Van...

Továbbra is megvagyunk, csak eléggé sűrű az élet itthon. Nem mondom, hogy tartalmas is, mert nem az. Egyszerűen próbálunk megbirkózni a mindennapokkal.

Van akarnok Rékánk, aki mindig mindenkit irányítani akar, és semmiből nem akar kimaradni. És aki boldog, hogy kedvére játszhat a játékaival. Ezt órákon keresztül meg is teszi egyedül, vagy csoportban. Mindig kevesebbet alszik, mint kellene, és többet, mint szeretne, ezt közli is minden alkalommal egész Dunakeszivel...

Van hisztériás Misink, aki úgymaradt a gipsz után - mármint az akaratát illetőleg. Csak fejhangon közli a kéréseit, lehetőleg artikulátlanul, hogy akkor se értsük meg, ha éppen tudunk figyelni. Ha megértjük a kívánságot, és teljesítjük - egyre kevésbé van kedvem akár egy pohár vizet is adni neki - azonnal normál üzemmódra vált, mintha mindig úgy működött volna. Megköszöni, vagy közli, hogy "jó". Egyébként sántít nagyon, de jól hajlik a lába.

Van számítógépfüggő Nándink, aki nem hajlandó aludni, és minden mondatában legalább két alkalommal szerepelnek a kaki és puki szavak. Dalokat ír át, minden főnevet - helyesen - pukival illetve kakival helyettesítve. Misi kezd beszállni...


Van szomszéd kis(nagy)lány, akivel Réka játszik, és némi konfliktussal kevesebb így az élet, csak én aggódok, hogy mit kap Réka a 10 éves nagylánytól, aki egész más élethelyzeteket él meg. És bármit nézhet a tévében. 

Van 8 kiló süti (4 féle) a fagyasztóban a tesóm esküvőjére. 

Van hatalmas mennyiségű bodza és mentaszörp, cseresznye és meggybefőtt, illetve eperlekvár. 

Van rendetlenség, de alatta tisztaság a fizetett segítségnek köszönhetően. Többet nem jön. Megint megállapítottam, hogy hiába vagyok rendetlen, rendesebben megcsinálom, mint a takarítónők általában, hiába fizetem órabérben, és fizetek annyit, amennyit marad... Azért így is megérte. És relatíve üres szennyestartó is van az új mosógépnek és a jó időnek köszönhetően.

Van mindenkinek csinos ruhája az esküvőre. Még nekem is. Amiben úgy érzem, szebb leszek, mint amilyennek az utóbbi időben bármikor éreztem magam. 

Van egy kutyánk, akivel alig van időnk foglalkozni, és aki Pöttyös Panniból egyre inkább Pancser Pannivá kezd avanzsálni. Nagyon jó jelzőkutya már most, de fogalma nincs a kutya-dolgokról. Majd egyszer talán írok róla. 

Van egy törött szárnyú és lábú verébfiókánk, akit Panni szájából mentettünk ki két napja. Gondolom az első repülőleckéje végződött rosszul.  És akiről gőzöm nincs, hogy hogyan tudnám etetni. Csak néz rám a gomb szemeivel, ahogy tologatom felé a fogpiszkálóra szúrt legyet. Inni már iszik fecskendőből. És sokat csiripel :)

Végül van egy síró Nándim, mert nincs szülinapi Miki egeres bögréje, kooprodukció volt, úgyhogy megyünk vásárolni, hogy megfordítsuk az arányokat. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

9 megjegyzés:

Szitya írta...

És van egy nagyon jó kis bejegyzésed!!!
Puszi,
Szilvi

Névtelen írta...

:)))
Egy csomó mindened, és egy szuper bejegyzésed biztos hogy van:))

Akarnokom az van nekem is kettő:))

A kaki és puki időszakon túl vagyunk, mikor már semmilyen figyelmeztetés nem használt, közöltem, hogy szappannal mosom ki a száját, ha még egyszer meghallom.. Meghallottam.. Becipeltem a fürdőbe, egyik kezembe fogtam a szappant, (véletlenül sem ért a szájához)a másik kezemmel vizeztem az arcát-száját. bevált... Azóta nem hallottam. Sokat csúfolta a húgát, ez a módszer arra is bevált.

A fizetett segítség az hmm.. nekem is ilyen.. elégedett sosem vagyok, de legalább van.. Sajnos kell...

Zsóka írta...

na, a névtelen lerendezett :-D
nekem nem tűnik nyafogásnak, leírod mi hogy van és kész. sajnos van sok gond, de ahogy olvaslak, annál több szépet is adnak a lurkók ;)

kitartáááááás!!

Orbis írta...

Múltkor pont láttuk, hogyan etetik az állatkertben a fiókákat. Hosszú vékony csipesszel konkrétan letolták a torkukon a kukacokat :) Lányok ott álltak tátott szájjal fél órát.

És Kikocs, tessék nyafogni, ha nyafognivalód van, erre van ez a hely. :) Nem is értem... (hosszőt gondoltam de inkább csak rövidet írok erre)

És akarnokok nálunk is vannak. Legalább ketten. Jelen pillanatban hárman, 2 napja gyilkos és öngyilkos idegállapotban vagyok, de kb még 2 nap és túl leszünk ezen is :) Meg hétvégén el is utazunk tesómékhoz, az jó lesz!!!!

kikocs írta...

Köszi csajok!

Orbis, az a baj, hogy nem nyitja ki a csőrét. Csak néz. De úgy néz ki, most már nem húzza sokáig :( Tegnap letoltam neki nagy munkával egy legyet meg egy kukacot, de ennyit sikerült. Kevés a gyógyuláshoz :(

Kedves olvasók, nagyon kérlek benneteket, a kötekedő jellegű kommenteket mindenhol, minden körülmények között kezeljétek úgy, ahogy kell. Mintha nem lennének ott. Én is ezt teszem. Minden blogon mindenkor.

ilgya írta...

A lényeg az megvan,a többi csak mellékes:)))))és kinőhető főleg......:)

dharma írta...

Hehe...ezen a gyerekleíráson még Dani is jót nevetett :D Egyébként persze nem új a nap alatt,h Misi leírása félelmetes hasonlóságokat mutat Maja viselkedésével. Hála az égnek viszont már rendesen közli,h mit akart nem visít egyből...

dharma írta...

Próba...

dharma írta...

Jah,írtam tegnap,nem látom ma,ezért csináltam egy próbát. De most látom,h Te hagyod jóvá :)

Megjegyzés küldése