Töltelék

A fiúk gyógyulnak, lassan elfogy az antibio és a kis bacilusok is a csíkig, amit húztunk. Így csaknem két hét után unják egy kicsit az itthonlétet, és több köztük a súrlódás, mint szokott általában, bár a nap részében békésen játszanak. Rengeteget hintáznak, bogarakat vadásznak, homokoznak, legóznak. Érdekes egyébként, Réka ugye nem nézhet mesét, és a fiúk összesen egyszer kérték, hogy megnézhessenek egy filmet, egyszer pedig én ültettem le őket, nem is merem leírni, mi elé, hogy nyugodtan tudjak dolgozni, mert folyton összekaptak. Mert ugye az sem könnyíti meg a dolgot, hogy nekem éppen sok a munkám. Pályázunk, mozgalmat indítunk, amiről már mióta akarok írni, ráadásul az év általunk szervezett legnagyobb szabású programja van előttünk. Amire pont meggyógyulnak, és részt vehetünk rajta, nem csak munka lesz. Hurrá! Azért is kerítek ilyen nagy feneket ennek, mert kicsit úgy élem meg, hogy ez a nap, és a köré épült feladatok egy vizsga lesz. Vizsgája annak, hogy hogyan dolgozott a vezetőség az első évben az egyesületben, hogy épül-e a közösség, hogy magukénak érzik-e a tagok az egyesületünket és a többi. És mint afféle vizsga előtt, lámpaláz és hihetetlen fáradtság. És egy kis várakozás, hogy legyünk már túl rajta.

Aztán cukik a fiúk. Azon túl, hogy Misi kicsit úgymaradt a szegénykicsimisi állapotában, ahelyett, hogy normálisan mondaná, mi a baja, rögtön óbégat meg nyávog, eszméletlen dumája van. Hihetetlen a szókincse, a hangsúlyai, a gesztusai. Igyekszem jó sokat beszéltetni, egyszerűen mert jó hallgatni, és ő ebben partner :) Aztán koccannak Nándival valamin, most már határozottan tudnak gonoszkodni egymással - de ne állj ide, de ideállok, de menj arrébb, nem megyek, ááááá anyanemmegyarrééééébbb -, és akkor jön a nagy lecke, hogy hogyan ne avatkozzak bele, aminek meg az a vége, hogy az egyik világgá megy, és a kertben vagy a ház előtt ordít torkaszakadtából, egyszer rámhívják a gyámügyet tutira a szomszédok...
Na, de amikor nem koccannak éppen, akkor haláliak, Nándi bugyogómániás lett, a kakipisifing is fut még, de a bugyiknak és gatyáknak valamilyen fura tiszteletét éljük, amin megilletődve lehet nevetni. Minden jelző, ige és főnév helyettesíthető gatyával és bugyival, illetve bugyogóval, gatyából csinál sapkát, a gatyát segíti kiteregetni, és a többi. Múltkor rajzolt valami repülőt, ami bugyikkal bombázott, és kincsként őriz egy szórólapot, amit pár hete kapott a metróaluljáróban: egy stilizált melltartó és bugyi van rajta, és az ár, amiért meg lehet venni.
Aztán hihetetlen legománia is beköszöntött, még jó, hogy barátaink viszik a Kockajátékot, és náluk minden van, és teljesíthető a kívánság, hogy ilyen kerék legyen, meg olyan lap. Leül, és órákon át szereli az autókat, aztán borzasztóan szenved, hogy nem tud többet építeni, mert elfogyott a kerék, vagy nem tudja összeállítani a garázst olyanra, mint szeretné. Mondanom sem kell, hogy pontosan tudja, melyik két maréknyi legó a Misié a két kilóból, melyik volt apáé, és melyiket kapta szülinapjára...

Rékám hősiesen járja az iskolát, igyekszem tenni a kedvére, de mindent nem lehet, akkor nagyokat robban, sok már a feszültség, de legalább már nem olyan fáradt, kicsit utolérte magát. Számoljuk vissza a napokat, nagyon várja a nyári szünetet. Ügyesen szerepelt a felmérőkön, inkább figyelmetlenségi hibái vannak, mint hiányosságai. Amit nem is csodálok, illetve szerintem belefér. Megvolt a szolfézs vizsga is, és az első bizonyítványt is megkapta. És elolvasta az első könyvet egyedül. Két este.
Nagy dolog is történt vele a héten, egyedül jöhetett haza a kb. 6-700m-re lakó osztálytárs kislánytól, miután együtt megírták délután a leckét. Aranyos volt, az esti imában megköszönte, megpróbálom nagyjából idézni: "Köszönöm, hogy olyan nagylány vagyok, hogy már egyedül hazajöhettem. Egy darabig, mert B. is elkísért valameddig. Nagylány vagyok, de én még kislánynak hívom magamat. Mert kicsi is vagyok, meg nagy is."