Dixit

A karácsony közeledtével kicsit ajándékajánló poszt következik... A balatoni nyaraláskor esténként gyakran játszottunk mi, szülők a Dixit nevű társasjátékkal, és felettébb jól mulattunk. Úgyhogy beszereztünk egy példányt belőle. Magáért beszél, hogy nem lehet használtan kapni sehol, csak újonnan, akinek van, nem akar megszabadulni tőle, ha mégis, akkor villámgyorsan kerül gazdája.

Egészen egyértelmű, hogy magunknak vettük a játékot, 8 éves kortól ajánlott, nem véletlen. Gyerekes háztartásba viszont nem költözhet semmi anélkül, hogy azt a kiskorúak beható vizsgálat alá ne vegyék. Ezúttal is így történt. Teljes mértékben lenyűgözte őket a sok gyönyörűen megrajzolt szürreális kép a kártyákon. Próbálkoztam játszani velük, de a fiúk általában felálltak 1-2-3 kör után, ketten pedig egészen egyszerűen a játék jellege miatt nem lehet vele játszni.
A játék maga egyébként az, hogy minden résztvevő kap 6 kártyát, aki éppen következik, mond valamilyen jellemző dolgot a képről. Ez lehet egy cím, egy fogalom, egy verssor, bármi. A lényeg, hogy valamennyire passzoljon. Ezután mindenki választ a maga kártyájái közül egyet, ami szintén illik ahhoz, amit a "mesélő" mondott, és az összes játékos leteszi középre, lefordítva a kártyáját. Felfordítás után mindenki tippel - szintén titkosan -, melyik lehetett az eredeti kártya. Az a jó, ha csak néhányan találják ki, ha senki, vagy ha mindenki, akkor az nem nyerő, és persze pontot kap, aki kitalálta, és az is, akinek a kártyájára tippeltek, akkor is, ha nem az volt az eredeti. Rékával egyébként már lehet játszani, tökéletesen érti a lényeget. A fiúk is nagyjából, csak nekik nem olyan érdekes, pár kör után elunják. Misi meg egészen egyszerűen mindig megmutatja, hogy melyik az övé... :)

Na, mindegy, szóval a képek annyira lenyűgözték a gyerekeket, hogy muszáj volt kitalálni valamit, amivel a 8 év alattiak is tudnak játszani, vagyis inkább az volt a cél, hogy ketten is lehessen játszani, ha a kisebbek felállnak. És azt találtam ki, hogy mindenki kap három kártyát, és olyant kell mesélni, amibe mind a három kártyán szereplő képet bele kell valahogy szőni. Taroltam az ötlettel. Réka jó kis meséket talál ki, néha csak pár sorosokat, de nagyon büszke magára közben. Nándi a legapróbb, legkülönlegesebb részletekhez nyúl, mindig meglepődök rajta, gondolom azok izgatják legjobban a fantáziáját. Misi pedig csügg a történeteken, és begyűjti azokat a lapokat, amikről olyant mesélünk, ami neki borzasztóan tetszik. Néha visszamondja őket, de leginkább nekünk kell újra és újra elmesélni őket. Aztán persze elszabadul időnként a pokol is, és mindenki pukizik, meg bekakil és böfög, és legalább annyit röhögnek, mint mi, amikor felnőttekkel játszunk.

Szóval ez a Dixit egy jó beruházás, tutira ajánlom családi karácsonyi ajándéknak is. Nem  hiszem, hogy nagyon mellé lehet vele lőni, csak ha valaki nagyon utál társasozni.