A szeretet erejével

Van az oviban egy kisfiú. Szerencsétlen sorsú, úgy fogadták örökbe, addig senki sem szerette. Nehéz így elkezdeni egy életet. Az új szülei megtesznek mindent, de bizony vannak problémák. Annyira, hogy az én energiagombóc 5 és fél éves, nagycsoportos fiam, aki már kiscsoportosan nekiment a nagycsoportos falurosszának, mert az elvette tőle a labdáit csupán gonoszságból, mit nekiment, legyűrte és megverte, szóval ez az én nagyfiam azt mondta, hogy fél a Pistikétől. (Nem így hívják, csak személyiségi jogok, meg minden. )
A szívem összeszorult. Pistike egy fejjel alacsonyabb, és vagy 8 kilóval könnyebb Nándinál. És az én fiam, akitől inkább mások szoktak félni, fél tőle. Mit művelhet az a kisfiú? Hát, az agresszión kívül is kiderült néhány dolog, pl. beleszórta jónéhány gyerek fogkeféit a wc-be, és akkor mennek csak ki az utcára sétálni, ha Pistike nincs oviban. Mert a mi szuperhatalmú, melegszívű, szerethetően szigorú óvónénijeink sem bírnak vele.

És akkor mit tegyek én? Hát, beszélgetek a gyerekkel. A szokásos szöveg, hogy menjen arrébb, egy 31 fős óvodai csoportban nem a legkönnyebben kivitelezhető dolog, főleg, ha igazi kis agresszorról van szó. Azt így rögtön nem mondhatom, hogy üssön vissza, próbáljunk mást. Beszélgettünk arról, hogy Nándi is sokszor volt verekedős, meg főleg harapós, mikor kiscsoportos volt. És hogy most már folyton megdicsérik az óvónénik, mert nem rosszalkodik, és ez azért van, mert megtanulta, hogy kell az oviban viselkedni, és mert sok a barátja, és mindig tud játszani valakivel. Meg beszéltünk Olivérről, aki tavaly volt nagyon rossz, de sokat imádkoztunk érte, és most már teljesen jó kisfiú lett ő is. És hogy próbáljuk meg szeretni ezt a kisfiút, aki még nagyon nem tudja, milyen ovisnak lenni, és meg kell tanítani neki. Sokat beszéltünk ezekről. És Nándi nagyon próbálkozott. Aztán meghívtuk hozzánk Pistikét játszani. Egyáltalán a meghívtuk, mert magára az eseményre még nem került sor, csomó véletlen folytán. Talán a jövő héten.
Nándi elkezdte örökbefogadni Pistikét. Próbált vele játszani, segíteni neki, nehéz dolga volt. Jöttek a panaszok, mikor mentem érte, hogy mikor meg akarta ölelni, megütötte, fejbevágta a sínnel, az autóval, szétrombolta, amit építettek, stb. Nem egyszer éreztem, hogy nem a fejének, lábának, kezének fáj, hanem a kis lelkének. Biztos vagyok benne, hogy többször el is rendezte a dolgot amúgy férfimódra, többször, mint ahogy elmesélte. De nem adta fel.
Reggelente a kocsiban elhatározunk aznapra valami jócselekedetet. Nándinak szinte minden nap benne volt Pistike a tervében. És egyik nap, mikor délben mentem érte, kiáltozva rohant felém a folyosó végéről, hogy "Anya! Anya! Pistike ma csak háromszor bántott!", és felsorolta. Hát, a szívem szakadt meg. Csak háromszor. És ez micsoda öröm. Milyen sokat tart magában ez az én kis Nándim... De azért jól bírt a dologgal, kiegyensúlyozott maradt,  és az óvónénik segítették a nagy vállalkozásában.
És elkezdett este imádkozni is érte, hogy legyen jó, és egyre kevesebb lett a panasz, úgy emlegette magát, mint Pistike pót apukája. És most hétfőn, mikor vittem őket, ragyogó szemű, izgatott Pistike már várta a Nándit az ajtóban. Délután pedig úgy jött a fiam, hogy egyszer sem bántotta a Pistike, barátok lettek. Ma és tegnap Gergő vitte a fiúkat, és ő újságolta, hogy az a bűnrossz gyerek a nyakába ugrik az ajtóban Nándinak, ő viszi be a csoportba az ölében.

