Erről is, arról is

Nem szaporodnak a bejegyzések... Lassan a hetikre kell gyúrnom, nem a kétnapira. Jól elhanyagoltam a zöld gondolataimat is, az az igazság, hogy általános gondolatom is ritkán van, nemhogy zöld. Leginkább gépként próbálom feldolgozni a hétköznapokat, megoldani a felmerülőket, végezni a logisztikát és túlélni a napokat.

Eléggé gyötör ez a legkisebbik, nem hagyja, hogy megfeledkezzek róla egy percre sem, ami nem baj, mert örülök neki, hogy folyamatosan jele van annak, hogy rendben van vele minden, csak nem feltétlen teszi egyszerűvé a napokat. Elég sokat kell ugye vezetnem, ami az 50 fokos autóban hányingerrel küszködve, béka feneke alatti vérnyomással nem a legjobb. Tegnapig legalább bírtam hányás nélkül, amiért nem győztem hálát adni. Remélem, visszatérünk rövidesen a sima émelygésig, nehéz lenne az iskolában, ha még ki is kellene folyton rohangálni, az oda-vissza útról nem is beszélve... Egyébként legjobban az energiamentesség zavar, az, hogy még lustább vagyok, mint voltam, még lassabban végzem el a dolgaimat. Van, hogy csak ülök, és nézek ki a fejemből. Vagy fekszem. És egyszerűen nem tudok nekilátni, mondjuk a belső békét élvezem, csak lelkiismeretfurdalásom van. Ettől eléggé kezdenek felgyűlni a dolgok, elsősorban az itthoni káosz, ami már túl van minden ponton, amit még képes vagyok elviselni, de az egyesületi munka sem megy már úgy, pedig sokmindent lepasszoltam a feladataim közül. Két hete nem adom be az építési engedélyezési tervet, egyszerűen azért, mert nem jutok el nyomtatni - nincs itthon nyomtatónk-, ugyanezért nincs órarendem az iskolához, és sulykolom a kis fejembe, hogy el ne felejtsem szept. 30-ig a nagycsaládos gáztámogatást megigényelni...
Jó, az építkezésről lemondtunk, azért sem égető a dolog: inkább majd újszülöttel, mint várandósan télen. November-decemberben már nem merünk tetőt bontani, talán jövőre a pénzünk is biztosabb lesz, mint most, hiszen most mindenképpen kocsit kell cserélnünk.
Megszabadultam viszont úgy néz ki az eladós ruháktól, amikkel már egy éve nem tudtam foglalkozni, csak mindig vettem hozzá,  ahogy a gyerekeknek kellett. Egy turkálónak eladtam egyben az őszi-télieket, így alig maradt 10 kiló póló és rövidnadrág, azt meg már el tudom tárolni a garázsban is. Majd ha megint kell ruha a kölköknek, újrakezdem, sajnáltam volna, ha az állásban tönkremennek ezek. Most úgysem nagyon kellett kiegészítés, sokat kaptunk mindenfelől, azt a néhány hiányzó darabot meg meg tudom venni a turiban is. Azért kicsit fájt a szívem, nagyon szeretem a gyerekruhákat, és gyönyörűek voltak közöttük, amiket megfogni is jó volt, de be kellett látnom, hogy ennek semmi értelme, és nagyon kell a hely a babaholmiknak, amik máris elkezdtek visszaszivárogni a háztartásba. Ahogy 8 évvel ezelőtt szinte mindent meg kellett vennünk - egy volt osztálytársamtól kaptam néhány dolgot - most úgy halmoznak el az ismerősök mindenféle babáknak való dologgal, kismamaruhával és mindennel, ami valaha a bababoltokban megfordult. Szóval jó dolga lesz ennek a csöppnek. Meg nekem is, még mosnom sem kell majd rá, szerintem nem kerül majd sor kétszer ugyanarra a göncre... :)

Közben meg járok az ökomamára, ami jó. Néha vannak időrabló órák, de többségében jók az előadók, érdekesek a témák. Kezd körvonalazódni bennem, hogy mihez is kezdenék szívesen ezzel a végzettséggel, és mit mondjak, cseppnyit más, mint a képzés koncepciója, de majd összeegyeztetjük. Látszik, hogy ők az ökogazdálkodóra helyezik a hangsúlyt, míg én ökomenedzserként tudom inkább elképzelni magam... Addig meg kitalálok valamit a vizsgához, ami beleillik az elvárásokba. Most úgysem fogok tudni munkába állni ezen a területen. Jó fejek voltak, ennek ellenére engedték, hogy elvégezzem a sulit, nagyon hálás vagyok érte.
A legjobb egyébként az ebéd. Jó taplón hangzik, de a lelkemnek olyan jót tesz... Azt gondoltam, hogy egyetemi menza, akkor majd szépen tálca, és kapjuk a menüt, lehet választani mondjuk a káposztás tészta és a borsófőzelék között. Hát nem. A 60 anyukát leültetik 6db 10 személyes abrosszal, virággal, borospohárral, hajtogatott szalvétával szépen megterített asztalhoz, hoznak finom levest, elviszik a tányért, elénk teszik a tányérra tálalt másodikat, van külön vega kaja,  annak, aki azt kér, és itt még nincs vége, mert süti és kávé is van a végén. Az egy óra ebédszünet teljesen eltelik, sőt, kell is, nekünk csak beszélgetni kell és jól érezni magunkat. Jól is főznek, sokat adnak, azt gondoltam, majd az első nap rántotthusija után jönnek a krumplistészták, de még mindig nem tipikus menü-kajákat kapunk. Egy dolog zavar, hogy félliteres ásványvizeket kapunk, amit nem tudok az ökomama képzéssel összeegyeztetni, és csodálkozom néha az ökomamákon is, akik bedobják a kukába - nem viszik haza a szelektívbe - a flakonokat.
 Ja, és jó béna vagyok, mert tegnap pl. sikerült magamra borítani a gulyáslevest, egész délután aztán abban a szagban ültem, az nem volt jó, azt nem tudom, a ruhámat sikerült-e megmenteni, még áztatom, mindenesetre örültem, hogy nem valamelyik kölcsön-kismamaruhában mentem aznap...

Szóval ezek vannak velem. Van még a Réka iskolakezdése, ami nem indult túl fényesen, nehéz neki visszarázódni, de vannak célok, illetve holnap remélem, beszélek a tanító nénivel, és megkérdezem, hogy ez normális-e, vagy kezdjünk el gyakorolni kicsit többet.
Aztán van még az, hogy Nándinak pár napja hasmenése van, így Misi egyedül volt oviban tegnap és ma is. Amitől nagyon büszke magára, bár gyanús, mert mondta, hogy akkor Nándi iskolás, és akkor ő is nemsokára iskolás lehet... Nándi meg örül annak, hogy itthon maradhat, bár a kis ínyencet megviseli a diéta. Sajnos muszáj diétáztatni, mert bármi mást eszik, azonnal jön ki belőle. Talán ma már jobban van... Misi egyébként azért is büszke magára, mert 3 éves létére a középsősökkel ül együtt, és meg is állja a helyét. Mondtuk is, hogy ő kétszer lesz középsős :)

Lenne még miről írni. Majd. Muszáj is, rossz lenne, ha nem lennének megörökítve ezek az idők...