Nagycsaládban élni jó :)

Csuda egy lelkizős napom van, így nem megyek bele egy csomó témába megint, hanem inkább írok a tornáról.

Szóval az van, hogy megyünk, hősiesen. Ez az én részemről hősiesség. Minden alkalommal megfogadom ugyanis, hogy nem, nem fogunk többet menni, nagyon komolyan gondolkoztam rajta, hogy nem kellene-e esetleg egy évvel később kezdeni ezt az egészet.

Nem azért, mert a gyerekeket hajtják, vagy kicsik hozzá, vagy ne élveznék. Nagyon élvezik, és nagyon szívesen mennek, bár nem igazán derül ki, hogy mit csinálnak. Nándi szerint mondókáznak. Réka szerint csinálnak spiccet és pipát. (külön csoportban vannak, csak ugyanabban a teremben) És ma sikerült a hídcsináláskor felemelni a fejét. Ja, és mindketten mondták ma, hogy szaladgáltak. De nem hiszem, hogy 50 perc ennyire lenne elég!!! Mindegy, szóval nem miattuk.

Én viszont teljesen kikészülök kedden és csütörtökön, és keresem az indokot, hogy blicceljük el az edzéseket. Az, hogy lefektessem őket délben csak a szokásos hajcihővel jár, viszont semmiképpen nem tekinthetek el tőle. Fél 6-tól van a torna, negyed 8 körül szoktunk hazaérni.
Általában már az is gondot okoz, hogy felöltöztessem őket alvás után, és beüljünk a kocsiba. A parkolást már megoldottam, igaz fizetek 600ft-ot egy hónapra, de ez megéri, hogy tuti legyen helyem, és ne féljek,  hogy összetöröm a kocsit, mert valami barom rámáll. (Vagy: ma jöttek a közterületesek büntetni)
Az igazi rossz azonban ez után következik, kb. 40 másik gyerek és anyuka társaságában egy fülledt, levegőtlen folyosón kell átöltöztetni a két higanyt, miközben a harmadik, a legkisebb kis higanycsepp hol fél a rámosolygó idegenektől, és az ölembe akar mászni, hol valami hülyeséget talál ki a középsővel. Vagy múlt héten pl. Réka a kulcsot dobálta el neki, és röhögött rajta, hogy visszahozza. Közben mindenki sír, kiabál, vinnyog, nyivákol és beszélget. Úgy értem, a többi 80 ember. És nekem van egy kisebb tömegiszonyom. És a gyerekzsivalyból mostanában elég a sajátoméké. Ezek után a gyerekeknek sorba kell állni, és megvárni Jutka nénit. Szülők szigorúan a bal oldalon, kicsik a 3 cicás képnél, nagyok az 1 cicás képnél. És itt már jönnek a konfliktusok, Réka neveli Nándit, Nándi a helyét keresi a gyerekek között, nem mindig jól, vannak konfliktusok, és vannak teljesítményorientált szupergyerekek anyukái. Nem szeretem. Mindeközben Misi mindent utál, és nagyon szeretne máshol lenni. Én is. Ott is hagyom őket, amíg felszaladok a társalgóba Misivel, és befizetem a részvételi díjat. Majd vissza, és a kezükbe nyomom a bizonylatot - el ne veszítsd - , hogy legyen majd mire nyomni a pecsétet.

Végre megjön Jutka néni, és szabadulok. Lehet, hogy még párszor elpróbálják azt, hogy kell lemenni a tornaterembe, de ehhez már nem asszisztálok. Következik egy órás csellengés a rendkívül lepukkant atlétikai központban, némi lebeszélése Misinek, hogy hagyja békén az atlétákat - az embereket persze, nem trikókat, valamint kandeláberek megtekintése. Némi hangos üvöltözés a folyosókon, mert visszhangzik, továbba udvari betontömbök és aknafedelek megmászása. Utána pedig várakozás, hogy mikor jönnek, Misi kordában tartása, és falhoz simulás, mikor megjönnek, kivadászás a tömegből, közben Misi óvása, hogy ne tapossák le a további vadászó szülők. Ha szerencsém van, ideér Gergő, sé segít öltöztetni, ami ebben az esetben sétagalopp, egyébként pedig nagyon rossz, hiszen mindenki fáradt. A további 80 ember is.

