Nagycsaládban élni jó :)

Sokszor írtam az elmúlt csaknem öt évben, hogy mennyire nagyon utálok szerepjátékokat játszani a gyerekekkel, pónizni például, meg barbizni, de az autózással is ugyanígy vagyok. Pedig tudom, hogy ez milyen fontos, meg szégyellem is, de egyszerűen nem tudom élvezni. Úgyse tudok semmit jól csinálni, ráadásul mindenki mindenkivel összeveszik, ha én is ott vagyok. Sokkal szívesebben hallgatom, hogy ők játszanak hármasban,  nagyon jó volt, hogy belenőttek, és azt sem bánom, hogy fenekestül felforgatják a szobát egy-egy kiadós szerepjáték-party alkalmával.

Most pedig annak örülök, hogy belenőttek a társasjáték korba. A fő előnye, hogy le vannak írva a szabályok. Amikor le van írva, hogy a legfiatalabb játékos kezd, vagy a leghosszabb hajú, na ott egészen biztos vagyok benne, hogy az alkotóknak több gyerekük van. És hihetetlen, hogy mekkora békességben tud indulni egy játék, ahol meg van határozva, ki kezd. És olyan jó, hogy szabálytisztelő gyerekeim vannak, és még jobb, hogy ha Misinek mégis elfogy a türelme, és elkezdi nem betartani a szabályokat, akkor a két nagy elnézően kezeli, és ők rendesen (vérre) játszanak tovább. És elképesztő, hogy eljutottunk oda, hogy szeretnek nyerni, de tudnak csak a játékért játszani, és nincs sértődés, ha valaki veszít, csak kér visszavágót. Jó, az azért egész szélsőségesen megvan, mikor mondjuk a játék felénél látszik, hogy valakinek esélye sincs, pl. a létrás játékban valaki lecsúszik a létrán, a másik meg már túl van ezen, vagy amikor a Szuperfarmerben mindig elviszi a róka az összes nyulat, és nem tud bárányt szerezni, a többiek meg már tehénre számolgatják az állatokat... De valljuk be, ez felnőttként is elveszi a játék örömét. Mondjuk volt már olyan, nem is egyszer, hogy aztán nyert valaki, aki fel akarta adni, na, ott aztán volt boldogság! Azt hiszem, ez arra is tanulság, hogy érdemes küzdeni néha lehetetlen helyzetekben is.
És persze az egész társasozás tanulságos abban, hogy nem minden az, hogy én legyek a jobb. Hogy abban is van öröm, ha csak játszunk. Réka volt a legnehezebb eset ebben, szerintem több ezerszer mondtam már el neki, hogy akkor is nyerünk, ha jól érezzük magunkat együtt. Néha volt, hogy láttam, ahogy nyeli vissza a könnyeit, és úgy mondta.  Nagyon sokszor előfordult az is, hogy megsajnált, mert vesztésre álltam, és próbált a javamra csalni. Egyrészt ilyenkor mondtam legtöbbször, hogy nekem a játék a lényeg, hogy vele lehetek, nem a nyerés, másrészt meg annyira meghatódok minden ilyen alkalommal, hiszen tudom, hogy mennyire szeret nyerni, de még a nyerésnél is jobban akarja, hogy nekem jó legyen.
Vele már nagyon jól lehet társasozni, egy csomómindenben nem is hagyom magam - többnyire azért hagyom őket nyerni, de főleg segítek nekik -, és mostanában néha már azt is mondom, hogy a magam erejéből akarok győzni, nem azért, mert valaki segít. Römiben pl. ma már többször megvert, pedig se nem segítettem, se nem hagytam magam. Azt hiszem, legjobban kártyázi szeret, mindegy, milyen kártyáról van szó. Jó kis anyanapunk volt ma, reggel hőemelkedése volt meg nagyon náthás, hát itthon tartottam. Egész nap társasoztunk.

