Fura nyár volt

Nem csupán az időjárás miatt. És most már úgy néz ki, tényleg vége. A gyerekek is az őszről beszélnek, én meg próbálok mérleget vonni, hogy milyen is volt.

A tavalyira úgy emlékszem, hogy jó volt. Nem csináltunk sok mindent, de sokat voltunk együtt, és viszonylag békességben töltöttük. Nyár közepén azt gondoltam, nem is olyan vészes három gyerekkel itthon, aztán ez augusztus végére változott, vártam már az intézményesülést.
Az idei kicsit másmilyenre sikerült. Így, egy nappal a vége előtt már úgy látom, hogy nem volt olyan rossz. De ha belegondolok, sokszor nagyon nehéz, fárasztó volt, annak ellenére, hogy sűrű volt a program. És nem hiszem, hogy azért, mert sűrű volt a program. Van, amikor úgy gondolom, de most segített, mert olyankor csak rájuk figyeltem, nem akartam csinálni semmit.

A kezdőlöketet ugye a gipszesség adta, a teljesen felborult lelkivilágú gyerekek, és a magamból kifordult én. Azt hiszem, talán mostanra sikerült feldolgozni azt, hogy csaknem elveszítettem az egyik gyerekemet.  Vagy mégsem, hiszen a múlt heti csaknem vízbefojtós eset is sokkal jobban megrázott, mint várható lett volna. Nagyon megviselt az is, hogy a régi családom nem érezte át, hogy ez nekem mennyire nehéz, és hiába kértem segítséget. Pedig ha én segítséget kérek, tényleg gond van. Nekik is megvolt a maguk oka, nyilván. Így mentünk neki a nyárnak. Ami nagyrészt esős volt, és nyomi volt, és bezártság volt. Hideg nem volt azért, de a napsütés hiányzott.

És onnantól fogva, hogy Misi gipsztelen lett, mentünk, mint a mérgezett egér. Egyik mama, egy hét szünet, másik mama, esküvő, vendéglátás, egyhét szünet, másik mama, ötgyerekesség, egyik mama, másik mama, mi kettesben, egy hét szünet, tesóm, iskolára készülés. És a szünetekben is programok, vendégségek, kirándulások, mindenféle. A gyerekeknek jó volt. Nándi közben teljesen szabotálta a nappali alvást, és így Misi is. Minden percet ki akartak használni a nyárból. :) Mert tényleg jól érezték magukat. Még Réka is :)

Viszont nem volt igazán békesség. Én fáradt voltam, a gyerekek harcoltak a figyelmemért, ölték egymást, magukat, mindent. Most így a nyár végére tűnik úgy, hogy lassan normalizálódik a helyzet. Jót tett nekem a csaknem öt napos szabadság is, de már előtte is alakultak a dolgok. Bele sikerült rázódni a megváltozott életünkbe mindannyiunknak. A baleset után a régi kerékvágásba akartam visszazökkenni, de azt már elmosta az eső, és ebbe nem tudtam beletörődni, mert az már működött, jól működött. Nem csak a baleset, hanem az eltelt hónapok miatt is változtak a gyerekek, változtam én is, és ezt nem vettem észre.

De várom az új kihívásokat, az újabb váltást, és az új ösvényt, amin megyünk majd tovább együtt. Egyenlőre el nem tudom képzelni milyen lesz, hogy oldjuk meg, nem tervezek szeptemberre semmit. (Igaz, terveznek helyettem, de semmit nem ígérek meg.) Megyünk szerdán évnyitóra, aztán meglátjuk, mi lesz. Csütörtökön kezdi az iskolát Réka, a nagytestvér nélküli óvodát Nándi. És talán valamikor szeptember második felében a bölcsit Misi. Vannak reményeim, hogy mindenkire jut végre saját idő majd. Hogy Misi három napot megy majd bölcsibe, Nándi négyet oviba, Réka ugye ötöt iskolába. Lesz Nándival egy külön délelőttöm, Misivel kettő, magamra és a vállalt dolgaimra is kettő, talán az egyik egész nap. És nagyon remélem, hogy sikerül majd úgy intézni, hogy legalább egy délután jusson Rékára is, amikor a fiúk ott alszanak.

Meglátjuk. Nemsokára elkezdődik az új életünk :)