Vészhelyzet

Azt hiszem minden anya reméli, hogy ha egyszer baj van, akkor majd nem veszíti el a fejét, és okosan tud cselekedni, úgy, ahogy kell. Nekem ma sikerült a legrosszabbul reagálni, de szerencsére odafent vigyáznak Nándira, így túlélte.

A legszemetebb dolog történt, félrenyelt. Egy karika sült lecsókolbászt, amit azt hittem, csak én fogok enni, így nem húztam le a héját. Lustaságból. Aztán mégis ettek. És egyszer Nándinak fura hangja lett. Nézek rá, jól vagy, Nándi? Nem volt jól. Rémülten nézett rám, és próbált levegőt venni, nem sikerült. Ilyen már volt máskor is, okosan a térdemre vágtam hason, és jó nagyokat ütöttem a hátára, ahogy a könyvben meg van írva, és ami már többször működött. Ami nem volt a könyvben, hogy egy három és fél éves Nándi, aki halálra rémülve fuldoklik, nem hasal a térdemre, hanem ívben hátrafeszül, és hiába csapom meg, minden izmával ellenáll, és maga próbál levegőhöz jutni, hogy kiköhögje ami ott van. És a tüdeje nem nyomódott össze, és nem lökődött ki a falat, az ötödik ütés után sem.

Ordítottam Gergőnek, hogy hívja a mentőket - nem hallotta, mert közben vizet engedett a fürdéshez, azt viszont igen, hogy Réka kétségbeesve zokogni kezdett, teljesen rémülten, a torkát tapogatva és Nándit kiabálva ment apáért, aki a lépcsőfordulóban találkozott vele, és azt hitte, Nándi torkon ütötte, és vigasztalni kezdte.

Közben én megcsináltam a hülyeséget. Ugyanis azt tettem, amit SZIGORÚAN TILOS! Belenyúltam a torkába, és próbáltam kiszedni azt a rohadt falatot, és el is értem, és próbáltam kifelé húzni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy beljebb toltam. És akkor döbbentem rá, hogy mit csináltam, és láttam magam előtt a könyvet, hogy le van írva, hogy ez tilos. Egy másodperc századrésze alatt cikázott át rajtam az összes anatómiai ismeretem, hogy vajon a tüdejébe toltam-e le, vagy a nyelőcsövébe, melyik hol lehet. Lábra álllítottam, és néztem, hogy vesz-e levegőt. És vett. Hála, hála, hála!!!

Aztán nagy ölelgetés következett, és Réka vigasztalás, aki közölte sírva, hogy utálja ugyan Nándit, de azt nem szeretné, hogy meghaljon, mert a Nándi vigasztalja őt meg mindig, ha rossz a kedve, és kivel játszana, és kivel menne együtt óvodába.

Nándi is nagyon megijedt. Mondta, hogy nagyon félt, és nagyon rossz volt. Én pedig megnyugattam őket, hogy mindig segítek rajtuk. És kihasználtam az alkalmat egy szentbeszédre, amit már sokszor hallottak, hogy ne vegyenek semmi apróságot a szájukba, mert akkor ez lehet megint, és ugye milyen rossz volt.

És ma Nándival fogok aludni.