Együttalvók

Mielőtt gyerekem lett volna, kategorikusan elhatároltam magam az együttalvástól. Nagyon szép kiságyat kapott Réka, aludjon abban, azért van. Aztán egy idő után rájöttem, hogy annak az ára, hogy Réka a kiságyában aludjon, az az, hogy én meg egyáltalán semennyit sem, azt is a kiságy mellett. És beköltözött mellénk. Szigorú szabályt hoztunk, amit aztán nem hágtunk át azóta sem - csak nagyon kivételes alkalmakkor: mindenki a saját ágyában alszik el, amikor már a felnőttek is alszanak, akkor esetleg át lehet jönni.

Tökélyre fejlesztették a kölykök a lehetőségek kihasználását, még beszélni sem tudtak, sőt, még forogni sem, de azt mindig pontosan tudták, hogy én mikor aludtam el. Mert akkor azonnal hozni kellett, legalább egyet. Írtam már erről, de most nem találom hirtelen... De nem is ez a lényeg. Hanem hogy két éves korára Réka is átaludta az éjszakát, és egyre ritkábban jött. De megszületett Nándi, aki átvette a helyét. Úgyhogy csináltattunk egy nagyobb ágyat. Lábak nélkül, hogy ha legurulnak, akkor se legyen baj, mert néha már két gyerekkel ébredtünk reggel. Aztán... Aztán hárommal. Aztán a nagyok teljesen leszoktak, de Misi kitartó. Két éves lesz pár hét múlva, de két kezemen meg tudom számolni, hány éjjel nem jött. Mondjuk vendég nélkül nem maradtunk, mert jöttek a testvérei... Ha meg véletlen mégsem, akkor én ébredtem fel, és vártam, hogy mikor sír majd.

Pár hete szinte minden éjjel mind a hárman itt vannak. Néha csak ketten, bármelyik variációban. Megvannak a befoglalt helyek, középen Réka 'reserved' táblája van kint, Misinek mindegy, csak a fejem közelében legyen a feje, lehetőleg érjen össze, úgy alszik vissza, Nándi pedig a lábamhoz szokott besurranni, néha észre sem veszem, csak amikor rugdosni kezd.
Az utóbbi egy hétben azonban kezd eldurvulni a helyzet. Mindhárman szorosan rámtapadnak, nem tudok aludni tőlük, még fordulni sem. A két nagy ráadásul elkezdte egymást piszkálni. Nándi befekszik közénk, Réka a lábamhoz... Attól függően, ki érkezik előbb. TEgnapelőtt egyenesen összevesztek rajta - éjjel 2 órakor -, hogy ki hol fekszik. No, itt aztán elszakadt a cérna. A mai éjszaka után, amikor pedig legalább 20-szor ébresztettek fel a 6 óra alatt, amit alvással próbálkozással tölthettem, bekeményítettem. Nem jöhetnek. Csak ha rosszat álmodnak. Gondolom azt mondják majd, rosszat álmodnak, mert jönni akarnak.
Tudom, hogy szükségük van rám, azért ébrednek fel éjszaka. Alapesetben nem ébrednek fel. Réka az iskolától fél, Nándinak is van valami gondja, mert sír reggelente oviba menet. Misi meg... Misi meg még kicsi. Vagyis tudom, hogy vannak gyerekek, akik képesek átaludni az éjszakát 6 hetes koruktól, nekem nem volt ilyen gyerekem, hiába próbáltam meg a világ összes praktikáját, és még többet is.

Na, közben eltelt az éjszaka, Réka jött nagyon hamar, én átköltöztem az ő ágyába, oda érkezett már világosban Misi, addig elég volt, ha átszóltam neki. Nándi értett a szóból, elég volt neki, hogy mondtam, mikor hívott, hogy itt vagyok a szomszéd ágyban.
Nem tudom. Lehet, hogy mégis egy még nagyobb ágyat kell csináltatni?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

5 megjegyzés:

noracska írta...

Nehéz dolog ez... Nálunk a nagy jött, a másik nem jött volna, de elleste a nagytesót, hogy jönni szokás, így ő is elkezdte... Aztán leszoktak róla... Mostanában a harmadik néha bepróbálkozik, a kicsi még hálistennek rácsoságyban... Persze biztos fontos nekik, de én mindig próbáltam azért érvényesíteni az alapelvet : "a gyereknek joga van a kipihent szülőhöz..." szóval nincs jó megoldás, én is rajtakapom magam néha, hogy matracon ébredek, mert inkább ott, minthogy ne aludjak...

Viktória írta...

Bori másféléves koráig gond nélkül aludt a saját ágyában egész éjszaka. A szemfogak kibújása és a szeparációs szorongás könyv szerinti második fázisának beköszönte óta (azaz idén január), azonban vándorol ő is. Amennyiben megébred éjjel. Ha véletlenül végig alussza az éjszakát (kb 15-ből egyszer), akkor természetesen nem. Én is kivoltam, mert nem ehhez szoktunk születése óta, és ezért utánaolvastam a szakirodalomban is: a legtöbb helyen azt írják, hogy nem szabad erőltetni a kiságyban alvást, ha át akar jönni, mert így tanulja meg a biztonságérzetet, hogy a szülő a szomszéd szobában van és mindig számíthat rá. Szóval ez kell a lelki fejlődésükhöz, vagy mi.ja és kedvenc cikkem egy pszichológiai tanulmány volt: "az éjszakai ébredés a jó szülő-gyermek kapcsolatra utal" - szóval akkor most örüljünk, hogy nem alhatunk? ;-)

Dia írta...

Erről a témáról én is regényeket tudnék írni.Az első fiam születése előtt nekem is volt jó sok elvem. Ma már 3 gyerekem van, az elveim egy részét viszont már feladtam.:))

A lényeg: én már rég nem küzdök ellenük, bár most már könnyebb, mert jó 1 éve a két nagyobb gyerkőc stabilan a helyén alszik, havonta 1 nap van, amit ők dönthetnek el, hogy mikor legyen és olyankor szülővel alvás lehetséges.

A kicsi viszont még állandó vendég nálunk..))

Erika írta...

A nagyokkal kerültünk hasonló helyzetbe mint ti, nevezetesen eljutottunk oda, hogy mind a három nálunk aludt. Akkor mondtam nekik azt, hogy mostantól mindenki a saját ágyában alszik és csakis ott. Nem jöhettek át többé és nem is volt gond velük. Természetesen a többiek megszületésével kezdhettük előröl az egészet.Most a Félixet igyekszünk a kiságyába szoktatni, egyenlőre kevés sikerrel.

kikocs írta...

Noracska, ezt a gyereknek joga van, ezt én is szoktam mondani :D

Viki, hát, igen, akkor örüljünk. Biztos ezt is valaki olyan pszihológus találta ki, akinek szintén kel a gyereke és kell neki az önigazolás :D De valahol az biztos jó, hogy tudja, hogy hol keressen vigaszt, és ne szorongjon magában... Én legalábbis ezzel vigasztalom magam :)

Dia, maradjon is így! Nemrég még nálunk is hasonló volt a felállás :)

Erika, nekem nem megy ez a nem jöttök, mert tényleg szorongás van nekik a háttérben, nem csak buliból jönnek. De igyekszem erősíteni az anya is fontos vonalat, meg kezelni a szorongós részt, és javul a helyzet a nagyobbaknál.

Megjegyzés küldése