Bejegyzések
A kislábnyom hírlevelek egyikében volt egy rövid szösszenet arról, hogy valakik pénz nélkül élnek a világban. Szándékosan pénztelenítették az életüket, holott korábban volt nekik rendesen. Szöget ütött a fejembe, rákerestem, elolvastam ezt, és a két folytatást. Meg is leltem azt a mondatot, ami igaziból még a hírlevélben elgondolkodtatott.
„Ha saját magunknak termelnénk meg az ételt, nem dobnánk el az egyharmadát, mint most. Ha mi készítenénk magunknak az asztalt és széket, nem dobnánk ki minden alkalommal, amikor átrendezzük a lakást. Ha nekünk kellene megtisztítanunk az ivóvizünket, valószínűleg nem szennyeznénk” Mark Boyle...
...
...
Hát nem? Lehet, hogy tulajdonképpen ennyi, és itt kellene abbahagyni ezt a posztot, mert ez a lényeg. Hogy amikor pazarlunk, nem látjuk, nem becsüljük meg azt a tömérdek munkát, ami benne van. Régen, amikor nem volt szemétszállítás, mindenkinek volt szemétdomja, egy életen keresztül gyűlt, de nem borította el az udvart. A gazdagoknál sem. Ami nem kellett, ment a szolgáknak. Nem volt csomagolóanyag, ha mégis, az sokszor használatos volt, az állatok minden részét hasznosították, az apró anyagdarabokat is felhasználták szalagnak, foltnak, akárminek. Ha nem is a gazda, a szolgák becsülték meg a maradékot. Talán innen is jön a pazarlás: a gazdának kellett pazarolni, hogy a szolgának jusson. Emlékszem, hogy az általános iskolában volt olyan, hogy ciki volt megenni az egész ebédet, mindig kellett tányéron hagyni. Konkrétan mondta valaki, hogy nem illik, és hát mindenki illedelmes akart lenni. Talán innen jön... Azért jegyeztem meg, mert ez szöges ellentétben állt azzal, amit otthon hallottam, de hát otthon máskor is csinálunk olyan dolgokat, amik egyébként nem illenek...
Aztán ott van a másik két "gazdaságtalan", akikről szól a sorozat. Döbbenetes, hogy jól lehet lakni érintetlen étellel a kukákból. És érdekes, hogy tényleg, a közösségek eltűnésével az egymás segítése helyett is mindenre pénzt használunk, amitől még kevésbé vagyunk közösség, csak elszigetelt egyének. És hogy van, ahol fel lehet éleszteni a közösséget. Nagyon tetszett még egy mondat, amit most nem találok meg újra. A lényege nagyjából az volt, hogy az emberek nem hisznek abban, hogy tudnak bármit, amire másoknak szüksége van, de ez az életforma kihozza az emberekből a találékonyságot.
Egyébként a személyes véleményem az, hogy ezek az emberek őrültek, de legalábbis fanatikusok. Nem gondolom, hogy ezt így, ebben a formában széles körűen meg lehet valósítani. Sok dologban nem értek egyet velük. Igaziból nem is csak az egyet nem értés, hanem szkeptikus vagyok a mozgatórugókkal kapcsolatban, és ettől az elvek mellett sem tudok elköteleződni, de ebbe most nem megyek bele... Lényeg a lényeg, nem gondolom, hogy az ilyen fajta szélsőségesség megoldás lehet bármire is. Viszont vannak dolgok, amiket tanulni lehet tőlük.
Az egyik elég konkrét: az egyesület keretein belül nagy eséllyel végig fogom járni a helyi boltokat, hogy a lejáratközeli és sérült élelmiszereket adják oda. Tudok nekik helyet, nem egy család szorul erre rá, van, hogy a véletlen körülmények miatt, van, hogy saját butaságából, van, hogy lustaságból, de végülis ez mindegy, ha gyerekek isszák meg a levét. Ha már egy-két bolt nyitott erre, nyert az ügy.
