Nagycsaládban élni jó :)

Hát, belenyúltunk.
A doktornéni szerint nincs vész, mert nem mélyek a kiütések, de Réka iszonyúan tele van. Misinek sem volt kevés, de Réka valami eszméletlen mennyiséget növesztett, és nagyok is. Rosszul is viseli, de inkább a betegségtudat, mint a viszketés, azon egy gyors langyos zuhany segít azonnal. Most már bánja, hogy bárányhimlős akart lenni. Azt hittem, az, hogy Misi fütyijén van egy pötty, az durva, de tudott újat mutatni a természet... Az arcán is 30-40 kiütés van, én pedig rettegek, hogy ne maradjon egynek sem nyoma, napra sem mehet most vagy két hétig így...
Nándi bő fél napos késéssel követi Rékát, legalábbis úgy tűnik, most néz ki úgy, mint Réka kb. reggel, de nem olyan látványosak a hólyagok, egy-két kivétellel. Az ő arcát sem kímélték, de jóval kevesebbel büszkélkedhet. Ő tök jól bírja.

Nagyon nehéz meghozni a döntéseket a gyerekekkel kapcsolatban. Mindenkinek mások a félelmei, szívből remélem, hogy maradéktalanul elmúlik ez a fránya betegség, és nem fogom bánni, hogy nem oltattunk. És nem fogják majd ők sem a fejünkhöz vágni...

Réka imái meghallgatásra találtak, este hálát is adott érte. Ugyanis két hete imádkozik, hogy ő is hadd legyen bárányhimlős.
 Ma rajta is felfedeztem az első pöttyöt, és este Nándi nyakán is lett egy nagyon gyanús. Megfürdettem őket alaposan, hajat is mostunk - ez most két hétig felejtős lesz alapon -, áthúztuk az ágyakat - ez nálunk ritka program a kedvenc ágyneműk miatt -, tiszta, műszálmentes pizsamát kaptak, és Misi példáján okulva nagy sírások árán leparancsoltam a gatyát-bugyit, anélkül kellett pizsinadrágba bújniuk.
Homeósbogyó van, hintőpor van, fenistil van, anyukám megérkezett. Vakarózás betiltva.
Várunk.

És ma este még kiosztottam néhány jó szót is, remélem a többire is lesz még majd időm április közepéig, hátha gyűjti valaki őket :) . Nézzétek meg, és adjatok néhány jó szót ti is az arra érdemeseknek, nagyon kedves kezdeményezés!
A játékról itt olvashatsz bővebben:
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Ott akartuk hagyni a mamáéknál  a gyerekeket, amíg elintézünk egy-két dolgot Gergővel. Misi persze akart jönni velünk, így mondtam neki, hogy amikor elmentünk, a mama ad majd neki csokit. De csak akkor, amikor elmentünk. Darabig jött utánam, ahogy készülődtem, és kuncsorgott a csokiért, mondogattam neki, hogy majd a mama ad, és ha elmentünk. Aztán megállt, rámnézett, pár másodpercig kattogott az agya, majd elköszönt tőlem. De én még nem indultam, mert Gergőt vártam. Erre közölte, hogy kiengedlek, szia anya! Majd kinyitotta az ajtót, kitaszigált engem és az időközben megérkezett apját, és a hátunk mögött becsukta.
Gondolom ezek után közölte mamával, hogy "Elmentek! Kérem a csokit!"

Elég könnyen lecserélt minket egy kis édességre :)

Misi észrevétlen két éves lett tegnap. Ő még nem igényli a nagy felhajtást, csendben megünnepeltük Kaposváron a mamáéknál. Neki még az sem tűnt fel, hogy 1+1 éves lett, mert a gyertyát elfelejtettük. Volt mit elfújni, többször is, ez volt a lényeg :)

Volt szép kis túrótortája, amiből bedörgölt három szelettel, és fantasztikus gomba-sütiket is csinált anyósom, mert Misi jele a gomba ugye :) Nagy sikert aratott.

Voltak ajándékok, amivel telibetalált mindenki, és nem volt muszáj semmi, csak az esti lefekvés, szóval jó kis nap volt neki is.

Igazi kétéves kisfiú lett. Réka ezen felháborodott. Azt mondta, Misi még baba. Hiszen amikor azt akarja mondani, traktor, azt mondja, tatto. Mikor kamiont mond, kamióóó lesz belőle. És ezt még folytatta vagy 5 percen keresztül.
- Ha le akarja utánozni, amit mondok... figyelj csak! Misi, mondjad, fagyi!
- szjeeei
- Hallod? Nem tudja! Nem kisfiú, csak kisbaba!

