Bejegyzések
A múlt heti zöld bejegyzésem sokakat megmozgatott, és nagyon sokan kattintottak rá, már másnap felkerült a legolvasottabb posztjaim közé, bár a Lustanyus blogajálót még jó idő lesz lenyomnia. Bennem is sok gondolatot indított el, és több ötletem is lett, hogy miként lehetne apró lépésenként szabadulni a pénztől való függéstől, merthogy ez nem olyan, mint a cigi, hogy az ember lerakja egyik napról a másikra, ráadásul van normális mérték. Meg aztán őrült is a gondolat, pénz nélkül élni.
Mondjuk a fogyasztás csökkentése tipikusan egy menekülés a pénzhasználattól, gondoltam is, hogy írok ma a túlfogyasztásról. De azt hiszem, nincs erről nagyon mit írni. Túlfogyasztunk. Felesleges dolgokat, túlcsomagolt dolgokat veszünk meg, kis kiszereléseket, 3 az 1-ben kávét, 2dl-es üdítőt, fél literes ásványvizet és a többit. Nagy zacskóban kis zacskó, meg egy kis papír... Nem egyszer a megvásárolt termék súlya kevesebb, mint a csomagolásé. Ez egyértelműen és nagyon környezetszennyező. Ez sem kérdéses.
A múlt hétfői kommentekben sok nagyon jó gondolat van arról, hogy túl sokat költünk, érdemes elolvasni mindet egy nyugodt 10 percben, szerintem mazsolázok még majd belőle mindenképpen, mindenesetre superwomanatwork hozzászólása igazi jó kis indítója ennek a túlfogyasztós témának. Kivettem egy részt:
"Egy adrenalinnal megspékelt nap után az ember még beugrik bevásárolni. A felfokozott hangulat, stressz miatt ezer felesleges dolgot vásárol. Felesleges, legtöbbszöz egészségtelen étellel kompenzál, megajándékozza magát ezzel-azzal. Luxus kirándulásra vágyik, mert hát mások is olyanra mennek, meg persze meg is érdemli. Ahogyan más dolgokat is. Azt hiszem, ha a "megérdemlem" fogalmát tudnám az életemben átértékelni, sokkal szebb lehetne."
Azért pont ez az utolsó mondat, mert olyan jól megfogta, amit én nem tudtam nemhogy megfogalmazni, de behatárolni sem. Hogy azért fogyasztunk, mert megérdemeljük. Mert megdolgoztunk érte, mert odaadtuk az időnket, kell valami, ami kompenzál, amit az időért, energiáért jutalmaz.
Na, megint itt kellene abbahagyni. Mert azt igaziból úgyis tudjuk, hogy túlfogyasztunk. Hogy olyan dolgokat veszünk meg, amikre nincs szükségünk, amik nélkül meglennénk, és boldogok lennénk. És ez megint olyan kérdés, hogy lehet drasztikusan, mint pénz nélkül élni: beköltözni egy szoba-konyhába öten, és lemondani a technika összes vívmányáról, saját termelésű élelmiszert enni és köpködni az autókat, de biztos meg lehet találni valami normális középutat is. És ez a gondolat, hogy mit érdemlek meg, ez egy valóban jó választóvonal lehet, ami segít abban, hogy dönteni tudjunk, hogy mi az, amire tényleg szükségünk van, és mi az, amit tudunk valami mással is helyettesíteni, amit még sokkal jobban megérdemlünk. Egészséges ételt vagy a közös munka, közös játék örömét, friss levegőt, tiszta vizet és a többit. Valahogy átértékelni azt is, hogy mi az a munka, amit még valóban el kell végezni? Mi az az idő, amit valóban el kell adni valaki másnak? Ezt az időt miért adjuk el, amit veszünk rajta, azt érdemes-e? Kell-e új kanapé, vagy elég egy új huzat, néhány díszpárna. Kényelem-e az autózás vagy szükség? Kell-e 40. cipő és 100. ruha? És a gyerekeknek? Vagy hozzam a saját példánkat, kell-e egy készlet pohár, holott van elég bögre, és van miből inni? Ha már kétszer meggyőztem magam róla, hogy nincs szükségünk műfűre a teraszra, akkor tényleg meg kell-e venni, mikor akciós, és éppen pénzem is van annyi? És ha ezek nélkül tulajdonképpen megvagyok, valóban szükséges-e egy olyan munkahely, ahol még hétvégén is be kell menni, és éjszakánként otthonról gürcölni, vagy lehet, hogy kisebb fizetésért lehetne váltani egy olyanra, amit szívesebben csinálok, és nem kell kompenzálnom valami mással? És utána nem az egészségügyben töltöm a szabadidőm, szedem a nyugtatókat, a vitaminokat és többit?
