Naaaagy változások!

Hát többminden van. Az egyik, hogy fogyózok :) Most már nekiláttam. Lehet, hogy korai, hiszen Misi még a kajái felét anyatejből követeli meg, de már nem bírok magammal. Ha nem állok neki, meg sem állok a 100 kilóig, ami igaz, hogy szép kerek szám, de már most sem tudok tükörbe nézni. Mindenesetre olyan módszert találtam ki magamnak, ami lehetőséget ad a zabálásra is, ami létszükségletem most a jelen testi és lelki állapotomban. Ha nem zabálhatok egyrészt fáradtabb vagyok, másrészt idegesebb, ami persze a kölykökön csattan. Így délelőtt csak gyümölcsöt eszem, aztán déltől amit, és amennyit akarok, de igyekszem inkább többször keveset enni, és este 6 után csak víz. Víz nagyon sok egyébként egész nap. Ezzel talán nem lesz gond, hogy túl sokat fogyok egyszerre :) Holnap lesz az első mérleg nap, egy hete kezdtem.

A másik, hogy Misi drasztikus cicimegvonásban van. Besokalltam, elég volt, kezdtem begolyózni, és úgy döntöttem, muszáj neki is áldozatot hozni az anyjáért. Úgyhogy péntek este óta nem szoptatom meg, mikor éjjel felsír.
 A terv az volt, hogy nem rendülök meg semmilyen hiszti láttán, semmiképpen, csak cumi és víz, végszükség esetén ringatás, seggrázás.  Akkor adom csak fel az elveket, ha három nap után semmi változás nincs, mert akkor nem is lesz. Keményen felkészültem lelkileg az akár egész éjszakás virrasztásra, meg mindenre, tervet készítettünk a gyerekszoba, rosszabb esetben az emelet evakuálására is.
Volt egy botrányos rész még este, aztán egyre rövidebbek, 4kor kapott tápszert, mert úgy gondoltam, arra szüksége lehet, viszont legyen tisztában a helyzet komolyságával, de összességében nem volt nehezebb az éjszaka semmivel, mint egy rosszabb kategóriába tartozó, ami hetente amúgy is volt 2-3... Aztán szombat éjjel már sokkal jobb volt. A múlt éjjel meg egészen pihentető volt már, 11kor és kettőkor cumivisszaadás és kis korty víz, és 5kor már megszoptattam, mert úgy éreztem, megértette a lényeget. Simán elfogadta a cumit meg a vizet, egészen addig, míg ugye érthető nem lett az éhsége. Nem volt ilyen kevés kelés már szerintem 6 hónapos kora óta...
Persze én nem tudok aludni, mert várom, hogy felsírjon, de majd megnyugszom, és akkor jó lesz, és vannak még terveim, sok sok sok arra az esetre, ha kipihenném magam.

Réka meg Nándi kb egy hetes visszaesés után megint álomtesók. Továbbfejlesztve azzal, hogy Nándi is határozottan jobb fej Misivel. Közeledik az egy éves álomhatár?

Réka boldogan megy oviba, és bár szívesen marad itthon, mikor az anyja úgy dönt, hogy nem mer vezetni a fáradtságtól, sajnálja is, hogy nem megy.

Nándi gyakorlatilag nem harap. Az, ami maradt a harapásból, gyakorlatilag nem is harapás... Belefér az élettani harapásba. Ami még jobb, hogy nem vettem észre helyette rémálmokat, vagy tikkelést, vagy bármi még rosszabbat, mint a harapás. Nem eszik, de végülis ez belefér, mert a túró rudit, aaaazt tolná... Meg a parízert magában.

Lehet, hogy még a végén jó lesz nekem?