Mindennapi csodáink

Hétfőn délután mentő vitt minket Ábellel a Madarász utcai kórházba.
A déli alvásból felébredve kicsit nyűgös volt, úgyhogy a laptopon elkezdtünk zenét hallgatni. Nézem, olyan furán táncol, aztán rájöttem, hogy nem is, hanem mintha rángatózna. Aztán elkezdett kékülni a keze. Elsőre kakilásra gyanakodtam, aztán lázra, mértem is gyorsan egyet, 37.5, de addigra már el-elaludt a kezemben. És már az arca is kék volt. Nagyjából halálra rémültem, hívtam a gyerekorvost, mondta, ne is menjünk hozzá, mentő. Kijöttek (egy felnőtt, aztán ők vigyáztak ránk, amíg kiért a gyerekmentő, jól megijedt az egész utca is), pár perc alatt megérkeztek, mértük újra a lázát, 39.7 volt, kapott kúpot. Kb. 15 perc alatt ment fel ennyire. Úgyhogy mentővel be a Madarászba, de addigra már nem volt kék sem, nem is remegett, és már teljesen éber volt. Azt mondták, valószínűleg lázgörcs.

Bent is 39.3 volt a láza, másfél órával a lázcsillapító kúp után, de nem adtak semmit, hiába mondtam, hogy a szíve miatt intenzíven kell csillapítani, csak kuporgott szegény az ölemben, összehúzta magát egy kis labdának. Végül csak lement a láza egy óra múlva, talán magától, és onnantól fogva nem tudtam, miért vagyunk bent a kórházban. Olyan volt, mint szokott, evett, ivott, szaladgált, röhögtetett mindenkit, cukiskodott, kiabált. Szokásos rutin, kértem, hogy nyomjuk már be a kardiológiát is, mert most kellene jönnünk kontrollra, és pont a dokibácsink rendel kedden, és elfelejtettem időpontot kérni, ha már itt vagyunk úgyis, jó lenne elintézni. A kezelőorvosunk felhívta a kardiológiát, de azt mondták, majd ha meggyógyultunk, inkább akkor menjünk, ne most, kérjek időpontot.
Gondoltam, felcammogunk akkor, és kérünk időpontot. De nem az asszisztens nyitott ajtót, hanem a doktorbácsi. MOndtam, hogy mi vagyunk azok, akik az osztályon fekszenek, és csak időpontért jöttünk. Hát, ha az osztályon fekszünk, akkor megvizsgálja, miért is ne.
Nézi, nézi, milyen jól van ez a gyerek, felejtsük el egy időre a műtétet, hadd nőjön, erősödjön még. Teljesen kiegyensúlyozott a keringése, alig van terhelve a szíve és a tüdeje, az őszi állapotokhoz képest szuper, segített a megemelt gyógyszer. (meg az imák :) ) Hurrá! Áprilisban menjünk újra, meglátjuk, de lehet, hogy nem idén lesz műtve a gyerek, és ha nő, talán még az eszközös zárás is szóba jöhet, a kockázat pedig minden kilóval csökken.

Nagy boldogan le az osztályra, fogalmazgatom, hogyan mondjam kedvesen és udvariasan, hogy az előző este óta tökéletesen láztalan, jókedvű gyerekemet saját felelősségre hazavinném, mikor csörög a telefonom. GOKI-ból. Csütörtökön várnak minket, megfoltoznák azt a lyukas szívet, ha egészségesek vagyunk. Nem vagyunk azok. Bicegés vissza a kardióra, telefonok, és Ábel törölve a műtéti várólistáról.
Hazajöttünk. Aznap este volt még egy 2-3 órán át tartó, 40 fok fölé (lázcsillapítóval együtt!!) emelkedő láz, se előtte, se utána semmi.

Összegzem.
Ha nem kerülünk kórházba, nem megyünk el kardiológiai vizsgálatra. Felhívnak minket a GOKI-ból, és még ha most beteg és lázas is Ábel, nem mentünk volna el külön vizsgálatra a dokinkhoz, hanem pár hét múlva újra behívnak minket, és megműtik. Most úgy tudnák csak megműteni, hogy megállítják a szívét és bypassra teszik, mivel túl közel van a lyuk a billentyűhöz (ha jól értettem a magyarázatokat). Ahogy nő Ábi és az ő szívecskéje, ez távolodhat. Ahogy telik az idő, egyre többször merült fel az, hogy mégis eszközös (erről csak annyit tudok, hogy lényegesen kisebb vágás, nincs bypass, és gyorsabb gyógyulás), de még nem alkalmas. Kaptunk egy újabb esélyt.
Arról az oldalról nem is beszélve, hogy én mit éltem volna át, ha kedden felhívnak, hogy csütörtökön befekvés, és betegség van, és utána minden nap csak várom és várom, hogy mikor csörög újra. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt megúsztam...