Igaziból kergetem a gondolataimat, úgyhogy befejezésül valaki máséit veszem kölcsön, hogy ígéretemhez híven valóban hétfői bejegyzés legyen. Ezt az írást már amúgy is meg akartam osztani itt a blogon, mivel akár a saját szavaim is lehetnének. Innen fordítottam le.
A lehető legboldogabban
Hiszem, hogy olyan boldog vagyok, amilyen boldog csak lehetek. Nem kiáltozok extázisban, és nem ömlenek az örömkönnyeim, de nagyon boldog vagyok. Ez nem a boldogság csúcsa, hanem a boldogság fennsíkja, amelyen életem végéig járhatok. Ezt a boldogságot kívánom minden élőnek.
A kérdés csak az, hogy milyen tényezőknek köszönhetem a boldogságomat.
Amim nincs:
1. nagy ház
2. komoly vagyon
3. divatos ruhák
4. jó kocsi
5. befolyásos pozíció
6. kábeltévé
És nem gondolom, boldogabb lennék tőle, ha bírnám valamelyiket. Amik valóban hatnak a boldogságomra, a következők:
1. idő
2. szerető kapcsolatok
3. értelmes munka
4. egészség
5. könyvek
6. elegendő (abból, ami az élethez kell)
Úgy tűnik, a társadalom nagy részének az első hat az életcélja. A második hat tesz engem nagyon boldoggá, és azt hiszem, azért, mert elfelejtem az első hatot. Ajánlom ezt az utat!
7 megjegyzés:
Szia Kikocs!
Elvben egyetértek veled. Aztán néha mégis nehéz ezt követni... De ma úgy jöttem ide kommentelni, hogy eltökéltem: végre megjegyzem neked, hogy engem mindig felvidít az a tény, hogy neked már a blogcímedben is ott egy mosoly!!!
Üdv,
Szilvi
Szia, örülök hogy "kiegészítettük" egymás mondanivalóját az említett bejegyzésben:-)
A mostani írásod is elgondolkodtatott. Magam előtt láttam olyan gondolatokat, amelyek engem is foglalkoztatnak. Hogy egy példát említsek: éveken keresztül vettem egyet egy konkrét márkájú táskából. A táska a gyengém. Ezeknek nagyon tudtam örülni. Egy éven át! Aztán az idén valahogy elkapott a gépszíj, jött a mert megérdemlem érzés a sok stressz után, közben és már már négyet vettem. Nem luxusmárkáról van szó, de inkább nem adom össze, mennyit költöttem el a négy márkás táskára. Most meg mi van? Szarul érzem magam, már elnézést,mert többek között elrontottam a saját magam örömét, ami éveken át megvolt, mikor az évi egy darabot megvettem. És szükségem sem volt rájuk, csak arra az elsőre. Ott kellett volna megállni. Hát ennyit a túlfogyasztásról...
