Vízen járni...

Azért nem írok mostanában, mert nem akarok gondolkozni. Mikor ide írok, az segít, hogy átgörgessem magamban a részleteket, kicsit megpróbálom magamat, a helyzetet külső szemmel látni, és úgy fogalmazni, hogy érthető legyen. Ez segíteni szokott, hogy én is más szemszögből lássam a problémámat, és sokszor, mire leírom, elég is: megoldást találtam vagy megszűnt probléma lenni.

Most vagy félek szembenézni az életünkkel, vagy egyszerűen csak iszonyúan tehetetlennek érzem magam, mindenesetre úgy érzem magam, mint kamaszkoromban, amikor még tanulás közben is zenét hallgattam, hogy ne halljam a gondolataimat. Azzal a különbséggel, hogy nekem van négy beépített zajforrásom, tehát elég ritkán kell zenét kapcsolni.
Nem vagyok képes egyensúlyozni a gyerekeket úgy, hogy ők épek maradjanak. Nem tudok jól segíteni nekik, pedig még kicsik, még nem tudják önállóan megoldani a terhüket. Az utóbbi hetekben, hónapokban több pszichológussal beszéltem, mint amennyivel azt gondolom, egy hétköznapi ember egész élete során találkozik. Minden gyerekért egyszerre kell aggódnom, egyszerre kell 200%-ot adni négyszer, és minden nap úgy érzem, túlléptünk minden határon. Nincsenek megoldások, nincsenek tervek, nincsenek holnapok, néha azt gondolom, tegnapok sem.
Próbálok hálás lenni a próbatételemért, hiszen hihetetlen sokat tanulok közben magamról, róluk, Istenről. Már nem tervezek a jövő hétre sem, nem nézegetem a naptárt, nem számolom a tennivalókat, örülök a napnak, ami éppen van, a pillanatnak, ami éppen jó, vagy rossz. A rossznak is lehet örülni, és a nehézségek között is lehet boldognak lenni. Az vagyok. Nagy-nagy szabadságot adott ez.

Néha azonban nem megy, jön egy újabb beszélgetés, egy újabb szembenézés, egy újabb probléma, körülmény, és akkor nem tudok aludni, nem tudok figyelni, feszült vagyok, mindenen morgok, és próbálom valami más részét rendezni az életemnek, hogy abba tudjak kapaszkodni, hogy még megy, hogy még érek valamit, hogy még valahol tudok teljesíteni.
Most éppen itt vagyok. Réka is inog, romlanak az eredményei, figyelmetlen, mert nincs biztos háttér itthon, mindig ő az utolsó, Nándi vagy kényszerbeteg, vagy Aspergere van, most már pszichiáterhez is hordjuk, Misit cserbenhagyta a pszichológus, ahova jártunk, és nem javul, Ábelt pedig várjuk, hogy melyik nap kell vinni műtétre. Bármikor hívhatnak. Most már szeretném, ha jövőre.
És én nem nőttem fel a feladathoz. Nem tudok.
Néha szörnyen magányosnak érzem magam, még Gergőnek sem tudom elmondani, mi bajom, hiszen nem tudom megfogalmazni sem, sőt nem is akarom. Mostanra úgy érzem, semmibe nem tudok már egyedül belefogni, valaki csinálja velem, mert egyedül nem megy még egy ebédfőzés sem.

És akkor jön egy ilyen bűnbánati liturgia, amin ma voltam, és kiemel ebből a sötétségből, fényt gyújt, felráz. Két órát üldögéltem ott, énekeltük egymás után az énekeket, és valahogy arra jöttem rá, hogy nem kell félnem, hogy a folyó elsodor, hogy víz alá kerülök teljesen, mert nem az a dolgom, hogy átevickéljek a vízeséseken, meg a kövek között ellavírozzak. Itt és most hiába úszok, hiába kapálózok. Most az a dolgom, hogy járjak a vízen. Ez egy olyan lehetetlen helyzet, amiben én emberként a saját gyöngeségeimmel nem tudok teljesíteni, nem tudok segíteni, nem tudok semmi mást tenni, csak hinni. Elfogadni, hogy Isten nekem rosszat nem akar, és a gyerekeimet is jobban szereti, mint én valaha is tudni fogom. Jézus hívott, hogy járjak a vízen, én kiléptem a bárkából, és ha megijedek és süllyedek, csak hívni kell őt újra, és segíteni fog, ott van, és kiemel, átvisz ezen a vízen, legyen akármilyen viharos. Nélküle viszont elmerülök. Úgyhogy most ezzel megyek tovább.


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

Unknown írta...

Hú, ezen sírtam. Nekem még csak két gyerkőcöm van, és ámulva nézem a nagy családokat. Ez tényleg nem megy máshogy, csak vízen járva. Gondolok rátok így ismeretlenül is!
Ági

ivetabt írta...

Okosat nem nagyon tudok hozzáfűzni. Tartsa benned az erőt az, hogy felismerted, van segítséged és rá számíthatsz. Most erősebb a hullámzás a te vizeden, nehéz így járnod rajta, de aztán úgyis újra kisüt a nap és minden rendben lesz. Csak tarts ki és ne felejts el ahhoz fordulni, akiben bízol, aki neked erőt adott ♥♥♥

Catherine írta...

Tarts ki! Hidd el, megkapod a segítséget ha egyedül kevés leszel. Én nagyon sokat gondolok rád, és tudom, hogy sokkal többet teszel a családodért mint bárki akit ismerek.

Hajni írta...

Van mit tanulnom Tőled (is) :)
Sok kegyelmet kívánok!

Névtelen írta...

Pont erről beszélgettünk Noéminél. Ha nem is ezekkel a problémákkal, de ezekkel az érzésekkel élek én is tudod jól. Minden szavad az én szavam is, ha jobban vagyok azzal nyugtatom magam, hogy annyit, amennyit tudok megteszek és folyamatosan önmagamon kell, hogy dolgozzak, hogy jobb lehessek. De ember vagyok, aki tévedhet, érez, és ront is el dolgokat. De szeretem Őket, és amit tudok megteszem... Nem kis feladatot kaptál, de hiszem, hogy jól és szeretettel csinálod. Ebben nincs kétség. Puszillak Katy

Megjegyzés küldése