"Anya! Jó a suli!"

Ezt kiabálta ki Réka, keresztül a konyhán: az ételkiadó és a szellőzőablakon át pont rálátott a folyosóra. Szóval jól van minden. Nagyon lelkes, és még az sem szegte kedvét, hogy nem ő a legügyesebb mindenben. És reggel is csak én sírtam kicsit titokban.

Elmesélte, hogy kétszer kint voltak az udvaron, hogy megette a tízóraiját, hogy egyszer nem tudott pisilni, mert pont becsöngettek, hogy az almájába pont beleharapott, és akkor is csöngettek, hogy nem tudja, hogy hogy hívják a padtársát, mert pont akkor beszélgettek, mikor a tanító néni is mondott valamit. :) És hogy jó volt, és érdekes. És hogy nem tudott ebédelni, mert olyan hangzavar volt az ebédlőben, és hogy hozzá van szokva, hogy csendben eszünk otthon is (????? csak szeretném) és az oviban is.
Kérdeztem, mit csináltak, hát játszva tanultak! :) És színeztek, mesét hallgattak, és tanulták az a betűt, ami más, mint amit az APÁ-ban szokott írni, és az e betűt. Ez utóbbiról aztán kiderült, hogy i betű, szóval annyira nincs is megtanulva még :) Mondta, hogy lassan végzett, de a végére belejött a feladatokba.
Azt, hogy két mosolygós pofit is kapott, azt véletlen vettem észre, mikor a házi feladatát írta. Ami színezés volt, szóval azért nem olyan kemény a helyzet, csak hogy szokják, hogy az iskolában házi feladat is van. Mondjuk Rékának pont nehéz volt, mert nem szeret színezni, elunja. De becsülettel megcsinálta.
Megkapta a diákigazolványt, nem értette, mi az, és miért kell neki, hát, nem volt egyszerű elmagyarázni :) És azt is mondta, hogy nem az ő fényképe van rajta. Hát, a szkenner a lehető legrosszabbat hozta ki abból a képből, amit lehetett, ezt meg kell hagyni. Leginkább a Kör c. horrorfilm kútból kimászó kislányára hasonlít rajta az én kis tündérlányom :)

Nándi pedig ma megkezdte az önálló középsős létet, egyedül ment ma oviba. Kevesen vannak még, jövő héten érkeznek a gyerekek, de Nándi akart menni. Jó volt neki, örült az új barátoknak - két új kisfiú is volt már most is. De szomorú is volt, mert a nagy hajót, amit a beton focipálya helyére építettek a nyáron, és aminek az árbocait mindig lestük, mikor elmentünk arra, még nem lehetett kipróbálni, csak a kis csúszdát. Majd jövő héten, még szerelnek rajta valamit. És szegénynek fájt is a feje. Óvónéninek nem mondta, csak azt, hogy hangosak a gyerekek, meg is lepődtem, mikor említette Eszti néni, hogy a világ (egyik) leghangosabb kisfiúja, aki egyedül kitesz 10-et, hangzavarra panaszkodik. (De a másik leghangosabb is családtag)
Nekem nagy újdonság és komoly élmény, hogy meghallgathatom Nándi szájából, hogy mi történt az oviban, Réka tavaly mindig gyorsabb volt. És általában Nándi rosszaságaival kezdte. Most is az volt az első kérdése Nándihoz, hogy "Csináltál valami rosszat?" De ha csinált is, végre nem kell róla tudnom. Ez az ő ügyük az óvónénivel. Viszont megtudhatom, hogy játszott a nagy kockákkal, és autózott is, és hogy a Tomika testvére is jár már oviba, és Barninak hívják. És persze, hogy fájt a feje. Tavaly egy hét alatt nem tudtam meg ennyi információt arról, hogy mi volt fontos Nándinak az oviban. :)

A Misi meg Misi, örül, hogy kicsit birtokolhat, majd megunja a fejem pár nap alatt, aztán meg lesz majd azért bölcsi is.

Szóval itt az ősz, iskola, óvoda, napi rutin. Az utóbbi hetek nagy terhe esett le a vállamról azzal, hogy Réka örömmel fogadta az iskolát. Még akkor is, ha várható volt. Amikor hazajöttünk, az a fajta fáradtság tört rám, ami a főiskolán a nehéz és sikeres vizsgák után szokott. Azért a diploma még messze van, de a jó start sokat számít. És Réka és Nándi is jól startoltak idén. Örülök.