De Réka nagyon szeret menni. Ma kicsit könnyebb is volt a dolgom. Mondtam nekik, hogy nem fogunk járni, ha nem segítenek szótfogadással és egy kis egyedül öltözéssel. Én nem vagyok annak a híve, hogy ott állok a gyerek felett, és nógatom, és lerohadna a kezem, ha segítenék ráadni a cipőt. Gyorsabban végzünk, ha segítek. Csak közben ne rohangáljanak el, és segítsenek ők is öltözni, meg összeszedni a holmit. Réka annyira szeretne járni, hogy segít. Ma működött, ezért megyünk kedden is.

De nem veszek bérletet. Akármikor abbahagyhatjuk...

Tudom, hogy több kreatív blogger is olvas, talán rajtuk keresztül még több segítség érkezhet.
Dani egy 3 és fél éves kisfiú, akit agydaganattal műtöttek tegnapelőtt. Segítséget kérnek, nem csak maguknak, remélik, hogy egy alapítvánnyá nőheti ki magát a kezdeményezés.

Nekem nagyon nehéz dönteni, mikor kérnek, de most olyant kértek, amit nem nehéz adni. Egyrészt ismerek olyanokat, akik szintén felajánlhatnak. Másrészt ha kreatív nem is vagyok, gyerekruháink vannak. Meg lekvárom, nem tudom, azt elfogadják-e :) És Nándi is három és fél éves...
Szóval segítsen, aki, és amiben tud.

Mert igaz, hogy tegnapi van, de az csak egy kép... Szóval leírom, hogy még mindig ideges leszek, ha Nándi köhint egyet, hátha még is a tüdejében figyel egy karika kolbász.

A másik meg, hogy a fiaink nagyon züllött egy banda, mert már második nap alszanak utcai ruhában. Ugyanis valahogy úgy jött ki a lépés, hogy úgy elfáradtak napközben, hogy amikor hazafelé jöttünk a délutáni programokról, elnyomta őket az álom, és csak áttettük őket az ágyukba. Koszosan, gyűrötten :)

Tegnap délután végre a legesbarátnőmnél voltunk, megnézni az új lakást, ahol laknak, és nagyon szuper, nem mondom, hogy irigylem, mert örülök neki, de eszembe jutott, hogy milyen jó lenne nekünk is 100nm egy szinten, 90 is elég lenne, jó elosztással még  80 is. Igen szuper, zegzugos, pont olyan lakás, amilyeneket szeretek. Szóval jó helyük van nagyon.

Ma pedig "anyanapot" tartottunk, állatkertben voltunk, nyitástól zárásig, és még flamingóterelést is láttunk. Tanúi voltunk, ahogy - állítólag - 120db flamingó kitárt szárnnyal rohan a régi kifutójából az újba. Tényleg elég szép látvány volt. És hangos is :) Az állatkert dolgozói pedig roser hálóval tartottak kordont, hogy jó felé menjenek a madarak. Persze fényképezőgép nem volt nálam :)

Nagyon fárasztó nap volt. Ennek ellenére Misi egy percet nem aludt napközben, és gyakorlatilag végiggyalogolta a teljes napot. Réka és Nándi is többet volt a babakocsiban, mint ő, ennek ellenére képtelen voltam elaltatni délben. Hazafelé viszont már a Vidámparknál bealudt az autóban, kb 1 perccel az indulás után :D Fél6-kor. Azóta is alszik, mint a tök.

Délben ugyan majdnem felakasztottam magam, de aztán vettem két csokit, és cukorral feltöltve jobban ment a gyereknevelés. Nem csoda, hogy meghíztam...

Azt hiszem minden anya reméli, hogy ha egyszer baj van, akkor majd nem veszíti el a fejét, és okosan tud cselekedni, úgy, ahogy kell. Nekem ma sikerült a legrosszabbul reagálni, de szerencsére odafent vigyáznak Nándira, így túlélte.

A legszemetebb dolog történt, félrenyelt. Egy karika sült lecsókolbászt, amit azt hittem, csak én fogok enni, így nem húztam le a héját. Lustaságból. Aztán mégis ettek. És egyszer Nándinak fura hangja lett. Nézek rá, jól vagy, Nándi? Nem volt jól. Rémülten nézett rám, és próbált levegőt venni, nem sikerült. Ilyen már volt máskor is, okosan a térdemre vágtam hason, és jó nagyokat ütöttem a hátára, ahogy a könyvben meg van írva, és ami már többször működött. Ami nem volt a könyvben, hogy egy három és fél éves Nándi, aki halálra rémülve fuldoklik, nem hasal a térdemre, hanem ívben hátrafeszül, és hiába csapom meg, minden izmával ellenáll, és maga próbál levegőhöz jutni, hogy kiköhögje ami ott van. És a tüdeje nem nyomódott össze, és nem lökődött ki a falat, az ötödik ütés után sem.

