Nagycsaládban élni jó :)

Teszek egy adag képet, amiket tegnap feltettem a picasára. Majd remélem pótolom a régebbieket is, csak azok a másik gépen vannak.
Mint az utóbbi időben mindig, Misiről van a legtöbb. Szereti, ha fotózzuk, jön, és nézi mindig, milyen lett, nem tud betelni vele, kineveti magát, magyaráz. Réka is engedi egy-két hónapja. Mostanában Nándi nem hagyja magát. Hiányoznak a nagyvigyorgós nándis képek :(

Olvastam ezt és ezt. Egy kicsit elgondolkoztam, hasonlóan látom ezeket a dolgokat, de nyilván nem mindenben ugyanúgy.
Aztán ma délelőtt úgy néz ki, véget ért a karácsony, megint ki tudtak borítani a gyerekek, és akkor és ott kétségbeestem. Beleragadtam megint a szaranyaságba, és egyszerűen nem és nem és nem értem, hogy hogy lehetek ennyire egyszerre meggyőződve arról, hogy jól csinálom és hogy rosszul. Hiszen nem így csinálnám, ha nem gondolnám, hogy így helyes. És közben meg tele vagyok kudarcokkal, és lehet, hogy máshogy jobban sikerülne, de ez soha nem fog kiderülni, mert csak egyféleképpen csinálhatom.

Vajon neveletlenek a gyerekeim? Szemtelenek, agresszívek, önzők, kegyetlenek? Vagy mindent csak annyira, amennyire normális? Ennyi telik a hozott alapanyagból az én kezeim alatt? Vajon régen átléptük azokat a határokat, amiket nem kellett volna, hogy normális, és még inkább boldog tagjai legyenek felnőttként a társadalomnak? Vagy tényleg pont jó így minden, ahogy csinálom? Milyen lelki töréseket, életreszóló emlékeket adok nekik? Egy-egy veszekedésünk ugyanúgy megmarad majd bennük, mint az én konfliktusaim az én szüleimmel, és ami miatt nemnemnemakarok sohasohasoha kiabálni velük, aztán mégis? Nem hasonlíthatom őket semmilyen más gyerekhez, csak saját magukhoz, de hogyan tegyem ezt? Jól látom az értékeiket, vagy tévedek, félreismerem őket, és nem hozom ki a legjobbat?

Vagy túl sokat gondolkozok ezen? Dehát az én felelősségem...

Sokkal kevesebb időm van, mint eredetileg gondoltam, de végülis nem baj ez, csak nem tudom összeszedni a gondolataimat. Szokás szerint :) Egy darabig így lesz ez még.

