Activity felsőfokon

Ábel most már 19 hónapos, és nem beszél. Egyetlen kéttagú szót mond, a csigát, ami nála főleg khigának vagy gigának hangzik, és minden, egérnél kisebb méretű élőlényt jelöl. Néha a nem élőket is, valamint amiket nem élő csigáknak vél. Kicsit fura ez a szótlanság, főleg arra emlékezve, hogy Réka ennyi idősen mondatokban beszélt, és be nem állt a szája, de tulajdonképpen a másik két fiúnak sem volt túl nagy szókincse másfél évesen. Mondjuk legalább anyát-apát mondtak...
Arra viszont nem emlékszem, hogy bármelyik nembeszélőnk ennyire profin fejezte volna ki magát jelbeszéddel. Tegnapelőtt, mikor megjött a mamától, konkrétan megkérdezte, hogy mi történt a kanapé terítőjével. Mikor nem értettem a mutogatást és a látványosan kérdő arckifejezését, lefeküdt a földre, és eljátszotta, hogy belát a kanapé alá, amit máskor el szokott takarni a terítő, és utána megismételte a kérdő pofit. Ekkor jöttem rá, mit akar, és mutattam meg neki, hogy szárad, mert kimostam. Van a sima nem, a fejrázás, meg a semmilyen körülmények között, mikor még a kezével is integet hozzá. Vagy van a sima bólogatás - "Ábel, lenyelted az íróasztalt?" -, meg az "áhhháhhhhá" csatakiáltással kísért bólogatás, mikor végre rájövünk, hogy nem kolbászt, hanem parízert kér, és ha mindjárt belehal, ha nem kaphatja meg, akkor még topog is hozzá. Természetesen kenyér nélkül, bár azt, hogy kér egyáltalán valami ilyesmit, élénk nyihogással kísért kenyérre mutogatással jelzi, mivel a lónak lovas kell, hogy katona legyen belőle, de a ló végül többnyire kinn marad...
Az íróasztal egyébként csak egy a sok dolog közül, amit lenyel. A története ennek az, hogy egyik nap azzal fogadtak a gyerekek, hogy Ábel lenyelt egy üveggolyót. Kicsit sokkolódtam, aztán észbekaptam és megkérdeztem, mi történt, látták-e. Nem, de megkérdezték, és bólogatott. Na, és erre tettem fel a nagy kérdést, hogy "Ábel, lenyelted a széket?", amire persze megint igenelt. És azóta az egyik játék az, hogy ilyeneket kérdeznek tőle, Ábel pedig röhögve bólogat, mert már rájött, hogy ez játék, és együtt nevetni jó, és az a mi szülői szívünknek is nagy öröm.

Szóval igen nagy activity spíler, bár néha nehéz dolgunk van, mert nem mutatja, hogy hány szótag, és gyakran utal a tárgyakra úgy, hogy az utolsó fellelési helyükhöz vonszol minket, és az még kevés információ többnyire, mert az esetek 90%-ban az nincs ott, ha ott lenne, nem kellenénk hozzá... De fel-alá mászkálva telefonál, dúdol, ha énekeljünk neki - a csillagok háborúja egy-két ütemét felismerhetően pl. -, táncol várakozó arccal, ha zenét hallgatna, és kedvenc számai vannak, sajnos a számcímeket nem tudja, így csak simán sírni kezd, ha nem az, amit akart eredetileg. És gyakorlatilag összeomlik, ha meglát egy okostelefont és nem kaphatja meg... Elmeséli, hogy cicát látott, hogy ugatnak a kutyák, hogy jót játszott, hogy valakinek bibije van (az aggodalom nemzetközi jelével a két keze közé fogja az arcát, és mondja, hogy óóóó, szenzációs :) ) Ha éhes, a nyitott száját mutogatja, ha kakaót kér, pííípel, mint a mikró, ha szomjas, poharat hoz - majd ivás után, ahogy van, vissza is teszi, néha még félig teli....
És még millió kreatív kis színészkedés naponta, amivel megérteti magát, jó lenne mind leírni, sőt, felvenni, de hát leheteten... Legalább ennyi lesz.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

superwomanatwork írta...

Az én két évesem is egy kamugép. Ő is mindenre rámondja, hogy lenyelte. Házat, ágyat, kutyát. Na de a nagyobbik három évesen le is nyelte az egy eurót, így végül a műtőben kötöttünk ki vele.

Névtelen írta...

Nagyon drága lehet :-))

írj gyakrabban!!

szia, Ági

a mesélő írta...

Nagyon édes! Tegyél már fel róluk képeket is! :)

Catherine írta...

Ha vígasztal Léna is csak most kezdett el egyre több szót használni, de még ez is messze van a beszédtől. Két és fél éves. És kb ott tart most, ahogy a fiúk három évesen. De mindent megértet. Csak van amihez több idő kell. És iszonyatosan jó intuíció, hogy el tudjam dönteni mi a valóság és mi kamu. :)

Megjegyzés küldése