Aztán meg gondolkozom rajta, hogyan építhetnék itt helyben közösséget. A nagycsaládos lassan működni kezd, ami jó. Ez a mi lakóhelyünk nagyrészt abból a középosztályból áll, akik azt gondolják, hogy mindent meg lehet venni pénzért, és mindent meg is kell, és minden problémát egyedül kell megoldani, akkor is, ha az dupla erőfeszítés. Én nyitott vagyok az emberekkel, mégis, akinek az utcából a gyerekei nem játszanak együtt az enyémekkel, azokkal alig váltok pár szót, a nevüket sem tudom. Most így, pár év után már megkérdezni is szégyellem :) Autóval jönnek, az elektromos kapuk kinyitásához ki sem kell szállni, a kocsiból való intésen kívül semmi kapcsolatunk nincs. És tényleg, ha a szomszéd nénimtől nem kérek kölcsön valamit, akkor mást nem is kérdeznék meg. Sőt, ha hiányzik a szódabikarbóna a sütéshez, nagyon nehezen hívom fel őt is, hogy van-e neki - mindig van -, van, hogy inkább elmegyünk a boltba. Mondjuk ha biciklivel megyek, mindegy, de ha autóval... Mekkora környezetszennyezés...
Pedig én alapvetően még tudok is kölcsönkérni, és viszonzom is a szívességet, hiszen fuvarozgatom, veszek neki ezt-azt, amire megkér, ha megyek boltba. Neki nincs autója, és viszem bevásárolni, vagy elkanyarodok a testvére felé, akit ő lát el, aztán visszamegyek érte. Ez némi plusz benzin, amit mindenáron mindig kifizet, sokat vitáztunk már ezen. Nem érti meg, hogy amit a kertjében termel, nekem nagyobb kincs, mint a pénz. Hogy sokkal jobban örülök annak, ha ad egy tököt, paradicsomot, 10 tojást, vagy szedhetünk meggyet, cseresznyét, összeszedhetem a hullott almát, amiből isteni pitét lehet sütni. És ezt nem feltétlen kell ahhoz kötni, hogy mikor viszem, és mennyi kilométert megyünk.
Érdekes, hogy mi, akik tulajdonképpen barátnők vagyunk, rendszeresen beszélgetünk, még mindig nem vagyunk ezen túl, évek alatt, hanem ragaszkodunk a pénzhez. Ráadásul a szomszéd nénim még a régi világban nőtt fel, anyukám korosztálya, falun nőtt fel, tehát minden adott hozzá, hogy ez működjön. És mégsem.
A harmadik fontos pont a pénz valódi értéke. Valami miatt csak a pénzt értékeljük, nem értékeljük a munkát, az időt, szeretetet, amit belefektetnek az emberek. Vagy legalábbis azt hisszük, hogy meg lehet fizetni ezeket. Nem lehet. A szomszéd nénimnek is szoktam mondani viccesen, amikor meg akarja toldani a benzinpénzt, hogy azt a százast az időmért, hogy az időmet majd akkor tudja megfizetni, ha nyert a lottón, azt szeretetből adom.
Milyen hamis gondolat is ez, hogy minden megfizethető, hiszen hány dolog van olyan, amire azt mondom, hogy inkább megveszem, mert drága a saját időm arra, hogy ugyanezt elkészítsem, pedig képes vagyok rá. És annak az ideje, aki ezzel dolgozik? Ő vállalta, miért nem tanult, ő választotta, mi köze hozzá, kifizettem? Nem tudom. És gürizünk, és hajtjuk a mókuskereket, hogy megvehessünk olyan dolgokat, amiket aztán kidobunk, hogy újat vehessünk...
Nem megyek bele jobban, kezdek nagyon elmenni mindenféle témák irányába, ami mondjuk társadalompolitikai kérdéseket feszeget. Felesleges, és nem is szándékom ezzel foglalkozni.
Bár nagyon érintőlegesen gondoltam át a fentieket, nekem mégis egyértelmű, hogy környezetvédelmi szempontból a pénz valóban veszélyes. Ha valakinek több van, könnyen elveszíti az érzékét a munka értékével szemben, pazarló lesz, ami környezetszennyező. Nem is csupán a felesleges fogyasztásnak azzal az aspektusával, hogy megveszek olyant, amire valójában nincs is szükségem, hanem azzal is, hogy valóban használható dolgokat, értékes alapanyagokat, hasznosítható hulladékot kidobok. Mert nincs időm arra, hogy szétválogassam, feltegyem egy apróhirdetésben a netre ingyen elvihetőként. Mert óránként 5000ft-ot keresek a másodállásommal, inkább azzal foglalkozom, hiszen nem nyerhetek ennyit. És ez a viselkedés hozza magával azt, hogy akinek nincs, de többnek akar látszani, utánozza ezt az életformát.