De azért belevágok: milyen (publikus) köszönnivalóim vannak 2010-ben.
Senkit nem veszítettünk el, és senki nem betegedett meg súlyosan ebben az évben azok közül, akik közel állnak hozzánk. Sőt, megszületett Péterke, és újabb unokatesók költöztek pocakba.
Mindenkinek van munkája, kerül kenyér az asztalára, még ha szűkösen is. És még nagyon sok olyan dologért is hálás vagyok, ami nagyon jó, hogy nem történt meg. Ezek talán a legfontosabbak, és a továbbiakban igyekszem a saját kis dolgainkra szorítkozni, mert a családot érintően nagyon sokminden van.
Másik általános köszönnivalóm az elmúlt évre, hogy észreveszem a csodákat az életben, és nem természetesnek élem meg őket, nem úgy, hogy ez "járt". És persze így az összes kis csodát is, ami szebbé tette a napjaimat. Igen nagy öröm számomra ezeket felismerni.
Talán egyik legnagyobb kézzelfogható örömöm ebben az évben, hogy Gergő jól érzi magát az új munkahelyén, olyan munkát végez, amit élvez, ami kihívás neki, olyan emberekkel, akikkel jól tud együtt dolgozni, akik becsülik a munkáját, és ezért még rendes pénzt is kap, amiből jut mindenre, ami fontos. Utoljára pályakezdőként, 11 éve volt ilyen munkahelye, de akkor 26ezer forintot fizettek neki havonta. Az még akkor sem volt sok...
És legalább annyira örülök annak, hogy a gyerekek jó intézményekbe járnak. De erről már nagyon sokat írtam (ovi címke alatt, ha valakit érdekel). Hálás vagyok, hogy az új munkahelynek köszönhetőleg én is némi pihenőidőhöz juthatok, és hogy Misi is jó kezekben van ezalatt.
Ehhez kapcsolódóan köszönet jár azért is, hogy fel tudtam ismerni bizonyos hibáimat (marad még éppen elég így is), és van elhatározásom ahhoz, hogy tegyek ellene, és hogy van, aki segít ebben.
2010-nek köszönhetek egy új, valódi barátot is. Több olyant, akivel a kapcsolatunk felnőtt-barátságként kezd alakulni. És néhány olyan képzelt virtuális ismerőst, akiknek az életét olvasva vagy könnyebben élem meg a sajátomat, vagy tudtukon kívül útmutatásokat kapok tőlük. És főleg, hogy már látom, hogy ki milyen kategóriába tartozik, hogy nem ragaszkodok tévesen olyan emberekhez, akikhez nem kell. Ezért különösen hálás vagyok, mert sok energiám megmarad.
És ha már szeretet, akkor azt is, hogy már nem ugrik azonnal görcsbe a gyomrom, ha meglátom vagy meghallom a szomszédot. És már akkor sem mindig, ha megszólít. És hogy el tudtam fogadni, hogy a szeretet nem érzelem.
És köszönöm, hogy összenőttek a gyerekek, hogy Nándi megszerette Misit, hogy tudnak békésen együtt játszani, és nem kell különösebben aggódnom, hogy bajuk esik. Hogy mind egyre önállóbbak, ügyesebbek, okosabbak. Ronda dolog Rékával szemben, de örülök, hogy Misi inkább Nándira kezd hasonlítani életörömben, és olyan vonásokban, amikben jobb Nándira hasonlítani.
Hogy nem volt nagyon szörnyen meleg nyarunk, és olyan ősz volt, ami nem vezetett vissza a tavaly téli-tavaszi kétségbeesésbe. Ehhez kapcsolódik, hogy a tavaszi 3 hónapos betegség-sorozat után úgy tűnik, hogy a gyerekek megerősödtek, kevésbé gyakran, és még inkább kevésbé súlyosan betegszenek meg.
Hogy a nagy távolság ellenére a gyerekeknek mostanra nagyon jó kapcsolata van a nagyszülőkkel, vágynak hozzájuk, ha nem megyünk egy darabig, ott tudnak maradni szülők nélkül, sőt, kérik ezt.
Ronda dolog, hiszen más meg erre vágyik, de hálás vagyok, hogy nem várok babát most. Imádom ezt a hármat, és nagyon jó hormonok nélkül figyelni rájuk.

Milyen nehéz megfogalmazni ezeket a dolgokat... Sokmindenről nem is akarok írni itt, ezért is, és sok olyan dolog van, amiért folyamatosan köszönnivalóm van, de most az elmúlt évről van szó. Majd napközben biztos sokminden eszembe jut, és sajnálom, hogy nem írtam le, de most ennyi, mert kezdődik élesben a nap.
És akkor én most ezt a megköszönősjátékot továbbadnám mindenkinek, aki olvassa. És biztos, hogy mindenkire kíváncsi vagyok, aki itt bal oldalon a listámban szerepel, vagy akinél fel vagyok iratkozva, hiszen az ő/ti életeteket igyekszem követni több kevesebb sikerrel. És jó dolog úgy gondolni az elmúlt évre, hogy mi volt jó. Sok jó volt. Ha 2011. is ilyen jó lesz, teljesen elégedett leszek.

Lényeg a lényeg, jól sikerült. Annyira, hogy nem is akartam róla írni. Mert olyan természetes volt, és semmi különös benne, de aztán olvasgattam itt-ott a blogbejegyzéseket, és mégis megjött a kedvem. Meghát biztos jó lesz majd megnézni, milyenek is voltak kisgyerekkel a karácsonyok...