Hála érte. Jó dolog néha egy pillantást nyerni abba a csodálatos tervbe, aminek része vagyunk, megérteni, hogy miért történik valami, amibe úgy érzem, hogy belehalok. És esetleg ez a történés megment valamitől, amibe sokkal jobban belehalnék... Hit nélkül értelmetlen volna ez az egész történet is...

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

15 megjegyzés:

Agnes Sz írta...

Hú, Kikocs, azért ezt nagyon durva lehetett átélni! Nagyon örülök, hogy ilyen jó sült ki belőle, hajrá, kicsi Ábel!

Gulácsi Orsi írta...

Kedves Kikocs!
Sírok értetek, miattatok, Ábel miatt a terv miatt mert olyan szívbemarkoló ez az egész a kékség a gyereken, a magas láz a szívével minden. Úgy örülök, hogy van hited és van Istenünk mert ez átsegít mindenen! Ábelnek erősödést, Neked sok erőt és a családodra áldást kívánok!
Boldog Új Évet!
Szeretettel
Orsi

Vivien Vincze írta...

Drága Kikocs!

Amellett, hogy szörnyű lehetett átélni azt a hétfői napot, nagyon örülök, hogy ilyen jól jöttetek ki ebből... Olyan megható ez az egész történet Ábellel, nagyon szurkolok Nektek, értetek! Ölellek szeretettel: Vivien

Névtelen írta...

Szia, nagyon jó, hogy így alakultak a dolgok, igazán szerencse.
Ha sor került volna a műtétre, azt megelőzte volna egy alapos vizsgálat, nem?
Ott világos lehetett volna az is számukra, hogy jó úton halad a kislegény.
Rosszul gondolom? Azért egy szívműtét nem semmi, talán bebizonyosodott volna, hogy most halasztani lehet...
Jobbulást Nektek!!
Ági

jutkaditka írta...

Tényleg jók az ilyen megtapasztalások! Sajnálom azokat az embereket, akiknek nincs Isten-hitük, és csak túlélni próbálják az élet viszontagságait!

Jó egészséget és erős hitet kívánok a 2015-ös évre az egész családnak!

kikocs írta...

Aranyosak vagytok! Köszönöm, köszönjük a jókat! :)

Ági! Persze, hogy megelőzi egy alapos vizsgálat. Viszont az nem kérdés, hogy Ábel műtétre vár, mindenképpen meg kell műteni előbb vagy utóbb. Ha ott vagyunk, van hely a táncrendben, nem fognak hazaküldeni. Csütörtökön behívnak, pénteken műtét, nagyműtétre készülnek, megvan a hely, minden. Csütörtökön 2-3 körül látja a sebész a leleteket, kiderül, hogy Ábel jól van, elég lenne fél év múlva megműteni. De meg kell. Kit hívnak be péntekre, akit még csütörtökön fel is tudnak készíteni? Ezek nem fél órás üresjáratok, hanem sok órás műtétek. Akkor küldenek haza, ha beesik egy súlyosabb eset.

Jutkaditka, sokszor elgondolkozom rajta, hogy hit nélkül már megbolondultam volna. És hogy mások hogy bírják így türelemmel, és válasz nélkül, hogy miért van értelme...

kicsinap írta...

Igazán örülök, hogy nálatok minden jól alakult!

Szerencsétek volt. Másoknak meg nincs szerencséje, ahogy nekünk sem volt. A lelkész azt mondta nekem, hogy azért történt minden, mert Isten nagyon szeret minket. Ha ez így van, akkor én ebből a szeretetből nem kértem volna és inkább élhetett volna a fiam, aki most halott. Nincs értelme, nincs magyarázat és nincs ok, nem lehet feldolgozni és elfogadni, csak együtt lehet vele élni.

kikocs írta...