Ordítottam Gergőnek, hogy hívja a mentőket - nem hallotta, mert közben vizet engedett a fürdéshez, azt viszont igen, hogy Réka kétségbeesve zokogni kezdett, teljesen rémülten, a torkát tapogatva és Nándit kiabálva ment apáért, aki a lépcsőfordulóban találkozott vele, és azt hitte, Nándi torkon ütötte, és vigasztalni kezdte.

Közben én megcsináltam a hülyeséget. Ugyanis azt tettem, amit SZIGORÚAN TILOS! Belenyúltam a torkába, és próbáltam kiszedni azt a rohadt falatot, és el is értem, és próbáltam kifelé húzni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy beljebb toltam. És akkor döbbentem rá, hogy mit csináltam, és láttam magam előtt a könyvet, hogy le van írva, hogy ez tilos. Egy másodperc századrésze alatt cikázott át rajtam az összes anatómiai ismeretem, hogy vajon a tüdejébe toltam-e le, vagy a nyelőcsövébe, melyik hol lehet. Lábra álllítottam, és néztem, hogy vesz-e levegőt. És vett. Hála, hála, hála!!!

Aztán nagy ölelgetés következett, és Réka vigasztalás, aki közölte sírva, hogy utálja ugyan Nándit, de azt nem szeretné, hogy meghaljon, mert a Nándi vigasztalja őt meg mindig, ha rossz a kedve, és kivel játszana, és kivel menne együtt óvodába.

Nándi is nagyon megijedt. Mondta, hogy nagyon félt, és nagyon rossz volt. Én pedig megnyugattam őket, hogy mindig segítek rajtuk. És kihasználtam az alkalmat egy szentbeszédre, amit már sokszor hallottak, hogy ne vegyenek semmi apróságot a szájukba, mert akkor ez lehet megint, és ugye milyen rossz volt.

És ma Nándival fogok aludni.

Gondolkoztam délelőtt, hogy miről írjak. Gyorsan átugrottam az ovidicsérős témát, aztán a milyenmenőshétvégénkvoltot is, rájöttem, hogy unokaöcsémről képeket nem tudok még feltenni, némi hezitálás után a dackorszakolóst is lelegyintettem, és maradtam annál, ami a legtöbbet kiveszi most belőlem.

Misi  alvási  ébredési szokásai. És a szoptatás. Ez a kettő szorosan összefügg, meglehetősen sok nyűgös napot okozva a családnak - ilyen egymásrahatósan - és konkrétan nekem nagy dilemmát, hogy mi lenne a helyes.

Az éjszakai szopival leálltunk egy pár hónapja, ami végülis azt eredményezte, hogy viszonylag hamar átállt arra Misi, hogy nem érdemes felkelni éjszaka. Ez nem jött be sem Rékánál, sem Nándinál, de most Misinél hatékonynak bizonyult. Kellett némi átfutás, de most már majdnem jó. Majdnem, mert a nappal egyidőben, vagyis inkább az első jeleire a világosságnak megébred, általában háromnegyed 6-kor, néha fél 6 kor. Később nem szokott. És igaziból ilyenkor már ő elvárja, hogy megszoptassam, mert reggel van, és utána már nem alszik vissza. Próbáltam, hogy kényszerítem aludni, hogy még éjszaka van, de csak felüvöltött mindenkit, neki ez jár. Tápot, vizet nem fogad el. A sötétítőfüggöny kevés, pedig tényleg sötétít. Ami rossz, hogy igaziból neki később kellene kelni. Egyrészt a családnak, mint egységnek az érdeke is ez lenne, és most nem a szerencsétlen felnőttekről beszélek, akik még plusz 5 percért is borzasztó hálásak lennének, hanem a kiskorúakról, akiknek olyan fél7-7 szokott lenni az ideális kakasszó.
Másrészt a kiskorúak közé Misi is beletartozik. Tehát ő is elfárad, és nyűgös, és hisztis, és ha reggel kicsit hosszabban jövünk haza, mint szoktunk, és van ideje elpilledni, akkor bizony ő be is alszik. Ez viszont a déli sziesztát borítja, és győzök sakkozni, hogy hogyan jutna mindenkinek egy kis nyugalom. Ha körülöttem nincs legalább egy órán át csend, akkor tüzet okádok estére. 12 fejnek megfelelőt. Gyakran csak magamat pörkölöm, de az sem jó.
A másik lehetőség, hogy nem alszik el, akkor viszont délben az oviba menet már a sarkon alszik, és egy félkómás kisbabát cipelek, aki teljesen felébred, mire hazaérünk, és jönne az ágynyugalom. Szintén teljes borulás. Mindenki láthatja, hogy a legmegfelelőbb megoldás az lenne, ha reggel ráhúzna még egy órát a ded.  Amit nem tudok elérni, ráadásul ettől ideges vagyok, ami megadja az alaphangulatot az egész naphoz. Nem mindig, de gyakran.