Szóval hosszas vívódás után végül az lett, hogy 23-án este felpakoltuk a kisnagycsaládunkat, és elmentünk a szüleimhez. Idén mindenki odagyűlt, 12 volt az alaplétszám, és jöttek hozzá még a barátok, és jövendőbelik esténként.
Miután én sírtam egy sort, hogy rossz lenne karácsonyfa nélküli házba hazajönni, és mert az én férjem engem jobban szeret, mint a meggyőződéseit, sőt, annyira, hogy képes volt kibújni a saját bőréből, és bár nagyon utálja a vásárlás minden formáját, különösen ha dönteni kell legalább kettő közül, önállóan választott és hazahozott egy fenyőfát. Úgyhogy itt el is kezdem a szentté avatását. Befaragta, és fel is díszítette kint a garázsban. Amikor pedig már az összes gyereket bekötöztük az autóba, bevonszoltuk a kész fát a nappaliba, és elindultunk.
És itt én is érdemlek némi dicséretet, ugyanis egyátalán nem hisztiztem, nem idegeskedtem és kiabáltam senkivel, nem is sürgetőztem, és semmi olyant, amit szoktam. Szóval tényleg karácsony volt. (Ugyanezt egyébként hazafelé is előadtam, pedig mindkét alkalommal egy óra csúszással sikerült elindulni a tervekhez képest. Meg is lepődtem magamon.)
Elég későn értünk oda, mi a gyerekkel aludtunk is másnap reggelig. Aztán végre reggel találkoztunk Péterkével, akit születése óta nem láttunk, és aki egy fantasztikusan aranyos kislegény. Nagyon jó gyerek, nagyon rugalmas, mosolygós, ügyes, okos, rettentően figyelmes, és úgy bírta a mi három gyerekünk által nyújtott nagycsaládos kiképzést, hogy ha mesélik, el sem hiszem, hogy egy első gyerek így bírja a gyűrődést. Szóval szuperlatívuszok, tényleg. Nándi teljesen elolvadt tőle, ami azért is meglepő, mert ő nem bírja a fiúkat. De a Hajnit nagyon szereti, és úgy néz ki, kiterjesztette. Egyik nap még azt is mondta, hogy ő azért imádkozik, hogy a Péterke minél előbb megnőjön, és játsszon vele.

Aztán volt halpucolás meg halbontás, tésztagyúrás, kint tűzgyújtás és halfőzés a papával meg a fiúkkal (az, hogy kinthagyták az esőben a sót meg a hiperszuper házi pirospaprikát, csak másnap derült ki, és így még ebből sem lett szenteste botrány), szóval igazi gyerekprogramok tömkelege. Közben mindenféle fennforgások miatt én csináltam anyukám útmutatásával és nővérem közreműködésével a bejglit, ami némileg szentségtörésszámba megy, mert ez anyukám dolga, de neki nem fért bele az időbe, nekem meg az nem, hogy ne legyen bejgli, mert tavaly sem volt... És mondtam, hogy a rossz bejgli is jobb, mint ha nincs, és tényleg elszúrtam, mert elrepedt, de azért megettük, mert finom volt nagyon :) Persze a mákdarálóval is gond lett, így abból csak egy készült. És úgy néz ki, a tökéletes zserbó receptet is megtaláltam végre. Évek óta kerestem már, és a végeredményt rágcsálva többször bántam, hogy a finom baracklekvárt feláldoztam, és most ez ribizlivel készült, és mégis nagyon jó lett. Lajos Mariban soha nem csalódok, csak azt sajnálom, hogy előbb nem jutott eszembe...

