Nagycsaládban élni jó :)

Olvastam megint mimikrit, mint mindig. És hát az írása meg a láthatatlanság érzésem kényszerít, hogy most már leírjam, ami pár hónapja állandóan piszkál, és amit okolok, hogy nem tudom magamból maradéktalanul kiűzni a téli depressziót.

Szóval az van, hogy ugye az embert születésétől fogva dicsérik, ha ügyes. Dicsérjük a gyereket, ha megtanul önállóan enni, járni, ha gyorsan fut, szépen rajzol, magas tornyot épít, megtanul bilizni, stb. Még azért is jár elismerés, ha nagyot nő. Az iskolában többnyire jó jegyet kap a jó teljesítményért, a főiskolán ösztöndíjat. Aztán jönnek a munkahelyek, ha jól végzem a dolgom, kapok fizetésemelést, vagy legalábbis nem tolnak le, nem rúgnak ki. Egyértelműek a visszajelzések.

Aztán jön életem legnagyobb és legjelentősebb feladata. Gyerekeim lesznek. És mindennemű visszajelzés megszűnik. A gyerek csak ordít, aztán dacol, aztán vitatkozik, ellentmond, világgá megy, megsértődik. Semmilyen visszajelzés nincs róla, hogy jól csinálom-e, sőt. Mindenki jobban tudja, hogy kellene, sajnálkozó pillantások a hisztiző gyerek felett, jótanácsok, emlékezések. Lelkiismeretfurdalás az elszakadt cérnás kiabálások után, állandó éjszakai gyötrődés, hogy jó döntést hoztam-e. Mert nincs visszajelzés a gyerektől, nem lesz szófogadóbb, nem lesz csendesebb, kreatívabb, okosabb, ügyesebb, legalábbis soha nem derül ki, milyen lett volna, ha máshogy döntök. Sőt, mérges, rosszkedvű, szófogadatlan.
Ha főzök, nem kell a kutyának sem. Eddig legalább ott volt némi sikerélményem. Már főzni sincs kedvem. Még a sütiket is mind én eszem meg. Bezzeg az oviban betolnak minden. Pedig nincs folyamatos édességzabálás. Csak néha.

Mindeközben hulla fáradt vagyok, nincs kedvem háztartani, mert úgyis minden szétcsúszik újra. És úgyis megvár, senki nem csinálja meg helyettem. De legalább valaki úgyis összebarmolja azonnal, ha megcsináltam. Nincs becsülete.

Legalább a társadalom megbecsül? Nem. Ja, hogy nem dolgozol? Dejó neked! Aha, tényleg jó. De azért  dolgozom. 24 órán keresztül. Ezért kapok kb 25ezer forintot, ami tök jó, hogy kapok egyátalán, csak azért megbecsülésnek nem kifejezetten nevezném. Főleg, hogy minek hívják? Gyermekvédelmi SEGÉLY-nek. Értem én, hogy adójóváírás, és ne a szegény réteget generáljuk tovább, hanem azok szülessenek meg, akik nagy eséllyel középosztályt erősítenek majd 20-25 év múlva, de olyan jó lenne, ha én kapnám azt a pénzt, az én saját nevemre a 24 órás munkám becsületeként.

És aztán még árad mindenhonnan, hogy legyek szép és csinos és ápolt és fitt. És vegyek magamnak szép ruhákat. És még vállaljak munkát is, és valósítsam meg magam. De nekem ezek olyan igények, amik a Maslow-féle piramison sokkal magasabban vannak, ha vannak egyátalán, mint ahol jelenleg én állok.

Szóval ha tükörbe nézek, azt látom, hogy semmit, de semmit nem teszek le az asztalra. Semmi nincs, amire azt mondaná bárki, hogy ezt jól csinálod. És én sem tudom magamra ezt mondani. És kapaszkodtam egy ideig ilyenekbe, hogy majd ha lefogyok. Majd ha rend lesz. Nem lett jobb. Najó, egy kicsit. De nem volt megoldás. (És mára már le sem vagyok fogyva és rend sincs :) )
Most kapaszkodok bele, hogy majd ha tudok csinálni valami "értelmes" munkát is, de a szívem mélyén már tudom, hogy nem lesz jobb. Csak fáradatabb leszek, és erősödik majd az érzés, hogy nem tudok megfelelni. Nem másoknak, saját magamnak. Mert jó gyerek voltam, jó tanuló voltam, jó munkaerő voltam. És itt, most, életem legfontosabb és legjelentősebb feladatát teljesítve nem tudom azt mondani magamnak, hogy jó vagyok.

Olyan jó lenne belepillantani a jövőbe, úgy 20 év múlvára, hogy lássam, boldogok lesznek-e a gyerekeim. Ha tudnak majd boldogok lenni, akkor biztos jól csináltam.

Úgy szeretném tudni...

