Napközi - nem napközi

Nem is én lennék, ha nem kellene ezen is dilemmáznom. Gyártom magamnak a problémákat, márcsak azért is, mert Gergő azt mondta, hogy napközi és kész, ami előtt meg kell hajtanom a fejemet, mert mégis ő az úr a háznál, vagymi. De mégis szeretném megnyugtatni a lelkemet is.
Egyébként a legtöbb ember, akit kérdeztem, mind azt mondta, hogy az első években a legjobb a napközi. Nem is tudnék hirtelen olyant mondani, aki azt mondta volna, hogy délben haza. És tényleg, nagyon sok érv szól emellett. Mert akkor itthon nem kell már tanulni. Mert a jó dolgok az iskolában napköziben történnek.  Mert a napköziben van bandázás, barátkozás az iskolában. Gergőnek egyébként az döntött, hogy az összesen 35 gyerekből Rékán kívül kettőt visznek el ebéd után, mindenki más ott marad. És akkor sok dologról lemarad, és kívülálló lesz.
És ezeken túl ott van még az is, hogy bonyolult ez a félbeszakított nap Misinek és nekem is. Misinek kimarad az alvás, én meg gyakorlatilag semmire nem jutok. Nándi sem pihen, ha délben elhozzuk.

Vannak viszont déli hazajövetel mellett szóló érvek is. Azon túl, hogy nagyon megvan az érzés, mennyire irigyeltem azokat, akik hazamehetnek ebéd után, és nem kell napköziben maradniuk. Azért elég egyértelműen ez részemről a fő motiváció, amit nehéz nem figyelembe venni, de igyekszem legyőzni. Réka bociszemeit is igyekszem elhessegetni, mert nagyon tud könyörögve nézni. Mert hozzám van nőve, én meg hozzá, de azért valami egészséges leválás nem baj, ha elkezdődik.  Aztán Vekerdy is mondott okosakat, amikre már nem emlékszem egészen pontosan, de egészen meggyőző volt. Igaz, hogy nem ismer minket, és gyakran derül ki, hogy csak nagy vonalakban értünk egyet, mélységeiben nem, azért adok a szavára.

A fentiek miatt viszont még simán döntenék amellett, hogy Réka napközis legyen. Ami miatt nagyon bizonytalan vagyok, az a mi napirendünk. Fél hétkor nehezen ébresztem Rékát. Ha ott írna leckét, 4-nél előbb nem lehetne érte menni. Legkorábban fél 5-kor érünk haza. 6-kor már vacsora, fürdés fekvés kezdődik, hogy fél 8-kor aludjanak. Néha még így is kicsúszik kicsit. Semmi ideje nem lenne itthon játszani, kipörögni. Az iskolában nem nagyon van mód a szabad játékra, a napköziben 33 6-7 éves gyereket nem nagyon lehet szabadon engedni zárt térben, ha mondjuk rossz idő van. Ami azért valljuk be, esélyes így ősszel. Gergő azt mondta, majd játszik hétvégén. Nem tudom. Én nem vagyok még meggyőzve. Felmerült bennem az is, hogy mi lenne, ha mondjuk 3 napot lenne "hétköznapos" - ahogy Réka mondja -, de erre még senki nem mondta, hogy jó ötlet, mert rendszertelen. Reméltem, hogy azzal megoldódik, hogy a délutáni foglalkozások olyankor lesznek, hogy ésszerű lesz a napközit preferálni, és tudjuk majd ahhoz kötni, hogy amikor zenei előkészítő meg néptánc van, akkor lesz majd napközi is, a többi napon jön haza. De nem olyankor vannak, 5. órába tették be, kivéve a néptáncot.

