Nagycsaládban élni jó :)

Nem nagyon van más témám jelenleg, csak hogy milyen jó helyen vannak a gyerekeim (esetleg, hogy Misi milyen kiborító tud lenni :) ).
Réka pénteken azzal jött haza, hogy ezek az óvónénik többet tudnak. Tegnap pedig megkérdezte, hogy Ági néni és Teri néni miért nem annyira kedvesek. Ők az előző óvónénijei voltak, Judit nénit szerette nagyon. (Egyékbént a másik két óvónéni is kedves volt, csak tényleg nem annyira.) Reggel van egy kis nyafi, mert nem akar felkelni mostanában, de nem az ovi miatt.
Nándi nevelése lehet, hogy el van tolva, és rosszul kötődik, de örömmel megy oviba, minden húzódzkodás nélkül, és úgy kell kérni a puszit tőle, még egyszer sem sírt. Kicsit néha agresszívabb délben, ez szerintem a féltékenység miatt van, hiszen Misivel kettesben vagyunk itthon.
ÉÉÉÉÉS!!! Tegnap este imádkozott velünk. Ő nem imádkozik, mert apja nem, és akkor a fiúk nem imádkoznak. Elég nagy bánatom volt ez nekem, de tegnap este próbálta mondani velünk, és nagyrészt sikerült. Nagyon örültem neki. Ő is egyébként :)

És még akart is énekelni egyet, amit szoktak az oviban. Elég egyszerű, de nagyon kedves, a lényege, hogy a különböző testrészeket figyelmezteti, hogy vigyázzanak, mit tesznek, néznek, hova lépnek, mit hisznek, stb. És végigénekeltük, jön a fej. Vagyis mindketten úgy emlékeztek, hogy van az is, hogy jól vigyázz kicsi fej, de hogy van tovább? Próbáltam utalni rá, hogy lehet, hogy nincs is a fejjel, de lehurrogtak. Nándinak végülis eszébe jutott:
"Jól vigyázz, kicsi fej, hova gurulsz. Tudod, anya, a fej ilyen gömbölyű, és tud görögni. "

Nincs erőm sem írni, sem idemásolni őket. Nézzétek meg a picasán:
http://picasaweb.google.hu/kikocska/20100905#

Az eddig mindösszesen két nap ovi hozadéka a következő:
Pénteken délben hazafelé Réka tudatta egész Újpesttel, hogy bizony ő szeretne kapni egy kétkerekű rollert. A részletekbe és a megoldásba nem megyek bele, mert nem lényeges a hozadék szempontjából. Ami lényeges, az az, hogy Réka már vagy 5 perce ordított a nyílt utcán, és én még mindig nem vettem fel a fonalat. Mármint azt, amit ilyenkor ketten szoktunk tépni kétoldalról. Hanem hagytam, meg mondogattam ezt-azt, nagyjából tankönyv szerint, és egyszer csak szinte felkaptam a fejem, hogy mi van!!? Miért nem fenyegetőzök és helyezek kilátásba valami büntetést arra az esetre, ha nem hagyja abba de sürgősen? Miért nem emeltem még mindig fel a hangom, és parancsoltam rá, hogy most már fejezze be, és viselkedjen normálisan?
A másik, amire felfigyeltem, hogy milyen jó sétálni Misivel kettesben. Eddig a séta valamiféle életmentő túra volt számomra, én voltam a túravezető a fő feladattal, hogy tartsam egy kupacban őket, mert különben mindig más gyerek kerül veszélybe, talál ki valami hülyeséget, amitől Misit sürgetni, szaladtatni vagy cipelni kell. És most meg lehet állni minden fűszálnál, mert nem sietünk. Hurrá!!!

Remélem nem kiabáltam el...

Próbál kiszedni egy becsomózott zacskóból egy almát. Máshogy nem megy, kitépi a zacsit, közben kigurul egy, le az asztalról a földre. Nándi nevetgél:
- Hehe, kigurult egy ugribugri, mert megijedt.

És csodás ovi :)
Tegnap óta Nándi is ovis. És Réka is ovit váltott. Igen gyorsan történt minden, de most leírom, mert elmarad. jó hosszú lesz.
Először a csodát. Nagyon sok csoda van az életemben, de ez olyan másnak is bizonyíték-csoda, túl sok a "véletlen".