Nem tudom, mi lesz a vége.Valószínűleg jön még majd haza Nándi úgy, hogy 10-szer bántotta Pistike. Valószínűleg Pistike másik óvodába fog menni, kislétszámúba, így nem lesz ez örök barátság. Valószínűleg meg is fogok ettől könnyebbülni. De azért én nagyon sokat tanulok Nánditól. Attól a Nánditól, aki utál templomba jönni, és hobbiból szabotálja a közös imák legalább felét, de úgy éli azt, amit ott tanítanak, hogy bárki példát vehet róla.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

13 megjegyzés:

Betti írta...

Először azt gondoltam, írom, hogy sokat tanultam most tőled. Aztán azt, hogy ha te Nánditól tanultál, akkor végül is nekem is ő tanított.
Aztán azt, hogy velem sem szeret a Leányzó templomba jönni, mert "tudod, anya, én nagyon szeretem Jézust, de Laci atya olyan sokáig beszél", és közben ő is olyan tanításokat ad nekem, hogy néha elfordulok, mert megkönnyezem.
Végül most azt gondolom, hogy ezt írom: Nándiban jó táptalajra találtak a kis magocskák, és egy most kicsírázott!

Ildi írta...

Ez annyira megható volt! De jó lenne, ha minden ovis csoportban legalább egy ilyen jólelkű, segíteni akaró kisfiú lenne, mint Nándi.

Kriszti írta...

Nagy ajándék, ha van a családban olyan aki így hordozza a nagy titkot magában. Kincset ér!

Gykrisztina írta...

Tanulhatnánk a gyerektől ezt a türelmet és jó szándékot. Gratulálok hozzá:)))

Nils Holgersonné írta...

Hát, ez nem semmi törtenet. Nem vagy semmi, hogy támogatod ebben Nándit, és Nándi is elképesztő, hogy ő ezt kitalálta, és véghez viszi. A szeretet erejével.

Szitya írta...

Ez úgy gyönyörű, ahogy van, Kikocs! Viszont tőletek ez már nem lep meg! És ezért szeretek "ide" járni. A fiad téged tanít, ti együtt meg engem (minket).
Szeretettel,
Szilvi

Timi írta...

Gyönyörű példa vagytok.

Névtelen írta...

Eddig gyönyörű. Nándi az igazi Krisztusi szeretetet élte meg, és ebben nagyon sokat számít a nevelésed is. :) De remélem majd ugyanilyen jól kommunikálod vele azt is, ha esetleg - bár ne lenne ilyen - visszajut a kapcsolatuk a verekedős időszakra. Nem lehet mindenkit a szeretettel megváltoztatni. Van akit lehet, és van akit nem. Nyilván egy gyereknek több esélyt ad az ember. De szerintem az sem jó, ha arra neveled, hogy őt üthetik büntetlenül.

kikocs írta...

Köszönöm, nagyon aranyosak vagytok!

Kedves Névtelen!
Azért szem előtt tartom azt a mondást, hogy Jézus bárányoknak nevezett minket, nem birkáknak :) Van olyan helyzet - tavaly pl. Olivérnél volt -, mikor az óvónénik is azt mondták a gyerekeknek, hogy Olivérnek szabad visszaütni. Van olyan helyzet, amikor nincs más, mert legyünk szelídek, de nem birkák. És Nándi nem egyszer és nem kétszer csapott oda, és ezért egyszer sem szidtam le. Ezeket a dolgokat megbeszéljük, és másoknak is csak ezt tudom javasolni. Itthon is előfordul, hogy hagyom, hogy a fiúk erővel döntsenek el valamit, ha látom, hogy nincs komoly veszély. Én is van, hogy erővel döntök :) De nem ez az elsődleges eszköz. Egyébként ebben a speciális esetben azt gondolom, ha valakit élete első két évében senki nem fogott kézbe szeretettel, ölelgette, puszilgatta, azt meg kell tanítani arra, hogy mi is a szeretet. És kevés az, ha ezt ketten mutatják neki, akiket korábban nem is ismert.

Névtelen írta...

