Titokzatos betegséges

Nincs egyszerű hét mögöttünk. Igaziból egyik hét sem egyszerű, mióta kiderült, hogy gyarapszik a létszám, de valahogy ez most talán még keményebb volt. A hétköznapi iskola-munka-ovi-háztartás-ügyintézés-suli megoldásokat megdobta némi aggodalom.

Hát, talán úgy kezdődött, hogy vagy 2 hete Nándinak megint hasmenése volt, amiben megint volt vér. Nem volt jó. De a dokinéninknek megint igaza lett, magától gyógyult, igaz, Réka is elkapta, mármint a fosós részt, a vért nem, de túl lettünk rajta. Meggyógyultak. 5 nap múlva Nándinak este elkezdett fájni a hasa. De nagyon. Csak feküdt, nem evett, semmit nem csinált. Se láz, se hasmenés, semmi más, csak hasfájás. Másnap reggel kutya baja nem volt, virgonc, vidám, jó, menjen oviba, biztos evett valami rosszat. Délután hazajövünk, egy óra eltelik, megint rosszul van, ugyanúgy, mint tegnap. Másnap megint semmi, így megint elvittem oviba. Harmadik nap úgy jött haza, hogy gyorsan eszem valamit, mielőtt rosszul leszek. Akkor már felhívtam a doktornénit, nem mondta éppen, hogy hülye vagyok, de talán gondolta, mondta, hogy szerinte nem kell aggódnom, nincs ilyen betegség. Negyedik napra elmúlt. Jó, vírus volt, túl vagyunk rajta. Eltelik pár nap, Réka úgy jött haza az iskolából, hogy fáj a hasa, alig tudtuk kiszenvedni a házi feladatot, utána rögtön lefeküdt, és 5kor el is aludt, nyomta reggelig. Pedig épp aznap jöttek a fiúk óvónénijei családlátogatásra, ott kiabáltak a füle mellett a fiúk, semmi. Át is vittük hozzánk, de még arra sem ébredt fel, pedig fel szokott. Másnap reggel semmi baja. Na, őt már ennek ellenére is otthon tartottam, merthogy biztos vírus, ne fertőzzünk, mentünk doktornénihez, megnézte, megnyomkodta, nem vakbél, akkor már ő aggódott, én nem. Harmadik napon senkinek semmi baja, mentünk a Mihály napi vásárra, meg minden, buli volt.

Másnap, szombat délután Rékának és Nándinak is fájt a hasa. Nagyon.  Nándi hányt is. Vasárnap reggel kutya bajuk. Délután megint lábra sem bírtak állni, mindkettő hányt is, Nándi többször is. Úgy kell elképzelni, hogy fekszenek, és nem csinálnak semmit, csak rossz nekik. Nándi konkrétan attól rohant hányni, hogy rátettem a kezét a hasára, hogy megnézzem, nem a vakbelénél fáj-e. Más tünet semmi, hétfő reggel semmi bajuk. Hát, hétfőn kihagytam az iskolát, mindent, jó, az is közrejátszott, hogy szombaton én sem tudtam felkelni, annyira szédültem, a vasárnapot meg végiggörcsöltem így a 11. héten. (Mindkettő tipikus terhességi problémám, nem betegségtől.) Szóval kihagytam a sulit, mert Gergő nem volt benne biztos, hogy mindent el tud mondani a dokinéninek. Szóval vittem őket, mindent elmondtam, doktornéni azért elhitte, hogy nem hazudok, meg nem találok ki ilyeneket, de mondta, hogy azért ilyen nem szokott lenni. Szóval válasszuk el a két gyereket egymástól, tegyük fel, hogy a Nándi újra és újra megfertőződik valamikkel, mert gyenge most az immunrendszere a sok bélrendszeri probléma miatt, Réka pedig pszichoszomatikusan követi. Mert stresszel az iskolában, mert szeretne több foglalkozást, vagy akármi van. Ellenérvem volt, hogy Réka most különösen szeret iskolába menni, és jobban szeret ott tanulni, mint itthon, erre csak azt mondta a dokinéni, hogy nem mindig azok lesznek iskolabetegek, akik nem szeretnek iskolába járni. Ekkor gyorsan eszembe is jutott, hogy hiszen nekem 2.-ból 3.-ba menet nyáron volt egy 10 napos kórházi kivizsgálásom különleges hasfájás és szédülés miatt. Aminek végül az okát spontán agyi működésben határozták meg - igen, még eeg-re is elvittek -, sokat hallgatok is a Gergőtől emiatt az eredmény miatt. Mármint, hogy legalább van rá bizonyíték, hogy spontán legalább működik. Meg hogy azóta előfordult-e... Na, mindegy, és én borzasztóan szerettem iskolába járni.

A gyógymódot ennek megfelelően határozta meg a dokinéni. Espumisant kapnak, és uh vizsgálatot. Hogy lássák, hogy komolyan vannak véve. És meg lettek fenyegetve, hogy bizony kórház lesz a vége, akár még műtét is lehet, és az komoly dolog. Az Espumisant nagyon szigorúan kell szedni, el ne felejtsék, és ettől mindenki meggyógyul. És láss csodát, valóban, Réka meg is gyógyult. Már aznap este csak minimálisat fájt a hasa. Nándi még nem 100-as, de ő is jobban van. Ma már csak egyszer lett rosszul, nagyon rövid időre, de már evett pl. vacsorát is. Megvolt az uh vizsgálat is, és természetesen minden negatív. Az uh vizsgálathoz egyébként anyatigriskedni kellett kicsit, egy hétre akartak időpontot adni. Mondtam, hogy dehát nagyon fáj a hasuk, egyiknek egy hete, a másiknak meg már kettő óta tér vissza újra és újra, és akkor azt találta mondani, aki az előjegyzéseket osztja, hogy hát, ha már eddig ráért, akkor az az egy hét már nem számít annyira. Kicsit vörös köd lett, de azért elég normálisan el tudtam mondani, hogy egy sima hasfájással nem kér az ember különösebb vizsgálatot, mert vírus, de ha már egy hét alatt sem múlik el, csak utána kell járni, hogy mi van. Aztán végül felküldtek, hogy beszéljem meg a doktornővel személyesen, és ő jó fej volt, végül 2 nappal később meg is vizsgálta őket, rendelési időn kívül. Ami mégsem 1 hét. És negatív. Amit mondott a mi doki nénink is, hogy az lesz, meg a szonológus is.

Nem mondom, hogy nyugodt vagyok. Árgus szemekkel figyelem őket, hogy mikor kezdenek elcsendesedni. Ha megint előjön a hasfájás bármelyik gyereknél, megint ott fogunk ülni a rendelőben, és fogok kérni ANTSZ vizsgálatot, meg vérképet, meg gasztroenterológust, meg bármit, amit lehetséges. De addig reménykedek, hogy jól imádkoztunk, és ennyi volt, felírjuk az egészet Nándi lila szájas tünetei mellé, aztán megpróbáljuk elfelejteni.