Önkéntes karantén

Amikor néhány nappal Nándi diagnózisa után felhívtak a GOKI-ból, hogy szeretettel várják Ábelt egy hét múlva műtétre, egy fél órára összeomlottam. Jó, hogy nem volt itthon gyerek, teljesen kiborultam, hogy ezt a terhet most így egyszerre nem bírom el. Úgy tűnik, mégis, sőt, örülök is neki. Nem is részletezem, milyen véletlenek, milyen szétkapcsolások és félreértések következtek, aminek az lett a vége, hogy a kardiológusunk azt mondta, hogy éljünk a lehetőséggel, és csináltassuk meg most a műtétet, és nyertünk még 10 napot, február 19. helyett március 2-án kell befeküdni, azon a héten valamikor remélhetőleg meg is műtik. Ami azért is volt jó, mert Ábel már két nap múlva influenzás lett, és az időpontjára nem gyógyult volna meg. A másik meg, hogy amikor felhívtak minket, már pár napja komolyan aggódtam, mert Ábi körülbelül 10 napja csak ide-oda fekszik, kicsit játszik, majd elfekszik és csak néz, bújik, az ölembe ül. Szóval nincs jól. Nem tudom, a szíve, vagy más miatt, de nincs jól.

És hát influenza-járvány van. Bízom abban, hogy egészséges lesz, ha át kell esnie a műtéten, de most már minden emberit meg akarok tenni, hogy ez így legyen. Nagyon vágyok rá, hogy túl legyünk rajta, hogy ne következzen megint egy bizonytalanság, ne legyen gyomorgörcs, ha ismeretlen számról hívnak. Hogy ne kelljen gyógyszerezni, hogy ne kelljen figyelni, aggódni, mérlegelni, hogy megnyugodhassunk mind, szülők és testvérek, hogy Ábel végre teljesen egészséges legyen. A két fiút kezelő pszichológusok is érdeklődéssel várják a változást. És várnak változást.
Szóval osztottunk szoroztunk a gyerekorvosunkkal, és az  lett a vége, hogy önkéntes karantét vállaltunk magunkra az előttünk álló hétre. Nem vagyunk egészségesek. Ábel kapott antibiotikumot a náthájára, torkára, amire különben nem kapott volna, de hátha akkor elhúzódik. Jó döntés volt, 3 adag után már nem is folyik az orra. (De a nyomiság, bújás, hempergés maradt.) Gergő úgyszintén iratott antibiotikumot, mondjuk ő elég beteg. És nem megy senki se oviba, se iskolába, ami elég nagy teher rajtam, de legalább nincs időm gondolkozni, van mivel elterelni, mikor az jut eszembe, hogy leállítják a két éves gyerekem szívét, vagy mi van, ha azért bújik, mert tudja, hogy kevés ideje van már velünk. Vagy hogy a műtét után be sem mehetek hozzá, csak kamerán keresztül mutatják meg, aztán pár napig csak néha, 10 percre lehet majd bemenni. Szörnyű gondolatok, hessegetem őket, jó másra figyelni ezek helyett. Meg arra gondolni, hogy 4-5 nappal a műtét után már szaladni fog, és utána már mindig.
Úgyhogy erőből nyúzom az iskolásokat a tanulásra, szigorúan próbálom betartani a kereteket, ápolni Misi lelkét, aki nem fűz hozzá soha semmit, ha szóba kerül, hogy nem lesz anya, hogy Ábelt megjavítják, hogy túl leszünk rajta, csak mélyen hallgat. Pozitívak vagyunk, és még nem félek attól a pár pillanattól és betolakodó gondolattól eltekintve, valóban az a lényeg, hogy végre pontot teszünk erre a kérdésre is, de azért biztos érzik, hogy valahol mélyen van bennünk félelem, aggodalom is.

Isten szeret minket, és velünk van, minden a javunkra válik. Jó lesz, túl leszünk rajta. Remélem, valóban rövidesen.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

7 megjegyzés:

Annamária Pethő írta...

Nem ismerjuk egymast, megis sokszor eszembe fogtok jutni, imadkozom ertetek, hogy minden a legjobban alakuljon.

zsuzsi83 írta...

Gondolok rátok...

Kriszti írta...

Nagyon drukkolok a műtéthez, hogy minden rendben legyen.

Catherine írta...

El sem tudom képzelni mennyire nehéz lehet most neked, nektek. Drukkolok, hogy minden a legjobban alakuljon. Megérdemlitek.

Névtelen írta...

Istenem, nagyon sok ez, de nagyon erős vagy.
Minden rendben lesz, nagyon sokat gondolok Rátok, vigyázzatok nagyon magatokra!!
Ölelés ismeretlenül is.
Ági

Névtelen írta...

Nem ismerlek, de nagyon-nagyon szorítok Nektek a műtéthez, alakuljon minden a legjobban! Nagyon sok erőt kívánok neked! Szidi Erdélyből

demetnik írta...

Sokat gondolok rátok.Minden rendben lesz.

Megjegyzés küldése