Anya-súly

Mindhárom gyerekemet 100 kilóval szültem, függetlenül attól, hogy hány kilóval kezdtem meg a terhességet, hogy mennyire figyeltem oda arra, hogy mit és mennyit eszem - falok -, mennyit mozogtam. Rékánál például még a túl édes gyümölcsöktől is rosszul lettem, semmilyen édességet, süteményt nem tudtam enni, rendszeresen gyalogoltam, mégis felcsúszott a 26 kiló a végére. Nándinál meg 30, bár akkor már nem figyeltem annyira. Misinél 24 kilót gyarapodtam, de akkor már tényleg nem érdekelt, hogy mit mutat a mérleg, viszont futottam, szaladtam a két kicsi után nonstop, akkor már itt laktunk a kertesben.
És érdekes, hogy mire 3 hónaposak lettek, úgy 75-78 kilóig mindig vissza is mentem minimális odafigyeléssel. (Aztán elkezdtem zabálni a tábla csokikat a szoptatásra hivatkozva a tejválságnál, ami mindig jön 3 hósan.) Gergő mondta, hogy nekem ez az anya-súlyom, ez kell hozzá, hogy kihordjak egy okosügyesegészséges babát. Kissé morbidul hívhatnánk akár vágósúlynak is, tekintve, hogy szülni nem tudok.

Most azonban 82 kilóról indítottam. Ami élből sok. A 3. hónap végére már 90 felett voltam, és akkor a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna a gyerekre és tartozékaira fogni. Gondoltam is, hogy na, most megdől majd az anya-súly elmélet. Főleg, hogy a későbbiekben mennyit kellett a hátam miatt pihenni. Amikor meg ágyba lettem parancsolva, felkészültem lélekben a 110 kilóra is. És nem. Igaz, húsvétkor 101,5 voltam, de pár napja nem nagyon tudok enni, mert a torkomat rugdossa a bébike, úgyhogy fogyok.

Jövő héten szerdán bevonulok a kórházba, csütörtökön délelőtt valamikor négygyerekesek leszünk. Valószínűleg 100 kilósan. Bár mostanában reménykedek kicsit benne - felbátorodtam -, hogy elindul magától, és hamarabb kiszedik, akkor lenne alibim, hogy miért is nem írtam meg a szakmai dolgozatot. Ami helyett inkább blogot írok most is.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

19 megjegyzés:

Szitya írta...

Akárhánykilósan is indulsz majd neki, egy boldog négygyerekes anyukaként jösz majd ki!!!

Orbis írta...

Épp tegnap szedtem elő megnézni a régi leleteimet (az afp eredményeket kerestem) és döbbenten láttam, hogy Boróval 4 hónapos terhesen 10 kilóval kevesebb voltam, mint most a 0. kilóméterkőnél :) ÉS! Annyi kilóval szültem, (na jó kettővel több) mint amennyi most vagyok... 4 hónaposan...

4Gyerek írta...

Érdekesesk ezek a statisztikák. Nekem is van, picit másfajta ;-)
Szóval jól vágod már visszafele a centiket, már nincs egy hét sem. Izgi! És hajrá pindÚr, segíts anyának az ollózásban. A vászon nála, de a szerszám a te kis apró kezecskéidben is lehet :)

Timi írta...

Csütörtökön, 11-én? Drukkolok nagyon!!! :)

Heni írta...

Én is olyan szülést kívánok, amilyet szeretnél!
Ölel: Heni

Huszárkriszta írta...

Én az 5. gyermekemet várom, most 25 hetes a pici. Sokkal kevesebbet eszem mint előtte és én is nagyon hízok. Már szégyenlem a védőnőnél a méricskélést. Pedig még így is csak 60 kilónál tartok, de akkor is kellemetlen a dolog.
Úgyhogy fel a fejjel :) most csak a baba számít!
Jó egészséget Mamának, Babának !!!!!!

Viki írta...

Hát tudjátok, a másik véglet se jobb! Mikor már a harmadik babát várva is inkább azon szörnyülködik a védőnő, hogy nem nagyon mozdul felfelé a mérleg nyelve, vagy pl. a második gyerek születése utáni másnap rád néz a nővér a gyermekágyas osztályon és elkurjantja magát, hogy de vékonynak tetszik lenni! Aztán bő fél év kemény zabálásodba kerül, mire visszahízod magad a terhesség előtti súlyodra... Kinek ez jut, kinek az...

Zsu írta...

Visszaszámlálás... hihetetlen, hogy eltelt ez a 9 hónap:)

Dius írta...

Gondolok rád, rátok. :)

Csillus írta...

Hú, holnap lesz a nagy nap... minden jót Nektek!!! :)

En - Hababann írta...

Pont tegnap jutott eszembe, hogy már érkeznie kell a babának. :) Mostanra már biztosan négygyerekesek vagytok. Ez a hízás-nem hízás meg érdekes kérdés. Én csak a másodikat várom, de úgy tűnik, nálam is azért kellemetlen a méregetés, mert a nagyobb kezdősúly ellenére sem híztam. Most a 3. héten tartok plusz három kilónál és nem azért, mert nem eszem. Nem zabálok, ugyanannyit eszem, mint előtte. Úgy tűnik én meg így működöm.

Timi írta...

Nagyon gondolok Rátok ma! :)

Kati Nádudvariné Gere írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kati Nádudvariné Gere írta...

üzenet kikocstól 10.41-kor: "Megérkezett Ábel Boldizsár, 3620 gr, 56 cm. Köszönjük az imákat, ránkgondolást!"

gneke írta...

Gratulálunk a kisfiatok születéséhez! Nagyon jó egészséget, sok boldog pillanatot a nagycsaládnak! És gyönyörűszép nevet választottatok!!!!!

Csillus írta...

Sok szeretettel gratulálok a kisfiatok születéséhez! :) Nagyon szép neve van:) Minden jót Nektek!!

Zsóka írta...

Óóóóóriási! Mármint a hír! :-D
Igaz, ritkán jutok ide, de hol a bánatba lehettem, amikor erről írtál? nekem fogalmam sem volt, de végülis nem maradtam le semmiről :)
NAGYON-NAGYON szorítok, minden úgy legyen, ahogy szeretnéd!!! Olyan jó lesz Nektek!! Aztaaa, 4 gyerek....kétszer annyi, mint nekem :-D

Nagyon boldog vagyok! Puszillak, ölellek!

a mesélő írta...

Nagyon gratulálunk! Ábel légy örökké boldog ember!

kikocs írta...

Köszönjük! :) Majd írom a részleteket :)

Megjegyzés küldése