És látom, hogy olyan normálisak most. Délben elhozom őket, mindenkinek megvan a maga kis privát élete délelőtt, és délután viszonylag jól elvannak egymással. Igaz, estére mindenki fáradt, de mégsem ölik egymást folyamatosan. Mindenkire jut idő, Rékával írjuk a házit, ketten, félrevonulva a kis kuckójában, jó neki a kis együtt töltött idő. Egy feladatot megold, én közben hegyezem a cerkákat, vagy akármi, aztán egy kis játék, aztán megint feladat. És még marad a fiúkra is. Ehelyett meg lenne egy másfél órás idő, amibe mindhárman mindent bele akarnának zsúfolni. Ami persze, ha arról van szó, hogy muszáj, legyen. De vajon tényleg ez a legjobb-e, amit tehetek értük. Melyik szemszögből kell nézni a helyzetet? És persze tudom, ha már a Misiről lesz majd szó, akkor őt majd szó nélkül bevágom a napközibe, mert addigra egészen más lesz a helyzet, és úgy látom majd jónak. De most nem tudok megnyugodni ebben.

Most megint megpróbálom pihentetni az agyalást ezen, és megvárom Nándi szülői értekezletét is. Legalábbis azt, hogy kiderüljön, mikor lesz a taekwondo, amire szeretném beíratni idén. Mert ugye azokon a napokon Nándi biztos ott aludna az oviban. Akit egyébként szintén sajnálnék távol tudni magamtól minden nap 8 órán keresztül, miközben én itthon vagyok Misivel. És a távolság miatt elég pazarló lenne több körben összeszedni őket, idő, energia és pénz szempontjából is. Meg kipróbáljuk ezt a napközit is, hogy milyen, ha ott marad a leány. Aztán, ha lesznek még újabb érveim, nem csak félelmeim, akkor majd újragondoltatom ezt az egészet Gergővel is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Harcok

Én nem mondom rájuk, hogy rosszak. (Előbb mondom rájuk, hogy hülye vagy, ami nem jó, de azt legalább biztosan tudják, hogy nem hülyék, ennek a szónak nincs nálunk ereje.)  Csak arra mondom, hogy butaság, rossz dolog, amit csinálnak. Tudom, hogy az óvónénik sem mondják. Anyukám néha, de ritkán találkoznak, nem meghatározó szerintem. Ők mégis egymásra mondják, hogy rossz vagy, hogy ez vagy az rossz gyerek. Általában. Van legrosszabb gyerek az oviban, most már az osztályban is. Meg kell keresni, hogy ki van alul. Talán csak azért, hogy biztos legyen, hogy nem ő az. De mi van olyankor, ha mégis alulra kerül?

Nándi csoportjából elmentek az "eleven" gyerekek. Akiknek nem örültek a szülők, ha barátkoztak velük a gyerekeik. Nem maradtak magukra, játszottak velük néha, az enyémek is, de mégis, ők voltak a rosszak. Akiknek a tetteit szörnyülködve lehetett mesélni ovi után. (Megjegyzem, a régi óvodánkban jó gyereknek számítottak volna ugyanezzel a viselkedéssel) A lényeg ebből, hogy megürült a poszt. Lehet, hogy ez csak az én parám - bár nagyon úgy tűnik, Nándié is -, de most nekem úgy tűnik, esélyes rá, hogy a kis középsőnk elnyerje.

Nándi nem rossz gyerek. Aki ilyent mond rá, nem ismeri. Nem egyszerű eset, mert egészen máshogy gondolkozik, mint a legtöbb ember és embergyerek. Nem tudom beskatulyázni, pedig jó skatulyázó vagyok, még ha könnyű is nálam dobozból másik dobozba átkerülni. Egyik ismerősöm azt mondta, vizsgáltassam ki Asperger szindrómára, mert sok hasonlóságot vél felfedezni az ő aspergeres kisfia és Nándi közöt. Én a tagadás fázisában vagyok, bár  már hajlok rá, hogy megkérjem az óvodapszichológust és az óvó nénit, hogy nézzenek rá ilyen szemmel. Egyenlőre inkább horoszkóp-jellegű összefüggéseket látok laikusként - ha akarom tünet, ha akarom nem.
No, mindegy, a lényeg, hogy nem rossz gyerek. Határozottan jó gyerek, csak egyszerűen máshogy teremt kapcsolatot, és máshogy reagál. Persze kifejezni sem mindig úgy fejezi ki magát, ahogy mások. És hát amíg nem érti meg, hogy mi miért van, bizony felülbírál, és a kíváncsiság kielégítés/büntetés arányát mérlegelve dönt, hogy megéri-e. Szóval gyakran nem lehet beszélni a kőfejével. Hihetetlen logikus, kitartó, okos. Csak éppen nehezen meggyőzhető arról, hogy rosszul gondolja, és még nehezebb meggyőzni arról, hogy beszéljen róla, mi van abban a bizonyos kőfejben.  Csak hogy megérthessem, mit akar, mielőtt megtiltom. Mert ha értem, hogy a magas sziklán lát valami bogarat, amit meg akar nézni, valószínű, hogy nem elrángatom, hogy nem mászhatsz fel, hanem felemelem.