Aztán volt finom halászlé, és megnéztük, jött-e az angyal, és jött, és vele együtt az őrület a csomagolópapírokkal és elemkeresésekkel és távirányítókkal és ajándékválogatással, kipróbálással. A gyerekeknél nem lehetett nagyon mellélőni, könyvek, autók, vonatok, valamint barbik, pónik és sminkszettek tökéletesen kielégítettek minden igényt, mindennek örültek. Nálunk nincs nagyon évközi ajándékozás, így ki is voltak éhezve az új játékokra. Rékánál legjobban a furulya ütött, amire már nagyon vágyott. Azzal alszik azóta is. Szerencsére keveset fújja...
Én boldog voltam a társasjátékokkal, amiket aztán ki is próbáltunk. A korosztálynak hadd ajánljam a Csupa csupasz tyúkeszű címűt, ami a párkereső játékoknak egy üdítő változata, még én is élvezem. A gyerekek ajándékai közül egyébként az én kedvenceim a sógornőmtől kapott könyvek és anyósom által varrott párnák, amikkel most alszanak a gyerekek. Meg a személyre szóló ágyneműgarnitúrák anyukámtól. Ami szerinte nem ajándék, mert nekik lakástextil boltjuk van... Külön köszönet értük!
És csomó vágyam teljesült, kaptam fagyigépet és kekszkinyomót például, amit sose vettem volna meg magamnak, csak álmodtam róla. És sólámpát, amiről már olyan sokszor lebeszéltem magam. Meg szódásszifont, amit meg nem sikerült eddig venni. És könyvet persze. Meg húgom végre csinált nekem fedeles sütőedényt. Gyönyörű. Papucsom is lett. És nagyon örülök Gergő felespohár-ajándékának is, ugyanis sosem volt még felespohár készletünk :) És csudamódon pont 24-én megállapítottam, hogy kinőttem a varródobozomat, és kaptam egy sokkal nagyobbat. A felnőttlányok anyukámtól mind ezt kaptak, öcsém menyasszonya is, ami nagy szó, mert ezennel be van fogadva a családba!
Rékától pedig megkaptam azt a képeslapot, amit az önkormányzat küldött nekünk :) Réka egyébként tündéri volt, egy egész ajándékkkosarat pakolt tele már 21-én mindenfélével, amiket ajándékba szánt, és aztán sírt, sírt, hogy ő már nem tud titkot tartani, és oda akarja adni. De kibírta. A fa alatt aztán nagy boldogan osztogatott mindenkinek mindenfélét: sólisztgyurmából, gyurmából, papírból, játékokat, mindent.
Aztán a hátralevő napok főzéssel meg gyerekterelgetéssel teltek, esténként meg társasoztunk, beszélgettünk. A kedvenc társasunk az Ide a szfinxet, most már jó 20 éve játszunk vele, nem tudjuk megunni, pedig a kérdések elég elavultak... Jól el is fáradtam, minden este egyig voltunk fenn, ébresztő meg legkésőbb 7kor volt. Tegnap délután még aludni is tudtam egyet, az segített sokat. Misi nagyon anyás lett, el is kezdett sokat bepisilni, nem tudom, mit történt vele. Öcsém elnevezte bélkirálynak, mert akkora pocakja van. És mert annyi mandarint meg narancsot képes volt megenni.

Hogy én mikkel készülődtem sk? Csak mert többen kérdeztétek, amit eszembe jutott, le is fényképeztem. Hát sok és sokféle bonbont csináltam,


dekupázsoltam a tápszeres dobozokat - fémdobozokról van szó -, és abba csomagoltam őket.


Sütöttünk szerencsesütit Stahl Judit gyömbéres kekszéből, amibe hülye mondásokat tettünk, például: ha éhes vagy, nyalj sót, attól szomjas leszel.  Vagy hogy a nagyotmondás ellen a legjobb ellenszer a nagyothallás. Szilveszteri partikra ajánlom, mert nálunk nagyon bejött a vendégeknek is :) ha valaki kéri, írjon e-mailt (kikocska és freemail), szívesen elküldöm az összegyűjtött mondásokat, de nagyon könnyű összeszedni a netről. A recept pedig itt van. Annyi, hogy én kevesebb szódabikarbónát és gyömbért tettem bele, sütés előtt tettem a papírtekercseket a közepébe, majd félbehajtottam, és pár perc alatt megsült.
Csináltam csokis grillázstallért, kávékrémlikőrt, karácsonyi likőrt fűszeres karamellszirupból, sütöttem sütiket.
Gyurmát a gyerekeknek különböző színekben, összesen 6 kilót :) Receptet szintén szívesen megosztom.

Rékával és Nándival megcsináltuk Erika által ajánlott jéggyertyákat, nagy sikert arattak. (Réka a legszebb kéket félretette Dávidnak, akit férjül fog venni)
Megcsináltuk idén is a naptárat, amin a gyerekek fényképei voltak, annyi változással, hogy idén az én szüleimnek adottban ott mosolyog Péterke is, úgyhogy kétfélét kellett csinálni, gondoltuk, Gergő szüleit annyira nem érdekli, hogy minden második hónapon őt nézegessék :)
Az idén talán a legeltaláltabb ajándékunk az öcsémnek szólt, ő kapott egy hajózászlót, amin az apukámmal és Gergővel közösen alapított "szövetségük" jelképe van. (Öcsémnek van egy kis vitorlása, amit roncsként vett, és kikalapálta, nyáron a Balatonon hajózott vele néhányszor.)

Végül ma jöttünk haza délben, és most már maradunk is. Szeretettem volna Kaposvárra is eljutni, de tény, hogy akkor semmit nem lettünk volna itthon, és fáradtan kezdenénk az új évet. Így is van program, minden napra, nem fogunk unatkozni. Ráadásul hó is van, még szilveszterre is lesz társaságunk, szóval szép az élet. Kaposvárt meg megnézzük majd januárban. Nagyon sok kép gyűlt fel a gyerekekről, azt majd egy külön posztban. És lógok a megköszönéssel is :) Szóval fogok mostanában írni többet.