Én nem értem. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, láthatatlan vagyok. Mintha nem is léteznék. Most is, az elmúlt héten írtam kb 10-15 e-mailt, ami elég fontos, mindenféle ügyekben, fontos és sürgős kérdésekkel, elég sok szervezésben benne vagyok mostanában. És nem válaszolnak.  Egyik sem. Mintha nem is történt volna semmi. Emberek nem hívnak vissza, nem válaszolnak sms-ekre, nem hallják meg amit mondok, stb. (A gyerekeim különösképpen ebbe a nem meghallós kategóriába tartoznak a napokban)

Bizonyára van ennek normális magyarázata, de egy-egy ilyen hét után szerintem elég jogosan jön rám, hogy engem aztán mindenki utál. Vagy hogy láthatatlan vagyok.

Az úgy volt, hogy péntek este már a harmadik este volt, amikor nem találtuk a cumikat. Legalább kettőt a két cumizós fiúnak. Már felforgattuk az egész lakást, a fiúk meg közben ahelyett, hogy szépen várták volna az erőfeszítések eredményét, elkezdtek viháncolni, bohóckodni meg kimászkálni az ágyból. Így, hogy ez a harmadik ilyen este volt zsinórban, én bizony elveszítettem a türelmemet, és azt mondtam, hogy oké, eljátszották a cumit, hiába kérem, hogy reggel adják oda - én is elfelejtem, de nekem nem olyan fontos, mint nekik -, nincs meg, cumi nélkül alszanak mindketten. Eltettem az egyet is, amit találtunk (a kb. 20 darabból, ami vélhetőleg a házban kóvályog titkos helyeken, illetve dzsinnek által láthatatlanná téve), és felkészülve a legrosszabbra kijelentettem, hogy alvás. Volt egy kis nehézség, de érthető voltam, és igazam is volt. Elaludtak.

Másnap indultunk Miskolcra húsvétolni. Időközben megtaláltuk a cumikat, úgy 4-et, tettem tartalékot, hogy ha nehézség van, kapnak, de bírták az utat. Misivel volt a déli alvásnál némi harc, de az cumival sem ment volna sokkal könnyebben, fenn akart maradni játszani. Aztán este sem volt egyszerű, de akkor már éreztem, hogy biztos jó úton járunk. És vasárnap Nándi kapott egy 14-es bringát, azt mondtuk, biztos látta a nyuszi, hogy nem cumizik, és megérdemelt egy ilyen nagyos ajándékot. És biztos visszaviszi, ha sokat fog megint cumizni.

Misi már talán el is felejtette, hogy valaha is cumizott, teljesen simán alszik el, nem is emlegeti, most már bölcsiben is tesztelve van, volt pótcumi, de nem kellett adni. Szóval simán vette az akadályt.

Nándi nehezebb eset, őt sajnálom. Minden alkalommal, mikor aludni kell. Küzd magával. Igazi függő típus szegény. Ő még mindig elmondja, hogy nem tud cumi nélkül aludni, de azért elalszik, csak gyötrődik előtte egy ideig. Nem is az ágyában, hanem mellé fekszem a szivacson,  korábban már a mese alatt nem lehetett hangját hallani, most meg ő az utolsó, aki elalszik. És jön éjjel is. Akkor nincs gond, csak befekszik mellém, és már alszik is. De esténként sajnálom, mikor kezd alkudozni. És tudom, hogy magával is küzd, és szeretné, ha nem kellene neki már a cumi, de úgy vágyik rá. Nem tudom, a természete miatt van-e, vagy azért, mert már 4 éve függő... Azt hiszem, neki sokkal jobban része volt a cumizás, mint Misinek bármikor. Még álmában is szívta. Szóval nem jó érzés. De most már így van.

Na, szóval ez a helyzet, újabb babás dologtól szabadult meg a háztartásunk. Maradt még a babahinta és a 9-18 kilós autósülés. De mivel Misi már 15 kiló, így valószínűleg nemsokára ezeket is végleg lecseréljük. Telik az idő... Néha meg is ijedek.

Sokan szóltatok hozzám kedves, biztató szavakkal a szemétszedési akciónk miatt, amit nagyon köszönök. Remélem, hogy ragasztottam rátok egy kis lelkesedést, és hitet, hogy nem olyan nehéz ez.
Valakik még nagyobbat álmodtak. Egy országos mozgalom indult el a tiszta Magyarországért, TeSzedd a neve. Talán már hallottatok róla itt vagy ott. Én személy szerint jelentkeztem most helyi szervezőnek, még nem tudom, ez pontosan mit jelent, de azt hiszem, egy helyi szemétszedést kell majd megszerveznem. Amúgy is tervben volt, ez legalább keretet ad most, hogy a repülőteret is rendberakjuk.

Szeretném ezúton megkérni minden kedves olvasómat, legyen az zug vagy nem zug, hogy csatlakozzon a teszedd.hu oldalon, hagyja magát elküldeni egy közeli csoporthoz május 21-én, vagy jelentkezzen szervezőnek, és vegyen részt ebben a nagy akcióban, szánjon rá pár órát az életéből. A mi kis helyi megmozdulásunkból látszik, hogy 90 ember 2 óra alatt 4 konténernyit össze tud szedni. Ez nagyon nagyon sok. A sok kicsi pedig nagyon sokra megy.
Remélem hamarosan kiderülnek majd a részletek, és akkor írok erről is.

