Nem akarom, hogy meghalj!

Réka kezdte, Nándi csatlakozott, Misi persze hogy nem maradhatott ki. Nem tudom, hogy jutott eszébe, de hirtelen megint előjött. Villanyoltás után hármas kórus csimpaszkodott rám zokogva azzal, hogy milyen rossz lesz nekik, amikor én meghalok majd.
Most már negyedik éve jön elő időről-időre a téma, úgyhogy megvannak a válaszaim, de azért ez sok(k) volt. Ott ordítottak hatalmas krokodilkönnyekkel mindhárman, én pedig próbáltam elbagatellizálni ezt a halál témát, hogy nem olyan rossz dolog ez annak aki meghal, csak azoknak, akik itt maradnak, nehéz, stb. És közben arra gondoltam, hogy hogy fogom ugyanezt előadni, ha szemtől szembe találkozunk a dologgal, és éppen ittmaradt helyzetben vagyok. Meg hogy azért annyira ne tüntessem fel jónak, hogy Nándi esetleg ki akarja próbálni. Egyszer csak Réka:
- És ha meghaltok, akkor ami most a tietek, az a mienk lesz?
- Igen - kapaszkodtam bele a más témába - a ház, a pénzünk, a kincsek, amiket most nem kaptok meg.
- És ha felnőttek leszünk, rögtön összeházasodhatunk a Dáviddal? - és már nem is sírt.
- Igen, össze.
- És az iPad is a mienk lesz? - Persze ez Nándi volt.
- Igen, az is - nem, mert az céges, de nem kötöttem az orrára, helyesen, mert már Nándi sem sírt. Úgyhogy Misi is jónak látta abbahagyni.

Egy pár percig úgy tűnt, hogy akkor akár meg is halhatok. (Aztán végül visszatértünk az eredeti témához.)

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Heni írta...

Ez jó. Én mindig azt mondtam a legkisebbnek, aki épp féltett, hogy anya soha. Anya mindig élni fog. Azután mikor már érződött, hogy fejlődött a témában, és elviseli az igazat, akkor elmondtam. Sosem volt ebből gond nálunk :))

Zsóka írta...

Ez besz@rás :-D ácsingóznak az örökösök :-D

Megjegyzés küldése