ahogy vagyunk...

Szegény nagyokról nem sokmindent írtam mostanában. Nem egyszerű nekik. Így velük sem. És így nehéz volt írni róluk.
Rosszul élték meg, hogy hirtelen kisbabánk lett. Nagyjából ez történt ugyanis, csak hála az égnek 2 hónapba sűrűsödik az a több mint két év, ami mögöttünk van. Még egy-két hét hátra van belőle, most olyan 15-18 hónapos szinten vagyunk. Érdekes, hogy nem csupán mozgásfejlődés szempontból, hanem anyásság, magabiztosság és érzelmi téren is. Aztán hozzájött még némi hátországi zűr is, aminek a vége az lett, hogy én most nyugtatót szedek orvosi ellenőrzés mellett, de még mindig nem tudok rendesen aludni. Viszont jobban bírom a konfliktusokat napközben.

Réka és Nándi egymáson töltik ki a bajukat. Nem a "kicsin", akinek pontosan tudják, hogy a helyzetet köszönhetik. Bármelyiket különválasztjuk, szent lesz a béke. Egészen az újraegyesülésig, mert akkor jön az, hogy hátha a másiknak jobb volt, és akkor megint belekötnek egymásba. Najó, ez sarkítva van, mert most is reggel óta játszanak, és csak két kisebb konfliktus volt, amit relatív könnyen meg lehetett oldani minimális beavatkozással. És ez szerintem élettani. Még az is az lenne, ha vernék egymást. Amit nagyon rosszul viselek, az az, mikor egy darab fehér papírlapon, amin semmi nincsen, és még 2134 db van belőle, összevesznek. Ilyenkor csak az segít túlélni, hogy arra gondolok a Jóisten ugyanígy foghatja a fejét, mikor én siránkozok a hülye szomszédom miatt. Szóval hogy ugyanezeket játsszuk le mi is nagyban.

Végetért a reggeli idill, kb 1-2 percenként hallok egy visítást, amiből még csend lesz újra 10mp-en belül, de a tapasztalat az, hogy jobb lesz, ha kimozdítom őket az állásaikból, és elmegyünk valahova. Így a többire máskor kerítek sort. Mint a sűrűsödő szülési fájások, amiből végül egy orbitális veszekedés születik...