Igazad van! Elfogadhatatlan, feldolgozhatatlan. Nem lenne szabad, hogy egy szülő megélje a gyermeke halálát. Egyszer, majdnem négy éve hajszálra voltunk ettől, és azóta sem sikerült igazán feldolgozni, lebénulok a gondolattól is, ha eszembe jut, hogy valamelyiküket elveszíthetem, és tehetetlenné tesz az, ha hallok ilyenről, akár most tőled...
A lelkész gondolatához hozzátennék valamit. Isten mindenkit egyformán, nagyon, és mindenkit máshogy szeret, ahogy mi a gyerekeinket. Úgy tudom, a protestánsok az eleve elrendelésben hisznek, hogy minden eldől születésünkkor, és ha megfeszülünk, sem történhet máshogy. Én katolikusként másban hiszek. Istennek van egy csodálatosan szép terve velünk, de szabad akaratot adott nekünk. Ha Rá hagyatkozunk, ez a terv megvalósul. A döntéseink és mások döntései viszont hatnak az életünkre, ezért az út, hogy a tervet beteljesítsük, folyamatosan változik, de ha legyőzzük magunkat, és megpróbálunk rá hagyatkozni, meg tudjuk valósítani. Abban hiszek, hogy Isten minden rosszat, ami történik velünk döntéseink és mások döntései miatt, jóra tud változtani. Néha hatalmas a sötétség, botorkálunk csak, sérülünk és sérüléseket okozunk, és fáj, néha borzasztóan fáj. És ilyenkor, ha van egy pici fény, amit lehet nézni, és remélni, hogy egyszer odaér az ember… Szóval az nagyon sok erőt ad, mert ha egyszer odaérek, akkor majd színről színre lehet látni mindent, összeáll a kép, és minden értelmet nyer a tökéletes világosságban.
És hiszek abban is, hogy Isten a mi mennyei atyánk. Igazi szülő, tökéletesebb és jobb, mint amilyenek mi valaha is leszünk. Olyan, aki ugyanúgy szeretné elvenni tőlünk minden fájdalmunkat, átvállalni, mint ahogy mi a saját gyerekeinktől, inkább neki fájjon, ne nekünk, és szeret minket, szeret olyannak, amilyenek vagyunk, minden hibánkkal, gyarlóságunkkal, gyengeségünkkel, rossz döntésünkkel együtt. Kéri tőlünk, hogy adjunk neki mindent, ami rossz és fáj, mert még ezt is a javunkra tudja fordítani.
Ettől nem tűnik értelmesebbnek ésszel egy gyerek, vagy akár egy felnőtt halála. Ez a hit kegyelme. Hogy van remény, hogy egyszer majd kiderül, hogy tényleg volt értelme mindennek.

kicsinap írta...

Nagyon köszönöm a kedves soraidat, még akkor is jól esik, ha sok mindent teljesen másképpen gondolok. Az én fejemben egy másfajta Isten kép van. Nem tudja beemelni az agyam, hogy bármilyen terv beteljesítéséhez szükség van egy csecsemő szenvedésére. Ha nekem kell szenvedni, rendben. 4 hónapot töltöttünk az intenzív osztályon, annyi szörnyűséget láttam ott, ami egy életre elég volt. Hogy ennek bármilyen értelme lenne nem tudom elhinni. De nem is akarok értelmet keresni neki.
Az eleve elrendeltetés nem pontosan azt jelenti, amit te írtál, pontosabban a protestánsok finomították Kálvin elég erős szavait.

Ne haragudj, nem akarok itt ennyire offolni, igazából "irigylem" azt, aki ennyire tud hinni abban, hogy a világ és Isten ennyire tökéletes. Ahogy én látom a világot azt kell mondjam, hogy az ószövetségi Isten kép talán közelebb áll a realitásokhoz.

kikocs írta...

