Találkoztunk

Osztálytalálkozón voltam ugyanis a hétvégén. 15 éves érettségi, hát öreg vagyok, nem vitás... Kicsit féltem is elmenni, mit keresek én ott, vadidegen emberek, nem tartjuk a kapcsolatot, mihez kezdek majd velük, mit mondok nekik, és különben is fáradt vagyok, rosszul vagyok, hátam közepére nem hiányzik az utazás, és még dolgom is van. Arról nem is beszélve, hogy szerintem fél Magyarország 15-16-ára szervezte az összes létező programot, és bizony vagy 4-5 helyre szerettem volna elmenni inkább, ami ráadásul még közelebb is lett volna...

Akárhogy is, szombaton délelőtt meghajtogattam vagy 150 lufit, mert nagycsaládos program volt, amit még akkor vállaltam be, amikor elfeledkeztem róla, hogy pont akkor van a már májusban lefixált találkozó, aztán Gergő értünk jött, és 2-kor sikerült startolni. Épp sikerült odaérni a misére, csak átöltözni nem. Útközben gondolkoztam is rajta, mikor jelentettem anyukámnak, hogy elindultunk, ő pedig rákérdezett, hogy akkor már teljes puccban vagyok -e, hogy ehh, nem is kell kiöltözni, a szüleink generációjának fontos ez a magamutogatás, meg mit értem el az életben, mi nem ezért találkozunk. Hanem hogy kicsit emlékezzünk, meg visszaváltozzunk középiskolássá. Mert azért az elég jó kis időszak. Az ember már azt hiszi, hogy felnőtt, de közben gyakorlatilag semmi felelőssége nincs, és azt hiszi, hogy meg tudja váltani a világot. Én pedig, ha a régi barátaimmal találkozom, néha hajlamos vagyok visszaváltozni 18 évessé. Ami nagyon jó.
Aztán ugye odaértem, és bizony a farmer-pulcsimmal eléggé kilógtam, fiúk (férfiak) ingben, zakóban, lányok (nők) csiniben, fodrászolva, sminkelve... Még jó, hogy már nagyjábjól túl vagyok ezen, hogy kinek hogy kell megfelelni, így a kezdeti megállapítás után már nem érdekelt. Még meg is kaptam, hogy nekem ez áll jól :) És hogy mit sem változtam. Persze az is lehet, hogy a többiek mindig így járnak, csak nekem szokatlan ez, mert nem forgok olyan körökben...
Na, mindegy, osztálytalálkozó jó volt, megérte bejárni miatta a fél világot, és lemondani a 100 programot, örülök, hogy elmentünk, bár az időutazás elmaradt most. Nagyon felnőtt volt mindenki, kicsit sajnáltam ezt a részét, bár jó volt látni, kivel mi lett, voltak nekem nagy meglepetések.
Az osztályfőnök osztott ki régen, ofőin írt "dolgozatokat", arra a kérdésre kellett éppen válaszolni, hogy mit jelent számunkra a hazaszeretet és miért vagyunk hálásak, és jó volt, hogy ezeket a dolgokat még mindig így gondolom. Lehet, hogy tényleg nem nőttem ki az idealizmusomat, meg a reményt, hogy meg tudom váltani a világot? És az is vicces volt, hogy egyik osztálytársammal, akivel jó barátnők voltunk, és most is azonnal elkezdtünk beszélgetni, de 10 éve nem igazán váltottunk szót egymással, szóval mindketten hálát adtunk egymásért abban a dolgozatban ezelőtt 18 évvel.

Szóval ez volt. Megöregedtünk.