Ha kidobunk valamit, ami még használható bármire, azzal nem csupán szemetet termelünk, ami környezetszennyező, hanem az előállításához - vagy a bármi előállításához - szükséges környezetszennyezést is újrageneráljuk. Hiába volt a munka egy része, amit belefektettek, a dolgozó munkába járása, a gyártósor kopása, a levegőszennyezés, a felhasznált víz, a gyár fűtése, és a többi, mind mind. Nem csak a saját pénzünket dobjuk ki.
Nagyon sok gondolat kering a fejemben a fentiekkel kapcsolatosan, aminek nem álltam neki itt kifejteni, sokmindent leírtam, aztán kitöröltem, mert nem tudtam jól megfogalmazni, így is kesze-kusza lett. De nagyon örülnék neki, ha jönnének vélemények, gondolatok a témában, pro vagy kontra, a lényeg, hogy konstruktívan... Fogalmazzatok helyettem, engem nagyon foglalkoztat ez a kérdés mostanában.
14 megjegyzés:
Minden soroddal egyetértek és az utóbbi időben ezek a gondolatok foglalkoztatnak leginkább engem is. Írtam egy kis szösszenetet a folyamatban és kialakulóban lévő helyi kis cserebere piacunkról. Drukkolok a csereberének, mert annál gazdaságosabbat még nem találtam, mint amikor a pénz meg sem jelenik a folyamatban. Több helyre szeretném továbbítani a gondolataidat, mert érdemes. Érdemes arra, hogy végiggondoljanak dolgokat az emberek.
Köszi: Erika
Még ez az írás fogott meg az utóbbi hetekben, ha van időd nézd meg! http://mindennapi.hu/cikk/szubjektiv/bojte-csaba-fenntarthato-vagyak/2012-01-29/12205
Abszolút egyetértek. Én azon gondolkodtam mostanában, amióta többet buszozom, hogy emlékszem, régen mennyit ismerkedtem buszon. Leültem egy néni, bácsi mellé, és beszélgettünk. Most leül mellém egy diák, be van dugva a füle, bömböltet bele valami hülye zenét, amit én is kénytelen vagyok hallgatni, beszélgetésre meg esélyünk sincs. Úgy van kitalálva ez a világkorszak, hogy az emberek tényleg elszeparálódjanak egymástól, minden módon. Ez szerintem ördögien tudatos, hiszen ha nincsenek közösségek, az emberek nem beszélgetnek, nincsenek kapcsolatok, nem lesznek különösebb lázadások sem. Mert ahhoz együtt kell gondolkodni. Na, de ez meg már az összeesküvés-elméletek felé vezet...:))
Hű, nagyon elgondolkoztató vagy! Nem is érzem magamban a kapacitást most az érdemi kommentre, lehet, hogy visszatérek. Csak egy gyakorlati dolog jutott eszembe: www.elelmiszerbank.hu - elviszik a menzai maradékot, a boltok kishibás, nem eladható termékeit, vagy a szezonális megmaradt, de ép élelmiszereket, mint pl. csokimikulás, és rászorulóknak adják, gyermekotthonoknak például. Ők jutottak eszembe a poszt közepe táján.
Erika, köszönöm! Megnézek mindent, nagyon foglalkoztat a dolog!
Móni, ugyanez a buszozással. Volt olyan házifeladatom hittanon, hogy mosolyogjak rá emberekre az utcán. Egyszerűen nem tudtam felvenni a szemkontaktust... Volt egy szörnyű felmérés is:
http://www.hir24.hu/Root/Sites/Hir24/Belfold/2012/05/02/Fittyet-hanytak-a-jarokelok-a-magara-hagyott-csecsemore
Timi, Élelmiszerbanknak mi szoktunk önkénteskedni, címkézzük a konzerveket :) itt van a közelünkben, de csak nagyobb mennyiségek jutnak el hozzájuk. Egy kiló virsliért, három konzervért nem jönnek el, de esélyesen meg tudom szervezni, hogy egy-egy közelben lakó egyesületi tag az ilyent felvegye. Sőt, lesz most talán egy közös akciónk, amiről akarok írni is, csak éppen leszállóágban vagyok...