Társasjáték nagyhatalom vagyunk egyébként, nagyon sok játékunk van. Azért is, mert ha meg akar minket ajándékozni valaki karácsonyra, azt szoktam mondani, valamilyen társasjátékot adjon, vagy könyvet. Az ajándék mindannyiunknak, és már a gyerekek is sokan vannak ahhoz, hogy egyesével megajándékozgassák őket. Kész anyagi csőd, én már csak tudom... Van vagy 20-25 féle játékunk, a 300 játék egy dobozban címűt mondjuk nem tudom, mennyinek számoljam :) Minddel játszunk.
A 3-4 éveseknek való játékokat már továbbadtuk az unokaöcsinek - volt belőle vagy 4-5 féle -, majd visszajönnek, ha Ábi belenő, most nagyosban nyomjuk. Misi is simán játszik nem egy és nem kettő olyannal, amit 7-8 éves kortól ajánlanak. Például a Szuperfarmer most az abszolút kedvence mindenkinek. A szabályokat úgy egész nagy vonalakban írja csak le, ami ugyan nehézségeket okozott az elején, de mostanra már olyan rutinosak vagyunk, hogy kitalálunk magunknak újakat. Az egy hátránya, hogy maximum négyen lehet játszani. Lehet, kéne vennünk mégegyet :) Szinte minden nap játszunk vele. De játszik Misi a Mamutvadásszal is, meg az Aranyásókkal is. Eleinte mondjuk röhögtünk sokat, mert mindig elárulta, hogy szabotőr vagy nem, és húzhattunk újra. A legnagyobb kedvencei mondjuk a Yuriger autós társasjáték, meg a KikiRiki, és nagyon szeretünk dominózni is. Meg persze Solózni. Ugye ő az, aki legkevésbé tartja a szabályokat, de pontosan tudja, hogy most átlépi a határokat, egyezkedik, meg vigyorogva csal, a kedvencem, mikor a Yurigerben kisodródásnál, ha én lépek bele, akkor 5-6 dobásból is kimaradok, ha ő, akkor csak egy :)
Nándi kedvence a sakk, suliban is jár szakkörre, a vágya, hogy kupát nyerjen, de vele már tök jól lehet játszani Scrabble juniort is, valószínűleg jövőre beszerzek felnőtteknek valót is, meg a Gazdálkodj felelősent, pedig az egy órás legalább. Ja, és nagy kedvenc a Tick-tack bumm junior is. A vége mindig az, hogy kakipisi, és röhögésbe fullad, de addig is jó. Ők meg valószínűleg pont ezért élvezik :) Szerintem már a nagyossal is tudnának játszani, tervezem, hogy megcsinálom hozzá a szótagkártyákat, úgyis a bomba a lényeg...

Biztos benne van az is, hogy társasozásra szinte bármikor kapható vagyok, és ha velem akarnak játszani, akkor már tudják, hogy így szólítsanak meg. De akkor is örülök neki, hogy van ilyen altertnatíva. Nekem a társasozás mindig ünnep volt, évközben nem játszottunk, de most is, ha hazamegyünk, minden este tábla felett üldögélünk, beszélgetünk meg jól érezzük magunkat. Örülök, hogy ez valahogy továbbment.

És ha valaki társasjátékot szeretne venni, és jó használtan is, van egy tutijó eladó a béta vaterán (lehetne a neve béna vatera is, elég béna) tarkakocka, de ez csak a töredéke, nekem küldött e-mailben listát még... Az e-mail címet is megtudom adni, ha kéri valaki.

Most már biztos, hogy megműtik Ábel szívét, és az is, hogy nyitott szívműtét lesz, az kérdéses még, hogy kisműtét vagy nagyműtét, az utóbbi esélyesebb. Azt mondják, a kockázat 6 kiló felett szinte elenyésző, Ábel pedig már 9 kg, szóval hurrá. Azt is mondják, hogy ez a műtét, ha rutinnak nem is nevezhető, mert szívről van szó, de gyakori dolog, és a lényeg, hogy teljes gyógyulást hoz. Az időpont is kérdéses, egyenlőre júniusig biztos nem, szóval nem válik valóra az álmom, szeptemberben valószínűleg nem szüntethetjük meg a tartósbetegséget. Jól van, szépen fejlődik, kigyensúlyozott, a mérleg maximum a túlzott jókedv irányába billen el.

