Nándi és a verbális humor

Nándi nem csak azért nagyon vicces kisfiú, mert szeret vicces lenni. Nagyon szeret egyébként. Hanem mert nem tartja fontosnak, hogy a szavakat keresgélje. Tökéletesen megfelel neki az, ami éppen eszébe jut. Így lesz a mohából káposzta, a víztoronyból óriási lámpa, a lámpaoszlopból szélforgó, a tejszínhabos kakaóból tejfölös kakaó. (broáf)
Tegnapelőtt vacsinál apját pedig azzal borította ki, hogy jééééghideg krumplit kért, mikor rizs volt csirkefalatkával. Szegény apja gyötrődött, de kisegítettem. Forró husit kért :D (én megértem, mert hasonló vagyok, mikor nem találom a szavakat)

Tegnap délelőtt nagyon elfáradt a nagy játszásban, talán betegség is bújkál benne. Mindenesetre lefeküdt kint a kocsibejárón, és elhaló hangon közölte:
- Anya! Én benti Nándi vagyok. Vigyél be!

Élete (eddigi, mert szerintem lesz még pár) legnagyobb szóviccét azonban pénteken alkotta. Autóztunk már vagy másfél órája, folyamatosan kérdezgetett, járt a szája, tesók aludtak. Kis csend után megint nekilátott.
- Anya! Hány pulóverem van rajtam?
- Egy kisfiam.
- Anya! És hány pólóm van?
- Egy.
- Anya! Hány nadrágom van?
- Egy.
- Anya! És hány zoknim van?
- Kettő.
- Anya! Hányingerem van!
- Jaj, hánynod kell?
- Neeeem! Csak vicceltem!

Szóval rendesen kitervelte a poént, és kifejtette. Számomra ez elképesztő egy három éves gyerektől.