Isten éltessen Misike! Szerintem kisfiú vagy!

Én középső vagyok. Vagyis második a négy gyerekből, de középső lány. Szóval a középső szindrómát teljesen értem, és nagyon keményen igyekszem, hogy Nándi lelkére vigyázzak. Ami egyébként meglehetősen érzékeny. A legkisebbnek lenni nehéz talán még nem érinti Misit annyira, attól eltekintve, hogy kisbabának látja magát, de erre is azért vannak ötleteim.

Azt viszont, hogy milyen nehéz legnagyobbnak lenni, valahogy nekem nehéz feldolgozni. Én állandóan nagy akartam lenni, meséli anyukám, hogy nem voltam hajlandó felvenni más ruhát, csak ami a nővéremé volt korábban, emlékszem rá, milyen sóvárogva vágyódtam a nővérem kiváltságainak megöröklése után, amiket a tesóm - mint utólag kiderült - mérhetetlenül utált. Büszke voltam rá, és irigyeltem is, nagy akartam lenni. Szóval nehéz megértenem (elfogadnom?), hogy valaki nem akar legnagyobb lenni, ügyesokosnagystb... lenni, nagyos dolgokat csinálni.

Réka nem igazán akar. Vagy lehet, hogy akar. Talán csak az a baj, hogy a neki kiosztott dicséreteket nem értékeli annyira. Talán csak nem jól dicsérünk...

Ezeknek a fránya kicsiknek olyan aranyos dolgaik vannak. 2 évesen mindent olyan cukin csinálnak. Nándi agya meg olyan különlegesen jár, és hát hogy is mondjam, határozottan rendszeres Gergővel az egymás oldalbabökdösése, és halk "nézd!" illetve "hallottad?" kiszólások, és jelentősen mosolyogva egymásrapillantások. Amit biztosan észrevesz Réka is, még ha figyelünk is rá, hogy ne ömlengjünk valakiről a többiek előtt - kivéve nevelő célzattal :) -, ha mégis, akkor van jó szó - szoros összefüggésben, hogy ne legyen feltűnő, hiszen nem hülye, csak gyerek -  a maradéknak is. Azok a dolgok pedig, amiket ő csinál, neki teljesen természetes, hogy csinálja, hiszen nincs senki, akit utol kellene érnie, aki ügyességét be kellene hoznia, így a dicséret sem olyan értékes, mint amit a másik kap.

Nagyon nehéz lehet megérteni 6 évesen, hogy minden korosztálynak megvan a maga ügyessége, és két évesen nagy szám felvenni egyedül a nadrágot, 6 évesen gyakorlatilag elvárás - de még ezt sem dörgölöm az orra alá, hanem dicsérem, bár tény, hogy nem tapsolom meg, és nem telefonálom körbe a rokonságot...
Nehéz lehet megérteni, hogy ő kirak egy 100darabos kirakót, vagy rajzol egy tájképet állatokkal, Nándi meg rajzol egy rakat gombócot, amire ráfogja, hogy autó, és ugyanúgy el vagyok olvadva tőlük.
Nagyon nehéz lehet, hogy az a nagyobb szám, hogy Nándi biciklizik, holott ő sokkal ügyesebben és szabálytiszelőbben teker, még akkor is, ha mindig megemlítjük ezt is.
Nagyon nehéz lehet, hogy a beszédhibák aranyosak egy 2 évesnél, és zavaróak egy hatévesnél, kivált, hogy direkt csinálja.
Nagyon nehéz lehet, hogy mindenben ő tör utat, hogy a szüleinek még soha nem volt annyi éves gyereke, sem fiú, sem lány, mint amennyi éppen ő, és ismeretlenek a kérdések, a gondok, a feladatok - és az ezekhez társuló válaszok. Sőt, még elképzelni sem tudják a szülők, hogy milyen lehet legidősebb gyereknek lenni.

Amikor Rékáról van szó, kicsit mindig egygyerekes anyukának érzem magam. (Ne értse félre senki, és nem leszólás, de én egygyerekes anyukával semmiről nem szállok sem vitába, sem magyarázatokba. Mert nem érdemes. Majd megérti, hogy minden gyerek más, és azt is, hogy változnak ők is, mi is.)
Próbálom elkötelezni magam a meggyőződéseim mellett, és nagyon igyekszem, hogy ne önmegvalósítsak az egyszem lányommal, hogy ne telepedjek rá, és mégis tudjam terelgetni, de gyakran sajnálom szegényt, hogy ő az én kis próba-babám, próba kislányom, egyszem érzékeny kislányom. Hogy olyan sok szerszámot próbálok ki, amíg a megfelelő eszközt kapom a kezembe, hogy ne ásóval akarjak gyomlálni, vagy kapával összehúzni a lehullott leveleket... Működik, működik, de félek, hogy néha több kárt okozok, mint a haszon.