Egyébként van itt egy néni Dunakeszin, aki kedden és csütörtökön reggel összegyűjti néhány nagyobb boltból az előző napi kenyeret, péksütit, és kiosztja a szegényeknek a templomnál. Vagyis azoknak, akik kérnek belőle.
Pont ez jár a fejemben, hogy rossz indokok és rossz célok miatt kennek az emberek magukra mindenféle mérget, esznek meg minden trágyát, használják ki a testüket, és a Földünket. Majd megírom. Jó volt olvasni :)
Mostanában nekem is hasonló dolgokon jár az eszem, pontosabban azon, milyen módokon lehetne kiváltani a pénzt.A saját helyzetemet alapul véve, nem túl sok idő s energia ráfordítással rengeteget lehet spórolni. A kert felásása, ültetése elég nehéz és időigényes, de utána már hetente kell csak kapálni, és naponta locsolni. A termés begyűjtése már szívesen végzett munka, így máris, amit megtermeltünk, azt nem kell megvenni. A hússal ugyanez a helyzet. Ha esetleg valakinek nincs lehetősége állatot tartani, vagy kertészkedni, olvastam valahol, lehet éppen nálad a bértartásról, amikor valakit megbíznak az állat felnevelésével,később osztoznak. Sok lehetőség lenne, ami az emberek bizalmatlansága miatt nem valósulhat meg, csak rendkívül korlátozottan. Pedig ha ez széles körben elterjedne, az környezetvédelmi szempontból is hasznos lenne.
Merle Malevill... felrobban valami, és hirtelen értéktelen vashalmaz lesz az autó, és drága kincs a vetőmag, az igavonó. Bármikor, bárhol. Olyan fura, belénk nevelt, vagy inkább reklámozott pénzigényes, és valódi vágyak közti szakadék.
Valóban, ha az ember maga termeli meg az élelmiszert, akkor csak nagyon kevés pénzre lehet szükség, vagy csereberével megoldhatóak a szükségletek.
Magyarországon olyan kiváló a termőföld, hogy a lakosság két harmada dolgozhatna a mezőgazdaságban, a többiek iparosok lehetnének. Nagyon jó minőségű bőr cipőket, ruházati termékeket tudnának a magyarok készíteni,a len, kender is megterem nálunk, föld pedig van bőven.
Még hogy nincsen munkalehetőség! Vissza kell lassulnunk, eldobni a gépek nagy hányadát, és nem eldobható termékeket készíteni emberi kézzel, örökölhető darabokat!
Nem lenne gond, ha lassabban készülnek a tárgyak, mert végre nem a szemétdombot gazdagítanák, hanem megbecsült tárgyak lennének, és igenis vállalható, hogy az ember lemond bizonyos kényelmi szempontokról, önzetlenségből, a Föld többi lakója - az Egyetemes Ökoszisztéma fennmaradása javára.
De nem megy egyik napról a másikra. Még mindannyian boltokban szerezzük be ami kell.
Első lépés lehet saját, helyi piac kialakítása!
Nagyon fontos feladat! Segít a közösségépítésben is.
És még valami: mielőtt megvásárolunk valamit, háromszor gondoljuk át: valóban szükségünk van arra a valamire? Nem helyettesíthető-e valami mással? Főleg valami természetessel.
Milyen a csomagolóanyaga? Valóban nem bírom ki anélkül a termék nélkül az életemet? Igazán azért kell szarrá dolgoznom magam, és a családomtól távol lennem, hogy az enyém lehessen az a tárgy, vagy utazás, vagy autó, vagy egy szebb ruha, vagy századik játék a gyereknek, de sorolhatnám még.
Tudni kell, hogyha nem helyben előállított termékeket vásárolunk, akkor a gyerekeink tiszta levegője a tét! Mert minden svájci csoki, és holland halkonzerv, és olasz paradicsompüré (még ha finomabb is néha) súlyosabb árat követel, mint amit a pénztárnál ki kell érte fizetni. Az a rengeteg kilométer, amit kamionokkal tesznek meg azért, hogy mi finomságokat ehessünk, elgázolt állatokba, kimerült emberekbe, mocskos levegőbe kerül.