Három verziót látok lehetséges megoldásnak jelenleg.

Az egyik, hogy teljesen elválasztom. Igaziból nem szeretek már szoptatni. Misi egy másfél éves nagyfiú, és gyakran csak bohóckodik, és azt gondolom, hogy némi simogatással meg ölelgetéssel lehet már kompenzálni ezt az anyaigényt, amit a szopizás jelent. Nem is szeretem, ahogy kifejezi az igényeit ha nemet mondok: erőszakos és tántoríthatatlan, ettől sem esik jól az összebújás, ami közben mar és ficánkol, és már arra is volt példa, hogy kis viccesen vigyorogva az arcomba köpte a tejet. Mondjuk mostanában szépen kéri elsőre, mert odavezet a kanapéhoz kézenfogva, és megpaskolja, hogy üljek le :) (ha nemet mondok, jönnek a fentiek)

De.

Sajnos emlékszem a múlt télre, az 5 kúra antibiotikumra, a 8 üveg láz- és fájdalomcsillapítóra (najó, a nagyokkal együtt fogyasztották el), a hörgőtágítóra, a két tüdőgyulladásra és az asztmatikus hörghurutokra. Mindez spékelve azzal, hogy szeretném közösségbe zsuppolni a kis gazembert, hogy legalább én ne legyek minden alkalommal beteg, amikor ők is. És így azonnal elbizonytalanodok, hiszen egy nagy adag védettséget elveszít az anyatej megvonásával. És ha szopinak vége, pár héten belül jönnek is a betegségek. Eddig kétszer már így volt nálunk is, de másnál is. Még nyáron is.
Ráadásul ott van még a tejallergia, amit nem tudok kiverni a fejemből, bár már kap kis mennyiségben, ha főzök tejjel, de bizony a szája körül ekcémás is...

A lényeg, hogy nem tudom rászánni magam. A B verzióm jelenleg az, hogy hátha a nappalok rövidülésével hosszabbodnak az éjszakák. A C verzió pedig, amire kicsi esélyt látok, hogy elválasztja magát, és nem rajtam a felelősség.

És még kis színes, hogy én viszont szinte minden hajnalban felébredek 4 és 5 között, amikor  most már 5 és fél éve kelek minden hajnalban szoptatni, cumisüvegezni, gyerekhátat simogatni, és kb egy órán át nem tudok visszaaludni. (És aztán már jön is Misi nemsokára) Ha Misi alvása megoldódik, jöhet majd az enyémen gondolkozás...

Szó érte a ház elejét, hogy csak a nagyokról írok mostanában, és jogos. Főleg azért nem írok a legkisebbről, mert kiborító tud lenni, és persze azért, mert nagyon az foglalkoztat most, hogy a két nagy hogy boldogul. Pedig ugye mi is boldogulunk itthon kettesben.

Talán ha leírom, hogy milyen kiborító, utána jönnek a jók is: szóval erőszakos. Rettenetesen erőszakos. Hangosan erőszakos. Beszélni még mindig nem hajlandó, bár néha mintha lenne ez-az, és az akaratát kiabálással fejezi ki. Nem kér, hanem rögtön kiabál. Van olyan, hogy éjjel is, mikor felébred, semmi nyüszi, hogy gyere anya, hanem artikulátlanul ordít tiszta hangerővel, hogy aaaaannnnyaaaa! És mikor megyek, visszafektetem, és azonnal alszik, mintha mi sem történt volna. Ha valamit nem kap meg, azonnal őrjöngés, és csakazértis. Pl. hűtőnyitogatás, vagy gatyarángatás, a pótléknak felajánlott dolgok szanaszét dobálása, aztán keserves sírás, hogy jól elbizonytalanodjak, hogy tényleg éhes-e 2 banán és egy tányér főzelék után. Olyan, mintha szeretne fábaszorultféreg lenni.
Persze mindeközben nem lehet rá haragudni, mert borzasztó aranyos. Vallom, hogy a gyerekek 1 és 2 éves koruk között a legaranyosabbak, és ez áll Misire is. Nagyon kedves dolgai is vannak, bár most éppen nem jut eszembe egy konkrétum sem, egyszerűen ahogy él meg létezik, meg foglalkozik a világgal, az nagyon-nagyon aranyos.