"Egygyerekes" anyukaként igyekszem bízni benne, hogy igaz, amit anyósom mond, hogy mindegy milyen közösségekbe kerül is a gyerek, ha ott állok mellette, ha mindig érzi, hogy ott vagyunk mellette, akkor nem lesz gond, mindig megmaradnak az otthonról hozott értékek.
"Egygyerekes" anyukaként csak azon aggodalmaskodok, hogy vajon tudom-e megfelelően közvetíteni ennek az én első és legidősebb és egyetlen kislányomnak minden életévében, minden változáskor, hogy igen, mérhetetlenül szeretjük, és mindig számíthat ránk.

Egyikünknek sem könnyű.

Nem érem utol magam. Van egy körülbelül 6-7 tagú listám, hogy miről szeretnék írni, és még vagy 10 másik, amit fel sem írtam, mert még arra sem volt időm. Gergő mostanában dolgozik esténként, és nem ülök géphez, napközben időm nincs...
Remélem ennek a plusz munkának meglesz most már a gyümölcse, én nagyon bízom benne, hogy megvan A TUTI játék, aminek az alapötlete ráadásul az enyém volt, szóval a szokásosnál is jobban várom, hogy elteljen az a bizonyos két hét, ami már szeptember óta tart... (Minden programot két hét alatt ír meg ugyanis :) )

A háztartással sem bírok, tegnap valamennyit ledolgoztam a több hetes hátrányomból, de nagyon érezhető, hogy több mint egy hónapja nem volt olyan (fél)napom, amit a lakásra szánhattam volna, abszolút működik a hóviharban havatlapátolni effektus... Ahogy mondják, hogy a rend terjed "magától", úgy terjed a rendetlenség is. Ha egy szobát rendberakok, átszivárog a káosz. Ha meg félig, akkor... ehh, jobb, ha nem is vesztegetek erre több szót. Csak különösen rossz, mert már olyan jól álltam a káosz elleni küzdelemben, és most megint vesztésre...

Misi viszont teljesen meggyógyult, már napok óta nem fertőz, nem vakart el egy himlőt sem, úgy tűnik, megúsztuk a szövődményt is, van egészséges igazolásunk, kedden megy bölcsibe. Nagyon ügyes volt végig, sokszor volt ennél sokkal sokkal betegebb, és én is kétségbeesettebb. Jó, sok mesét néztünk, az igaz, és mindig mellette kellett lenni az első 4-5 napban. Ma meg már egészen a régi volt. Kis hősöm.

Örülünk az újabb jóidőhullámnak, állandóan kint vagyunk napközben, de sajnos a biciklizés fut legjobban, így sem a kertben, sem a lakásban nem haladok a dolgaimmal, csak állok az út szélén, és figyelek. És persze nem is mindig van értelme, mert a gyerekek nem figyelnek rám, hiába kiabálok. De nem merem őket egyedül kiengedni. Rékát már igen, nagyon szabálytisztelően intézi a bringázást, valóban figyeli, hogy jön-e valami, és mindig a szélén megy. De Nándiban továbbra sincs félelemérzet. Még Misit is előbb hagynám kint az utcán szerintem...

A rengeteg feltorlódott feladatom miatt viszont rajtam sikeresen úrrá lett egy fajta depi: a szokásos engem mindenki utál, és idegesítő vagyok és társai, ez társul egy rendkívül erőteljes tavaszi fáradtsággal, amitől nem igazán látszik a vége semminek. Olyan hülyeség, hogy nem tudom elhinni magamnak, hogy valószínűleg nem utál mindenki, ha meg valaki mégis utál, azzal nem kell foglalkozni, mert nem számít. Hiszen látom ennek a pszichológiáját, aztán mégis. Ehh... Hülye vagyok, na.

De itt a tavasz, és végre nagyszülőzünk is nemsokára, és sokat süt a nap, és úgyis utolérem magam majd!  Egyszer...

Fürdőből hallatszott ki:

R: Melyik fának nincs lombja?
N: A gyufának!
R: Melyik vécé nem zúzza a vizet?
N: ?????
R: A zúzmara!

És egy valódi Misi-száj:
Nézegetjük a mesekönyveket, kérdezgetem, mi micsoda, és mit mond.
- Ez mi?
- Maci.
- És mit mond a maci?
- (Lázas fejtörés, kattognak a fogaskerekek, majd:) Szia!