Nagycsaládban élni jó :)

- Anya! Tudod, hogy nekem hány gyerekem lesz? Öt!
- Na, elég bátor vagy... Én ezzel a hárommal is alig bírok.
- Én bírni fogok, majd meglátod! Ha egyszerre van valami bajuk, sorba állítom őket és kész!

Réka kiosztotta a tollakat, majd kiállt elénk, mintha egy prezentációt tartana.

- Figyelem! Itt ez a papír! (tartja, és mutogat rajta) A Nándinak rajzoltam. Ha valaki a Nándinak rajzol, tudnia kell, hogy a Nándi így fogja, összegyűri, és eldobja. Én is így jártam.
Úgyhogy ne rajzoljatok a Nándinak!

Tegnap a bőrgyógyásznál nézi, ahogy írja  a doktornéni a receptet írja, majd súgva megkérdezi:
- Anya! A doktor néni most ír, vagy firkál?

Tegnap jól összevesztek apjával, mert elvett Nánditól mindent. Utoljára a hintából is kirángatta, és ő ült bele, Nándi elhagyta a terepet, Réka pedig kérte apját, hogy akkor lökje meg (RÉka egyedül is tud hintázni). Apja pedig nem lökte, és jól ott is hagyta. Egy perc múlva hallja, hogy valamit magyaráz, kinézett.
Réka hintázik Misivel szemben, és éppen azt sóhajtja neki:
- Hát, Misi, látod? Ilyen az élet. Ilyen bonyolult.

Bőrgyógyásznál jártunk a Madarászban. Nándi fején levő anyajegyét mutattuk meg, meg a körmét, Misi bőrét, meg Réka pofiját. Még nem kell leszedni az anyajegyet, de majd mindenképpen, igyekezzünk sapkát rakni rá nyáron. Köszi... Keresek majd valami autósat...  Körme nem gombás, csak szintén száraz. Réka buburcsai a pofiján sajnos alkatik, nem fog elmúlni semmitől, remélem, ügyesen kordában tudjuk majd tartani. Misinek pedig úgy néz ki, szintén ekcémás lesz a bőre :(

Fél8ra mentünk, akkortól lehetett bejelentkezni, de kilencedik, tizedik és tizenegyedikek voltunk. Gergőnek fél10kor el kellett mennie, így három gyerekkel mentem be végül 10kor. Ideje volt, mert elegük lett, annak ellenére, hogy egy háromnegyd órás játszótérrel indítottunk, mikor kiderült, hogy 9.-ek vagyunk.
Szóval kellő állapotú gyerekekkel mentem be, két asszisztens, egy doktornéni. Első kérdés, hogy nincs-e kísérő. Nincs, mondom, apjuknak el kellett indulni dolgozni. Volt némi rosszallás a hangomban, ugyanis nem 8-an voltak benn előttünk, hanem legalább 12-en...

Mindegy szépen sorbaraktam őket, Misit babakocsiba zártam, Rékát átadtam vizsgálatra, Nándit vetkőztettem, eddig még jó volt, csak közben beszélni kellett a doktornénivel, Nándi pedig próbálta megszerezni közben a mellettünk levő asztalról a mindenféle dolgokat, amik ott voltak. Mondtam, hogy nem szabad, csak a dokinénire figyeltem, aki ugye Rékát intézte. Közben Misi sírni kezdett, és arra is oszlott a figyelem.
És elég éles hangon rámszólt az egyik asszisztens, aki egyébként semmit nem csinált, hogy anyuka, tessék vigyázni, hogy a gyereknek azt nem szabad, meg a Nándira is rászólt többször előtte. Erre a doktornéni hasonló hangnemben azonnal rászólt, hogy legyen kedves odajönni, és kicsit foglalkozni Nándival, mert három gyerekkel nagyon nehéz egyszerre, és természetes, hogy nem lehet így. Pontosan azt mondta, amit én mondtam volna felháborodva, esetleg bőgve aztán Gergőnek, mikor panaszkodok. A másik aszisztens persze jött, és segített, és tök jól elvoltak aztán Nándival.

És ettől olyan, de olyan jó érzéssel jöttem el. Nem az volt a lényeg, hogy vártunk csaknem két és fél órát, hogy csomóan bementek előttünk, akik kevesebbet vártak, hogy bunkók voltak, amitől egész nap fáradtnak és feszültnek éreztem volna magam (mint legutóbb), hanem ez a figyelmesség, és az, hogy végre elintéztük a bőrgyógyászt, és utána jót játszótereztünk.

Szóval nagyon köszönöm. Egy gyerekorvos, aki hivatásból ment gyerekorvosnak. Olyan kevesen vannak :(

Tudod, anya, hogy mi az a világ? A világ egy bolygó. A tetején van Magyarország, oldalt laknak az angolok, a másik oldalon meg az afrikák. Lent meg... lent meg aaaa.... Nem tudom, mi van lent.