Meglesz ezeknek a tulajdonságoknak a nagy haszna majd nagyobb korában, de most, a gyerekek között így, pontosan ez a kombináció úgy néz ki, nem az igazi.
Mert ha ő játszani akar valakikkel, és ők nem fogadják be, akkor szerinte azok nem jó fejek, és teljesen jogos, ha szétrúgja a várukat. Nem csak egyszer, hanem minden alkalommal, mikor eszébe jut, hogy ezek a szemetek nem fogadták be. Mondjuk egy hónap múlva is. És ha valakihez nagy hirtelen, örömében ordítva odarohan, az pedig félelmében kiteszi a kezét, hogy távol tartsa, akkor az megérdemel egy kokit simán. És akkor azokról az esetekről, amikor halálra szeretget valakit, vagy majdnem megharap, de mégsem, mert megtanult uralkodni magán, nem is szóltam. Mármint arról, hogy ezek a gyerekek, akik ezeken átesnek, mennyire tartanak néha Nánditól (főleg, ha korábban már Nándi-féle jogosnak ítélt büntetésen is átestek). Aztán vannak azok az esetek, mikor nem szól, csak üt, mert valaki pont azzal a játékkal kezdett el játszani, amit ő pár perce tett le, de szándékozott visszatérni hozzá. Most hirtelen ennyi jutott eszembe.

Az esetek nagy részében semmi probléma nem lenne, ha a testbeszéd helyett (vagy legalább mellett) a verbális kommunikációs csatornát is használná. Ahogy mondani szoktam neki, nem csak azért van a szánk, hogy együnk vele, hanem hogy elmondjuk, mit akarunk. Rékánál valamennyire működik, máskor egyszerre üt és mondja, de ez is valami. Misi is már teli torokból ordítja, hogy "Nadon méééges vagyok ááád!" Nándival egyszerűen nem tudok előrelépni semmivel. Néha egyébként fontolgatom, hogy fogom magam, és kipróbáljuk egy napig, hogy nem szólok, ha nem tetszik valami, hanem büntetek rögtön. Lássák már, mit csinálnak. :) Persze nem használna...

Visszatérve, én szeretem ilyennek, mert tudom, hogy jó gyerek, és általában meg is értem a kis dolgait, még ha dühöng is. Az fáj, hogy nem tudok rajta segíteni. Az fáj, hogy azt mondja magára, hogy rossz vagyok. Hogy sírva mondja, hogy elrontottam, nem akartam bántani, olyan buta vagyok. A szívem szakad meg tőle. És rossz, hogy azért sír reggel, hogy nem akar oviba menni, mert szeretne ott lenni, de fél, hogy nem tud majd jól viselkedni. Nem akar harcolni, de kell neki. Tudja, hogy nem szabad, és egyszerűen mégis megtörténik vele. És szeretné, ha nem kerülne bele ezekbe a helyzetekbe, amiket pontosan tudja, hogy így fog majd megoldani. Nem akar rossz gyerek lenni, mert ő belül nagyon jó. Csak nem tudja megmutatni. Tavasszal elég volt neki, hogy szóltam az óvó néninek, hogy figyeljen rá, hogy ne kelljen harcolnia az xy-nal, most nem volt szabad szólnom. Azért fogok majd, csak legyen olyan alkalom, mikor nincs ott Nándi.
Most kapott a betegségnek köszönhetően egy hét haladékot. Talán jó is, hogy a beszoktatós időszakban nincs ott. Talán tisztább lesz a lapja jövő héten hétfőn. Talán addig mégis előkerül a kulcs ahhoz az ajtóhoz, ami a kommunikációs csatornákat nyitja.
Hátha.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Együtt lógunk