Lepkevár dobott nekem egy karácsonyi labdát. És én végülis úgy döntöttem, elkapom. Azért jöttem, hogy ünnepeket kívánjak, mert most már biztos alámerülök a készülődésbe, hangulatba, lelkületbe, és már napok óta úgy érzem, nincs olyan megosztani valóm, ami ide kívánkozik. De azért ebbe a játékba belemegyek.

Nem is gondolkoztam idén, hogy minek örülnék karácsonyra, pedig szoktam. Szóval idén tényleg elkaptam az ünnep hangulatát. Most az első dolog, ami konkrétan eszembe jutott, hogy olyan ajándékot tudjak adni az én drága férjemnek, aminek ő valóban örül, amivel eltalálom. Az utóbbi időben úgy érzem, ez nem szokott sikerülni, és most sem voltam túl fantáziadús.

Aztán szeretnék békés karácsonyt, szeretném, ha meg tudnám görbíteni a teret, és ezzel lehetővé tenni, hogy az összes szerettünket végig tudjuk látogatni, és még a kis nagycsaládunkra is lenne közös idő. (Lehet, hogy lustanyu hátsója már görbíti, egy időben dolgozott rajta, meg kellene kérdeznem tőle...) És ha lehet, akkor nem csak karácsonykor, hanem máskor is, mert egyre nehezebb a három gyerekkel járni az országot. Szeretném, ha ahelyett, hogy egyre kevesebbet találkozunk a "régi" családjainkkal, egyre többet legyünk együtt, és ezt (az utazásokat) ne kelljen aztán napokig kiheverni.
Szeretném, ha Nándit megérteném. És hogy sose felejtsem el, hogy a gyerekeim gyerekek, és ne várjam el tőlük, hogy nagyobbként viselkedjenek, mint amekkorák. Tulajdonképpen türelmet is kérhetnék. Sokat. Vagy talán inkább azt kívánnám, hogy olyan anyuka legyek, amilyen szeretnék lenni :) Vagy méginkább: szeretném, ha a gyerekeim boldogok lennének, csak keveset sírnának. És azért szófogadóak is lehetnek. Lehet, hogy 30 órás napot kellene kívánnom? Az megoldana mindent. Akkor lenne idő oviban lenni, játszani közösen, elvégezni a tennivalókat, és még aludni is. Szeretnék 8 órát aludni egyben...
És senki ne legyen beteg, akit szeretek. Kicsit sem, de ha nagyon nem, azzal már teljesen kiegyezek.
Szeretnék rendes is lenni. Azt kívánom, hogy úgy folyjon ki a rend a kezem alól, mint anyósomnak. Lehet, hogy ő nem is ember, hanem valami tündér, és amerre megy, ijedtükben kiegyenesednek a szőnyegek, helyükre csúsznak a székek, és maguktól a kukába vándorolnak a csokipapírok meg papírzsebkendők. Akkor tündér szeretnék lenni.
Szeretnék akaraterőt, hogy le tudjak fogyni. Persze mehet varázsütésre is. Az, hogy csomó ehető ajándékot készítettem karácsonyra, megint plusz három kilót eredményezett... Tesztelni kellett. Muszáj volt. :) Szóval most megint 10 kilóval kevesebb szeretnék lenni.
Néha szeretnék a lottón is nyerni, de igazándiból teljesen elégedett vagyok, ha van munka. Valami értelmes munkát magamnak is kívánnék... Ha már munka, legyen itthoni, amihez csak néha kell bemenni egy munkahelyre. Boldog lennék, ha többet látnánk Gergőt. A tudat, hogy itthon van, még ha nem is beszélhetünk vele, mert dolgozik, már jó. Mondjuk van egy egész reális vágyam is: hogy az egyik iPhone-ra írt programját kapják már fel, és legyen kasszasiker :) Persze, ha neki is örömet akarok szerezni, akkor lottó ötöst kéne kívánnom. És akkor jön az évek óta tartó vágy, a Balaton mellé költözni...
Szeretném, ha a 10. házassági évfordulónk kicsit különlegesebb lenne.
Szeretném, ha Gergővel el tudnánk felejteni a szomszéddal történteket. Vagy másik házban élni. De már kezek gyökeret verni, úgyhogy jobb lenne az elfelejtés.
Na, kezdek gondolkozni, és egyre több ilyen jut eszembe. Befejezem. Hosszú még a lista. Érdekes, pedig boldog vagyok. Nagyon. Most az jutott eszembe, hogy inkább köszönnöm kellene... Annyi köszönnivalóm van!!! Minden egyes kívánságot meg tudnék fordítani. Hálás vagyok, hogy van szerető férjem, akit meg szeretnék ajándékozni. Hálás vagyok, hogy nagy a család, hogy van kivel találkozni, hogy van autónk, amivel el tudunk menni... Na, majd karácsony után indítok egy évvégi-újéveleji játékot, ki mit köszönhet meg az elmúlt évben... Le lehet csapni az ötletre, és megelőzni! Legyen továbbadós játék, jó? Hogy minél többen kikeressék a jót a neheézségek közül :)