És a hazaiak tönkremenetelébe,következményképp kiszolgáltatottságba taszítjuk magunkat, és bérrabszolgákká válunk.
Ha tovább szennyezzük a levegőt, talajt, és vizeket, lassan az élelmiszert sem tudjuk majd megtermelni!
A boltok polcain vívhatjuk meg a háborút, és győzni fogunk! Azok maradnak fenn, akiket támogatunk. Akiknek a termékét nem vesszük, kénytelen lesz továbbálni, vagy olyasmivel foglalkozni, amit hajlandóak leszünk tőle megvenni! Nagyon lényeges! És hinni kell benne.
"Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen!"Széchenyi István
Ida, köszönöm!
Myway, nagyon szeretem azt a könyvet, többször is olvastam (Merle az egyik nagy kedvencem, ami magyarul megjelent tőle, meg is van, majdnem mindet többször olvastam)
Számomra ijesztő is, és gyakran szoktam is rá gondolni, mikor kidobok ezt-azt, hogy ott mekkora érték lenne, pl. a letekert cérna. Meg hogy mi történne velünk, ha egyszer csak nem lenne több áram sehol...
Erika, ezekkel próbálkozom én is lassanként. Növelem a kertet, vágtuk a disznót télen. Sokan vannak, akik azt mondják, nem érdemes kertezni, nem éri meg a munkát, pont azért, mert kijön az ember 100 forintos órabérre, vagy még annyira sem. Akkor inkább pihennek. Döbbenetes számomra, hogy rászorulók is...
Heni, lemaradtál előbb, szóval igen, az is egy aspektus. Olyan sok szempontból káros ez az egész ránk, töprengek, hogyan lehetne kis lépésenként szemléletet váltani. Merthogy egyik napról a másikra nem megy. Meg úgy gondolom, hogy nem lehet kivonulni a világból. Várom az írásod, kíváncsi vagyok rá, de ez alapján a pár sor alapján már látom, hogy lesznek vitapontok :D
Ida, olyan jót írtál, újra és újra jó!
Kikocs!
Ez nagyon tetszett nekem! Olyan szelíden és kedvesen gondolkoztatsz el nagy dolgokról, hogy az kész főnyeremény!
Az a baj,hogy a mókuskerék már nagyon beindult és iszonyatosan nehéz kiszállni belőle vagy legalábbis megpiheni.
Rohanó napjaink,gazdasági helyzet,bizonytalanság már már a nem törödöm(ség)hez vezet.Nem lehet egyik napról a másikra megváltozni és másképp látni a dolgokat.De apránként megy.Nagyon szerencsés az akinek van ilyen ember a környezetében,mint Te.Mert sokan segítségre szorulnak(akár én is),ha van aki elkezdi talán könnyebb követni.
Merni kell változtatni!!!
örülök,hogy írsz erről.
Azt hiszem, hogy azon jelen esetben én nem tudok változtatni, hogy dolgoznom kelljen. Annyit és ott, amennyit most. Ez adott. Amin viszont változtatni tudok, az pl az, hogy az egész napi, heti felfokozott tempó, ezernyi impulzus ne legyenek akkora hatással az életemre. Egy adrenalinnal megspékelt nap után az ember még beugrik bevásárolni. A felfokozott hangulat, stressz miatt ezer felesleges dolgot vásárol. Felesleges, legtöbbszöz egészségtelen étellel kompenzál, megajándékozza magát ezzel-azzal. Luxus kirándulásra vágyik, mert hát mások is olyanra mennek, meg persze meg is érdemli. Ahogyan más dolgokat is. Azt hiszem, ha a "megérdemlem" fogalmát tudnám az életemben átértékelni, sokkal szebb lehetne. Akkor mondhatnám azt, hogy megérdemlem a nyugalmat, a családdal töltött időt, az otthon termelt egészséges ételt, a saját magam sütötte kenyeret. Ha ezeken sikerül változtatnom, akkor kevésbé leszek "fogyasztó". Engem is sokat foglalkoztat ez a kérdés, igyekszem tudatosabban haladni ezen az úton.
Megjegyzés küldése