Ha minálunk vendég jár...

Jelentkeztem az OVCS második fordulójára Autumnnál. Tavaly is főztem velük, és jó kis játék volt. Aztán lemondtam, mert egyrészt nincs időm, valóban nincs, ezt a posztot tegnap éjjel fél egyig írtam, másrészt meg olyan káprázatos menükkel álltak elő a gasztrobloggerek, hogy én olyan vendéget sem tudnék felmutatni, akinek ilyent megfőzzek. Mert ha olyan, bizony nem hívom el... Magam kedvéért meg jelenleg inkább leülök egy könyvvel, vagy csak ülök és bámulok magam elé. Mert most itt tartok.

Szóval lemondtam, megnyugodtam, de aztán a héten láttam, hogy csak négyen maradtak. És szégyelltem magam. Hogy miattam nem megy a játék úgy, ahogy a nagyon kedves Autumn kitalálta, pedig milyen jól kitalálta. Úgyhogy szépen átgondoltam, hogy hogy is megy nálunk egy vendégség, ne próbáljam meg mégis belefértetni. Merthát vendégeket folyamatosan fogadunk. Csak ezekről a szép fotókról meg fantasztikus menükről megint eszembe jutott, hogy nálunk nincs olyan, hogy csak egyforma tányér vagy evőeszköz van az asztalon, még akkor sem, ha csak magunk vagyunk, és két egyforma üvegpoharunk sincs, sőt, ha vendég jön hozzánk, még üvegpohár sem jut mindenkinek, és bögréből isszuk a bökős innát. Mert valahogy nem fontos az ilyesmi nálunk, még akkor sem, ha néha, pillanatokra vágyok rá én is, hogy olyan legyen nálunk is, mint "normáliséknál". De őszintén szólva gyorsan elmúlik, mert hát van 30 bögrénk - nagyon szeretem a bögréket -, és 5 különböző üvegpoharunk is, van miből inni, minek vegyünk? Úgyhogy kitaláltam, hogy úgyis rendhagyó tagja vagyok ennek a játéknak, nem gasztrobloggerként veszek részt, hát legyen rendhagyó a vendégség is. Olyan, mint nálunk a valóságban.

Szóval kedves Mézeskalács, Mónika, Sedith és Nelli, ha felénk járnátok, valami hasonló várna rátok.

Ha jön a vendég örülünk. Valószínűleg az aprónép a konyhapulton ülve lesi az ablakon, megérkeztek-e már. Amikor belépnek a kapun, egy lelkes kutya táncol előttük két lábon, rövidesen követik a lelkes kétlábúak, akiknek valószínűleg koszos a kezük, jó esetben nem fogdosnak, de az ötéves biztos felméri, hogy érkezett-e ajándék, és néha ehhez kéz is kell. De legalább udvarias, és csak tőlem kérdezi meg, hoztak-e valamit.
Aztán örülünk mi is, felnőttek, és tutira nem kérdezem meg, hogy kérnek-e valamit inni, hanem megpróbálom őket valahogy elhelyezni a lakásban,  mert a 16.00-ra rendbe rakott lakás 16.05-re csatatérré változik, és én ritkán találkozom olyan vendéggel, aki percre pontosan érkezik. Ha mégis, akkor éppen megcsúsztam és még nem végeztem. Közben próbálom távoltartani a gyerekeket, és megpróbálok pár szót is váltani a "vendégséggel". Ha sikerült akklimatizálódni, általában rájuk zúdítom a választékot, ami van. Ami mindig van, az a bodzaszörp, meg a ribizliszörp, amiket én csinálok, többnyire mostanában valódi gyümölcslé is van. Meg szóda. Meg bor meg sör, jó esetben. Bor mindig van, mert mindig kapunk ajándékba, de csak akkor iszunk, ha vendég jön. És előadom a menüt is, hogy mi várható, többnyire kiegészítve a hűtőben fellelhető hideg élelemmel és többnapos maradékokkal is. Gyakran van, hogy valakinek ahhoz van kedve.
Általában, ha jön valaki, és nálunk is eszik, valamelyik csirkémet szoktam csinálni. Ha sok gyerek van, valami tésztát. Néha pizzát. Ha jó idő van, garantáltan szalonnát sütünk, és mindenkit befogok salátát készíteni. A lényeg nálam a vendégváró ételnél, hogy minél kevesebb idő alatt készüljön el, kevés kosszal járjon, sokat lehessen egyszerre csinálni, és finom legyen. Hogy minél gyakrabban jöjjenek. Mert jó együtt lenni, és ne legyen teher a készülődés, csak pont annyi, amennyi belefér. Nekem nem fér bele sok, tudom, van, aki ügyesebb :)

Tegyük fel azonban, hogy most OVCS vendégség van, és baba is jön, úgyhogy mást választottam. Kezdő feleség koromban próbáltam néha megtudni a férjemtől, hogy mihez lenne kedve, mit főzzek. Rántotthúson kívül. És erre mindig azt mondta, hogy ananászos csirkét. Mindig. Persze nem tudta, hogy az milyen, csak kitalálta. Addig, hogy az első (vagy a második???) házassági évfordulónkra meg is leptem, csináltam neki ananászos csirkét. Mivel babakaját is kell ebből csinálni, az ananászt ezúttal házi barackbefőttre cseréltem. Eredetileg én cukor nélkül tettem el, és ki kellett egészíteni egy kanál cukorral, szóval jobb, ha klasszikus az a befőtt...