:) Ilyen elfogadó közegben biztosan van is esélye Petikének, hogy változzon, "gyógyuljon". Azért is írtam, mert nálunk is volt hasonló az oviban, de sajnos ott az édesanya megnevezést nem érdemlő szülővel nem lehetett beszélni. Persze próbáltuk mi is szeretettel, imával, de hosszú távon nem segített. Így maradt a visszaütés, vagy a tűrés, és szívott miatta az egész csoport, mert azt lehet, hogy egy gyerkőc és a hülye anyja miatt 28 kis óvodásnak rossz élmény az óvoda, de nem lehet az anyát a gyerek gyógykezelésére rávenni - mert sajnos szüksége volt rá -, a gyerek mellé gyógypedagógust kérni - mert nincs rá pénz - stb. De mégis köszönöm, hogy megosztottad, jó olvasni, hogy ilyen is van, nincs minden kisgyerek elveszve, akit a saját szülei nem szeretnek.

Névtelen írta...

Kedves Kikocs!
Gratulálok a kisfiadhoz, fantasztikus kissrác lehet. Gyönyörűen kezeli a helyzetet, ahogy te is. Az én fiam is "bűn rossz" volt az oviban. Ő is örökbefogadott, 3 évesen került hozzánk. Nagyon nehéz egy ilyen kisgyerekkel, de neki a legnehezebb, ő fél a legjobban. Tudom, hogy annak a szülőnek akinek a gyerekét bántja egy ilyen gyerek, annak nincs magyarázat, nem lesz soha, vagy csak nagyon kevés esetben megértő. Mondhatja, hogy szegény nehéz neki, de attól még legtöbb esetben a düh és a harag az amit éreznek velük szembe, mivel mindenki a saját gyerekét védi. Ez természetes. Megértem. Mégis. Közösségbe nekik is járni kell, meg kell tanulniuk beilleszkedni, megtanulni hogyan lehet, és hogyan nem lehet viselkedni. Része ez is a fejlődésüknek, "gyógyulásuknak". Több mint egy évig velünk volt mire óvodába került, de még így sem tudta kezelni a helyzetet. Lehet mi is elrontottuk, nem sokat volt gyerektársaságban, heti pár órát. Más dolgokkal küzdöttünk meg először, ez lemaradt. Próbáltuk minél több jóval, szeretettel és biztonságérzettel körbevenni, hogy ne érje több csalódás, talán túlságosan óvtuk a külvilágtól, a való élettől. Az a bő egy év, három év szeretethiány és egyéb egyebek után (amire nem akarok most kitérni) pedig nem volt elegendő tartalék ahhoz, hogy a problémás helyzeteket, kudarcokat is kezelni tudja, megtanulni a félelmeit megfelelően lereagálni, legyen elég önbizalma. Mindegy is.. csak azt akartam írni, hogy nagyon jó ilyen hozzáállású gyerekekről is, mint a te fiad olvasni. Nem tudod hány heti "munkát", mennyi felnőttekben vetett hitet tesz tönkre például egy öntörvényűen megfenyegető apa. A pozitív megerősítés az egyetlen megoldás. De mint írtam már, tudom, hogy ez nem olyan egyszerű. És nem lehet 1 gyerek érdekét nézni 20 másikéval szemben. Jó megoldás feltehetőleg nincs. Az élet szeret bonyolult lenni.
További minden jót!
üdv: Andi

kikocs írta...

Kedves Andi! Külön öröm volt a másik oldallal is találkozni általad. Köszönöm, hogy leírtad. Gondolom akkor már túl vagytok ezen az átmeneten, és rendeződtek ezek a gondok, vagyis cserélődtek újakra :D

Névtelen írta...

Már túl vagyunk rajta (Persze van még mindig
olyan dolog ami az első három évére vezethető vissza, de ez nem nyilvánul meg semmilyen formában a külvilág felé, "csak" belső munkálatok. Amin igyekszünk túljutni, nem tudom sikerül e valaha minden félelmét maga mögött hagyni) És igen, vannak új gondok... kamasz, de már semmivel nem tud kifogni rajtunk, meg vagyunk edződve rendesen :)
Andi

Megjegyzés küldése