3 éve kerül elő újra és újra, hogy ki hozza az ajándékot. Hogy van-e Mikulás, angyalok, húsvéti nyuszi, vagy csak a szülők kábítják a gyerekeket. Kábítják-e? Mikor van itt az ideje, hogy egy gyerek megtudja, hogy a mese azért van, hogy az öröm még nagyobb legyen, hogy a titokzatosság, a varázslat segítsen várakozni, az ünnepet teljesebbé, szebbé tegye? Hogy a mese azért kell, hogy engedjen gyereknek lenni.
Eddig írtam még vasárnap, és már el is felejtettem, mit akartam még, mert ma megint történt valami.
Ma elmesélte, hogy egyik tanító néni - nem a sajátjuk - egy történetet mesélt nekik, amit úgy kezdett, hogy egy kisgyerek azt kérte a Jézuskától, hogy kapjon egy szánkót, és mivel a pap tudta, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, vett egyet. És hogy aztán mondta a Kati néni, hogy reméli, már mindenki tudja, hogy ez így van, nem lőtte le a poént. Réka mondta nekünk, hogy hát igen, nála azért lelőtte. És nézett ránk. A fiúkkal együtt. Természetesen a vacsoraasztalnál. Nálunk az angyalok hozzák az ajándékot, így teljes természetességgel mondhattam, hogy hát persze, hogy nem a Jézuska hozza. A fiúk nem is foglalkoztak vele többet, de nem tudom, hogy hogy csapódik le ez az egész nála. Jó lenne, ha a többieknek még jutna a varázslatból.
És megint olyan erős az az első kérdés, hogy hol kell meghúzni a határt? Hol lesz szülői hazugság a Mikulás? Mikor lesz csalódás, és hogy lehet elérni azt, hogy békés legyen az átmenet?
A legutóbbi fogadóórán arról beszéltünk az osztályfőnökkel, hogy Réka mindig kicsit el van varázsolva, sokszor matat, játszik valamivel, elkalandozik. És mikor belegondoltam, örültem neki. Még gyerek. Még van kedve játszani, és mondtam is a tanítónéninek, hogy tulajdonképpen milyen jó ez, hogy még tud, és hogy mennyire nincs kedvem nekem sem tanulni hajtani, mikor itthon elmélyülten játszik a kis apróságaival. Nincs kedvem ezt haszontalannak degradálni, és a tanulást, kötelességeket, nagyos dolgokat elé helyezni, pedig sokszor kell. Már látom, hogy lesz átmenet, hogy megszerette a könyveket, egyre szívesebben olvas, ami majd elviszi a fantázia világába a játékok nélkül is, felnőttként is. Csak valahogy nehéz ezt kivárni valahogy egyensúlyozva, türelemmel: a világ már mást vár tőle, mert nagy, de a lelkének meg szüksége van a mesére...
Hát, majd ez is jól lesz valahogy. Meglátjuk.