Tehát a menü ezúttal barackos csirkemell lesz, és madártej. Persze van fagyi is. A hűtőben van még maradék húsleves tegnapról, és tojáskrém is. Meg persze virsli és felvágott, tuti házilekvárok, bár mostanra csak sárga-, őszibarack, körte és eper maradt, és némi grillcsirke-mell, mert azt nem szereti nálunk senki magában, de nagyon finom majonézes-csirkés szendvicset tudok belőle csinálni, van hozzá savanyúuborka is. Ú, és majdnem elfelejtettem, van még a saját szalonnánkból is egy darab! Sőt, a kolbászból is egy csücsök.

A barackos csirke receptje:
Egy nagy csirkemellet, kb. fél kilót felcsíkoztam, és olajon fehérre sütöttem. Ráreszeltem három közepes sárgarépát, és kb. 10-15 percig pároltam fedő alatt. Ha nincs leve, kicsi vizet lehet alá önteni. Amikor megpárolódott a répa, egy üveg barackbefőttet rákockáztam, és összemelegítettem. A babaételnek valót itt kell félretenni, és eszembe jutott, hogy köret is kell, úgyhogy olajon megpirítottam némi rizst - némelyiket sajnos feketére, mert nem tudok egy dolgot csinálni egyszerre -, majd felöntöttem húsleves levével, hadd főjön.
A húst megsóztam, fehérborsot szórtam rá, illetve elvileg két púpos kiskanál curryt, most az én saját, külön bejáratú gyerekeim miatt csak egyet tettem rá, de sokkal szebb színe és erőteljesebb íze lesz a kettőtől.  Jobb úgy. És az egészre ráöntöttem a barack levét, rátettem a fedőt, és kb 5-6 percig összeforraltam. Ennek a befőttnek nem volt sok leve, és a répa meg a hús sem eresztett sokat, így 2 dl (és nem egy) vízben egy púpos evőkanál burgonyakeményítőt csomómentesen elkevertem, ráöntöttem, összeforraltam és kész is volt. Ha időben tettem volna oda a rizst, annyi idő alatt el is készült volna, mire az megpuhul.

A bébiételhez a husis-répás-őszibarackos egyveleghez egy kis vizet és egy kanál rizst kell csak adni, turmix, és máris kész a bébiétel. Amit nálunk nem eszik meg senki, úgyhogy nem készítettem el most, de annak idején értékelték a fiúk. Réka nem evett pépeset, derogált neki. Egyébként a hús bevezetésétől adható, elvileg 6 hós kortól.

Megpróbáltam lefényképezni, de nem sikerült. Többek között ezért sem vagyok gasztroblogger. De finomnak finom. Becsszóra. Igazi, évfordulós kaja :)

És megmondom őszintén, nem főztem meg a desszertet, szóval csalok. Sőt, a receptet sem ide írom, hanem linkelem a nagyon elhanyagolt receptes blogomról a tökéletes madártej receptjét, ami után - mióta tudom a titkokat -, bizony sokan sóhajtoznak, hogy utoljára ilyent csak gyerekkorukban, és van-e még. Előtte azért nem zsebeltem annyi dicséretet :) Egyébként nagy eséllyel sütöttem volna egy almás-rebarbarás pitét is, mert sok rebarbarám van, ami egy sima 50dkg liszt, egy lapos teáskanál szódabikarbóna, 25dkg margarin, vagy 18-20 dkg zsír, 10dkg cukor, egy tojás és 2-3 kanál tejföl összegyúrásából készült tészta, amire fél kiló reszelt almát teszek, fahéjat és 4-5 nagy szár rebarbarát szoktam csíkozni. A gáztepsiben, kb 40 perc alatt sül meg 170 fokon, légkeverésen. Van, hogy kevés cukrot is szórok a gyümölcsre. Isteni. Főleg másnap, de ritkán marad meg addig. Szerintem ez lett volna a menü.

Szóval ilyesmi nálunk egy vendégség. Éhes-szomjas nem szokott maradni senki, bár gyakran van önkiszolgáló, vagy kérni kell, mert belefeledkezek a beszélgetésbe. Ezért többnyire előre elnézést szoktam kérni mindenkitől, visszajárók már tudják, mi a rend. Viszont a hangulat mindig jó, és mindig laza, és mindig sajnáljuk, ha vége van. Remélem, hogy sikerült ezt továbbadni.

Najó, utólag juttott eszembe, hogy ha Móni hozza a gyermekeit, márpedig biztos, hogy családostul hívnánk őket, akkor bizony a madártejet le kell cserélni, és bizony a pite sem állja meg a helyét a tejföl miatt, de talán azt két tojássárgával ellensúlyozni lehet. Akkor meg a tojással van a baj... Ezt elbénáztam... De a főétel maradhat :)

Nem kérem, hogy szavazzatok rám a Kutya és konyha blogon, inkább a többiekre, akik vették a fáradtságot és időt, hogy valódi vendégséget rendezzenek, gyönyörő ételeket és menüket főztek végig, és mindezekről még fantasztikus képeket is csináltak.

Köszönöm a játékot! :)