A legnagyobb nyűgöm, amitől leginkább gyötrődtem az utóbbi időben, az ovi volt. Nem voltam elégedett Réka ovijával, de a semminél még az is jobb lett volna, ha Nándi járhat oda egy darabig, mert nagyon szenvedtünk tőle mind, hogy Nándi nem mehet. Annak ellenére, hogy féltem tőle, hogy abban az oviban rosszul ítélik meg a különlegességét - rosszaságnak veszik, és nem annak, ami. Hogy egy kicsit másnak, máshonnan látja a világot. Ebbe most nem megyek bele jobban.
Még júniusban, mikor elutasították Nándit, a fellebbezés helyett katolikus ovit kerestem neki, nem is értettem, hogy egyátalán hogy nem jutott eddig eszembe, vagyis értem, egész eddig az épülő dunakeszi katolikus oviban gondolkoztam. Egyet találtam, ami elérhető távolságban van, Újpesten a Kármel Kiskertje. Megkerestem őket, persze nem volt hely, de ígéretet kaptam a vezető óvónőtől, aki egyékbént kármelita apáca, hogy ha lesz, szól. Én pedig azt mondtam magamnak, hogy akkor én rábízom magam a Jóistenre, ha Nándinak ovisnak kell lenni, az lesz, és itt lesz. És nem fellebbeztem, nem írtam leveleket, nem iratkoztam fel az alapítványi oviba, nem kerestem menekülő útvonalakat, ha ez sem jön be, mit csinálunk. Nem mondom, hogy nem gyötrődtem sokat, hogy mégis meg kellene próbálni valami helyet találni, de akárhányszor eljutottam addig, hogy valamit tegyek, mindig, mintha egy hang szólt volna hozzám, hogy "Bízzál!". Úgyhogy bíztam. Próbatételként fogtam fel. Bár 30-án megírtam este egy levelet, hogy önkormányzati hozzájárulást kérjek ahhoz, hogy Nándi hetente kétszer magánbölcsiben tölthessen egy-egy napot, amíg a Szent Erzsébet ovi meg nem nyit - elvileg tavasszal.
Úgy volt, hogy Réka már 30-án kezd. De a barátnőm véletlen otthon volt aznap Dávidékkal, és átmentünk hozzájuk. Majd megy 31-én. Kiderült, hogy Szilvi nem tudja hazahozni, és Marci sem megy kivételesen, amitől Réka sírt, hogy inkább akkor nem menne. Jó, maradjon akkor, és majd megy elsején.
És 31-én délben, gyakorlatilag az utolsó pillanatban, ott volt az e-mail, hogy keressem meg a kármelita ovit, mert két hely megüresedett, és vihetném Rékát és Nándit is. Elsején beiratkoztunk, és másodikán kezdhettek is. A beiratkozás után mikor kijöttem, alig tudtam visszatartani a sírást, annyira más, annyira jó ez az ovi a másikhoz képest. Már, amit én látok belőle. A gyerekek békésen játszanak, a konfliktusok elég normálisak, a gyerekek teljesen úgy kezelik, ahogy én álmodok erről, az óvónők pótanyukák, szeretik a munkájukat és a gyerekeket, a gyereket nem külön kezelik a családjától, hanem egységként. Az, hogy még katolikus nevelés is van, nyilván nekem óriási érték, de tudom, hogy sok olvasómnak ez mindegy :)
Ma beszéltem az óvódavezető Erzsébet nővérrel, akivel e-maileztünk, és mondtam neki, hogy mekkora csodaként éltem meg ezt a felvételt, és azt mondta, hogy ő nagyon érezte azt, hogy ezeknek a gyerekeknek itt a helyük. Annak ellenére, hogy csak e-mailt váltottunk, sem személyesen, sem telefonon nem beszéltünk egyszer sem. Nem sikerült ugyanis olyankor telefonálnom, mikor felvették volna a központi telefont, ahol valószínű a gazdaságis elküldött volna, hogy nincs hely, max. a gyerekek nevét írta volna fel a várólistára. Ettől számomra még nagyobb a csoda.
Szóval hála, hála, hála Istennek!

És igen, az ovi teljesen beváltja a hozzá fűzött reményeket, az történt, hogy Réka ma pl. sírt, hogy nem akar hazajönni még, igaz, hogy a roller miatt, de akkor is. (Nándi tegnap és ma is) És közölte azt is, hogy az itteni óvónénik többet tudnak. (Ezzel egyetértek) Nándit reggel átöltöztettem, és eltűnt, mire összhajtottam a ruháját, többet nem is láttam. Bement a csoportba puszi és köszönés nélkül. Réka nyikk nélkül megy be a csoportba. Bár reggel volt egy menet, hogy inkább a régi ovijába menne, de ez érthető, azért nehéz lehet az oviváltás. Aztán később már azt mondta, hogy ő már ma szeretne ottaludni. És mindketten nagyon szerettek volna ott ebédelni, majd hétfőtől. Azt kérték ma, hogy ne aludjanak ott, ezzel megoldották a dilemmámat, nem fognak, esetleg heti egyszer-kétszer. Az a terv, hogy október közepétől Misi is megy két napot majd bölcsibe, a Pinokkióba, és majd ugyanakkor alszanak ott Rékáék. És akkor végre én is magamhoz térek majd. Persze kiderülhet, hogy Misi erre alkalmatlan, meglátjuk.

Azért nyilván nincs még meg a helyük, Nándi még Réka mellett játszik (vegyes csoport), nem a fiúkkal, kicsit furán ismerkedik: ledöntötte a várukat, amiért megütütte az egyik, és most asszem tart egy kicsit tőlük. De nem annyira, hogy össze ne verekedjen a szemem láttára egy nagycsoportossal!!!, mert az elég szemét módon elvitte mind a két labdát, amivel játszottunk éppen (túl korán értem ma oda értük), és röhögve ment Nándi elől. Az ovikert túlsó végében egyszer csak azt látom, a nagyfiú fekszik a földön, Nándi rajta ül, és éppen eltalálja a fejét egy láb. De megszerezte és visszahozta a labdákat. Leszúrtam, mert nem ez a módja a konfliktusmegoldásnak még az überszemetekkel szemben sem, de azért kicsit büszke is voltam rá, hogy lenyomott egy nála két évvel idősebbet...
Ja, és megharapta az óvónénit, szóval biztos szereti :) Bár Eszti néni nem örült ennek a kifejezési módnak. De megbeszélték, hogy akkor kenyérhéjat kap majd enni, hogy kopjon a foga, ha ilyen nagyon kell harapnia.

Szóval ez az ovihelyzet. Boldog vagyok.
Holnap megyek tesómat meglátogatni a kórházban, jövök majd képekkel meg adatokkal. :)

Kérek minden drukkot, imát, és többit, amit tudtok!
Kísértetiesen hasonlít az egész arra, ahogy mi voltunk anno Rékával, úgyhogy ráfér szegényre. Hátha neki sikerül természetesen :)