És én is passzolom ezt a kívánságos játékot még az utolsó pillanatban
Orbisnak
noracskanak
gaby erikának
ilgyának
dharmának
Erikának
4Gyereknek

 Ha nincs időtök, nem fogok megsértődni, hogy elakad. Hiszen mindjárt karácsony!


Kívánok minden kedves olvasómnak és idetévedőnek nagyon boldog, áldott ünnepet, sikerüljön mindenkinek pont olyanra, mint szeretné!

Csak ne felejtse el senki, hogy nem attól lesz szép, hogy olyan, mint eltervezzük. A gyerekek örülnek a mélyhűtőből kisütött falatkának is (sőt) , és akkor is boldogok, ha kosz van a kanapé alatt. A szívünkben legyen az ünnep. A külsőségek nem olyan fontosak.

Olvasom mindenfelé, hogy hiányzik a karácsonyi hangulat.
Nekem sikerült ráhangolódni, és nagyon remélem, hogy puha meleg jászolt készítettünk a kis Jézusnak a szívünkben.
A gyerekek visszaszámolnak, én is. Nem csak az ünnep miatt, kicsit azért is, hogy többet aludjak 5-6 óránál, mert természetesen hiába találtam ki rég, mit csinálok, szereztem be mindent, a történelem most is áthúzta a számításaimat, csomómindenre így sem lett idő.
Tegnap este, a csomagolás közben persze eszembe jutott, hogy rosszakat találtam ki, hogy nem fognak örülni, hogy mást, máshogy kellett volna... De az ajándékok már maradnak, és remélem azért kicsit örül majd mindenki. Kicsit mégis önzően jó adni, hiszen az öröm jár érte, nem? Ha nem örül a másik, akkor kicsit elromlik az adni jó. Vagy csak nálam?

A mai program a reggeli ügyintézős kör után: délelőtti semmittevés és gyerekszoba takarítás - gyerekek bölcsiben mind -, délután baráti karácsonyfadísz készítés Orbisékkal, aztán sógornővel összefutás és ajándékcsere, este talán Vörösmarty tér, és éjjel csomagolás újra.

Megyek is.

Réka annak idején egyes szám harmadik személyben beszélt magáról. Annyira, hogy nem is Rékának hívta ugye magát, hanem évekig Nonó névre hallgatott :) Máig sem tudjuk, honnan jött, de ő Nonó volt egy éves korától, aztán ahogy jött, el is múlt kb. két év alatt. Nonó kér, Nonó megsétáltatja Dudit (Mert Brútuszt is átkeresztelte), Nonó így, úgy, mindenhogy. Mikor kisbabásat játszik, most is így beszél, csak a Nonó múlt el.

Aztán Nándi valahogy vegyesen használta. Mondta, hogy én akarom, én is, és volt E/3 is. Nángi is kér! De olyan kis szolídan fejezte ki mindig az akaratát, hogy gondolkozni kellett, hogy hogy is volt.

Nos, Misinek csak éntudata van. Misit egyenlőre nem mond, de az ÉN-t és az énist olyan erővel képes mondani, hogy muszáj engedelmeskedni, mert az ég is leszakad különben. Persze még megtanulhatja a nevét, de egyenlőre nem úgy tűnik, hogy akarja. Lehet, hogy be is nevezem a 10 másodperc alatt a legtöbbször és leghangosabban én-t kimondók versenyére. Szerintem nyerne. Hacsak Pandacsöki Boborján meg nem előzi...