Rékát sem kell félteni.

Ugye folyamatosan háziállatért nyúz. Minden este zokogásba fullad, hogy ő milyen állatokat akar azonnal. Tegnap lovat akart. A madár nem jó, mert törik a csontja, ha megfogják, és ő "simogatós kislány", nem bírja ki, ha nem veheti ki.

Ma az oviból a táskája zsebében egy bodobácsot hozott haza. Bizonyára mindenki ismeri, ha nem is névről (csak egyet, szóval a képen látható felét) :

Nándi nem csak azért nagyon vicces kisfiú, mert szeret vicces lenni. Nagyon szeret egyébként. Hanem mert nem tartja fontosnak, hogy a szavakat keresgélje. Tökéletesen megfelel neki az, ami éppen eszébe jut. Így lesz a mohából káposzta, a víztoronyból óriási lámpa, a lámpaoszlopból szélforgó, a tejszínhabos kakaóból tejfölös kakaó. (broáf)
Tegnapelőtt vacsinál apját pedig azzal borította ki, hogy jééééghideg krumplit kért, mikor rizs volt csirkefalatkával. Szegény apja gyötrődött, de kisegítettem. Forró husit kért :D (én megértem, mert hasonló vagyok, mikor nem találom a szavakat)

Tegnap délelőtt nagyon elfáradt a nagy játszásban, talán betegség is bújkál benne. Mindenesetre lefeküdt kint a kocsibejárón, és elhaló hangon közölte:
- Anya! Én benti Nándi vagyok. Vigyél be!

Élete (eddigi, mert szerintem lesz még pár) legnagyobb szóviccét azonban pénteken alkotta. Autóztunk már vagy másfél órája, folyamatosan kérdezgetett, járt a szája, tesók aludtak. Kis csend után megint nekilátott.
- Anya! Hány pulóverem van rajtam?
- Egy kisfiam.
- Anya! És hány pólóm van?
- Egy.
- Anya! Hány nadrágom van?
- Egy.
- Anya! És hány zoknim van?
- Kettő.
- Anya! Hányingerem van!
- Jaj, hánynod kell?
- Neeeem! Csak vicceltem!

Szóval rendesen kitervelte a poént, és kifejtette. Számomra ez elképesztő egy három éves gyerektől.

Réka ma esti szorongása, hogy elfúj engem annyira mérgében, hogy Angliában leszek (esetleg az állatkertben), és soha nem fogok tudni hazajönni. És akkor mi lesz. Vagyis úgy indult, hogy ő repül el, ahogy mérgében fúj. Nem teljes a párbeszéd, csak ami megmaradt, ami viszont megmaradt, az nagy pontossággal így hangzott el.

- Réka, én téged mindenhol megtalállak, mert nagyon szeretlek. Addig megyek, amíg meg nem talállak.
- De mi van, ha te repülsz el?
- Akkor meg annyira hiányoznátok, hogy addig jönnék, amíg haza nem érnék, ha nem tudnám az utat megkérdezném, meg imádkoznék, hogy megtaláljam, és a Jóisten megmutatná.
- De ha a Jóisten éppen valaki mással van elfoglalva?
- A Jóisten egyszerre 1000000 kívánságot is tud teljesíteni.
- De ha én nem keresnélek?
- Akkor is megtalálnálak, mert nagyon nagyon szeretlek.
- De mi van, ha itthon felejtenéd a szívedet meg a szeretést?
- Azt soha soha nem felejtem itthon.
- És ha egy bárány szőrébe belekeverednél?
- Akkor így csinálnék, és kimásznék - mutatom.
- De ha egészen a belsejébe lennél a szőrnek?
- Akkor megkérném a bolhákat, hogy felülhessek a hátukra, és kivinnének
- De ha lenyelne a bárány?
- Akkor fognám a kisbicskát, és kihasítanám a hasát, kibújnék.
- De ha nem lenne nálad bicska?
- Akkor kérnék valakitől.
- De ha nem lenne ott senki?
- Akkor keresnék egyet.
- Hö. Bicskát evő bárány... (itt nagyon nehéz volt visszatartani a röhögést, és azt, hogy embert persze eszik)
- Akkor csinálnék egyet.
- De ha nem találnál semmit, amiből lehet csinálni?
- Akkor keresnék egy fűszálat - azt eszik a bárány mindig - és addig csiklandoznám a torkát belülről, amíg ki nem pukkad a nevetéstől, akkor kimásznék.

Na, itt megnyugodott. Vagy attól, hogy biztos hazatalálnék, mert elég kreatív vagyok, vagy rájött, hogy tényleg hülyeségeket beszélünk.