Közellenség a hűtőben, avagy le a maradékokkal

Számomra az volt a legmeglepőbb a kislábnyomos karbonkalkulátorral kapcsolatban, hogy az evéshez kapcsolódó széndioxid kibocsájtásunk a fűtés után a legmagasabb. Vagy lehet, hogy nagyjából egyenértékű, mivel nyáron nem fűtünk. Mindenesetre az összes CO2 kibocsájtásunknak harmada-negyede volt télen. A közlekedéshez kapcsolódót mindenesetre durván lenyomta, pedig 1000-1200km-t is autózunk egy hónapban simán, és sokszáz km vonatozás és tömegközlekedés is van a "rovásunkon".


A legsúlyosabb környezetszennyezés, ahogy olvasgattam ezt-azt a témáról az, mikor megvesszük, elkészítjük az ételt, és nem eszi meg senki, hanem kidobjuk. Mert olyankor teljesen felesleges volt az egész környezeti ártalom, ami az előállításhoz szükséges volt. A vegyszerek, a takarmány, a műtrűgyák, a földhasználat, víz, energia, gyártósor, munkaidő, szállítás, csomagolás, a csomagolás előállításának a környezetszennyezése, stb. És mivel enni meg kell, (meg jó is) ugyanezt a környezetszennyezést meg fogjuk duplázni, a kidobott étel helyett újat veszünk, főzünk. 

Szerintem egyébként az is ugyanolyan környezetszennyező, amikor megeszem a maradékot a gyerekek után. Merthogy egyébként is eszem. És a megmaradt kaját teljesen feleslegesen eszem meg, csak a fenekem nő tőle. Gyakorlatilag ugyanaz, mintha kidobnám. Sőt, rosszabb, mert az elhízástól ugye betegebb is leszek, meg nagyobb ruhákat kell vennem, ami kész környezeti, de főleg lelki katasztrófa :D
Akkor jöttem rá én is itthon, hogy milyen sok a felesleges étel, amikor olyan fogyókúrába vágtam bele, amivel nem tudtam elpusztítani a maradékokat. Pedig azt hittem, hogy odafigyelek. Iszonyatos mennyiségű kenyérdarab, pár kanál levesek, tészták, kiválogatott husi, megmaradt rizs... Mondjuk van kutyánk, boldogan bekajálja a maradékot, talán azért sem tűnt fel, de ha belegondolok, valójában nem tálalnék ki neki egy-két adag kaját, úgy frissiben, pedig időnként előfordul, hogy olyan sok a maradék. A kenyér engem különösen bánt, mert neveltetésemnél fogva alkalmatlan vagyok rá, hogy bármilyen pici kenyérdarabot kidobjak a kukába. Úgyhogy aktív kenyérfelhasználás van nálunk, megy fasírtba, töltelékbe, esszük a pirítóst, a bundáskenyeret, melegszendvicset a többnapos kenyérből. Szerencsére a gyerekek nem érzékenyek arra, hogy csak frisset hajlandóak enni, sőt, én már csak pirítva vagy bundásan enném, Réka meg inkább sima vajaskenyérnek kéri az öreg kenyeret. 

A legokosabb dolog, ha ésszel főzök. De az az igazság, hogy soha nem tudom, mi az, amiből 5 napig ennének a gyerekek, és amiből ettek 2 hete már öt napig, arra ezen a héten lehet, hogy rá sem néznek... 
Aztán ugye éljen az újrahasznosítás, mikor valamilyen ételből valami mást csinálok, felturbózom. Jobban odafigyelek a tartósításra is. Egyrészt szuper tupperware edényeim vannak, kettő, amivel egy-egy adag kaját akár egy hétig el lehet tenni. Ha látszik az első evés után, hogy nem népszerű a kaja, akkor azonnal elteszem, és pár nap múlva ha kínálgatom, lesz rá egy vevő, aki bevállalja. Ugyanígy, amit lehet, fagyasztok. Pl. a leveseket leszűrve, a sűrűjét meg erőltetem, hogy egyék, nem spórolok vele, hogy maradjon a végére is. Régen sajnáltam a jó kis húsleves levét a rizs alá, merthogy elfogy, de nem, nem fogy el. Ha mégis, majd főzök újat. Szóval mehet rizs alá, vagy krémlevesbe, már nem is kell adalékos ételízesítő meg maggi kocka. 

Mivel mi messze lakunk minden bolttól, és a helyi kisbolt elég drága, nagybevásárlásokat tartok. Előre eltervezem, miket fogok főzni, és az alapján vásárolok, illetve általában az alapján tervezek, ami éppen akciós :) Meg a nagycsaládosban kapható dolgokat vesszük. Szóval nagy mennyiségeket, sok dolgot veszek egyszerre, és többnyire tele a kamra, a hűtő, tele a fagyasztó is. Aminek óhatatlan következménye, hogy elfeledkezek dolgokról, amik a gyors bepakolásnál elkerülnek szem elől. Szóval szokott lenni Közellenség-vacsora. Heti rendszerességgel átnézem a hűtőt, és előbányászom azokat, amikről megfeledkeztem: a Közellenségeket. Amiknek közeli a lejárata, régebb óta ki vannak bontva, vagy csak fél-egy adag van belőlük. És abból lehet választani. 

Valami emlékem van, de nem emlékszem rá, hogy honnan, és nem találom most hirtelen, de úgy rémlik, hogy ha nincs maradék, az élelmiszerfogyasztással kapcsolatos CO2 kibocsájtásunkat 30%-al tudjuk csökkenteni a csomagolás, előállítás és a többi megspórolása révén. De ez nem tuti. És most már nem térek ki arra, hogy mit hol kell vásárolni, hogy óvjuk védjük a környezetünket, mert akkor már keddi bejegyzés lenne belőle. Majd egy másik alkalommal. 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Csicseriborsó írta...

Én is pont így voltam a maradékokkal. De amióta a nagyok kamaszodnak, más gondom van. El kell felejteni a több napra főzést,mert amennyit főzök, annyit esznek meg. Maradék nincs, sőt néha éhen maradok.Pedig 5 helyett lassan 10 személyre főzök. De legalább a fogyókúrára nincs gondom:)

Gaby Erika írta...

Én is abba a hibába esem, hogy miután megettem a saját adagomat, még a lányok maradékát is megeszem, mert sajnálom kidobni... pedig sokszor már jól laktam. Persze, hogy így könnyen jönnek fel a kilók. Néha eszembe jut, hogy mégis mi vagyok én, szemetes kuka amibe minden maradékot beledobnak, miért is nem hagyom ott, vagy tegyek nekik kevesebbet? Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. :)

superwomanatwork írta...

Én is az előbb méltatlankodtam, hogy a vasárnapról megmaradt párolt zöldség köret ma ideális lett volna zöldségfasírthoz, ha a hűtőbe kerül. Így meg hízik a kutya tovább.

vargaera írta...

Polcz Alaine: Főzzünk örömmel c. könyvében külön fejezetet szánt a maradékok újrahasznosítására - teli jobbnál jobb ötletekkel!
Miután én elég válogatós vagyok, inkább próbálok annyit főzni, hogy a levesből jusson másnapra, a második fogás pedig fogyjon el aznap, mikor készült!

Megjegyzés küldése