Nálam vagy vendégségben, az én blogomon, az én nappalimban, az az off topic, amit én annak mondok :) És én nagyon sokat gondolkozom mostanában hitbeli kérdésekről, így nagyon szívesen veszek mindenféle “beszélgetést” ezzel kapcsolatban.
A papunk azt mondta, hogy a szenvedés a döntéseink (és mások döntéseinek) következménye, nem Istentől van. Ő ugyanúgy el akarja venni a szenvedést tőlünk, ahogy mi a gyerekeinktől, csak nem adjuk oda. Én ezt igaznak tartom, nagyon sokszor ragaszkodok a fájdalmaimhoz, rosszul élem meg őket, bár akkora fájdalmam nem volt még, mint neked... A világot nagyon nem gondolom tökéletesnek, nagyon félek tőle, hogy részese leszek, amikor robbanni fog ez az önpusztítás, amit az emberiség csinál… Nekem is az ószövetségi istenképem volt egészen pár évvel ezelőttig. Féltem Istentől, féltem a büntetéstől, azért próbáltam betartani az előírásokat, mert azt gondoltam, hogy akkor majd jár a jutalom, de legalábbis megúszom a büntetést, a sorscsapásokat az életemben. Az utóbbi pár évben azonban sokmindent hallottam és sokminden történt, ami miatt már nem gondolom így. Pont a múlt héten beszélgettünk hittanon a Szentírásról, és előkerült, hogy évek óta hatalmas kérdőjelek vannak bennem az Ószövetség miatt. Már mondtam is a papunknak, hogy majd szeretnék beszélni vele erről. Mert mondott egy olyan mondatot. Nem tudom, pontosan hogy fogalmazott, de valami olyasmit mondott, hogy az Ószövetségben az a jó, hogy benne van minden emberi gyengeség, hiba, hogy igaz, nincs kendőzve semmi, és hogy történelem. És én ezt úgy értelmeztem - de nem biztos, hogy igazam van -, hogy amikor azt írja a szentíró a kinyilatkoztatás alapján, hogy és a nép ujjongva kiabálja, hogy Isten megáldotta Juditot és ezért le sikerült vágni Holofernész fejét Juditnak, maga a cselekedet nem biztos, hogy Istentől való indíttatás volt, hanem Judit döntése. Az, hogy a nép ujjongott, és miket mondott, pedig csak történelmi tény. Szóval emiatt még fejtágításra van szükségem. :) De ha így lenne, akkor ez bennem sokmindent helyretenne.
Van egy különleges könyv, William Paul Young: A viskó. Egy apáról szól, akinek elrabolják és megölik a kislányát. Arról szól, hogy kerül helyére ez az egész iszonyú értelmetlenség Istenben. Sok ember ajánlotta nekem ezt a könyvet, mikor elkezdtem ebbe a közösségbe járni, nem értettem benne mindent, de ha gondolod, olvasd el!

Piroska írta...

Isten segítsen benneteket! Én is hiszem, hogy minden, hangsúlyozom minden történésnek megvan az oka! És fönntről szépen minden el van rendezve!
Kitartást és további jobbulást, növekedést a picinek!

kicsinap írta...

Nagyon kedves vagy Kikocs! Majdválaszolok, csak megint ennyire későn jutottam ide, és mindjárt elalszom....

kicsinap írta...

Piroska! Nekem nagyon fájnak, és sírásra késztetnek az ilyen hozzászólások, bár lehet, hogy nem ránk, rám gondoltál, hanem kikocsékra. Nem tudom "történésnek" nevezni a fiam halálát. Nem hiszem, hoyg bármilyen oka lett volna, megtörtént és kész. 4 hónapnyi élet az intenzív osztályon, fájdalmak, vérátömlesztések, lélegeztetés, műtét, az anyai ölelés hiánya (napi 4X egy órát mehettünk be, a többi gyerek miatt az egyikre nem tudtam hétköznap bemenni, és a többire is felváltva jártunk, hogy valaki legyen a többi gyerekkel), a testvérek hiánya (őket nem engedték be), és eközben is mérhetetlen élni akarás, csodálatos szépség, ami mind szertefoszlott. Egész végig az tartotta bennem a lelket, amikor arra gondoltam, hogy mennyire nélkülözheti az anyai, apai törődést, hogy egyszer haza jön és kárpótoljuk, és ki sem eresztjük a kezünkből. És nem adatott meg. Nincs feloldozás, nincsenek jó, boldog pillanatok, amikre legalább örömmel emlékezhetnénk, csak a tömény értelmetlenség.
Semmi, ismétlem semmi sincsen, amihez egy kisbaba halála vezethet csak el. Ami eszköz lehet egy magasztos cél eléréséhez. Ami megéri mindezt. Ami után úgy látod, úgy érzed, hogy igen, megtörtént, de oka volt.

Piroska írta...

Kicsinap! Sajnálom, ha fájdalmat okoztam hozzászólásommal, de mivel nem a Te bejegyzésedhez írtam, a Te blogodon, nem neked szólt! Én Kikocsnak szántam!
Hangsúlyozom, mégegyszer, sajnálom!

De most is azt gondolom, amit az előzőekben leírtam!

Kisfiatok, Angyalként tekint le reátok, és vigyáz rátok!

kikocs írta...

Hát, azt én sem gondolom, hogy egy gyerek (vagy bárki) szenvedése Istennek kellene bármilyen céljának eléréséhez. Viszont ha már van, volt, akkor jóra tudja fordítani. Valahogy. Mert mindent meg tud gyógyítani.

Megjegyzés küldése