Szitya, de aranyos vagy :)
Egyébként megfogadtam ma reggelre, hogy este többet nem írok környezetvédelmes bejegyzést, még ha meg is csúszok a magam által szabott hétfői határidővel, mert hajlamos vagyok világmegváltani. És az nem jó. Inkább az volt a célom, hogy elgondolkoztatni, hogy valahol meg lehet találni a normális határt. Mindenkinek a sajátját, ami éppen belefér. Mert ezek a világmegváltó gondolatok követhetetlennek tűnnek nekem, még ha néhány súlyos döntést meg is hoztunk, például, hogy itthon maradok a gyerekekkel.
superwomanatwork... hát, ez tényleg rossz :( dacos gyerekek vagyunk, valóban, sokszor én is tapasztalom magamon, beszabadulunk az édességespolcra, aztán fáj a hasunk utána, és nem is mindig a pénzhiány miatt.
Szia Kikocs!
Zugolvasóként hozzászólnék, mert nagyon közel áll a szívemhez, amiről írsz. Személy szerint én is rengeteget papolok a boldogság mibenlétéről, elsősorban a páromnak. Sajnos ő hajlamos a borúlátásra, illetve arra, hogy az anyagi javak terén mérje össze a boldogulást másokkal. Idén már 20 éve lesz, hogy együtt vagyunk (én 37 ő 40 éves), és most kezdi belátni a környezetünkben élő barátok-ismerősök életét látva, hogy nem mindig az a boldog, akinek mindenre van (vagy inkább lenne) pénze, hanem aki a kicsiből a lehető legjobbat hozza ki és az életminősége nem a fogyaszátán keresztül mérettetik meg, hanem a tartalmas, odafigyelő, megélő kapcsolatokon. Amihez sok minden kell, de pénzből a legkevesebb....
Nekem az jutott ezzel kapcsolatban eszembe,hogy ha ismerjük a szindrómát, miszerint üres gyomorral nem szabad elmenni vásárolni, mert mindenféle bekerül majd a kosárba, akkor talán ezt érdemes megfordítani is. Vagyis, ha nem szeretnék sok fölösleges, nélkülözhető dolgot felhalmozni, akkor érdemes lenne a lelkemet erősíteni, feltölteni... és akkor csak azokat venném le a polcról, amire szükségem van. Ha érzelmileg, lelkileg stabil vagyok, ha körbe veszem magam jó gondolatokkal, akkor talán könnyebb ellenállni a hirtelen csábításnak, hogy "jajj, de jó, pont kéne egy ilyen".
De nehéz, ez tény.
Az viszont szerintem mindenképpen örömteli dolog, hogy egyre többen vannak, akiknek fontos, hogy kerüljük a túlfogyasztást! Hogy inkább a minőség és nem a mennyiség. Hogy ne szórjuk a pénzt akkor sem, ha sok van belőle - pláne ha kevés.
Tegnap óta ezeken gondolkozom :)
Végiggondoltam jó sok mindenfélét. Végiggondoltam egy csomó családot, akikkel valamilyen módon kapcsolatban állok. Tényleg nagyon nehéz megtalálni az arany középutat. Végiggondoltam az osztályomat is. Vannak köztük nagyon szegények, akiknek nincs választásuk. Ők tuti nem fogyasztanak túl, mégis akadnak köztük boldog gyerekek. Vannak nagyon gazdagok, ahol plazmatévé lóg a gyerekszoba falán, és ezek a gyerekek általában teljesen kiegyensúlyozatlanok. És azok, akiknek van, mégis szerényen élnek, azok a leggondtalanabbak. És ez az amin gondolkoztam. Hogy ez milyen irányú összefüggés lehet. Milyen egészséges és stabil lelkivilága lehet egy olyan 9 évesnek, aki rezzenéstelen arccal tud vállat vonni, mikor a többiek megjegyzik, hogy nincs divatos pólója és márkás cipője. Aki már ennyi idősen átlátta, hogy az életben nem ezek a fontos dolgok. Sajnos ebből a típusból nincs túl sok. Még azt se tudom eldönteni, az én gyerekeim hova tartoznak ebből a szempontból. Nem tudok valami frappáns befejezést írni, de köszi, hogy megmozgattad a gondolataimat e téren :)
Megjegyzés küldése