Élelmezésvezetőként

Bár sejtettem eddig is, de egészen világosan most gondoltam át, ahogy a kakas "használhatatlan" részeiből főzött levest ebédeltem, hogy mennyi szart eszünk. Bocsánat a kifejezésért. Írhattam volna, hogy vackot, de nem fedné a valóságot. Mert ez a "hulladék"-leves isteni volt.

A nagycsaládos egyesületnek elkezdtünk kedvezményes vásárokat szervezni. Termelőket hívtunk el, hogy mi garantálunk egy bizonyos mennyiségű bevételt a tagcsaládok révén az alatt a két óra alatt, amíg a vásár tart, cserébe ők termelői vagy nagykereskedelmi áron adják az árujukat. Igyekszünk a védd a magyart, vedd a magyart elvet követni, ezen belül ráadásul családi vállalkozásokat hívni, nem pedig a nagyüzemeket. És ez valahogy ahhoz vezetett, hogy a normális, bolti áron olyan minőséget kaptunk, amit gyakran még a piacon sem, sokkal drágábban.

Vettem bontott csirkét, kakast, tyúkot (700 és 500ft/kg). Azt hittem, a bontott csirke fogalma, az azt fedi, amit a boltban lehet kapni, megmosom, fűszerezem és sütöm. Ehhez képest egy kopasztott, döglött csirkét kaptam, amiből a bele ki volt húzva a fenekén. Két órán keresztül szidtam az egész világot, és a hülye fejemet, amíg adagokra bontva fagyasztóba varázsoltam a 2 csirkét, a 7 kilós kakast és a tyúkot. Nándi közben szemügyre vette a kakas kilógó fejét, és közölte, hogy ő ebből tutira nem eszik, a két szélső pedig gyakorlatias kérdésekkel bombázott a húsállatok pályafutását illetőleg.  Megfogadtam, hogy többet nem veszek, akármennyire is az a jelszó, hogy támogassuk a magyar kistermelőket. Aztán megfőztem a kakas felét pörköltnek. És már főzés közben, az illatokat érezve sejtettem, hogy valószínűleg rosszul döntöttem. Az első kanalaknál pedig tervezni kezdtem, hogy miből mit fogok jövő hónapban rendelni, és hogy osszam be a mennyiséget, hogy ne vegyünk bolti húst...
Aztán főztem levest is a tyúkból. Nagy mennyiségű répát szoktam beletenni, mert nagyon szeretik a gyerekek. Már a színe is fura volt a répának, túl narancssárga volt, hát, gondoltam, öreg már. Nem. Egyszerűen érett volt. És a leves nagyon édes lett tőle. És finom volt a fehérrépa, amit én csak mint a teafiltert szoktam használni, ha kész a leves, kidobom, mert úgyis ehetetlen.  A tojásnak egyben vált le a fehérje a sárgájáról, nem lefolyt róla, a krumplinak krumpli íze volt, a méz édes volt mint a méz, és nem mint a cukor, a sütőtöknek ijesztően narancssárga színe volt és sütőtök íze, annyira, hogy hígabbra kellett csinálnom a sütőtök levest. (Mert a sütőtök ízét senki nem szereti a családban, de a levesben nem érezni.)

És itt jön a rémisztő dolog, hogy a gyerekek, akik nagyon szeretik egyébként, nem ették meg a valódi répát. Annyira a vízben termesztett-oltott, semmilyen ízűhöz vannak szokva, hogy a valódi, intenzív íz nem kellett.
Mi gyerekkoromban sokmindent megtermeltünk otthon, nem mondom, hogy parasztok vagyunk,  de anyukámék mindent megtettek, hogy valahogy felneveljenek négyünket, és nem volt egyszerű dolguk, ott fogták meg a pénzt, ahol tudták. És ebből valahogy fokozatosan jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Nincs a közelben piac, nincs szomszéd termelő, még a kisbolt is az Auchanban vásárol, a piacon a fejkendős öreg nénikét a mercis aranyláncos kövér kopasz fickó viszi a nagybani piacos árujával együtt (a nagybani piacot csak sejtem, a többit láttam). A megbízható vidéki, valóban minőségi árut termelő gazdákat meg nem találom sehol, mert nem éri meg neki feljönni. De egyébként, ha azt mondaná, feljön, valószínűleg nem tudnám megvenni. Mert annyifelé kell a pénz, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy még 30-40%-al többet költsek kajára. Csak reménykedek, hogy nem lesz baj belőle, és valahogy túléljük.

Mindenesetre most jók ezek a vásárok, így sok jó dolog fog eljutni hozzánk, a csirkéstől még egy nem antibiotikumos tápon nevelt mangalicát is rendeltünk Heni barátnőmékkel és a szomszéd nénimmel összefogva. Úgyhogy pénteken mennek a fiúk, segítenek megtisztítani, és elhozzák lapra szerelve, hogy itthon aztán mindenféle készüljön belőle, egy másik nagycsaládos apuka pedig felfüstöli nekünk. Éljen a közösségi élet!