Voltunk a GOKI-ban, sokmindent elmagyaráztak, és most már értem, hogy miért nem tud meggyógyulni a takonyból sem, és húzódik el minden olyan sokáig nála. Bár, ha belegondolok, sokkal egészségesebb, mint Misi volt ennyi idősen...
Nőtt a lyuk, egy csomó szívzöreje van az alapon kívül, kicsit nagyobb a mája, a szíve. Úgy hangzik a szívdobogása, mint amikor a ctg-n hallgattam, meg az ultrahangon, simán füllel is jól hallani. Csudájára járnak, az orvostanhallgatókkal mindig meghallgattatják. :) Az egy hónapos kora óta szedett gyógyszerén kívül kap most már vízhajtót, káliumot is heti háromszor. Szegény a káliumtól nagyon szenved, só ugye, cukorral keverve, persze, hogy öklendezik, akármivel is próbálom beadni, kiérződik. Legjobban az vált be, ha azonnal megitatom utána vízzel. Alapvetően szereti egyébként bevenni ezeket, kanálban oldom fel neki anyatejjel az amúgy is laktózzal kevert gyógyszert, naponta háromszor, de hétfőn, szerdán és szombaton a reggeli undormány után délben nem tátja a száját, csak gyanakodva néz, kidugja picit a nyelvét, hogy milyen ízű, és ha finomnak találja, akkor hajlandó bekapni. Szóval cuki.

Amikor kimondták, hogy biztos műtét, majdnem elsírtam magam, de mostanra elfogadtam. Igyekszem nem gondolni rá, hogy milyen pici, és milyen nagy dolog vár rá. A lényeg, hogy meggyógyul és rendben lesz. Szeretnék túl lenni rajta hamar, de örülök a haladéknak is. Ha nem sír, gyorsabban gyógyul, és van időm még, hogy éjszakára elválasszam, és van ideje, hogy megtanulja átaludni az éjszakát. Mert éjszaka nem lehetek vele majd, és jelenleg ugye jónak mondható az az éjjel, amikor csak 3-szor kel fel, és csak cicivel alszik vissza.
Szóval keresem mindenben a jót, és rendben lesz minden. Várunk. És várakozás közben élvezzük a cuki Bábit :)

Ezt találtuk ki vállalásnak az idei EON Energiaközösségek versenyen. Nyilván nem fog menni teljesen, mert a garázsajtót nem tudjuk zárni áram nélkül, a hűtőt sem szeretnénk leolvasztani, a fűtés keringetőszivattyúja is árammal megy, szóval csak úgy nagy vonalakban, de mégis, megpróbálunk szombatonként nem használni áramot.

Múlt szombaton kezdtünk, akkor még csak ebéd utántól indítottuk az energiastoppot. Buktam is egyet, mert nem csináltam meg Ábel püréjét, és a villa egyszerűen nem tudott olyan állagot csinálni, amit meg is evett volna, szóval egy turmixolással több volt a kelleténél, de próbálkozunk...
Ebéd után elmentünk egy nagyot sétálni, aztán sötétedéskor hazaértünk, gyertyát gyújtottunk, és családilag társasoztunk 6-ig, vacsi, gyertyafényes természetesen, ahogy a fürdés és fogmosás is, majd gyertyafénynél mesét olvastam, és aludtak. Egyedül a tekerős zseblámpát használtuk, illetve Ábel elemes világító-zenélő játékaival játszhatott, mert neki azért nem volt jó a félhomályban. Mi még beszélgettünk egy kicsit, és jó korán mi is ágyba bújtunk. Ezen a hétvégén nem, mert Gergő lesz egyedül velük délelőtt, de jövő héten az egész napra kiterjesztjük az árammentességet. Nem gondoltam volna, de abszolút tartható.

Felmerült, hogy azért az energiatakarékos izzók nem fogyasztanak olyan sokat, hogy ennek jelentősége lenne. Az utóbbi hetekben teljesen megszünettük a gyerekek dvd-nézését, a számítógépezést, szóval tulajdonképpen a Gergő számítógépeinek az áramfogyasztását spóroljuk meg a villanyon kívül, ami annyira nem sok. Igen, ha egy villany ég. De azért este egészen gyakori a díszkivilágítás: lépcsőházban, fürdőben, gyerekszoba, felnőttszoba, égve hagyják, talán csak a vacsora idejében szoktunk egy helyiségben lenni. Lehet egyébként, hogy a két szál paraffin gyertya, amit elégettünk, a környezetterhelést megcsinálja így is.
Azt hiszem, az árammentes nap igazi értéke abban van, hogy együtt vagyunk, egy helyen, hogy muszáj egymásra figyelni, beszélgetni, mert nincs más lehetőség. Kicsit az egész nap tudatossá válik azzal, hogy látjuk, mekkora érték az áram, milyen természetesnek vesszük, hogy van. Kicsit koncentráltan figyelmeztet arra, hogy figyelni kell az energiatakarékosságra. És kicsit egymás, az együttlét újra felfedezése, szembesülni vele, hogy ez igazi, tartalmas szórakozás. És szomorú, hogy a mi gyerekeink már olyan nagyok, mondjuk 7 évesen, hogy őket is rá kell erre időnként ébreszteni. Apjukról nem is beszélve. Meg rólam, akinek mindig van valami dolga. Jó volt, hogy most csak az, hogy szórakoztassam őket.

Szóval kalandra fel, versenyen kívül is érdemes megpróbálni!

Elég nehezen vettük az első szünet utáni hét akadályait... Misit itthon tartottam még két napig, mert nagyon rekedt volt - már két hete -, de már javult, gondoltam, ne essen vissza, de az iskolásokat kíméletlenül vinni kellett.
Hatalmas ajándéka volt a szünetnek, hogy fél 8-ig, sőt, volt, hogy fél 9-ig is tudtunk aludni, legalábbis mi, felnőttek. A három nagyobb ahogy felébredt, a pisiléssel egyidőben becsukta a felnőttszoba ajtaját, és csendesen játszottak, aztán napközben élvezték a (nagyjából) kipihent, (többnyire) békés szülőket. Na, ebből átugrani abba, hogy háromnegyed hatkor kelés, elég fájdalmas volt. Főleg azért, mert én nem tudok mostanában aludni. Tele vagyok szörnyű gondolatokkal, amikkel nem vagyok hajlandó foglalkozni, de ezt kizárólag úgy tudom kivitelezni, hogy olvasok, amíg el nem alszom a könyvön. Ez van, hogy 11-ig tart,  gyakrabban éjfélig, de volt olyan a héten, hogy 2-kor sikerült elaludni... És hogy aztán Ábel még hányszor kel éjjel, rádob egy lapáttal. Jó éjszakákon 2-3-szor, de pl. most legalább 20-szor voltunk fent. Arra sem jövök rá, mitől függ ez, de már nem foglalkozom vele.  Inkább élvezem Wodehouse humorát esténként, jó, hogy van belőle egy jó kis gyűjteményem, olvasom őket újra, van, amelyiket harmadszor vagy negyedszer. A történet gyakorlatilag mindben ugyanaz, de ahogy leírja... Jókat nevetek.
Szóval a fáradtságtól kicsit feszült voltam, jobban bosszantottak a testvérharcok, illetve Misi hisztijei, amit ismét előkapott, hogy érvényesítse az akaratát. Alapvetően igaza van, mert egy tünemény, mindig mindenkinek segít, teljesíti a kéréseket, és nagyon rosszul esik neki, mikor ő kér valamit a tesóktól, és azok sorozatban nem teszik meg. És ilyenkor mindenen hisztizik, számítógépezni akar és édességet enni.
A gyerekek jól kipihenték magukat, őket nem érintette ilyen szempontból érzékenyen a kezdés, annál inkább a szabadságmegvonás, hogy leckeírás van, kötelesség van, és nem csináljuk, amihez kedvünk van. Rékának az egy hét alatt sikerült 3 hiányt összehozni (5-nél jön a beírás...), Nándi, aki sosem hozott haza leckét, két este is 8-kor még házit pótolt, mert úgy jutott eszébe, hogy még maradt, Misi, meg mint említettem, hisztizett...

De most végre újra szabadság, aludtunk hétig, társasozással kezdtük a napot, és mindjárt megyek katonásat játszani, csak főzök, és közben blogra loptam egy kis időt. Be akarom tartani, hogy többet írok idén!

Piszkozatban maradt egy számadás c. bejegyzés, amit félig megírtam, és már látom, hogy nem fogom tudni befejezni. 2014 elindult, és megy előre rendületlenül.
Nagyon jó szünet van mögöttünk. Pont mondtam Gergőnek, hogy annyira jó, és úgy folytatnám, hogy most úgy érzem, még azt is kibírnám, ha betegek lennének, és pótolgatni kellene velük az iskolai dolgokat. Csomó társas érkezett a háztartásba, és ki is vannak használva, ráadásul igen jól sültek el az egyéb ajándékok is. Fogalmazgatok erről egy külön ajánlgatót...
A szünet eleje nagyon intenzív volt, vendégségekkel, készülődéssel, nyüzsgéssel, mi mentünk, hozzánk jöttek, aztán szilveszter Heniékkel, háromig ébren levéssel - Ábel is 11-ig húzta. Aztán január elsejétől intenzíven pihentünk, korai fekvéssel, késői keléssel, szóval elvileg most jó mindenkinek, mert utolértük magunkat. Így egész kipihenten mentek suliba, bár Réka már hétfő este mondta, hogy alig várja, hogy szombat legyen, és ne csináljunk semmit, csak a család és társasozzunk.

Ennek az intenzív pihenésnek a része volt a napi korcsolyázás. Végre elvittem őket, egy éve ígérgettem. Aztán újra. És újra. És újra, mert annyira élvezték.  Jó, hogy vannak ezek az ingyenes pályák, főleg így három gyerekkel.
12 éve volt utoljára a lábamon kori, hát, totálisan elfelejtettem, előtte se voltam egy nagy koris, csak mentem szép lassan körbe-körbe, de most egy óra alatt alig jutottam túl azon, hogy el merjem engedni a palánkot, és csak azon drukkoltam, hogy ha esek, ne túl nagyot...
Cukik voltak egyébként a gyerekek. Réka meg Misi velem együtt a palánk mellett kapaszkodtak, persze sokkal gyorsabban, meg bátrabban, és sokkal előbb engedték el. Misi szupercuki volt, úgy haladt, mintha simán csak gyalogolna, pedig siklott, de valahogy furán csinálta. Nándi meg pont ugyanazt csinálta, mint amikor járni tanult. Nem érdekelte, hogy nem megy. Ment, esett, felállt, ment, ha egy métert, akkor annyit, aztán egyre több lett a méter, és a végén ő lett a legügyesebb. Merthogy ő nem csak egyenesen siklani akart, ő mindent akart egyszerre. Akart kanyarodni, forogni, fékezve megállni, mindent egyszerre. És tulajdonképpen csomómindent tud is négy alkalom után. Van néhány vicces videónk :)

A tavalyi évről talán annyit, hogy azt hiszem, eddigi közös életünk legnehezebb időszaka volt. Szinte minden szempontból próbára tett minket. És az, hogy ez az Ábel gyerek megszületett nem csak a legjobb volt az évben, hanem annyi örömet adott, hogy elviselhetővé tette a többit is. Igazi kis tükör, egész nap azt várja, hogy mikor mosolyog rá az ember, hogy visszamosolyoghasson, vagy várakozva vigyorog rád... Így egyszerűen nem lehet keseregni. Borzasztóan sajnálom, hogy pont erről az évről nem írtam, nincs nyoma az örömöknek és bánatoknak, pedig hatalmasat változtunk mind, külön-külön és családként is. Igyekszem idén nem elkövetni ezt a hibát.
Újévi ki nem mondott fogadalmaim - meg szeretném csinálni - között van az is, hogy végre rendbeszedem a blogocskát is, pl. Misi volt akkora, mint most Ábel a profilfotón, és Ábelnek még a pocak-vonalzója van... Szóval rendetlen vagyok. És írni akarok, legalább 2-3 naponta. Annyi minden történik!

És a végére egy-két tipikus Ábel kép. Ilyen ő. Boldog és lelkes, mindig kapható valami vidámságra.

Cirkuszban jártunk, évente egyszer szerveznek a nagycsaládosoknak kedvezményes áron, hát elmentünk. És azt mondtam, hogy milyen már, hogy nem tud együtt lenni a család, jöjjön Ábel is, aztán majd ha nem bírja, valamelyikünk kijön.
Két és fél órás előadás volt egy szünettel, a címe az Univerzum fényei. És Ábel bizony végig bírta, sőt, nem csak bírta, jól érezte magát. Igazán jó műsor volt egy 8 hónaposnak. Voltak fények dögivel, meg mozgás, nagy állatok, lovak, a kutyák is nagyok voltak, és persze az elefántok... A szünetben aludt egyet, aztán nézte tovább az előadást. Pont a végére fogyott el a türelme, annak ellenére, hogy iszonyú meleg volt. Szóval jó volt. A nagyok meg maradéktalanul élvezték.
Az egészet csak az rontotta el, hogy minősíthetetlenül viselkedtem. 20 percet álltam egy sorban kezemben Ábellel és a 3 időnként eltűnő másik gyerekkel, ahova küldek az információnál, hogy aztán azt mondja a pénztáros, hogy a másikba kell állnom. És ott újra végigállni a sort. Azért, hogy a kifizetett, beborítékolt jegyeket a kezembe nyomják, kb 10 másodperc alatt. És elborult az agyam, és veszekedni kezdtem. Aztán persze remegve a dühtől beálltam a sor végére, aztán egy másik anyuka odajött, hogy álljak be eléjük nyugodtan. Akkor bocsánatot kértem. Tudom, hogy igazam volt, és nem mondtam csúnyákat, csak fel voltam háborodva, és felemeltem a hangom, de akkor sem lehet így viselkedni másokkal. Szóval szánom-bánom...

Mindegy, jó kis cirkusz volt, most folytatjuk itthon a magunk kis cirkuszát. Egészen profi vagyok a tavalyi év után abban, hogy hogyan is kell az igényeinket a lehetőségeinkhez igazítani, és remélem, jó kis ünnepünk lesz így is. Csak arra vágyok, hogy együtt legyünk, ne kelljen csinálni semmit, és társasozni, játszani, közösen mesét nézni, olvasni szeretnék. Igazi békés, boldog karácsonyt. Az, hogy mennyi süti lesz, mit eszünk és milyen rend lesz körülöttünk, és sikerültek-e a tuti ajándékok, azt hiszem, most már csak 100adlagos dolgok.

Elszántam magam, hogy márpedig ma írok, és azóta azon agyalok, hogy mi is foglalkoztat engem mostanában.
Elsőnek egy család jutott eszembe, ahol a nagyfiút ma műtötték daganattal... Aztán rögtön utána a mi ehhez képest piti kis ügyünk Ábel szívével, mert hirtelen nagyon elkezdett hízni, és nekem semmi sem jó, de a dokinéni megnyugtatott már. És megyünk GOKI-ba, ami nem tudom, jó-e, mindenesetre utána okosabbak leszünk. A lényeg, hogy látom, hogy jól van.
Egyébként vicces ez a méregetés, mert tényleg csak arra jó, hogy elbizonytalanítsa az ember lányát, és minden bokorban rémeket lásson. Azért egy hét alatt 35 dekát hízni, mikor egyébként ez a havi adag, nem olyan megnyugtató.

Aztán rengeteg agyalás van még az intézményesült gyerekeken. Vagyis Misin nem annyira, mert ő nagyon a helyén van. Pont ma mesélte, hogy nem is akar iskolás lenni. Év elején gyakran kérdezte, hogy mikor mehet ő is. Mondtam neki, hogy két év múlva, erre ő nagy lelkesen, hogy holnapután? És én mindig elmagyaráztam, hogy most nagyközépsős, aztán nagycsoportos lesz, és utána. Alig járok én oviba, vagy Heniék viszik-hozzák Misit, vagy Gergő, és most elkapott az óvónéni, és nagyon kiadósan meg is dicsérte. Hogy milyen hatalmasat fejlődött, milyen okosügyes, és még a hitbeli dolgokban is milyen jól képben van. Visszarázódott itthon is abba, hogy azzal tűnik ki, hogy megcsinálja, amit kérek, és fürdik aztán a dicséretben. Szóval Misi pipa.

Nándinak is megjött a negyedéves értékelője, és bár a magatartásnál a változó van még aláhúzva, azért októberben jó volt beleírva a tájékoztatóba, és Kati néni is mondta, hogy a gyerekekkel már tök jól kijön. Órákon sincs gond egészen a negyedik óra végéig. Az ötödik és hatodik órákban azonban már nem lehet vele bírni. Nem is értem... Vagy inkább azt nem, hogy miért is van hat órája egy első osztályosnak... Mindegy. Mindenesetre volt már rá példa, hogy kiküldték az osztályból, ami ismerve Kati nénit igen nagy rosszaságot rejt maga mögött. Nagyon szégyellte magát, remélem, odafigyel. Az a baj, hogy sokszor elfelejti, hogy miért is szóltak rá, kapott büntit. Csak a bünti marad meg, meg hogy rossz volt. Csak ebből aztán nem fog tanulni. Azért jönnek a dicséretek is, mert a helyét nagyon megtalálta. Ma pl. "korrepetált" egy kislányt az osztályból, akinek nehezen megy a matek, nagyon jószívű, ha nem fociskártyákról van szó, és igyekszik jelentkezni is.
Van egy szuper napközis tanító bácsi, aki egyrészt halálosan türelmes, másrészt jó fej is, harmadrészt FÉRFI, ami Nándinak nagyon jót tesz. Kati néni csupa virág, kedvesség és odafigyelés, ami nagyon jó, mert lehet imádni, de még jobb így, hogy délután van valaki más, aki meg lehet példakép, és nem lehet zavarba hozni fosmeghajtásos kismalacokkal.
A matek jól megy, az olvasással sincs gond, az írással annál több. Azért olvasható. Egyenlőre... Nem mindig érti Nándi, hogy mi a baj azzal, ha máshogy kunkorítja a betűket. Voltunk benn nyílt órán, úgy tűnik, unatkozik, elkalandozik, vagy nem érti, bizonyos dolgokkal miért is kell annyit foglalkozni. A leckéjét itthon villámgyorsan megcsinálja, nagyon kötelességtudó. Egy időben iszonyú sok írást adott fel a tanító néni, A4-es oldalt, ami borzasztó szerintem. Mondtam Nándinak, hogy csak minden második sort csináljunk meg. Befejezte, aztán egy kis idő múlva láttam, hogy szöszmötöl, és az utolsó vonalig mindent megcsinált. Még akkor is, ha sírt közben, annyira utálta. Egyébként szerintem ezért is ír olyan rondán, mivel ilyen sok volt feladva, egyszerűen nem volt szívem a rondákat kiradírozni és újra íratni vele, csak mondtam, hogy a következő szebb legyen...

Réka nagyon hullámzó. Biztos azért is, mert ő a legidősebb, és többet várok tőle, de elég nehéz. Nagyon szétszórt, figyelmetlen, és ez most már nagyon erősen látszik a jegyein is. Matek 2-3-as, tollbamondás vagy 1, vagy 3, néha becsúszik egy-egy jobb jegy. Az elméleti nyelvtannal nincs semmi baj, de a helyesírás mindig lerontja. A durva az, hogy ír egy katasztrofális egyes tollbamondást, előtte egy héttel meg már alig volt hiba a füzetében... Szóval nem tudom, mivel függ össze, és hogy lehet ezen javítani. Mindenesetre gyakorolgatunk, csak ez is olyan nehéz, mire hazaérnek, fáradt, még figyelmetlenebb, meg rögtön ott van az is, hogy anya foglalkozik vele, és akkor rátesz még egy lapáttal. Szerdán meg pénteken hozom el őket  2 körül. Rékának este 6-ig tart, hogy megírja a lecóját. A napköziben végezni szokott egy óra alatt. Nem tudom.
Persze van sikerélménye is, mert ének, rajz, tesi, hittan ötös, az olvasás és a környezet is négyes - bár ezek is lehetnének simán ötösök - csak ez a két fránya nehéz tárgyunk van.
Egyébként meg annyira aranyos kislány még mindig. És mindig az jut eszembe, hogy ezek tényleg az utolsó pillanatok. 9 éves lesz.

Najó, elájulok, félbehagyom...