Nem tudok ráhangolódni az írásra, bocsánat a család azon tagjaitól, akik innen informálódnak a hétköznapjainkról.

Annyi fontos hír van, hogy Rékát beírattam az iskolába, két kis osztály lesz, és Réka az idősebbik tanító nénihez került. Nem lesz Réka nevű osztálytársa, ami ebben a Réka-dömpingben tiszta csoda :) Lesz viszont Zsófi, és ez a Zsófi sajnos nem a mostani barátnője és csoporttársa, ő a másik osztályba került.
Sokat kell mesélni neki az iskoláról, hogy ott miket tanulnak, kiakadt, hogy mi az, hogy magyaróra van, hiszen magyarul mindenki TUD! :)
Nándi meg Misi meg hihetetlen jó tesók lettek, de erről szeretnék majd hosszabban írni.

Szerintem most egy jópár napig nem jövök, talán majd húsvét után, igyekszem minél jobban ráhangolódni az ünnepre.
Úgyhogy kívánok mindenkinek nagyon szép, áldott húsvétot!

Az öcsém megnősül júliusban. Ami hiphiphurrá!
Olyan összeget mondtak viszont a sütikre a 90 fős esküvőre, hogy megkérdezte a három leánytesóját, hogy nem tudnánk-e besegíteni a sütésbe, mert biztos, hogy jobbat csinálunk olcsóbban. Ami így is van. :)
Van néhány ötletem, hogy mit kéne csinálni, és milyen ütemezésben, hogy ne egyszerre kelljen megsütni ezt a borzasztó mennyiséget (12 kiló édes és 6 kiló sós sütiről van szó), és vannak nagyon jó, kipróbált receptjeim is, amiből tudok hasznosítani: de csak összesen 4 féle édes és egy sós. (Linzer, vaníliás-mandulás kifli, zserbó, keksz szalámi, és a tesómé a mézes-krémes, és nagyon jó sajtos receptem van.)

Legnagyobb gondom a sós sütivel van. Csak a sajtos rudacska, illetve a pogácsa jut eszembe, ami mindkettő frissen jó. Vagy csak ilyenek szoktak lenni? Meg még a mini képviselőfánkba töltött sajtos krém. Ebből egyik sem előre elkészítehető, mindet az esküvő napján, vagy előtti napon kellene legyártani.
Ha valaki tudna olyan jól kipróbált sós süti receptet, amit akár egy héttel előre is meg lehetne csinálni, vagy egyszerű (nem nagyon bonyolult) de látványos édes sütit, aminek mondjuk csak a krémjét kell egy-két nappal fogyasztás előtt betölteni, az nagyon jól jönne. Gondolok például a szalalkális többlapos sütire és ahhoz való krémekre.
Mivel nyáron lesz, a nyerstejes, nyerstojásos krémek kilőve, 90 fős szalmonellát nem szeretnék okozni.  :)
Valami nagyon jó (tartós) tojásfehérje-felhasználós süti is jól jönne, mert az az összes receptemnél marad sok.

És csak szigorúan kipróbált, bevált recepteket szeretnék, a neten találtam én is, de annyira sokfélék, és ez nem olyan alkalom, hogy elszúrjam. Nyilván ki fogom próbálni, de 10szer nem akarom elrontani, mire egy sikerül, annyira nincs időm...
Köszönöm előre is mindenkinek! Kivételesen névtelenül is lehet majd a blogomhoz hozzászólni, hogy senkit ne tartson vissza semmi, ha segíteni akar :) És emailezni is lehet kikocska és freemail a cím.

Azt értem, amikor almát kér. És a számtalan verzió - alma héjával, csutkával/alma héja nélkül csutkával/alma héjával csutka nélkül/ alma héja nélkül csutkával, de szára legyen rajta(Réka, mondanom sem kell)/ alma héja és csutka nélkül, darabolva - már meg is tanultam, hogy Misinek csak a héját kell leszedni.

De az azért fárasztó, mikor nagy nehezen megtanulom a rokkantosított memóriámmal, hogy héjatlan alma, és a "keeejek ammat" után elkezdem hámozni, és elkezd zokogni a lábamnál, hogy "Anya neeeeeeddeee e eeeejeeet", de még ezt is megértem, és odaadom neki úgy, hogy hiányzik 5 cm-nyi csík, visszaadja, és persze profi vagyok és rájövök, hogy mossam meg, megmosom, visszaadom, megnézi, majd nyújtja felém, hogy "eeeedeee e eeejeeet"

Nembaj, visszasírom én még ezeket az időket!



(És igen, hajlandó vagyok ezekre, mert örülök, hogy eszik a gyümölcsöt, és őszintén szólva nagyon örülök, hogy nem eszik a héját ilyenkor tél végén, mert nem szeretek belegondolni, hogy mivel vannak kezelve, hogy még ilyenkor is szépek... Én ilyenkor már nem is tudom megenni az almát. Nyáron meg ősszel nem is kellett hámoznom, csutkáznom).