Nagyon hálás tudok lenni, amiért hétvégére kapott el ez a fránya gyomros vírus. Ronda hasfájással, lázzal, gyengeséggel nyomtuk egész hétvégén, de milyen jó, hogy nem így kellett autózgatni a csúcsforgalomban, amit még szokok, és Gergő is tudott segíteni. Még így is levezényeltünk szombat délelőtt egy ruhaválogatást - akkor még jól voltam -, és az első biciklitúránkat forgalomban, ami összesen kétszer két és fél kilométer volt, és bicikliúton, de mégiscsak forgalomban. Réka és Nándi is két keréken jöttek. A bicajozás után egyébként már gyanús volt, hogy ez nem csak egyszerű gyomorsav túltengés.
Az Alagi vágtára tekertünk ki egyébként, és ha fergeteges nem is volt, és a rendezvény méretéhez képest túl sokszor kellett mondani a gyerekeknek, hogy nem hoztunk magunkkal pénzt, azért jól éreztük magunkat. Láttuk a döntőt, a vágtató lovakat, láttunk kutyákat, és egy meglehetősen jó tánccsoportot. Meg is lepődtem rajta, annyira egysíkúak szoktak lenni ezek a fellépések. De ez most egy nagyon jól koreografált előadás volt, humorral, változatossággal, csupa lelkes kis- és nagylánnyal, akiken látszott, hogy jól érzik magukat. És akik nem azért táncolnak, mert milyen fantasztikusak és tehetségesek, hanem azért, mert jó dolog. Ha jól emlékszem, Pilisvörösvárról jöttek egyébként. Megkerestem, Adenssa Sport táncegyesület volt a nevük.
A gyerekek onnantól fogva, hogy meglátták a táncot, és befurakodtak az első sor elé - ők voltak a legkisebbek, tehették -, tátott szájjal néztek, még a futamra is alig tudtam őket elcsalogatni. Teljesen lekötötte őket a sokféle jelmez, a tánc, a zene. Szuper zene. Pörgős. Van még a szép zene - a komolyzene -, és van ronda zene is: minden, ami éppen nem tetszik nekik.

Aztán vasárnap este Gergő fektette a gyerekeket, míg én szenvedtem lazultam. Réka odajárult az apjához, hogy kérjen egy puszit, de aztán meggondolta magát:
- Inkább nem kell. Ti folyton együtt lógtok anyával, elkapom tőletek a betegséget.
Hát, apjuk már túl volt rajta akkor, de úgy tűnik Nándival is sokat lógok, mert ő viszont beletenyerelt ma estére, csúnyán megy a hasa. Sőt, Réka is sokat panaszkodott este a hasfájásra. Azért jó lenne, ha ennyiben maradna, de lelkiekben felkészültem rá, hogy lesz egy 2-3 napos itthon tanulós időszak. Mondjuk nem örülnék neki, mert már ma is kicsit megszeppent, ahogy bementünk, a két nap elég volt, hogy elfelejtse, milyen is az iskola. Bár a lelkesedés töretlen, szívesebben tanulna itthon. Én nem. Remélem a legjobbakat...

__________________________


Update
Réka hányt éjjel. De jól van mostanra mindenki, csak karantén. Remélem csütörtökön már mehet.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kisszínes az iskolából

Csupán a második iskolanapig kellett várni, hogy Réka
    a) otthon felejtse az üzenőfüzetet
    b) elfelejtse a házikót a házi feladat mellé rajzolni

És azt is megállapítom, hogy teljesen anyja lánya.
    a) Még mindig nem tudja, hogy hívják a kislányt, aki mellette ül
    b) Van egy barátnője, akinek elfelejtette a nevét

De van már három mosolygós pofija az órai munkájára. :) Ezt legalább magának köszönheti :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Rendszer

Az iskolakezdést a szokásos új életeim megkezdéséhez is felhasználtam. Természetesen. Mert magától nem oldódik meg ugye semmi. És mert beosztás nélkül valószínűleg lehetetlen lenne megszervezni azt, hogy mindenki időben eljusson és hazajusson azokról a helyekről, ahol muszáj megjelennie.

