ha meg ő, akkor csak egyszer. És olyan édesen tudja mondani, hogy "most úgy játsszunk, anya, hogy most csak egyszer maradok ki, jó? Majd legközelebb, oké?" Jó, hogy megnőttek, és lehet velük társasozni. A társasjáték azért jó, mert le vannak írva a szabályok. Nem tudnak összeveszni rajta. (Máson igen, de legalább a szabályon nem.)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

superwomanatwork írta...

Az én egy évesem akkor nem ismer meg, ha hajat mosok és turbánt tekerek törülközőből a fejemre :-D

Névtelen írta...

Szia, eddig csak zugolvasód voltam, de most Ábel evése kapcsán gondoltam, írok. A blw (baby led weaning = igény szerinti hozzátáplálás) lehet, hogy pont neki való. Nagyon természetes módszer, gyakorlatilag annyi, hogy nem pépeket kap a gyerek, hanem a családdal együtt ül asztalhoz és a család ételéből kap olyasmit, amit már biztonsággal megehet. Magyarul is sok mindent lehet róla találni a neten, ha van időd utánaolvasni, itt van pl. egy link: http://www.mamami.hu/cikkek/szoptatas/72-udv-a-kismama-olvasoinak-a-blw-irant-erdeklodoknek/
Zsuzsa

Megjegyzés küldése