Élmény, svédasztal, négy csillag

Kapok egy kis levegőt, na nem az orromon, hanem mivel valami betegség bujkál bennem, hát félredobtam, amit lehetett, és lefeküdtem. Úgyhogy három hét után végre van időm a kis blogocskámra is az állattenyésztés, trágyázás, kerttervezés meg épületgépészet és gyerekprogram mellett.

A cím az elmúlt három hét egyik legnagyobb eseményére utal - beváltottuk az Erzsébet-programon nyert e-szelvényünket a négynapos hétvégén, mégpedig Debrecenbe utaztunk az Aquaticum szállóba. Elég nehezen döntöttünk így áprilisban, nyárra már nem akartunk programot, októberben pedig kétesélyes az időjárás, határozottan rossz programnak tűnt a mi három gyerekünkkel három esős nap bezárva valami hegy tetején egy faházba. A másik opció, a négycsillagos szálloda svédasztallal és élményfürdővel alig tűnt jobbnak. Komolyan aggódtam, hogy a családunk alkalmas lesz-e egy ilyen helyen való kulturált viselkedésre. Biztos voltam benne, hogy mire hazaindulunk, legalább egy csillagot magunkkal hozunk majd. Nem így történt.

Egyrészt profik voltak, és fel voltak készülve a gyerekekre. Másrészt nem a mi kölkeink voltak a leghangosabbak. Sőt, relatíve egészen jól viselkedtek. Tegyük hozzá, hogy a fürdőben azért kitombolhatták magukat, és a délelőttökön némi séta is volt, azon kívül az ő szobájukban volt a tévé is, amin volt Minimax. Nagy boldogság volt ez nekik, megkönnyebbülés nekem. Amikor éppen nem csináltunk programot, fekhettünk békésen a felnőttszobában, és nézhettük a plafont. Én az utóbbi hetekben olyan állapotban vagyok, hogy minden másban feladat megtalálni az örömet.

A nagy várakozást a svédasztal okozta. Én borzasztóan szeretek enni, szóval én is vártam, de a gyerekek el sem tudták képzelni, mi az. Hát, mit mondjak, kihasználták. Meg is állapítottuk, milyen jó is ez kisgyerekkel, sosem főztem volna rántott csirkét nokedlivel vagy hurkát tojásrántottával. Ők meg milyen boldogok voltak vele. Vicces volt, ahogy Réka rácsodálkozott arra, hogyan készül a tea - ez csodálatos módon már az asztalon van, mire felébrednek - és hogy egy csésze vízbe egy egész filter megy, nem a kancsóba kettő, és így más íze van. Rékának talán ez volt a legnagyobb élmény, a teázgatás. Egyébként a konyha olyan semmilyen volt. Szóval minden ételből hiányzott valami, amitől tökéletes lett volna. A gyerekek is észrevették, és mikor a második nap veszített a varázsából a válogatás lehetősége, már kezdték finnyázni, hogy a tükörtojást a mama jobban csinálja, a bolognait meg én. Aztán, mikor hazaértünk, és a 23-án összevadászott vajas-, parízeres- és lekvároskenyér mellé leültünk, Réka nagy boldogan felsóhajtott, hogy "dejó, hogy végre nem svédasztal!". Merthogy mindig degeszre kellett ennie magát :)

Egyébként Debrecen nagyon szép város, az őszi Nagyerdő egyenesen gyönyörű. Az élményfürdőt a gyerekeinknek találták ki. Folyamatosan csúsztak a különböző méretű csúszdákon, nekem elég volt a partról figyelni. Gergő azért sokszor ment velük, de mivel a hatból 4-en engedtük őket (Misit csak hármon, a Kamikáze azért kicsit túlzás lett volna neki...), egyszerre nem tudott ő sem ott lenni mindenhol, szóval szemünk volt csak rajtuk sokszor. A gyerekmedence is elég érdekes volt, Misi meg Nándi rengeteget búvárkodtak, meg locsoltak, nagyon jól elvoltak magukban, a sodrók, a hullámmedence meg a sziklamászás Rékát vonzotta nagyon, csak hideg volt ott a víz... A hullámzás egyébként Nándi kedvence lett. Aki nem volt hajlandó már karúszót felvenni. Muszáj lesz megtanulniuk rendesen úszni jövő nyárig...

Voltunk az állatkertben is, az engem kicsit sokkolt. Nagyon kis helyre voltak bezsúfolva az állatok sokszor, amit értek én, csak szívszorító volt pl. a parlagi sas, amint ugrált neki a rácsnak... Gergővel volt is egy vitánk arról, hogy jó-e az állatoknak rabságban vagy nem, aztán pár nap múlva pedig azt álmodtam, hogy kiengedtem mind a két sast, az egyik sértődötten visszahúzta magára a katlitkáját, bezárta a lakatot, és hátat fordított karba font szárnyakkal. A másik viszont elrepült, aztán jól leütött a levegőből valami pávát (?!?!), aki lezuhant, majd mérgesen motyogva elsántikált egy ablakhoz, bekopogott, és a gazdájával perlekedett tovább. Itt szerencsére felébredtem, mielőtt mégjobban elfajzott volna a dolog.

Az egész debreceni négy nap egyébként némi kettős érzést keltett bennem. Egyrészt jó volt együtt lenni, és hogy kiszolgálnak, meg alhatok már fél 9-kor. Másrészt viszont lelkiismeretfurdalásom volt attól a pazarlástól és környezetszennyezéstől, amit tapasztaltam, akár a sok különcsomagolt vacaktól, akár magától a ténytől, hogy az egész épület, az összes függöny, bútor és minden csak azért lett, hogy valakik máshol legyenek, mint ahol egyébként laknak. Pedig van hol lakniuk.
Szóval nem vágyom vissza, nem akartam volna maradni, nekem sokkal jobb élmény volt a nyári nyaralások bármelyike. Mert ugye kettő is volt idén. Jól bepótoltuk az elmúlt 7 nyarat. És előre a most következőt is...