Úgyhogy 6kor kelek, reggelit, tízórait csinálok, fél hétkor ébresztem a bandát, ruhába gyűröm őket. Rékánál sikeresen bevezettem a reggeli mosakodást és fogmosást is, ami szégyen, nem szégyen rám nézve, de eddig kimaradt az életéből. A fésülködést is komolyan vesszük. Reggelihez hajtom őket. 7kor elkezdjük őket bepakolni az autóba, némelyiket többször is, és megkezdjük a körutat, amiből olyan negyed 9kor érek haza. Ha nem megyek be sehova közben. Negyed egykor indulok Nándiért, onnan Rékáért. Hogy Misi alvása hogy fog ebbe beleférni, nem tudom. Az autóban nem tud, mert mindig ki-be szállunk. Délután szabadprogram és leckeírás van. Esélytelen lefektetni bármelyik gyereket. Még várok, hogy ebből a déli dologból mi lesz, ha meglesznek a délutáni foglalkozások időpontjai, és kiderül, hogy ki mikor mennyit hol tölt a délutánjából, illetve a szomszéd utcában lakó osztálytárs anyukájával mit tudunk megbeszélni. Addig gondolkozni sem merek rajta. Ez egy tanéven át, amit ez alatt a két nap alatt csináltunk, nagyon megterhelő lenne nem csak nekem, hanem Misinek és Nándinak is. Még Réka jön ki legjobban az egészből.

Bevezettük az este 6 órás szigorúan közös vacsorát, ami mellől nem állhatnak fel, csak apai engedéllyel, és aminek az előkészületeiben részt kell venniük. Legalább a terítés erejéig.
Vacsora után rögtön fürdés, öltözés pizsibe, pakolás, táskabepakolás, majd esti innivaló, fogmosás, pisilés. Aztán az esti ima, ami ellen bohóckodással lázadtak mostanában a fiúk, de jó ötletet kaptam, és most ez harmadik napja működik, újra elővehettük a gyertyákat is. És aztán ágyban hallgatják a mesét, már sötétben a Magyar Elektronikus Könyvtárnak köszönhetően. 7-fél 8 között alszanak.

Azt hiszem, hétvégén kicsit tovább maradhatnak majd fenn, ma legalábbis megengedtem egy nagyon hosszú fürdést, meg vacsi után is egy fél órányi játékot, igaz, korábban is vacsiztunk kicsit, mert mindenki nagyon éhes volt.

Azt, hogy én mit fogok csinálni, azt majd az Urban:Eve blog megmondja. Majd hétfőtől újból belevágok. Immár harmadszor :)  Talán tovább is jutok a 3. pontnál, és akkor a gyerekek napirendjébe talán az ágyazás is be fog kerülni :)


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Igaz a hír

Miszerint a mostani háztartási gépeket már csak 4-6 évre gyártják. Tavasszal ugye mosógépet cseréltünk, a forrólégkeveréses sütőnél, ami elvileg egyenletesen süt mindenhol, kb fél éve cserélgetni kell már a tálcákat, és most megadta magát a mosogatógép is. Mégpedig annyira, hogy a szerelő nem tudott rájönni,  hogy mi a baj, a találgatáshoz meg túl drága az alkatrész, úgyhogy márkaszervízt kell hívnunk. 4 éve, augusztusban költöztünk.
Az már csupán véletlen, hogy a porszívó egyik tartályát is most törtük el.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagyon megkönnyíti az életem a mosogatógép. Gyakorlatilag egész nap mosogatok valamit. Viszont tény, hogy én szebben csinálom, mint a gép :)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

"Anya! Jó a suli!"

Ezt kiabálta ki Réka, keresztül a konyhán: az ételkiadó és a szellőzőablakon át pont rálátott a folyosóra. Szóval jól van minden. Nagyon lelkes, és még az sem szegte kedvét, hogy nem ő a legügyesebb mindenben. És reggel is csak én sírtam kicsit titokban.

