Bejegyzések
Érdekes, hogy amikor nyaraltunk, nyár volt, és mentek a dolgok nélkülem. Najó, időnként be kellett segíteni. Biztos most is mennének. De elég nehéz most elhinni. Határozottan zűrös az élet körülöttem, úgy csapkodnak az események, mint a villám. 10 napja vagyok itthon, és elvileg szabadságon, megbeszéltük, hogy nem egyesületezünk a nyáron, de a Triász Tömlő Kft-nek köszönhetően kaptunk pénzt, amiből iskolakezdési támogatást tudunk adni, azt intézzük, bár azzal van nekem a legkevesebb dolgom, mert nagyon ügyesen átcsoportosítottam a feladatot. Beesett egy tuti pályázat, amit butaság lenne kihagyni, azt próbálom összeállítani. Tudtunk élelmiszert osztani (camambert sajtot és kinder csokit kaptunk), a feltétele az volt, hogy azonnal, volt adrenalin, megoldottuk, de azért van papírmunkája is, amit szintén rálőcsöltem valakire végül. Szegény. Nekem csak egyeztetni kell. Aztán beesett, hogy legyen a nagycsaládos ház udvarán közösségi kert, és a politikának is eszébe jutott, hogy felhasználjon minket a kisded játékaihoz, eléggé megvisel ez, főleg, mert nagyon igyekszem távol tartani magam az ilyesmitől, és mégis belerángatnak, egy ilyen nagyon tuti dolgot... Most nagyon pengeélen táncolunk, és talán előnyöket kell feladnunk, hogy a párttatlanságunkat megőrizhessük. És ma még füvet is nyírtunk soksok négyzetméteren, és még ismerkedőnapot is tartunk spontán pénteken, mert igény lett rá, én meg ilyenre nem tudok nemet mondani. Hiszen ez az egyesület elsődleges célja.
Úgy szép az élet, ha zajlik
És végre van idő találkozni barátokkal, de nincs annyi idő, amennyit szeretnék, és annyira jó, hogy itthon van Gergő, mintha minden nap hétvége lenne. A múlt hét után kezdem felfogni, hogy ez most így van, és a hétköznapok ritmusát valahogy mégis így kellene felvenni, mert elöntenek majd a tennivalók. Ha egyáltalán kellene, mert még semmi sem biztos ezzel a munkával, folyamatosan leépítette az ember a többit, amit elvállalt, és már csak ez az egy maradt, és ma derült ki, hogy a pénzzel valami nagyon nincs rendben, mondom én, hogy nincs tökéletes munkahely... De közben bejöttek olyan pénzek, amiket régóta vártunk, szóval éhen nem fogunk halni, hihetetlen tényleg a gondviselés, hogy mindig ott és akkor és annyit, ami kell, még előbb, hogy még meg se ijedjek.
És közben talán kirúgnak a munkahelyemről, ami nekem jó lenne, mert úgyis inkább ökomamáznék, és van némi magánéleti válságom, ami most csúcsosodik, de egyenlőre nem írnék róla, majd, később, és az ország talán egyetlen türelmi zónájából az utcánk végébe hordják a kuncsaftokat a lányok, és ebbe gyakorlatilag belesétáltunk a gyerekekkel, elég rossz volt. Borzasztóan idegesít, és próbálom elintézni, hogy ez ne legyen így. Mert még addig rendben van, hogy van igény erre a szolgáltatásra - számomra megdöbbentő, hogy milyen nagy igény, egy-két óra alatt 4-5 kuncsafttal is fordul egy-egy lány -, és megfelel nekik az erdőszélen, de borzasztóan félek, hogy valami beteg ember kinézi az én gyönyörű gyerekeimet, amint kint játszanak. Ettől aludni sem tudok időnként.
Szóval így zajlik az élet, néha úgy érzem elsodor, de azért élvezem, és egyre kevésbé szól ez a blog a gyerekekről, bár azt hiszem, sosem szólt róluk, mindig csak rólam, rajtuk keresztül. Lassan elfogadom, hogy ez így van, és akkor lehet, hogy majd megint többet írok. Persze nem, mert időm viszont nem lesz több.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése