Nagycsaládban élni jó :)

- Akkor most elmegyünk vásárolni.
- Hurrá!!!
- De nem veszünk édességet!
- Jaaaj! Anya!! Neee!
- Nem, van otthon elég.
- De anya! Nem tudtad, hogy a gyerekek az édességtől működnek?

Délután a folytatás, mert persze vettem nekik túrórudit, hadd működjenek. Nándi már tudja, hogy a jó szövegre nagyon vevő vagyok.

- Anyaaa! Hadd egyek még egy túrórudit!
- Nem.
- Naaa!
- Nem.
- Akkor lemerül az akkumulátorom!
- (épp ideje lenne)

Gergő elment zülleni egy tejfakasztó bulira, én meg elhatároztam, hogy írok majd jó sokat. És nem tudom egy mocorgó témának sem elkapni a farkincáját, nem vagyok túl összeszedett... 

- Anya! Anya! Adjál nekem gyógyszert!
- Milyen gyógyszert?
- Olyant, ami ízlik nekem!

Nem úgy írom a gyerekszájakat, ahogy mondják, hanem ahogy érteni kell, szóval többnyire kihagyom a beszédhibákat, de most kivételt teszek:
- Gyere Misi, cseréljük ki a pizsamádat!
- Nem kell nekem juha!
- Nem kell juha? Nem is akarok adni, ruhát adok rád!
- Nem juha, hanem juha!
- Nem juhát adok, hanem ruhát!
- De éééted?!! - mondja dühösen. -  Nem! juha!! ... - Itt rájött :) - pizsamában akajok... szejetném... Jó... Jó lesz nekem ez a pizsama! - mutogatja magára találva a felsőjét. Sikerült megszabadulni a fránya r betűktől. Még nincs 3 éves, de kilogikázta, és megoldotta :) Én meg meggyőztem, hogy koszos a pizsi, és kapott Roary-s felsőt :)


- Anyaaa! Kapcsold fel a villanyt, pisilni kell!
Megyek, felkapcsolom. Misi odamegy a mosdóhoz, feláll a fellépőre, kezdi letolni a gatyáját.
- Mit csinálsz Misi?
- ööö... Mindig így szoktam! - Mondja határozottan, közben letolja teljesen, visszarángatja, majd feltűri a ruha ujját, hogy kezet mosson.
- Misi, nem pisilni akartál menni?
- Anya! Először megmosom a kezemet, majd utána pisilek! - mondja szigorúan. - Így kell!

Mi a fenének kell cukorral adni a káposztás tésztát az oviban meg az iskolában? Meg a túrós tésztát? Elvileg az egészséges táplálkozást kéne erősíteni, nem? Nincs talán elég szénhidrát a tésztában? Olyan sok a gyerek, akinek cukor kell ahhoz, hogy a tésztafélét megegye?

Úgy néz ki, elég nagyok a gyerekek hozzá, hogy bevezessék a jó szokásokat itthon is. Ne főzzek ilyent? Vagy veszekedjek velük minden alkalommal? Vagy adjak nekik cukrot? Melyik a jobb? Most azt találtam ki, hogy kaptak rá egy-egy kiskanál porcukrot, és nem kapnak ebéd után édességet. Ebéd után mégis másmilyen vitatkozni, mint előtte, tán kevésbé hisztisek jóllakottan...
A vicc az, hogy most már a krumplistésztára is cukrot kérnének, de arról nincs még legalább személyes tapasztalatuk, így ha kiröhögöm őket, abbahagyják, de próbálkoznak mindig.

Azt az elvet vallom, hogy a gyerek egyen édeset, mert az édes finom, én is szeretem (mondjuk látszik is rajtam :) ). Minden nap kapnak is valami nasit, egy szem olvadós rágót, gumicukrot, túrórudit, kocka csokit, egy nyalókát esetleg, néha többször is, a türelmem mértékétől függ. Mondjuk így ünnepek környékén eléggé elszabadul a pokol :) Van nutellás, mézes, lekváros kenyér is gyakran, Nándi gyakorlatilag csak ilyesmit eszik, ha nincs meleg étel, az időszakos vegetáriánussága miatt. És van szilvásgombóc, nudli, pampuska, palacsinta, kakaóscsiga is. De mi a fenének megcukrozni olyan ételeket, amik jók simán is? Zsíros kenyeret, meg a tésztákat... Annak idején mi a grízes tésztát is befőttel ettük, hát, az enyémek rá sem néznek már úgy, csak cukorral. Pedig milyen jó kis egyszerű étel, jó lenne gyakrabban csinálni. Ehh... Nem fogom én ezt megérteni soha...

Gondolkoztam rajta, hogy lelkendezzek-e egy sort a kislábnyom verseny kapcsán, folytassam a kaki-puki téma boncolgatását, vagy siránkozzak a betegségsorozaton, és úgy döntöttem, hogy a mai hétköznapkezdős, sikertelentakarítós nap után inkább siránkozok.

Szóval az van, hogy én gyakorlatilag november közepe óta vagyok folyamatosan beteg. Egy nagyon ronda köhögős vírussal kezdődött, egy bő hét fuldoklás után mentem el orvoshoz, és kaptam antibiotikumot azzal, hogy ez jópár hét lábadozással fog járni. Mondjuk azt nem mondta, hogy feküdjek, nekem meg eszembe sem jutott, írtam már róla, hogy milyen húzós időszak volt az advent. Úgyhogy tényleg jópár hét lábadozással járt, nagyon lassan gyógyultam. Már majdnem mondtam, hogy lassan rendbejövök, legalábbis többnyire 10 perc is eltelt két köhögés között, és éjszakára sem kellett már köhögéscsillapítót szednem, amikor elkaptam a fiúktól a vírusukat. Vagy valami mást. Mindenesetre nagyon fájt a torkom, annyira, hogy aludni sem tudtam tőle.

Írtam a kruppos karácsony előtti menetet, végül Réka is beszállt a betegeskedésbe egy egyéjszakás magas lázzal és fájó torokkal, így sikerült meghosszabbítania a szünetét két nappal. Nagyon boldog volt. Aznap reggel pont hosszú ügyintézős-vásárlós túrára mentem BKV-val, és tervet írtam reggel, hogy mit hol, milyen sorrendben kell elintéznem. Réka figyelte, kérdezett párat, majd megszületett a saját listája, amit majd lefényképezek, és ideteszem, de most csak leírom. Szóval az volt rajta, hogy:
"mesenézés 29
sok a ivás 19
sok fekvés 11
kevés ugráls"
Betartotta. A számok szerintem azért voltak ott, mert én címeket írtam fel, időpontokat, járatszámokat, tehát egy jó teendő listához kellenek számok is... :)
No, mindegy, karácsonyra gyakorlatilag rendbejöttek, rajtam közben kitört valami, a BKV-n összeszedett vírus. Éppen örültem neki, hogy már nem fáj annyira a torkom, mikor elkezdett máshogy, és betaknyosodtam. És akkor megjöttek a nővéremék, akik szintén hoztak magukkal valamit. Két nap múlva már köhögtem is. Ezt a budapesti-miskolci mutáns bacilust sikerült aztán keresztezni egy óvárival, és ezzel megfertőzni az egész ottani családot, mindenki durván kidőlt kivétel nélkül, miután mi eljöttünk haza. És aztán elmentünk Kaposvárra (valami miatt abban voltunk, hogy ez már a farkinca csak, és már rendbejövök teljesen, de persze nem, remélem ott egyben marad mindenki), ahonnan most úgy jöttem haza, hogy ha köhögök, fáj a fejem. Márpedig köhögök. Dokihoz nincs kedvem menni, mert nem vagyok lázas. És mert a gyerekekkel járunk rendszeresen. Karácsony előtt is voltunk párszor, én is voltam november végén, és ma megint dokinézőben voltunk, mert bizony Misinek múlt éjszaka 39 lett a láza, és furán lélegzik. Hörgőgyulladása van, hörgőtágító, köptető, vitamin. Figyeljük árgus szemekkel, hogy rosszabbodik-e, és menjen-e az antibiotikum. Már itt figyel a polcon, kiváltottam woodoo-ból, hátha nem fog kelleni :)
És Rékát is megmutattam, mert ő is köhög. És nem igazán jókedvű. Pont a határon van. Akár mehetne is, Misihez képest egészséges, Nándihoz képest beteg, doktornéni azt mondta, rám bízza, lássuk meg, hogy alakul reggelig, ha ovis lenne, azt mondaná, maradjon inkább otthon, de azért ez már az iskola. Alaposan átgondoltuk, átbeszéltük Gergővel, és úgy döntöttünk, hogy maradjon itthon. Nincs is kedve menni, mikor este megmértem a lázát, és nem volt, sírva fakadt. Úgyhogy holnap azt mondjuk neki, hogy éjszaka csúnyán köhögött, és álmában láza is volt, és ezért nem megy iskolába, nehogy azt gondolja, hogy elég a siránkozás...

Persze nekem holnap fontos munkám van délelőtt, így Gergő itthon marad a gyerekekkel, később megy majd be melózni. És jön az értékbecslő a hitelkiváltás miatt, aki majd körbe fog fotózni. Délután fél2-kor. Azt hiszem, mire ideér fél2-kor, katasztrófa sújtotta övezet lesz a lakásból, amit a beteg Misi, meg a napi rutinautózások miatt amúgy sem sikerült igazán gatyába rázni az ünnepek és az utazásokkal járó pakolások után...  Érdekes volt egyébként, hétfőn nagy lelkesedéssel pakoltam, takarítottam, haladtam is jól a három gyerek ellenére. Délben elgondolkoztam, hogy hát, már sokmindent megcsináltam, pihenjek-e egyet, de inkább folytattam. Éppen a kádat sikáltam, mikor telefonált az értékbecslő, hogy akkor jön majd szerda délután. És hirtelen minden kedvem elment, hogy feladattá vált a takarítás. És onnantól szinte semmit nem haladtam. Ahogy most is inkább írok ahelyett, hogy menteném, ami menthető.

Szóval siránkozás letudva, és becsszóra elmegyek csütörtökön dokihoz, ha még mindig nem lesz jobb a helyzet. Mert tudom, hogy vigyázni kell magamra, csak nem érzem úgy, hogy segít az, ha esetleg újabb, dunakeszi vírusokkal keresztezem a mostani csúcsszuper mutáns szuperhős vírusomat.

- Akkor majd jól lepukizlak! Lepukiztalaaaak!
- Én meg elfutottam tőle!
- De ez egy célkövetős puki volt!

Az Anna-Peti-Gergő teljesítménytúrából újabb pontot húzhatok ki, mégpedig a cirkuszt. Ezt sem teljesítettük maradéktalanul: perec és almalé helyett pattogatott kukoricát és nyalókát kaptak a gyerekek, és a műsor is határozottan más volt, mint amiről a mesében szó van. Borzasztóan sajnálom, hogy az utolsó alkalmak egyikén voltunk, és hiába ajánlgatom a kínai Fenmo előadást, úgysem lehet megnézni. Pedig nagyon jó volt, az utóbbi évtizedekben kialakult cirkusz-előítéleteimet maradéktalanul törölte. Színvonalas, jól összeállított, elismerésre méltó produkciókat láttunk, amiket mintha kisujjból ráztak volna ki. Még ha némelyik szám engem kicsit untatott is, egyik sem tartott túl sokáig, a gyerekeket is végig lekötötte. Nem  volt állat, bűvész, bohóc, légtornász. Gergő úgy jellemezte, hogy csomó olyan dolgot csináltak, amiket a filmekben trükkökkel szoktak megoldani. Egyébként a Jackie Chan filmek nekem is eszembe jutottak :)

A nagycsaládos egyesületen keresztül vehettünk nagyon kedvezményesen jegyeket, évente egyszer szokott lenni ilyen lehetőség, már sejtem, hogy jövőre, vagyis idén is élünk majd vele, ha megtehetjük. Misi miatt aggódtunk, hogy majd ki kell vinni, végülis még három éves sincs, nos, ehhez képest a Misi volt az, aki szinte mozdulatlanul és hang nélkül, a szék szélén ülve, meredten bámulta az előadást. Réka hozta a formáját, a vőlegényével nyüzsögtek, nem tudott megülni a fenekén, kiabált, izgult és aggódott, ámult és bámult. Nándi pedig magára vállalta a gonosz manó szerepét. Merthogy mindig kell, hogy legyen a három gyerekből egy, akinek nem jó az, amit csinálunk. Még akkor sem, ha élvezi, muszáj előadnia azt, hogy neki most rossz. Úgyhogy jó hangosan kérdezgette, hogy mikor lesz már szünet. Persze nem mindig, többnyire tátott szájjal bámulta a porondot, vagy kérdezett. Ilyeneket:
- Miből van az arcuk? Műanyagból?
- Nem, csak nagyon ki van festve a szemük.
- Nem a szemük, hanem itt az álluk meg a pofijuk! - mutatja
- Nem, nem műanyag, az a valódi arcuk.
- Ők gyerekek?
- Nem, csak alacsonyak.
- Miért alacsonyak?
- Mert a kínaiak általában alacsonyabbra nőnek.
- De vannak gyerekeik?
- Igen, lehet, hogy vannak.
- Miért nem hozták magukkal őket?
- Lehet, hogy magukkal hozták őket, csak most éppen nem látjuk őket, mert nem nézik az előadást.
- Miért látszik a néni feneke?
- Mert így jobban látszik, hogy milyen könnyen hajlítgatja magát.
- Kakilnia kell?
- Nem hiszem.
- A kínaiak hogy beszélnek?
- Kínaiul.
- És tudnak magyarul?
- Lehet, hogy van, aki tud.
- Azért nem beszélnek, mert nem értenénk meg?
- Nem, azért, mert inkább azt mutatják, hogy milyen ügyesen tudnak tornázni.
- A néni a kínai éttemben kínaiul beszélt?
- Igen, kínaiul is beszélt.
- De tudott magyarul?
 És így tovább a végtelenségig. Gyakorlatilag végigkérdezte az előadást. Viszont amitől tartottam, nem jött be, mármint hogy itthon majd rögtön gyakorolni kezdi a látott kunsztokat :) Szerencsére :)
Mindenesetre a lényeg, hogy nagyon jó volt! És bár már lemaradtatok róla, a youtube-on találtam egy kis ízelítőt belőle.