Elmesélte, hogy kétszer kint voltak az udvaron, hogy megette a tízóraiját, hogy egyszer nem tudott pisilni, mert pont becsöngettek, hogy az almájába pont beleharapott, és akkor is csöngettek, hogy nem tudja, hogy hogy hívják a padtársát, mert pont akkor beszélgettek, mikor a tanító néni is mondott valamit. :) És hogy jó volt, és érdekes. És hogy nem tudott ebédelni, mert olyan hangzavar volt az ebédlőben, és hogy hozzá van szokva, hogy csendben eszünk otthon is (????? csak szeretném) és az oviban is.
Kérdeztem, mit csináltak, hát játszva tanultak! :) És színeztek, mesét hallgattak, és tanulták az a betűt, ami más, mint amit az APÁ-ban szokott írni, és az e betűt. Ez utóbbiról aztán kiderült, hogy i betű, szóval annyira nincs is megtanulva még :) Mondta, hogy lassan végzett, de a végére belejött a feladatokba.
Azt, hogy két mosolygós pofit is kapott, azt véletlen vettem észre, mikor a házi feladatát írta. Ami színezés volt, szóval azért nem olyan kemény a helyzet, csak hogy szokják, hogy az iskolában házi feladat is van. Mondjuk Rékának pont nehéz volt, mert nem szeret színezni, elunja. De becsülettel megcsinálta.
Megkapta a diákigazolványt, nem értette, mi az, és miért kell neki, hát, nem volt egyszerű elmagyarázni :) És azt is mondta, hogy nem az ő fényképe van rajta. Hát, a szkenner a lehető legrosszabbat hozta ki abból a képből, amit lehetett, ezt meg kell hagyni. Leginkább a Kör c. horrorfilm kútból kimászó kislányára hasonlít rajta az én kis tündérlányom :)



Nándi pedig ma megkezdte az önálló középsős létet, egyedül ment ma oviba. Kevesen vannak még, jövő héten érkeznek a gyerekek, de Nándi akart menni. Jó volt neki, örült az új barátoknak - két új kisfiú is volt már most is. De szomorú is volt, mert a nagy hajót, amit a beton focipálya helyére építettek a nyáron, és aminek az árbocait mindig lestük, mikor elmentünk arra, még nem lehetett kipróbálni, csak a kis csúszdát. Majd jövő héten, még szerelnek rajta valamit. És szegénynek fájt is a feje. Óvónéninek nem mondta, csak azt, hogy hangosak a gyerekek, meg is lepődtem, mikor említette Eszti néni, hogy a világ (egyik) leghangosabb kisfiúja, aki egyedül kitesz 10-et, hangzavarra panaszkodik. (De a másik leghangosabb is családtag)
Nekem nagy újdonság és komoly élmény, hogy meghallgathatom Nándi szájából, hogy mi történt az oviban, Réka tavaly mindig gyorsabb volt. És általában Nándi rosszaságaival kezdte. Most is az volt az első kérdése Nándihoz, hogy "Csináltál valami rosszat?" De ha csinált is, végre nem kell róla tudnom. Ez az ő ügyük az óvónénivel. Viszont megtudhatom, hogy játszott a nagy kockákkal, és autózott is, és hogy a Tomika testvére is jár már oviba, és Barninak hívják. És persze, hogy fájt a feje. Tavaly egy hét alatt nem tudtam meg ennyi információt arról, hogy mi volt fontos Nándinak az oviban. :)

A Misi meg Misi, örül, hogy kicsit birtokolhat, majd megunja a fejem pár nap alatt, aztán meg lesz majd azért bölcsi is.

Szóval itt az ősz, iskola, óvoda, napi rutin. Az utóbbi hetek nagy terhe esett le a vállamról azzal, hogy Réka örömmel fogadta az iskolát. Még akkor is, ha várható volt. Amikor hazajöttünk, az a fajta fáradtság tört rám, ami a főiskolán a nehéz és sikeres vizsgák után szokott. Azért a diploma még messze van, de a jó start sokat számít. És Réka és Nándi is jól startoltak idén. Örülök.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS