A szünet utolsó napja, és jaj, mindjárt itt a karácsony

Holnap kezdődnek elvileg a hétköznapok. Kivéve, ha nem betegszik meg valamelyik gyerek, mert már tegnap este, és ma is a határon voltak este. Misi szerintem egy jó kis kruppos köhögésre gyúr, ahogy itt hallgatom a szuszogását, az időjárás meg a szmog különösen kedvezőek hozzá. Meglátjuk. Azért reménykedem, hogy megússzuk. És szégyen, nem szégyen, de nem csak azért, mert szegény gyerek, hanem cefetül elfáradtam ebben a nagy szünetelésben. Fárasztó volt. Egyik gyerek sem aludt egyszer sem délben, nonstop zaj és ricsaj, igények és kívánságok. És nagyon jó volt velük lenni, és mindenféle örömöket okozni, és programokat csinálni, és gyönyörködni a csillogó szemekben és lelkes, mosolygó arcocskákban, de jó lenne nagyon holnap hátradőlni egy picit, és nem csinálni semmit. Vagy olvasni mondjuk. Vagy varrni. Vagy felszámolni azt a borzasztó kuplerájt, amit magunk mögött hagytunk, de azt hiszem, ez nem vágyam a holnapi napra :). Bár még ez is jó opció, mert csend van közben.

A gyerekek azt hiszem, jól feltöltődtek, minden lecke elkészült, gyakorlás is volt, és mikor megkérdezték ma, hogy lesz-e holnap ovi meg iskola, és mondtam, hogy igen, egyetlen egy ellenvetést sem hallottam. Azt hittem rosszul. És rá is kérdeztem, de nem véletlen volt, várják az iskolát is, óvodát is. És én is. Csak apjuk nem a dolgozást. Elköltözött a cég, át Budára, kb háromnegyed órával többet kell utaznia naponta, ami az eddigi másfél-két órához képest is jelentős... Vagy lesz valami megoldás, vagy munkahely váltás lesz, mert így ez már nem vicces.

Nekem is jól esne a hétköznapokba belerázódni, meg kellene beszélni a helyzetet a régi munkahelyemmel, csináljuk az egyesületesdit, és kézbe kellene újra gyűjteni a háztartás szálait. Ráadásul most jöttem rá, hogy itt van, már a novembert tapossuk, és én még nem tudom, hogy kinek mit fogunk ajándékozni karácsonyra. Decemberben én már lábamat boltba nem szeretem betenni, annyira utálom a tömeget, és most még ötleteim sincsenek, nemhogy a beszerzést elkezdtem volna. Pedig jópár olyan ajándékötlet van, amit már ilyenkor elő kell készíteni.

A gyerekeknek már kitaláltam, hogy fésűtartó zsebes tárolót fogok varrni, csak még nem tudom, milyent. Azt találtam ki, hogy hoz az angyalka is ajándékot, meg mi is csinálunk azoknak, akiket szeretünk. Ezzel jól meg tudom magyarázni, hogy miért is beszélünk Gergővel az ajándékozósdiról, és hogy kerülnek dolgok a fa alá a mamáéknál, amiket közösen vásároltunk, meg hát a készítési folyamatoknak is azért részesei, akármiről is legyen szó.
Viszont hogy az angyal mit rak a fa alá, elképzelésem sincs. Egyrészt úgy gondolom, hogy játéknak egy darabnak sincs már helye a háztartásban. Másrészt viszont minek örül egy ilyen kicsi gyerek? Játéknak. Najó, könyvnek is. Rékának gondolom már kereshetek olyan könyvet, amit majd ő olvasgathat, ahogy tanul olvasni. De Nándinak komoly listája van olyan dolgokból, amiket nem akarok beengedni a gyerekszobába, lásd bakugán, vagy a várhatóan 3 napig tartó, aztán darabokra törő teszkós óriás autószállító kamion. Ehelyett valami ütőset kellene kitalálni, ami feledteti vele az eredeti vágyakat. Nyilván olyant, aminek kereke van, de legalábbis jármű. Misinek meg aztán végképp nincs szüksége semmire, ő mostanában legszívesebben gyerekekkel játszik. Gergővel meg egyenesen esélytelen vagyok. Szóval igazán nehéz lesz idén jó ajándékokat kitalálni, és szerencsére időm sincs már rá...