Misi gipszben

Már párszor nekiláttam írni a gipszes mindennapjainkról, de nem voltam túl pozitív. Nem volt egyszerű hetünk. Egyáltalán nem. Viszont Misi azért jól bírja a gyűrődést, igaz, egyre türelmetlenebb, most már lassan három hete van ágyhoz, székhez kötve csoda lenne, ha nem így lenne. Jövő szerdán megkapja a körgipszét, arra elvileg már rá is állhat majd, ha segítünk neki, és babakocsizni, autózni is remélhetőleg lehet majd, és akkor sétálunk, jövünk-megyünk majd vele sokat. Szóval sokat várunk a jövő szerdától. Többek között azt is, hogy megtudjuk mikor szabadulunk meg majd végleg  a gipsztől.

És hogy hogy oldjuk meg Misi mindennapjait úgy, hogy minél kevesebbet mozgassuk?

Például mesét nézünk. Bob mester, Verdák és Matuka meséi futnak. És Chuggington persze. Néha a Maszkabál is bejátszik.

Autózunk is. Meg mesét olvasgatunk, ugyanígy. Most fedezte fel, hogy mesekönyvet nézegetni milyen jó, és azért a 6 év alatt jó sok könyv gyűlt fel, így nem szenvedünk hiányt.

Mivel úgysem vihetjük autóval, a gyerekülés beköltözött. itt éppen lejtőzik, csak kiveszi a soron következő autót a dobozból, és legurítja :) Igen, tudom, beteges mennyiségű autónk van. Általában lenn van az ülés, többnyire ebben eszik, iPhone-ozik, beszélget, nézeget. Az etetőszékében is szokott ülni, úgy tud gyurmázni, rajzolni is, de egy sima evés kedvéért nem mozgatjuk meg. Főleg, mert nagyon keveset eszik, hiába, nem mozogja le. Nehezen is alszik el, szintén a mozgás hiánya miatt... Kaptunk egy babakocsit, abban üldögél kint a teraszon, arról nincsen képem. Figyelgeti, hogy mit csinálnak a nagyok. Vagy ölébe veszi a cicát, beborítja magát a kupolával, és jó neki.

Pár napja vonatozik is újra. Vendég gyerekek voltak nálunk, és vonatoztak. Misi nézte őket. Kérdeztem, akarsz vonatozni? Erre ő végtelenül szomorúan, amennyire csak egy két évestől telik, azt mondta, hogy "Nem tudok vonatozni." Egy darabig azt hittem, nem akar, de újra és újra megerősítette, hogy nem tud. Mondtam, hogy segítek neki. Nem, ő nem tud. Mutattam neki, hogy hogy kell feküdnie, és akkor fog tudni. Erre felbátorodott, és tényleg tudott :) Mostanra már tud ülni is, sőt, ülve a kezével húzza magát előre-hátra, így közlekedik. Remélem, hogy ha valami olyat tesz, amit nem kéne, akkor fáj neki, és akkor nem csinálná. 

És ha elfárad, megpihen. Néha olyan pózokban fekszik, mintha a gipszelt láb nem is hozzá tartozna...

Kicsit lassan győztem le magam, de tegnapelőtt már tudtam rá pólót adni az ing helyett. Ennyi időbe tellett, hogy elhiggyem, keresztülhúzhatom a fejét egy póló nyakán anélkül, hogy valami kárt tennék benne. És pár napja már gatya is van rajta általában, de főleg meztelen fenékkel teng-leng a gyerek, mert nehéz befőttesüvegbe pisiltetni, ha még a gatyával is meg kell küzdeni, de mostanra belejöttünk :) A pelenkához túl meleg van, és hát úgyis szobatiszta, a vécén mindig lepisili a gipszet, vagy engem... Szóval az élet legtermészetesebb dolgai se mennek teljesen egyszerűen. De túl leszünk rajta. Majd eltelik ez az idő is. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

7 megjegyzés:

Eszter írta...

Édesem! Már csak 3 hét! Illetve pár nap jövő szerdáig.

Kitartás Neked! Biztos a stressz is most jön ki Rajtad!

A Foreveres-es kálciumot ismered? Nagyon hatásos csontépítő!

Kata anya írta...

Nagyon zabálni való a képeken Misike:)!!!
Nagyon sok erőt kívánok Neked,kitartás!!!

Juli írta...

Le a kalappal a kicsi Misike előtt! Még egy felnőtt is nehezen viseli ezt az állapotot!
Már csak kicsit kell kibírni, és biztosan jobb lesz...

Szitya írta...

Drága kikocs! Hát még így is elég szívszorítóra sikeredett ez a bejegyzés! Nem szeretem siettetni az időt, de azért most tenném, a helyedben!
Puszi,
Szilvi

kikocs írta...

Köszönöm, köszönjük!
Eszter, nem ismerem. Homeos bogyózunk, remélem segít :)

Szilvi, én meg úgy éreztem, elég optimista lett. :) Jó, hogy nem küldtem el a korábbiakat... De már tényleg a felénél vagyunk lassan. Ráadásul a nehezebbik felén leszünk túl napokon belül.

Gabi írta...

Olyan mintha nem is lenne gipsz a lábán.Nem szokott viszketni neki?Fürdés,hogy oldjátok meg Kikocs?Csak ámulok rajta,hogy ennyire elfogadja és megérti a dolgokat. :)

kikocs írta...

Viszketésre nem panaszkodik, sőt, tilos hozzányúlni a gipszéhez, csak előzetes engedéllyel. Fürdeni nem fürdik, lemosdatom először szappanos mosdókesztyűvel, aztán meg sima vizessel.
Számomra is meglepő, hogy ennyire jól viseli ezt az egészet, ma pont mondtam neki, hogy majd leveszik, és teljesen kiakadt, mondta, hogy nem adja a gipszet, hagyják békén :) Még azon sem gondolkozott el, hogy motorozhat majd. Nem akar motorozni sem. Jó neki így. Azért ez megnyugtató :)

Megjegyzés küldése