Alapvetően élvezem a vele töltött délelőttöket, de olyan fél10-10 felé már teljesen elveszíti minden türelmét, és el kell menni itthonról, akkor már mindenen vérig sértődik, bár lehet, csak a tesói hiányoztak neki eddig. Sétálni viszont nagyon szeret. Babakocsiban, gyalogosan és motorral is. És határozottan kellemes vele sétálgatni is, ha autót lát, már sprintel is a fűre, csak a kezemet megfogni, azt nem szereti ő sem. Csak ha bizonytalan. Motorral eszméletlen, amit művel, hihetetlen sebességgel hajtja magát, én teljesen ledöbbentem, hogy tartja a tempót Nándival meg Bálinttal. Legurul a meredek lejtőkön, felmegy az emelkedőkön, árkokba ki-be, semmilyen hepe vagy hupa nem tartja vissza. Gyalogosan is nagyon ügyes, kezdi elhagyni a baba-futást, még kicsit dobálja a lábait, de már egyre kisfiúsabban intézi a szaladást. Szerintem nagyon hamar.
Itthon még vonatozni szoktunk, meg szereti nézni, ha főzök, mosogatóhoz szoktam odaállítani még, hogy mosogasson, egészen addig, amíg el nem kezd inni a szivacsból...

Imádja a mutogatós mondókákat. Nincs túl nagy repertoárom, összesen 6-7, és azokat kell ismételgetni egymás után. Figyeli a számat, érdekes, hogy nem a mutogatást. Amihez viszont nincs mutogatás, nem köti le, emeli a kezét, hogy olyant. Van, amit már próbál utánam csinálni, meg röhög előre, hogy most jön a csikizős rész. Énekeket nem szereti, ha este éneket kérnek Rékáék, méltatlankodva kiabál, hogy ezt fejezzük be de gyorsan.

A legkedvesebb elfoglaltsága az utánozás. Mindent, mindent utánoznia kell. (kivéve a beszédet) Nándi a mester, amit ő csinál, azt muszáj Misinek is kipróbálni, legyen az a bútorokra való felmászás vagy egy fintor. Nagyon sokat tanul így, mivel Nándiról beszélünk, elsősorban nagymozgásban. Tegnap pl. az volt, hogy Nándi próbált cigánykereket meg kézen átfordulást csinálni - majdnem sikerül neki néha, úgy értem, lehet látni, hogy azt próbálja csinálni :)  - és Misi persze beszállt, de csak azt látta, hogy Nándi nekifut, és esik egyet, úgyhogy a szó szoros értelmében nekifutott, és vetődött hatalmasakat, mint egy kapus.
Talán az, hogy üt, ha valami  nem tetszik, az is Nánditól jön. Most már nem fél tőle sem, kap egyet, sír egyet, utánamegy, ő is ad. Aztán kap egy mégnagyobbat, az már elveszi a kedvét, de egyre gyakrabban találja megoldásnak, hogy ő is ad. Szép kilátások, lesz itt még komoly közelharc...

Ja, és fütyül!!! Nem az a klasszik szép fütyülés, de fújja kifelé a levegőt az összecsücsörített száján, és jön ki hang.

Nem beszél ugye, de viszonylag jól elkommunikálunk, ha van türelmem hozzá. Néha nincs. Meg neki sincs hozzám. Nem akarja elmondani sokszor, hogy mit szeretne. De tulajdonképpen én sem. Nem akar kompromisszumot, meg magyarázkodást, de lehet, hogy én várok el túl sokat, mintha a többiek rugalmasabbak lettek volna. Lehet, hogy később?

Egyébként jó fej, jól tűri a napi két oviba-rángatást is, békésen száll ki-be a kocsiba, az oviban mindig megcsodálja a mosdót, és lesi a gyerekeket, hogy hogy is van ez. Remélem szokja, és nem lesz neki ijesztően újdonság, mikor megyünk majd a Pinokkióba. Általában elalszik délben szegény - igaziból már egy kilométer után aludni szokott, és fel kell ébresztenem, amikor kiveszem a kocsiból. Nem merem otthagyni. Szerdán viszont annyira álmos lehetett, hogy nem ébredt fel sem akkor, mikor kivettem, sem amíg Rékáék - hangosan - felöltöztek, sem amikor visszatettem, és az egész hangos hazafelé úton sem, és még nyomott másfél órát itthon is. Hiába, tartalmasak a délelőttjeink :)

Most hirtelen ennyi fért bele az estébe, hogy legyen Misiről is. Kicsit szétszórt, de legalább tényleg leírtam. :)